2013. április 7. vasárnap

ápr. 7
21:39
Hiányoznak a tavalyi gólok és hiányzik Balotelli - Mancini (Agroinform)
A City menedzsere úgy véli, nem érdemlik meg a 15 pontos hátrányt a Vörös Ördögökkel szemben.
ápr. 7
21:40
Női kézilabda NB I: nyert a Veszprém (Sport365)
A Veszprém háromgólos győzelmet aratott vasárnap a vendég Kiskunhalas felett a női kézilabda NB I-ben az 5-8. helyért zajló rájátszásban.
ápr. 7
21:48
Ingyen cserélnék a mellimplantátumokat (Blikk)
ápr. 7
21:48
Monoron gyakorlatilag nincsenek baloldaliak (ATV)
Balogh Imre Ferenc, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb voksot a monori 1-es számú egyéni választókerületben vasárnap tartott időközi képviselőválasztáson, így ő foglalhatja el a lemondás miatt megüresedett képviselői helyet – közölte a város jegyzője az MTI-vel.
ápr. 7
21:51
Észak-Koreába vágynak a brit turisták (ProfitLine)
Meredeken megugrott az észak-koreai társasutazások iránt érdeklődő britek száma annak nyomán, hogy a phenjani rezsim atomháborút sem kizáró, egyre élesebb retorikájának hatására az ország a lapok címoldalaira került.
ápr. 7
21:57
Újabb Lyon-botlás, már a dobogó sincs meg (Agroinform)
Sorozatban ötödször nem tudott nyerni és sorozatban harmadszor kapott ki a Lyon a Ligue 1 31. fordulójában.
ápr. 7
21:59
Serena Williams megvédte címét (Agroinform)
A világelső és címvédő amerikai a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a szerb Jelena Jankovicsot.
ápr. 7
22:09
Beperelt egy kanadai étrend-kiegészítő céget Fazekas és Annus (Sport365)
Kártérítési keresetet nyújtott be az étrend-kiegészítőket forgalmazó kanadai MVP Biotech ellen Fazekas Róbert diszkoszvető, azt állítva, hogy a cég eltitkolta egyik készítményének anabolikus szteroid-tartalmát, s őt emiatt tiltották el a londoni olimpiai részvételtől.
ápr. 7
22:11
Eger-rali: a címvédő Kazár Miklós nyerte az idénynyitót (Sport365)
A címvédő Kazár Miklós nyerte a vasárnap befejeződött Eger-ralit, amely a hazai bajnokság idénynyitó viadala volt.
ápr. 7
22:15
A játékvezető tartozik nekem egy vacsorával - Montella (Agroinform)
A Milan több mint egy félidőn át emberelőnyben futballozva, kétgólos vezetést követően döntetlent játszott Firenzében.
ápr. 7
22:17
Hazai pályán maradt gól nélkül a Red Wings (Agroinform)
A St. Louis fontos csoportrangadót nyert meg a Joe Louis Arenában 1-0-ra Chris Porter góljával.
ápr. 7
22:24
13 ezer hektárral nőtt a belvíz által elárasztott területek nagysága (ProfitLine)
A vasárnap reggeli adatokhoz képest 13 ezer hektárral nőtt a belvíz által elárasztott terület nagysága - közölte vasárnap este a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) az MTI-vel.
ápr. 7
22:33
Elődöntőben az argentinok (Agroinform)
A címvédő csehek után az argentinok jutottak be másodikként a legjobb négy közé a férfi tenisz Davis Kupában.
ápr. 7
22:35
A tavalyi egyes után Babos idén párosban nyert Mexikóban (Agroinform)
Babos Tímea a japán Date-Krumm Kimiko oldalán megnyerte a monterreyi keménypályás női tenisztorna párosversenyét.
ápr. 7
22:42
A Hatoslottó nyerőszámai a 14. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 14. heti nyerőszámait. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 285 millió forint....
