A londoni bemutató után a budapesti Thália Színházban látható angol nyelven Visky András I Killed My Mother (Megöltem az anyámat) című drámája pénteken és szombaton.
Az európai piacok zárva tartottak szerdán, egyedül az angol tőzsdén lehetett kereskedni. Az FTSE 100 a reggeli kezdés után emelkedett, az amerikai nyitást követően viszont alábbhagyott a korábbi...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója állhatott a fideszes debreceni polgármester ellen a 2010-es országgyűlési választások előtt indult lejárató akció mögött - hangzott el az M1 Híradójában.
A Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy trió egyetlen mondanivalója az volt május elsején, hogy a jelenlegi kormányzatot esetenként alpári hangon kritizálja, és a már megbukott, csődöt hozó gazdaságpolitikájuk mellett puszta ígérgetéssel szerezzenek szimpatizánsokat - írta a Kereszténydemokrata Néppárt közleményében.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott irányadó kamatán szerdán, és megerősítette, hogy tervei szerint még egy darabig marad a jelenlegi, majdhogynem nulla százalékos kamatszint.
Két éven át véletlenül nem a saját bankszámlájára, hanem egy ismeretlenére utalt a fizetéséből havonta ezer fontot - 350 ezer forintot - egy fodrásznő Nagy-Britanniában. Az ismeretlen örülhetett a pénznek, kivette, elköltötte, a fodrásznő pedig összesen 26 ezer 650 fontot - 9,3 millió forintot - vesztett.
Az európai piacok zárva tartottak szerdán, egyedül az angol tőzsdén lehetett kereskedni. Az FTSE 100 a reggeli kezdés után emelkedett, az amerikai nyitást követően viszont alábbhagyott a korábbi...
PEN/Allen Alapítvány az irodalom szolgálatáért adományozott díjával tüntette ki az írót életművéért és személyes helytállásáért, amellyel előmozdította a szabadság és a demokrácia ügyét Kelet-Európában.
A 20 éves lány gyerekkora óta rettegett a pókoktól, ám elhatározta, hogy véget vet az iszonynak. Mi is lehetne erre jobb megoldás, mint hogy örökbefogadott egy hatalmas, szőrös tarantulát.
A külügyminiszter szerint Magyarország védi a nemzeti érdekeit, de nem akarja elhagyni az Európai Uniót. Egységes szakszervezeti konföderációt hoz létre három érdekképviseleti szövetség. Továbbra is csak részben szabad a magyar sajtó a Freedom House szerint. A nap legfontosabb hírei május elsején.
Cecile Kyeng szemészorvos Kongóban született, de olasz állampolgár. Enrico Letta miniszterelnök kormányában múlt szombaton az ország integrációs miniszterévé nevezték ki. Ő a kormány hét női tagjának egyike, s emellett az első fekete bőrű olasz miniszter.
A Bayern München Arjen Robben 49. percben lőtt góljával 1-0-ra vezet a Barcelona elleni BL-elődöntő visszavágón. A katalánoknak már hat gólt kéne rúgni a továbbjutáshoz.
Jótékonysági zongoraesetet ad a Ránki művészcsalád pénteken a Budapest Music Centerben (BMC) annak érdekében, hogy Budapesten is felavathassák Liszt Ferenc mellszobrát.
Barcelona – Idegenben is kiütötte a Bayern München focicsapata a Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A bajorok a hazai 4-0-s siker után 3-0-ra nyertek a sorozat legnagyobb esélyesének otthonában, így idén német házidöntőt rendeznek a BL-ben.
Az európai piacok zárva tartottak szerdán, egyedül az angol tőzsdén lehetett kereskedni. Az FTSE 100 a reggeli kezdés után emelkedett, az amerikai nyitást követően viszont alábbhagyott a korábbi...
Az indianai nő nagyon kiborult, mikor kinyitott a kedvenc konzervét. Béka volt benne, szerencsére nem darabokban. A gyártó fájdalomdíjjal próbálta megbékíteni a fogyasztót.