Az Alkotmánybíróság ma meghozott határozatával az Alaptörvényben foglalt 30 napos határidőn belül elbírálta az alapvető jogok biztosának az Alaptörvény negyedik módosítását támadó indítványát. A testület az alaptörvény-módosítás közjogi érvénytelenségére vonatkozó indítványt nem találta megalapozottnak, tartalmi vizsgálatot pedig hatáskör hiányában nem végzett.
Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentésével kapcsolatban közölt beszámolót a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), a Die Welt és a Spiegel online hírportál, valamint a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.
A 13. Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz (POSZT) kapcsolódó Mediterrán Kirakatversenyre május 26-ig nevezhetnek az üzlettulajdonosok, bérlők és dekoratőrök.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt kedden - tudatta az Ab közleményben az MTI-vel. Szabó Máté ombudsman még február végén kérte az államfőt: fontolja meg, hogy aláírja-e az alkotmánymódosítást, ugyanis szerinte az az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyezteti. Áder…
Az elmúlt időszak az üzemanyagok árát tekintve viszonylag csendesen telt el, a mélypontra esést szolid drágulás követte, ezúttal pedig sajnos megint rossz hírünk van az autósok számára, hiszen pünkösd után egy nappal eltolódva csütörtöktől megint emelkednek az árak: a 95-ös 4, a gázolaj 2 forinttal lesz drágábban kapható a hazai töltőállomásokon.
Már az ügyészségnél van az a hangfelvétel, amely bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról. A hatóságnak a hét végéig kell döntenie, elindítja-e a nyomozást a trafikmutyi ügyében.
Két kerékpárost gázolt el az 1-es főúton egy teherautó a Vértesszőlős és Tata közötti felüljárón. Az egyik kerékpáros a helyszínen meghalt, az utat lezárták.
Szandál, cipő zokni nélkül – nyáron talán még gyakrabban keseríti meg életünket a vízhólyag, mint máskor. S, hogy vajon mi a jobb módszer? Felszúrni vagy békén hagyni?
Jótékonysági aukción kerül kalapács alá kedden Londonban J. K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve című regényének első kiadásából egy példány, amelyet az írónő jegyzeteivel és illusztrációkkal látott el.
Gigaburgerevők csaptak össze egy tatai büfében. A cél, hogy megdöntsék Dániel Péter 19 perces rekordját. Idén a hamburgerek győztek, hét versenyző feladta, a nyolcadiknak is 1 óra 17 perc kellett a feladat leküzdéséhez.
Dortmund — „A miénk az egyetlen csapat, amely megállíthatja a Bayern Münchent!" – Bajner Bálint (22), a Dortmund magyar futballistája szavai jól érzékeltetik, a sárga-feketék nem feltartott kézzel készülnek a szombati (német) Bajnokok Ligája-döntőre.
Az Alkotmánybíróság teljes egészében elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt.
Azért döntöttek a hagyományos június eleji időpont előre hozása mellett, hogy több ideje legyen az EP-nek felkészülni az Európai Bizottság elnökének júliusi megválasztására.
Az elmúlt hetekben látványosan lemaradt a magyar tőzsde. Mi ennek az oka? És eközben miért szárnyalnak újabb és újabb csúcsokra a nemzetközi részvénypiacok? Meddig tarthat ez a folyamat?...
A szíriai katonai vezetés az állami tévében közölte, hogy fegyveres erői megsemmisítettek egy izraeli katonai járművet a Golán-fennsíkon. Izrael szerint a jármű csak megsérült, a járőr pedig viszonozta a tüzet.
Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 52. küldöttgyűlésén elismerte, hogy a pénztárgépek NAV-hoz való bekötésével kapcsolatos szoftverfejlesztésben van némi csúszás. Varga Mihály...
Hullámvasútra került az arany árfolyama, de ennek ellenére a fő irány továbbra is a csökkenés maradt. Az árfolyam pénteki beszakadását tegnap egy rövid életű szárnyalás követte, majd az egynapos kitérőt követően ismét irányba állt az árfolyam és folytatta az útját az 1321 dolláros támasz felé - olvasható az Erste elemzésében.
Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára vasárnap közölte, hogy 109 egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát.
A nagyközönség számára is elérhető az Otthontérkép nevű ingatlanpiaci alkalmazás, amelyen nem csak konkrét lakásajánlatok közül válogathatunk, de számos hasznos információt is kapunk a térképen...
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
A Bosch, a különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója bízik abban, hogy az Európai Unió gépjárműflottákra vonatkozó, kilométerenként 95 gramm szén-dioxid-kibocsátási...
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona jelentősen, 3,2 százalékkal 3 972 milliárd forintra nőtt áprilisban - közölte a szakmai szervezet....
Az uniós országokban jövőre május 22. és 25. között fogják tartani az európai parlamenti (EP-) választásokat - foglalt állást kedden Strasbourgban az EP.
Érdekli a tőzsde izgalmas világa, de nem tudja, hogy fogjon hozzá? Szeretne a csökkenő banki kamatoknál magasabb hozamot elérni? Egyedülálló, öt napos tőzsdetanfolyamunkat úgy alakítottuk ki, hogy...
Személygépkocsi és motorkerékpár ütközött a 6-os út tolnai elágazójánál kedden, a főutat két ponton is lezárták - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.