2013. május 29. szerda

máj. 29
11:00
Videó: a pályán végezte a dolgát a macska, félbeszakították a meccset (Sport365)
Nem mindennapi közjáték zavarta meg a maláj FA Cup elődöntőjét, melyben a Pahang a JDT csapatával találkozott. Egy macska besomfordált a pályára, ahol elvégezte nagydolgát, így a mérkőzést félbe kellett szakítani.
máj. 29
11:02
Több ezren gyújtottak gyertyát az eltűnt hegymászók emlékére Erdélyben (Infostart)
A szervezők szerint több ezren gyújtottak gyertyát a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére szervezett kedd esti erdélyi megemlékezéseken.
máj. 29
11:02
Gyengül a forint Matolcsy bejelentése után is (Portfolio)
Többhavi csúcsokra ért a forint tegnap a vezetõ devizákkal szemben, de mivel délután óta határozottan romlott a nemzetközi befektetõi hangulat és a forint fontos technikai akadályba is...
máj. 29
11:02
Baleset: lezárták az M5-ös kivezetőjét (ATV)
Teherautó és személygépkocsi ütközött, egy ember súlyosan megsérült a főváros XXIII. kerületének határában, az M5-ös autópálya Budapestről kivezető oldalán, az érintett pályaszakaszt lezárták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerda délelőtt az MTI-vel.
máj. 29
11:02
A Bayern edzője szerint részegen is meg tudják nyerni a Német Kupát (Sport365)
A jelek szerint még mindig tart a mámor a Bayern Münchennél a múlt szombati BL-győzelem óta. A bajorok nem fogják vissza magukat a közelgő Német Kupa-döntő ellenére sem, amit úgy tűnik, igen lazán vesznek.
máj. 29
11:04
Vízilabda: teljes a Világliga-finálé mezőnye a férfiaknál és nőknél is (Sport365)
Teljessé vált a vízilabda Világliga úgynevezett Szuperdöntőjének - mindkét magyar válogatottat felvonultató - nyolccsapatos mezőnye a férfiaknál és a nőknél egyaránt.
máj. 29
11:09
Intervencióval verné fel az arany és a platina árát Dél-Afrika (ProfitLine)
A világ legnagyobb platina- és egyik vezető aranytermelőjeként e két árupiaci termék leértékelődését megsínylő Dél-Afrika kormánya a kínálatba és a keresletbe való mesterséges beavatkozással akar áremelkedést előidézni.
máj. 29
11:11
Kifulladt a forinterősödési hullám? (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
máj. 29
11:12
Hogyan lehet megúszni a reklámadót? (Privátbankár)
Ha bevezetik az adónemet, a nagy kereskedelmi tévéknek vélhetően mindenképp le kellene nyelniük a békát, míg a többi médiavállalkozásnak van némi mozgástere, így például a cégük darabolásával csúszhatnak az adósáv alá, de külföldre is költöztethetik a tevékenységüket.
máj. 29
11:12
250 milliárddal több jut a vállalkozásoknak! (Blikk)
250 milliárd forinttal többet lehet felhasználni egy szerdai döntést követően az MNB növekedési keretprogramjához. Ez annyit jelent, hogy a kereskedelmi bankok és a devizahitelüket kiváltani szándékozó kis- és középvállalkozások ennyivel többet kaphatnak. Az MNB programja állítólag jelentősen felpörgeti majd a gazdaságot.
máj. 29
11:12
Az Egyesült Államok mellett Brazília is a Benedek-csapat ellenfele lesz (Agroinform)
Teljessé vált a vízilabda Világliga Szuperdöntőjének nyolccsapatos mezőnye a férfiaknál és a nőknél egyaránt.
máj. 29
11:14
Most egy fityingünk sincs, de nyugdíjra mi akarjuk a legtöbb pénzt (Privátbankár)
Nagyon komoly elvárásokat támasztanak időskori járandóságuk mértékével kapcsolatban a leendő nyugdíjasok: az Aegon megbízásából 12 országban elvégzett kutatás szerint a jelenlegi jövedelmük átlagosan 72 százalékával lennének elégedettek.
máj. 29
11:14
Gyengült a forint délelőtt (Blikk)
máj. 29
11:16
Pornót néznek, padot égetnek az iskolában - videó (Blikk)
máj. 29
11:18
Tucatnyi közterület elnevezés változik (Infostart)
Tizenkét közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
máj. 29
11:18
Miamiból küldték az 1 nap 10 képet (Kreatív Online)
Ott is borongós, de legalább pálmafás. Papp Zsolt, a CMW ügynökség szenior dizájnere.
máj. 29
11:18
Koszovói embercsempészt fogtak el Zalában (Blikk)
máj. 29
11:18
Óriási túljelentkezés az MNB hitelprogramjára (Portfolio)
Többször annyi forrást igényeltek a bankok az MNB Növekedési Hitelprogramja keretében, mint amekkorát meghirdetett az MNB, ezért a jegybank megemelte a keretösszeget - jelentette be Matolcsy György....