ápr. 7
22:42
Férfi kézilabda Eb-selejtező: szlovák siker a magyar csoportban (Sport365)
Szlovákia hazai pályán két góllal legyőzte vasárnap Lettországot a 2014-es dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű selejtezőcsoportjában.
ápr. 7
22:44
Női kosárlabda NB I: előnyben a Pécs (Sport365)
A PEAC-Pécs hazai környezetben legyőzte a Zalaegerszeget vasárnap a női kosárlabda NB I rájátszásában, az 5. helyért rendezett, két győzelemig tartó párharc első mérkőzésén.
ápr. 7
22:46
Babosék nyerték a döntőt a monterreyi tenisztornán (Sport365)
Babos Tímea a japán Date-Krumm Kimiko oldalán megnyerte a 235 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna párosversenyét.
ápr. 7
22:51
Lorenzo nyert Rossi előtt Katarban (Agroinform)
Mindhárom kategóriában spanyol győzelem született a gyorsaságimotoros-világbajnokság idénynyitó Katari Nagydíján.
ápr. 7
22:53
Századik gól, bírói hiba, mesterhármas, bunyó, Inter-vereség (Agroinform)
Hiába szerezte meg 100. gólját a Serie A-ban Tommaso Rocchi, Germán Denis mesterhármasával nyert az Atalanta.
ápr. 7
23:09
Sűrű a dobogóért küzdők mezőnye a Lille győzelme után (Agroinform)
Meglepően nagy különbségű győzelmet aratott a Lille a Lorient ellen a Ligue 1 31. fordulójában.
ápr. 7
23:11
Spanyol gólokkal verte a Diósgyőr a Videotont - videó (Agroinform)
2-1-re legyőzte a Diósgyőr a bajnokságban 2013-ban eddig gólt sem kapó Videotont az OTP Bank Liga 22. fordulójában.
ápr. 7
23:15
Elképesztő meccset játszott egymással az Inter és az Atalanta (Sport365)
Kétszer is vezetett az Internazionale hazai pályán, már két gólos előnye is volt, de az Atalanta nem kis meglepetésre legyőzte a milánóiakat.
ápr. 7
23:17
A Valencia a hosszabbítsában szerzett góllal nyert (Sport365)
A Valladolid emberhátrányban ugyan még tudott egyenlíteni a Valencia ellen, ám Jonas a 93. percben belőtte a győztes gólt.
ápr. 7
23:19
A Lille magabiztosan verte a Lorient gárdáját (Sport365)
A Lille nagyarányú győzelmet aratott a Lorient együttese ellen.
ápr. 7
23:54
106 centi a hórekord (Blikk)
ápr. 7
23:54
Ez történt a héten – összefoglaló (Auto Pult)
Annak ellenére, hogy a kapuit március végén megnyitó New York-i Autószalonra a legtöbb márka érdekes újdonságokat tartogatott, a nívós tengerentúli autóseseményt követően is maradt puskaporuk a gyártóknak, így április első napjaiban sem unatkozhattak Olvasóink. Az érdekes híreket leszámítva különben főként a menetpróbáktól voltak hangosak az Autó Pult hasábjai, amiből rögtön három is akadt.

2013. április 8. hétfő

ápr. 8
0:39
Átviharzott Oklahoma City-n is a New York (Agroinform)
Carmelo Anthonyék a nyugati első otthonában is folytatták a nyerő szériájukat a 125-120-as győzelmükkel.
ápr. 8
0:48
Kikapott a kormánypárti jelölt az időközi polgármester-választáson (ATV)
Nagy András független jelöltet választották meg a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászló polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson – tájékoztatta Valentovics Beáta, a Helyi Választási Iroda vezetője az MTI-t. A monori 1-es számú egyéni választókerületben pedig a Fidesz jelöltje nyert.
ápr. 8
1:42
Rachel Weisz férjével próbálkozik (Blikk)
ápr. 8
3:48
Madonna visszavitte Afrikába örökbe fogadott gyerekeit (Blikk)
ápr. 8
4:33
Zokogva búcsúzott Tóth Gabi a versenytől (Blikk)
Budapest - Három hónap kemény készülés és küzdelem után Tóth Gabi (25) és Markó Róbert (29) is távozott a Szombat esti lázból.
