Belvízkárokra is igényelhetik a mezőgazdasági termelők a kárenyhítő juttatást a mezőgazdasági kockázatkezelési törvény szerint - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
A Világgazdaság Online információi szerint holnap rendkívüli monetáris tanácsi ülés lesz a Magyar Nemzeti Bankban, amelyen a tervezett gazdaságösztönző lépésekről lesz szó. Az ülés után...
Németországban a személyes teljesítmény komoly értékkel bír, melynek elismerése nem attól függ, hogy éppen milyen erők vannak hatalmon – erről Konrád György beszélt az ATV Start című műsorában.
A forint ma is erõsödni tudott az euróval szemben, így még közelebb kerültek a jegyzések a 300-as kerek szinthez. A magyar fizetőeszköz ma újabb háromhetes csúcsra ért és ma is kilóg a régiós...
2011 novemberében bűnösnek találta az esküdtszék gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában dr. Conrad Murray-t, Michael Jackson orvosát. A popkirály 2009 júniusában hunyt el, propofoltúladagolás okozhatta a halálát. Murray a börtönből a CNN-nek adott interjúban továbbra is fenntartotta ártatlanságát, és véleménye szerint az énekes által szedett Demerol nevű kábító fájdalomcsillapítónak is…
Varga Mihály: folytatódhat a kamatvágás sorozat - Cséfalvay Zoltán szerint a számok alapján még idén megszűnhet a túlzottdeficit-eljárás - a piacot nyugtató magyar nyilatkozatok miatt 300 forinton az euró - Nézze meg itt >>
Több mint 110 éve nem esett országosan ennyi csapadék az év első három hónapjában, mint az idén. Erről írt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a honlapján.
Megkapja Ciprus a 10 milliárd eurós mentőcsomagot, bár nincs kitörő öröm, hisz az eurózóna gazdasági problémái ismét felszínre kerültek. A holnapi EKB kamatdöntésen kamatvágás valószínűleg nem várható, Mario Draghi sajtótájékoztatója azonban tartogathat meglepetéseket.
Az idei hosszú tél után alig várjuk már, hogy jobb idő legyen és mehessünk a szabadba kirándulni, kerékpározni, bármit csinálni, csak végre kint lehessünk a friss levegőn. Mindannyian vágyunk a feltöltődésre, új energiák nyerésére, sokan már a nyári nyaralást tervezgetjük. Van egy hely Magyarországon, ahol nem kell megvárnunk a nyarat ahhoz, hogy a szabadban fürdőzhessünk. A zalai dombok…
A Los Angeles Lakers a Dallas Mavericks elleni találkozó alkalmával visszavonultatta legendás centere, a csapattal három bajnoki címet nyerő Shaquille O'Neal 34-es mezét.
A 11. helyen álló EKF-EgerFood-Imola egy góllal legyőzte vendégét, a tabellán hetedik BVSC-t a Vodafone férfi vízilabda ob I 24. fordulójának szerdai első mérkőzésén, a Bitskey Aladár uszodában.
A február közepén elfogadott uniós pénzügyi tranzakciós adó 4 milliárd fontjába kerülhet a brit államnak. A brit államadósság finanszírozási költsége ugyanis a kötvényhozamok várható emelkedésének...
A horvát Rimac az autóipar egy vadonatúj szereplője, ami a tavalyi Frankfurti Autószalonon az elektromos autók szekciójának egy eldugott sarkában mutatkozott be. Az eseményen magunk is jelen voltunk, de a látványos, ám látványosan gyermekcipőben is járó koncepció alig ragadta meg a figyelmünket, s minderre csak rákontráztak azok a számadatok, amik legfeljebb promóciós nagyotmondásnak voltak…
Európa a kiábrándító józanság földje, ahol minden a pozitív mérlegről, megtérülésről, fenntartási költségekről és környezettudatosságról szól, ám nézőpontunkból éppen ezért izgalmas egy kicsit a tengerentúlra is kikacsintani, ahol a látszólag ésszerűtlen döntések hedonista életmódról árulkodnak.
A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) - jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mióta az első négykerekűt megálmodták, a mérnökök mindvégig a lehető legnagyobb sebességek elérésével is foglalkoztak. Ezúttal újabb rekord dőlt meg: a Henessey Venom GT a Bugatti Veyron Super Sportot lehagyva a szériagyártású autók leggyorsabbja lett.
A Porsche rögtön második generációnak hívja a Panamera modellfrissítését, amely fontos premiert is tartogat. Személyében bemutatkozik a világ első hálózatról tölthető, hibrid luxusautója. Az E-Hybrid mellett a hosszított tengelytávú modellek és egy új, biturbós V6-os megjelenése jelenti a nagy újdonságot.
A költözések előtti úgynevezett "orientation túra" hazánkban is egyre elterjedtebb. Sokan azt hiszik, hogy ez csak egy kényelmi szolgáltatás, egy plusz a cég részéről, pedig az áttelepülés sikerének a biztosítéka is lehet. Miért szeretik a cégek és miért hasznos ez valójában? - Cziczárdi Györgyi relocation szakembert, az Expat-Center ügyvezetőjét kérdeztük.