máj. 29
11:20
Alacsonyabb növekedést vár az IMF Kínában (Portfolio)
A korábban vártnál lassabb lehet a növekedés Kínában. A Nemzetközi Valutaalap szakértői idei és jövő évi prognózisokat egyaránt lefelé módosították. A Nemzetközi Valutaalap ma ismertette friss,...
máj. 29
11:22
14 milliárd euró hiányzik a német bankoknál (Portfolio)
A legnagyobb német bankoknak 14 milliárd euró hiányzott ahhoz 2012 végén, hogy eleget tegyenek a közelgő Bázel III szabályozás által előírt tőkekövetelményeknek - írja a Financial Times a német...
máj. 29
11:30
Titokban figyelte anyja a vécén lehúzott baba mentését! (Blikk)
Egészséges, és stabil állapotban van az a csecsemő, akit egy lakóépület nyilvános vécéjéből levezető, 10 cm átmérőjű lefolyócsőben találtak meg kedden, Kínában. Minden jel szerint az anyja is megvan.
máj. 29
11:30
Angolul is megjelenik Szöllősi György Puskás-könyve (Agroinform)
A brit BackPage Press kiadóvállalatnak köszönhetően Szöllősi György Puskás című könyve angol nyelven is megjelenik.
máj. 29
11:32
Világbajnok irányító érkezik Veszprémbe (Agroinform)
A következő két szezonban az MKB Veszprém csapatát erősíti a spanyol válogatott irányítója, Carlos Ruesga.
máj. 29
11:33
Enyhülhet a taxirendelet (HR Portál)
Módosíthatja a taxirendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdán, az előterjesztés szerint kevésbé lesz szigorú a gépjárművek korhatára.
máj. 29
11:33
Kancsendzönga: több ezren gyújtottak gyertyát Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére (Sport365)
A szervezők szerint több ezren gyújtottak gyertyát a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére szervezett kedd esti erdélyi megemlékezéseken.
máj. 29
11:35
Megnyílt a Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozója (HR Portál)
A 2020-ig terjedő időszakra dolgoz ki a hazai és határon túli magyar könyvtárak közötti együttműködés kereteit kijelölő szakmai koncepciót a Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozója kedden és szerdán Budapesten.
máj. 29
11:36
A terrorizmus elleni harc fontosságát hangsúlyozta Martonyi (Infostart)
A terrorizmus az egyik legkomolyabb biztonságpolitikai kihívás, az ellene való harc és a radikalizmus megelőzése fontos feladata az országoknak - mondta Martonyi János külügyminiszter a terrorizmus megelőzéséről tartott nemzetközi konferencián szerdán, Budapesten.
máj. 29
11:36
New Yorkba megy a Portfolio Night nyertese (Kreatív Online)
Milyen volt a 20 kreatívigazgató és a 60 résztvevő találkozója? Képes beszámoló.
máj. 29
11:36
Óriásberuházás Magyarországon - Bővít a Hankook (2.) (Portfolio)
Új beruházást kezd el a dél-koreai Hankook Magyarországon, 2013-2015 között 313 millió eurót költenek a gyár bővítésére. Az abroncsgyártó kapacitás éves szinten 12 millió darabról 17 millió darabra...
máj. 29
11:36
Félmillió lakás áll üresen, a nyomorgók hiába várnak rájuk (Pénzcentrum)
Több százezer családnak bizonytalan a lakhatása ma Magyarországon....
máj. 29
11:36
Sebastian Vettel dolgozik az Infiniti modelljeinek fejlesztésén (Auto Pult)
Sebastian Vettel világbajnok F1-es pilótának már eddig is benne volt némileg a keze a legfrissebb Infiniti-modellek fejlesztésében, a fiatal, és rendkívül sikeres német versenyző ugyanis a japán prémiummárka ’száguldó nagyköveteként’ sokat segít a mérnököknek az utcai autók finomhangolásában.
máj. 29
11:37
Kevesebb befektetést terveznek idén a vállalkozások (HR Portál)
Továbbra is visszafogott a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) beruházási hajlandósága, az idén a tavaly megvalósított fejlesztéseknél 11 százalékkal kisebb értékben terveznek beruházásokat a GE Capital legfrissebb kutatása szerint. Új munkaerőt harmaduk szeretne felvenni - közölte a Budapest Bank kedden.
máj. 29
11:38
Újabb botrány: óriási profit bennfentes információkon (Portfolio)
Beismerő vallomást tett Scott London a KPMG egykori szenior partnere, hogy bennfentes információkat adott át Bryan Shawnak, aki így közel 1 millió dolláros nyereségre tett szert. A szövetségi bíróság...