ápr. 8
4:45
Erősen megkurtítják a közkiadásokat Portugáliában (ProfitLine)
A közkiadások lefaragásáról döntött a portugál kormány, miután az alkotmánybíróság megvétózta az idei költségvetésben is szereplő megszorító intézkedések egy részét.
ápr. 8
5:00
Bavallotta a színész: lebénult (ATV)
Morgan Freeman csak most vallotta be a nyilvánosság előtt: lebénult.
ápr. 8
5:09
Cipő kedvese, Brigitta: Csendben emlékezem rá (Blikk)
Budapest - A teljes idegösszeomlás szélére sodródott N. Brigitta, Bódi László (†47) életének legmegértőbb szerelme. A kétgyermekes anyuka alig mer kilépni az utcára, attól fél, hogy az emberek letámadják, ha felismerik.
ápr. 8
5:09
Házról-házra járva keresik a brutális pécsi támadót (Blikk)
Pécs - Szobáról szobára jártak, és még az ágyneműtartókba is benéztek az állig felfegyverkezett kommandósok abban a pécsi házban, ahonnan vasárnap kereket oldott a polgármester kisebbik lányának, Páva Saroltnak (20) brutális támadója.
ápr. 8
5:18
Durva provokáció az Élet Menete ellen (Alternatív Energia)
Felszólította a hatóságokat a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet Menetével egy napra szervezett "Magyar Motoros Menet" megtartását, amelynek a szervezők az "Adj gázt!" címet adták.
ápr. 8
5:18
Ab: alkotmányellenes a portugál megszorítás több eleme (ATV)
A portugál kormány tiszteletben tartja az alkotmánybíróság döntését, miszerint alkotmányellenesnek nyilvánították az idei megszorító csomag több elemét, de nem ért egyet vele. Egyelőre még azt sem tudják, honnan fogják pótolni a költségvetésből kieső mintegy 900 milliárd eurót amiatt, hogy mégis meg kell adni a 14. havi fizetéseket és nyugdíjakat.
ápr. 8
5:20
Ungvári Tamás: Elérkeztünk Übü király országába (Alternatív Energia)
A mai Magyarország nagyon kellemetlen hely lett, elérkeztünk Übü király országába - állítja Ungvári Tamás. Az író, irodalomtörténész szerint a nép azt az értelmiséget szereti, amelyik nem hajlandó meghajolni, amely megélhetését és mindenét kockáztatva, komoly ellenzéke a jelenlegi eljárástechnikáknak. Nem feltétlenül a kormánynak, hanem annak, ahogyan általában bánnak az emberekkel.
ápr. 8
5:20
Tetőzés előtt állnak bizonyos folyók - helyzetjelentés (ATV)
Továbbra is komoly gondot okoz a vízzel való küzdelem az országban. Minden megyében dolgoznak a szakemberek, ahol nem az árvíz, ott a belvíz miatt kell védekezni. A vasárnap reggeli adatok szerint 3 km híján 2600 km-en van árvízvédelmi készültség. A nyugati országrészben már apadnak a folyók, de a keleti megyékben a Tiszán, a Kőrösökön, a Berettyón még tetőzés előtt állnak a folyók. Nem változott…
ápr. 8
5:22
Megölték Király Tamást, a divattervezőt (Alternatív Energia)
Olyan súlyosan bántalmaztak vasárnap hajnalban egy 60 éves férfit Budapest VIII. kerületi otthonában, hogy a helyszínen életét vesztette. A HVG.hu információi szerint az áldozat Király Tamás, akit a hazai divatvilág pápájának tartanak. 2008-ban a kúllistán az 50. helyet kapta, színdarabokhoz is készített jelmezeket, de zenekarokat is öltöztetett.
ápr. 8
5:24
Nőkből élt a Páva Zsolt lányát megtámadó férfi (Alternatív Energia)
Többszörös visszaeső, nemi erőszak miatt korábban már elítélt férfi támadta meg péntek hajnalban Páva Zsolt pécsi polgármester lányát: a 23 éves Nyerges Zoltán ellen intenzív hajtóvadászat indult a TEK beavatkozásával, és bár a PécsMa szerint a Magyarürögi úton elfoghatták a férfit, lapzártánkkor ezt a rendőrség nem erősítette meg. Két nőt és két férfit viszont elfogtak, akiknél a gyanúsított…
ápr. 8
5:26
Botka: lyuk a szociális védőháló helyén (Alternatív Energia)
Elkészült az MSZP egészségügyi és szociálpolitikai programja, amelyet ellenzéki egyeztetésre bocsát a párt. Erről a szocialisták országos választmánya döntött szombaton. A testület ülése után Botka László, a választmány elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy az egészségügyben soha nem látott mértékű a forráskivonás, az "eszetlen és ésszerűtlen" intézményátszervezések pedig már az ellátást…
ápr. 8
5:27
Hízásra kötelezték Friderikuszt (Blikk)
Budapest - Friderikusz Sándort kötelezte a TV2, hogy a hiteles osztályfőnöki külső kedvéért növesszen egy csinos kis pocakot, így utasításra hízott öt-hat kilót. Nyilván nem ezért, de rajonganak Fridiért a lurkók.
ápr. 8
5:28
Helyesbíti magát a médiahatóság (Alternatív Energia)
"Téves műszaki információt" hagytak lapunknak küldött válaszukban - ezzel magyarázta utóbb a médiahatóság, hogy a digitális átállás kapcsán, a tájékoztatásuk alapján korábban megírtuk, hogy akiknek "nagyon régi" tévéjük van, vagyis a legszegényebbek kimaradhatnak az egész országot érintő technikai fejlődésből. A "sajnálatos félreértést" helyesbítették: mégsem kell új tévét venniük, azoknak, akik…
ápr. 8
5:30
A Fidesz elintézte: Se plakát, se tévé (Alternatív Energia)
Szinte változtatás nélkül fogadhatja el ma az Országgyűlés az Alkotmánybíróság által kifogásolt, majd részleteiben az alaptörvénybe is beemelt választási eljárási jogszabályt. Ezek alapján az ellenzéki pártok kampánylehetőségei a minimálisra csökkenek, sőt, választási csalásokra is lehetőséget nyitna a tervezet.
ápr. 8
5:36
Selyemsállal fojtották meg a divattervezőt (Blikk)
Budapest - Meggyilkolták Király Tamás (†60) divattervezőt, holttestét egyik ismerőse találta meg józsefvárosi lakásában vasárnap hajnalban – tudta meg a Blikk.
ápr. 8
5:36
Ez a valódi rezsicsökkentés, százezreket nyerhetsz vele (Pénzcentrum)
Minden negyedik magyarországi lakástulajdonos tervezi, hogy különféle fejlesztésekkel energiatakarékosabbá teszi ingatlanát, többségük elsősorban hőszigetelésben gondolkodik. A felújítást mellőző tulajdonosok háromnegyede anyagi okokra, gyakran a kedvező vagy támogatott pénzügyi konstrukciók hiányára hivatkozva nem korszerűsíti ingatlanát. Kevesen tudják, hogy a használt ingatlanok korszerűsítése…
ápr. 8
5:54
Brüsszel felé tett gesztust Janukovics (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovics ukrán államfő rendeletben kegyelmezett meg hat elítéltnek, köztük Jurij Lucenko volt belügy- és Georgij Filipcsuk környezetvédelmi miniszternek.
ápr. 8
5:56
Washington és London csillapítja a kedélyeket (Kripto Akadémia)
Dél-Koreában továbbra is katonai készültség van érvényben - közölte vasárnap Kim Haeng kormányszóvivő Szöulban.

Keresés