Az ellenzéki párt szerint ésszerű lenne egy-két futballstadion költségvetését inkább útkarbantartásra fordítani, hogy a többi megépülő stadiont meg is lehessen közelíteni.
A 20 éves lány hirtelen négy ruhaméretet fogyott, és hiába tiltakozott, orvosa állította, hogy étkezési zavarban szenved. Kórházi vizsgálatok során derült ki, hogy egy ritka gyomorbetegségben szenved.
Kedden este a Paris Saint-Germain-Barcelona és a Bayern München-Juventus mérkőzésekkel megkezdődnek a Bajnokok Ligája negyeddöntői. Élő szöveges tudósítás a találkozókról.
Nem a forint gyengítésével kívánja ösztönözni a kormány az exportot. A Tisza összes mellékfolyóján emelkedett a vízszint, szerdán újabb jelentősebb mennyiségű hó és eső várható. Bruttó 3 forinttal drágul csütörtökön a gázolaj.
Felmentéssel megszüntette a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójának kormányzati szolgálati jogviszonyát Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter - közölte a kormányhivatal kedden az MTI-vel.
Arra nem sok az esély, hogy a román kormány magáévá tegye a székelyföldi régió ötletét, de a román véleményformálók meggyőzése lehetségesnek tűnik - véli az RMDSZ.
Kivezették a gyulafehérvári sportcsarnokból a Sepsi SIC kosárlabdacsapat egy szurkolóját, aki a házigazdák elleni hétfői meccsen székely zászlót lengetett.
Az Est Media keddi, a Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható közleményében emlékeztet arra, hogy a törvényszék március 9-én ideiglenes fizetési haladékot adott az EMG-nek, majd a cég csődeljárását 2013. március 29-én közzétett végzésével rendelte el.
Beszakadt a föld Miskolc diósgyőri városrészében, az Irma utcában kedd este - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Gyakran hallhatunk a tüdőszűrés kötelező jellegének megszüntetéséről, kevesebben tudják azonban, hogy nem a tüdőszűrés során alkalmazott mellkasröntgen az egyetlen lehetséges képalkotó eljárás a tüdő betegségeinek felderítésében. A tüdő vizsgálata többféle módszerrel történhet, melyek segíthetnek a tüdőt érintő betegségek felismerésében, elkülönítésében vagy követésében.
Szerdára a jelentős mennyiségű csapadék, talaj menti fagy, havazás és hófúvás miatt is adott ki több megyére figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. Az erős hófúvás miatt két megyében másodfokú figyelmeztetést adtak ki....
Kedden este a Paris Saint-Germain-Barcelona és a Bayern München-Juventus mérkőzésekkel megkezdődnek a Bajnokok Ligája negyeddöntői. Élő szöveges tudósítás a találkozókról.
Évek óta árulják Sanghajban a környező településeken betegségtől elhullott sertések húsát, s erről mit sejtenek a gyanútlan fogyasztók - írta a Csije Pao című kínai üzleti lap.
Több hónapi tagadás és rágalmazási perek után kedden közleményben ismerte el Jérome Cahuzac, volt francia költségvetési miniszter, hogy rendelkezett eltitkolt külföldi bankszámlákkal.
Egyelőre csak találgatni lehet arról, miért festette barnára híres, szőke tincseit Reese Whiterspoon. Eddig egyszer változtatta meg haját ennyire drasztikusan, akkor egy szerep miatt, amiért végül Oscar-díjat kapott.
AZ ENSZ Közgyűlése kedden elfogadta a világ első olyan szerződését, amely a kézifegyverektől a harckocsikon át a hadihajókig szabályozza a hagyományos fegyverekkel való globális kereskedelmet.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari felmondta szerződését az Is Arenas Stadion üzemeltetőjével, így az idény végéig semleges pályán játssza majd hazai meccseit.
Kedden este a Paris Saint-Germain-Barcelona és a Bayern München-Juventus mérkőzésekkel megkezdődnek a Bajnokok Ligája negyeddöntői. Élő szöveges tudósítás a találkozókról.
A 21 éves houstoni nőt élettársa szintén várandós ex-barátnője egy autóval a házuk falához szorította. Lába olyan súlyosan megsérült az incidens során, hogy amputálni kellett.
Az ENSZ Közgyűlése kedden jóvá hagyta a világ első olyan egyezményét, amely szabályozza a hagyományos fegyverek szinte teljes arzenálját, beleértve a lőszereket és a robbanószereket is.
Dennis Lockhart, az Atlanta Fed elnöke szerint nem érkezett még el az ideje az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris mennyiségi lazítási programja befejezésének.
A leszerelt katona teste egy pub előtt parkoló autóban feküdt, miközben családja kétségbeesetten kereste. A hely tulajdonosa hiába szólt többször is a rendőrségnek, senki nem jött a kocsiért.
Nehéz választások - sorsdöntő következmények címmel 32 tablón több mint ezer fotóval és dokumentummal kiállítás nyílik a bulgáriai zsidómentés 70. évfordulója alkalmából szerdán a budapesti Holokauszt Emlékközpontban.
A korábbi világelső szerb Jelena Jankovic nagy csatában győzte le kedden Melanie Oudint az amerikai Charlestonban zajló, 796 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában.
Kedden este a Paris Saint-Germain-Barcelona és a Bayern München-Juventus mérkőzésekkel megkezdődnek a Bajnokok Ligája negyeddöntői. Élő szöveges tudósítás a találkozókról.