máj. 29
11:38
Luxus, terep, tombolás - megérkezett az új táblamagazin (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet ide kattintvatermészetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
máj. 29
11:39
XVI. Benedek pápa után Balog Zoltán is megkapta a német érdemrendet (HR Portál)
A kisebbségek és az emberi jogok védelme terén végzett tevékenysége elismeréseként magas rangú német érdemrendet vehetett át kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
máj. 29
11:40
Az évszázad sztorija lehet a Tesla (Portfolio)
Az utóbbi évek egyik legnagyobb részvényes sztorija formálódik a szemünk előtt: az eddig inkább csak utópiának tűnő vállalkozás, az elektromos autók gyártásával foglalkozó Tesla története során...
máj. 29
11:42
Matolcsy a jegybanki alapkamat további csökkenésére utalt (ProfitLine)
A jegybank elnöke szerint igazuk lehet azoknak, akik "további mozgást látnak a kamatcsökkentés terén", kiszámítható, kis lépésekkel.
máj. 29
11:42
Újabb rekordot döntött a régiós ingatlanpiac favoritja (Portfolio)
Az Allianz Real Estate bejelentése szerint hamarosan rekordtranzakciót zár le egy lengyelországi bevásárlóközpont akvizíciójával. Az Allianz Real Estate vezetésével alakult konzorcium a közelmúltban...
máj. 29
11:44
Mélyebb lehet a recesszió az eurózónában (Portfolio)
Pesszimistább az OECD az eurózóna növekedési kilátásait illetően. A szervezet szakértői szerint idén a korábban várt 0,1 százalék helyett 0,6 százalékkal csökkenhet az eurózóna GDP-je - derül ki a...
máj. 29
11:48
Propeller vágta ketté a fiatal nőt! (Blikk)
Madaline Cole könnyűbúvárkodott egy ausztrál barátjával, amikor „elütötte" a víz alatt egy hajó a Kínai-tenger déli részén.
máj. 29
11:48
Bowlingos gólöröm a Steaua bajnokavatásán - videó (Agroinform)
A lengyel Lukasz Szukala góljánál a bukarestiek sajátos gólörömöt mutattak be a szép számban kilátogató szurkolóknak.
máj. 29
11:50
Vizsgálat indult Szepesi Nikolett állítólagos "söpredék" zaklatója miatt (Agroinform)
A Szepesi Nikolettet hajdani klubja, a Bp. Spartacus úszójaként 13 esztendeje szexuálisan zaklatták az uszodában.
máj. 29
11:54
New Deal a fiatalkori munkanélküliség csökkentésére (Infostart)
A fiatalkori munkanélküliség csökkentésére átfogó Európai Uniós programot hirdetett meg a francia elnök.
máj. 29
11:54
Tartu, Trianon és a nagyorosz gondolat (Gondola)
Sajátos szerepcsere történt a hetvenes évekre: valódi vesztessé – igen sok tényező hatására – az egykori győztes, a Szovjetunió, illetve Oroszország lett.
máj. 29
11:54
Új elnökséget választott az IAB Europe (Kreatív Online)
Somogyi Endre nem jelöltette újra magát.
máj. 29
11:54
Egyelőre nem változik a taxirendelet (Portfolio)
Visszavonta a taxirendelet módosításáról szóló javaslatot Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A városvezető a javaslat visszavonásakor azzal indokolt, hogy lesz még egy...
máj. 29
11:54
Őrző-védő cégektől kapott milliós adótanácsokat a Jobbik (ATV)
EU-SEC Team Kft. és Első Magyar Beruházási Zrt.: a 444.hu szerint mindkét cégtől kapott 2012-ben szóbeli tanácsokat a Jobbik frakciója. A számviteli szabályok és az adótörvények változásairól, a megszorító intézkedések hatásairól, illetve a 2013-as költségvetés tervezetéről informálták a megrendelőt sokmillió forintért. Mindkét cég őrzés-védelemmel foglalkozik. A Jobbik arról tájékoztatott, hogy…
máj. 29
11:56
Tizenkét fővárosi közterület elnevezése változik (ATV)
Tizenkét közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
máj. 29
11:58
Antiszemitizmus elleni konferencián van Rétvári Jeruzsálemben (ATV)
A magyar kormánynak az antiszemita jelenségek elleni munkájáról beszélt az MTI-nek szerdán Jeruzsálemben Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki az antiszemitizmus elleni harc világfóruma negyedik konferenciáján a magyar küldöttséget vezeti.
máj. 29
12:00
1953-ban született nők nyugdíja (Adózóna)
Jogosultak lehetnek-e valamilyen öregségi ellátásra az 1953-ban született, tehát a 60. életévüket az idén betöltő nők, annak ellenére, hogy nyugdíjkorhatáruk a 63. életév és 2012. január 1-jétől megszűnt a korhatár előtti nyugdíjba menetel lehetősége?

Keresés