A Szinván levonuló árhullám ellen megkezdődött a védekezés Miskolc bükki részein, Alsóhámorban, a Molnár Csárda környékén homokzsákokat raknak le - mondta Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
A Világgazdaság Online információi szerint holnap rendkívüli monetáris tanácsi ülés lesz a Magyar Nemzeti Bankban, amelyen a tervezett gazdaságösztönző lépésekről lesz szó. Az ülés után...
Mióta az első négykerekűt megálmodták, a mérnökök mindvégig a lehető legnagyobb sebességek elérésével is foglalkoztak. Ezúttal újabb rekord dőlt meg: a Henessey Venom GT a Bugatti Veyron Super Sportot lehagyva a szériagyártású autók leggyorsabbja lett.
Az átlagosnál kevesebb ittas vezető közlekedett az utakon idén húsvétkor - közölte a "Józan húsvét" akció kapcsán Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője.
Fokozottan ellenőrzi az internetes kereskedelem résztvevőit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) április 1-jétől - adta hírül az MTI. A hivatal közleményben ismertette: az...
Megtérülő beruházásnak tartja a kormány az E.ON hazai földgázipari érdekeltségeinek megvásárlását, amelynek tranzakciója a költségvetést nem érinti - közölte Fónagy János, a fejlesztési minisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre.
Délelőtt fokozatosan erősödni tudott a forint, az euróval szembeni jegyzések megközelítették a 300-as szintet, elsősorban technikai tényezőknek köszönhetően. Majd délután érkezett egy előadói hullám,...
Megtérülő beruházásnak tartja a kormány az E.ON hazai földgázipari érdekeltségeinek megvásárlását, amelynek tranzakciója a költségvetést nem érinti - közölte Fónagy János, a fejlesztési minisztérium...
Mintegy 2-3 hetes késésben vannak a tavaszi munkák a földeken a kedvezőtlen időjárás miatt, ám a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke szerint a késedelem behozható, ha rövid időn...
A T-Systems Magyarország Zrt. teljes mértékben integrálja szervezetébe április 1-jével az informatikai alkalmazások fejlesztésében, telepítésében és üzemeltetésében több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Daten-Kontor Kft.-t - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A bajnoki címvédő DVSC-TEVA fiatal támadója, Szécsi Márk az Újpest elleni mérkőzésen csereként állt be, ám hiába próbált meg mindent, neki sem sikerült betalálni.
A kereskedelmi trendek változásainak megfelelve 2013. április 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (NÉBIH) fokozottan ellenőrzi az internetes kereskedelem résztvevőit. A hatóság szakemberei többek között kiemelt figyelmet fordítanak az áruk eredetére, de ellenőrzik majd a webáruházak árutárolását, kiszállítási tevékenységét is....
Három magyar állampolgár ellen emelnek vádat üzletszerűen elkövetett kerítés büntette miatt – írja az origo. A portál szerint ketten Magyarországon szervezték a lányokat, míg a társuk az Egyesült Arab Emírségekben talált nekik munkát. A gyanú szerint a lányok egy napra 500 eurót kaptak, szexuális szolgáltatás esetén még ezret.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa csütörtökön rendkívüli ülést tart, ahol a jegybank tervezett gazdaságösztönző lépéseiről lesz szó - értesült Világgazdaság Online. Az InfoRádió kérdésére a jegybankban megerősítették a hírt.
Gyerekgyilkos szörnyeteg felett mond ítéletet csütörtökön a bíróság Nagy-Britanniában. Mick Philpott (56) felgyújtotta volt párja otthonát, azzal a homályos elképzeléssel, hogy majd így visszakapja gyerekeit, akiket magával vitt a nő. A terve nem vált be, hat kisgyermek égett halálra a tűzben. A bíróság Mick Philpottot (56), és cinkostársait, a feleségét, Maireadet (32) és barátjukat, Paul…
Megcsúszott egy löszfal Balatonkenesén: megrongálódott egy nyaraló és beomlott a tanösvény - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szerdán az MTI-t.
Márciusban a várt 197 ezer helyett 158 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak szám az Egyesült Államokban - jelentette az ADP. Az építőiparban egyetlen új munkahelyet sem hoztak létre. A februári adatot...
Több fogyasztóvédelmi problémát is felszínre hozott a rezsicsökkentés a Fidesz szakpolitikusának tájékoztatása szerint. Ennek nyomán feljelentés született a korábbi fővárosi távhődíj-megállapítás miatt, próbaperek indulhatnak bizonyos helyeken a szemétszállítás drágulásával kapcsolatban, továbbá még mindig vizsgálják a hibás formátumú rezsiszámlákat - sorolta Németh Szilárd szerdai budapesti…
Az új Citroën C4 Picasso leginkább meglepő dizájnjával hívja fel magára a figyelmet. A teljesen új - és a jövőben más Citroënekben is alkalmazott - műszaki alapokból adódó lehetőségeket kihasználva...
Az ország több megyéjében is gondot okoz a heves esőzések, valamint a hóolvadás következtében megemelkedett folyók és patakok, illetve a belvíz szintje - értesült a HavariaPress.
A világon egyedülálló közlekedésbiztonsági fejlesztést hajtott végre a rendőrség - jelentette be Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője...