Erőteljesen emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapír-piacokon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,36 pontos emelkedéssel, 18 091,87 ponton nyitott kedden.
Az amerikai indexek a hétfői kereskedés első szakaszában még csökkenést mutattak, majd a nap második felében jelentős emelkedés kezdődött, így a vezető tengerentúli börzék kivétel nélkül erősödéssel...
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Fővárosi Ítélőtábla az eljárást abban a rágalmazási perben, amit egy magánszemély ellen indított Mayer Mihály volt pécsi megyéspüspök – közölte az alperes, Váradi István.
Ebben az évben a közalkalmazottakra komoly szankciók léptek életbe, a törvények szerint az idősebb munkavállalóknak dönteniük kell a munka és a nyugdíj között. A Világgazdaság cikke szerint több ezer...
Telitalálat a hét végén kezdődő budapesti divízió I-es jégkorong-vb reklámkampánya. Szokatlan, formabontó és ütős, mint a plakátok egyik főszereplője, a válogatott csatára, Sofron István.
Több mint háromezer nyugdíjas közalkalmazottat, illetve köztisztviselőt szeretnének mentesíteni a tárcák a kényszernyugdíjazás alól - tudta meg a Világgazdaság. Egyelőre nem tudni, hogy a méltányossági kérelmekről miként fog dönteni a kormány.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,36 pontos emelkedéssel, 18 091,87 ponton nyitott, ami a hétfői záróértékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött. AZ OTP és a Mol lehet a nap nyertese.
José Mourinho még soha nem esett ki csapatával a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ellenben 2004-gyel kezdődően hetedszer juthat be aktuális alakulatával az elődöntőbe. S nehéz elképzelni, hogy ne jutna.
Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja szembesítő-jelentést készített és törvénymódosítási javaslatot nyújt be a 2013. március 14-16-ai katasztrófa helyzettel kapcsolatban.
Féláron venné meg a főváros a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a Rác fürdő beruházáshoz kapcsolódó követelését a Népszabadság mai cikke szerint. Legalábbis többek között erről is dönthet mai...
A Deloitte nemzetközi felmérése szerint nem alkotnak homogén csoportot az úgynevezett "Y generáció" tagjai (azaz a 80-as évek végén, illetve a 90-es évek elején születettek), mert eltérően viszonyulnak a munkához és másként ítélik meg a munka és a szabadidő optimális egyensúlyát....
Margaret Thatcher ízig-vérig demokrata volt, aki élete végéig kitartott az elveiért - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt külügyminiszteri főtanácsadó szerint az egykori brit miniszterelnök mindig távlatokban gondolkodott.
Az amerikai részvénypiacok újabb és újabb csúcsokat döntenek, az S&P 500 ismét azokon a szinteken áll, ahonnan már 2000-ben és 2007-ben is lefordult, a befektetőket joggal érdekelheti, merre...
Elkészült a Budapest Duna-parti területeinek hasznosításáról szóló új koncepcióterv. A BKK által ismertetett elképzelések szerint a főváros saját szállodahajó-fogadó céget alapítana, és két saját...
Talán a férfiak számára legmeggyőzőbb módját választotta egy angol zsokéhölgy, Leonna Mayor annak, hogy a női sportolók nagyobb elfogadottsága mellett kampányoljon, levetkőzött a Zoo magazinnak.
Erőteljesen emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapír-piacokon.A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,58 százalék, a londoni FTSE 100 index 0,60 százalék, a párizsi CAC 40 index 0,65 százalék, a vezető európai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,63 százalék emelkedést mutatott.
A kormány segítséget nyújt a csengeri temetőben megrongált sírok helyreállításához - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben.
Az V. kerület a Kossuth tér felújításához kapcsolódóan megszépítené a közeli Olimpia parkot és a Falk Miksa utcát. A Napi Gazdaság cikke szerint 1,2 milliárdból. A Parlament és a képviselői irodaház...
Visszautalta a banknak 2012-es jövedelme egy részét, kétmillió eurót Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója - írta kedden egy osztrák napilap.
A Land Rover Defender karrierje jelenlegi formájában a végéhez közeledik, hiszen a típus ódivatú konstrukciója és biztonsági jellemzői lassan nem képesek megfelelni az európai felügyeletek szigorú szabályozásainak.
A fiatalok túlnyomó többsége (67 százaléka) máig leginkább a televízióból értesül hazánk és a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrásnak az internet számít, ahol átlagosan tízből hat fiatal tájékozódik a hírekről, 9 százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket, áll az Ipsos közleményében.
Iskolai osztálytól a cégeken és hírességeken át a kisgyerekig, nyugdíjasig és családokig terjed a fővárosi állatkert nevelőszülőinek palettája. A Bors a legnépszerűbb és a legkevésbé keresett állatoknak és a tévhiteknek nézett utána.
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, hogy büntetni lehessen azokat az autóvezetőket, akik vétkesek a katasztrófahelyzetekben kialakuló közúti torlódásokért - közölte a párt biztonságpolitikai ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese kedden.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új stratégiai alapokra kívánja helyezni az együttműködést a mobilszolgáltatókkal, ennek első lépéseként közleményben jelentette be, hogy nem kívánja...
A Volvo hivatalos formában bejelentette, hogy a márka mérnökei gőzerővel dolgoznak egy új dízelmotorcsaládon, amely az előzetes várakozások szerint új etalonná válhat a kategóriában. A svédek ’VAE’ névre keresztelték a fejlesztéseket, a rendszer szívét pedig az úgynevezett ’i-ART’ technológiát képviselő befecskendező rendszer adná.
Az amerikai indexek a hétfői kereskedés első szakaszában még csökkenést mutattak, majd a nap második felében jelentős emelkedés kezdődött, így a vezető tengerentúli börzék kivétel nélkül erősödéssel...
Sir Alex Ferguson a Manchester United veresége ellenére nem volt összetörve a Manchester City elleni derbi után, bár a játékvezetést azért kritizálta egy kicsit. Roberto Mancini elégedetten nyilatkozott.
Noha a Real Madrid továbbjutása szinte garantált, José Mourinho szerint akár öt gólt is kaphatnak Isztambulban. Fatih Terim a Galatasaray eddigi szereplését méltatta a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágója előtt.
Soros György szerint az arany nem biztonságos menedék többé, de úgy véli, hogy a folytatódó jegybanki aranyvásárlások támaszai lehetnek az arany árfolyamának, és ezért nem számol további árcsökkenéssel – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
A világ egyik legjobb gitárosának tartott amerikai Al Di Meola is fellép az idei Gastroblues Fesztiválon. A zenét és gasztronómiát ötvöző rendezvényt július első hetében rendezik Pakson.
Illegális parfüm-nagykereskedést számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - közölte Sárközi Alexandra, a szervezet bűnügyi szóvivője kedden.
Visszautalta a banknak 2012-es jövedelme egy részét, kétmillió eurót Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója - írta kedden egy osztrák napilap.
A kormány segítséget nyújt a csengeri temetőben megrongált sírok helyreállításához - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben.