Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az alapvető jogok biztosa, mert július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak. Szabó Máté a rendelkezés megsemmisítését kéri.
Sokan csak jó tréfának gondolták a Forma-1-es géneket magában rejtő, a száguldó cirkuszban látott KERS-sel gazdagodott apró elektromos szösszenet feltámadását, azonban a franciák ezúttal videofelvétellel is bizonyítják, hogy hóbortos villanyautójuk bizony lenyomja a márka nagyobb sportgépeit.
A kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi működését az iskolarendőrség - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten. Pintér Sándor a most alakult Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nyomozók a tantestület tagjaként vesznek részt a nevelő munkában.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu délii összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Louis Kearns - hatalmas Liverpool rajongó - a helyszínen tekintette meg édesapjával az Európa Liga-döntőt. A mérkőzés után találkozni szeretett volna régi kedvenceivel, Fernando Torres labdarúgóval és Rafa Benítez edzővel, ezért felszökött az éremátadó pódiumra.
Május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az árfolyamgát egy átlagos hitel esetében akár százezres megtakarítást és 2017 középéig – magas devizaárfolyam esetén – havonta akár több tízezer forinttal nagyobb pénzügyi mozgásteret jelenthet az adós számára.
Húsz-húsz évnyi fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Győri Törvényszéken azt a két tinédzsert, aki tavaly áprilisban két embert lelőtt egy soproni lőtéren. Harmadik társukat 11 év fegyházra ítélték.
Hiába gyengült minimálisan a dollárindex a többségében gyenge amerikai makroadatok miatt a Dow Jones UBS árupiaci index értéke mintegy 0,3 százalékkal került lejjebb. Bár a tengerentúli statisztikák...
A Kormány 2013. május 15-i ülésén döntött a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtási kormányrendelete közszolgáltatás díját megállapító rendelkezésének megváltoztatásáról. A...
Nyugat-Európában határozatlanok voltak a befektetők a kereskedés első szakaszában, így a vezető indexek a csütörtöki záróértékeik közelében ingadoztak. A déli órákhoz közeledve viszont erősödés...
A csütörtök délutáni kis forintgyengülés ma reggel folytatódott 292,5-ig az euróval szemben, majd a délelõtti viszonylagos nyugalom után délben újra erõre kapott a forint. Az euró...
2013. július 1-jétől szüneteltetik a közszférában nyugdíj mellett dolgozók nyugdíjának folyósítását mindaddig, amíg a munkaviszonyuk fennáll. Az ombudsman szerint a nyugdíjszabályok ilyen változtatása szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, ezért a módosítás megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Míg a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. járművezetőinek létszáma 450 fővel csökken, addig a VT-Transman Kft.-hez tömegével jelentkeztek sofőrnek, ugyanis 150 kiszervezett autóbusz üzemeltetését ők végzik, írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy területen járulhat hozzá a növekedési fordulathoz, a kamatcsökkentések fokozatossága, kiszámíthatósága és folyamatossága pedig bevált, jó stratégia - mondta Matolcsy...
A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete szerint elengedhetetlen, hogy az egészségügyben megvalósuló bérfejlesztést a szociális ágazatra is kiterjesszék, mivel az abban dolgozók átlagos nettó fizetése pótlékokkal 70-90 ezer forint.
Egy társaságiadó-alany ez év első napjától a kata rendszert választotta. A zárási könyvelési tételekkel kapcsolatos kérdésem: az eredménytartalék és a 2012. évi adózott eredmény jóváhagyásra kell-e kerüljön jóváhagyott osztalékként, vagy maradhat a megfelelő sorokon? A kiváltó adót a könyvekben elő kell-e írni szja kötelezettségként a tulajdonosokkal szemben? Felvehetik-e a tulajdonosok 2013-ban a…
Ismét nőtt a spanyol bankok nem teljesítő hiteleinek állománya márciusban, s bár Spanyolországban tavaly december elején létrehozták az úgynevezett "rossz bankot", a SAREB-et, ez továbbra sem hozta meg a várt eredményt.
Nincs már magyar játékos versenyben a párizsi asztalitenisz-világbajnokságon, miután pénteken délelőtt, nagy csata után a Póta Georgina, Tóth Krisztina duó is búcsúzni kényszerült a női párosok nyolcaddöntőjében.
A harmadik és az ötödik hely, azaz az utolsó Bajnokok Ligáját és Európa Ligát érő pozíciók sorsa a tét az olasz labdarúgó-bajnokság 38., azaz utolsó fordulójában.
Hosszabb távon akár új bíróságok létrehozása is szóba kerülhet annak érdekében, hogy a bírósági szakaszba lépő ügyekben minél gyorsabb megszülethessen az ítélet - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.
Különös, mesébe illő események előzték meg egy brit pár egybekelését. A festőművész feleség ugyanis saját festménye alapján ment férjhez, bár állítólag nem szándékosan. Sőt, egy ideig attól is tartott, hogy a választottja pszichopatának nézi a kép miatt.
Orbán Viktor bejelentése szerint a zirci arborétumot a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól a zirci ciszterci apátság venné át. Jávor Benedek szerint azonban mindezt a hazai jogszabályok nem teszik lehetővé, ugyanis védett területről van szó, amelyet a törvény szerint az állam csak nagyon szigorú feltételek mellett adhat ki.
82 százalék fölé emelkedett a GDP arányos államadósság - a jegybank felkészült egy újabb Magyarország elleni támadásra - nőtt az esélye, hogy kikerülünk az uniós túlzott deficiteljárás alól - az ombudsman az alkotmány bírósághoz fordult - újra lendületben a forint - Nézze meg itt >>
Találmányok sora vitte már egyre előrébb az emberiség fejlődését, s bár az alább bemutatott eszköz nem a legnagyobb ívű fejlesztések közé tartozi, mégis megoldhat egy problémát a dúskeblű nők számára.
Rosszabbul fognak élni és a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozniuk kell majd - ez a véleményük az Aegon nyugdíj-indexe alapján az embereknek. De jó részük azt sem tudja, miként kellene megtakarítani ezekre az évekre.
Július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak - az alapvető jogok biztosa a rendelkezés megsemmisítését kéri, ezért az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.
Balatonföldvár a magyar vitorlássport idei fővárosa - ezzel a mottóval tartottak pénteken sajtótájékoztatót a Somogy megyei településen a szezon két hazai rendezésű világversenyéről, a Repülőhollandi-világbajnokságról és az Optimist Európa-bajnokságról.
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a leghatározottabban visszautasítja a szocialista EP-elnök által tett, az egész magyar nemzetet és minden magyar polgárt becsületében súlyosan sértő kijelentést.
A Total bejelentette, hogy 10 kutatási blokkot kapott Brazíliában. A Totel 5 blokkban 40 százalékos részesedéssel, egy blokkban pedig 45%-os részesedéssel lesz az operátor.
A Tesla Motors tegnap bejelentette, hogy jelentős összegű tőkeemelést kíván végrehajtani, amit új részvények kibocsátásával és kötvények eladásával akar megvalósítani. A tőkeemelés elsődleges célja a...
A Kormány 2013. május 15-i ülésén elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely újabb állami ingatlanok térítésmentes tulajdonba adásáról rendelkezik helyi önkormányzatok és a Római Katolikus Egyház számára. A jogszabály emellett további megoldást kínál a NET-programban résztvevő, fizetési kötelezettségeiket teljesíteni nem tudó adósok lakhatási problémáira....
Hivatalos katonai jelentések szerint a nigériai hadsereg Borno államban, a Boko Haram terrorcsoport bázisain megkezdte az iszlamista fegyveresek elleni hadműveleteit.
A Volvo ezúttal olyan problémába ütközött, amit örömmel küszöbölhet ki: olyan nagy igény van a V60-asból készített, konnektorról is tölthető hibrid modellre, hogy a jelenlegi gyártástempó képtelen kielégíteni a vásárlók megrendeléseit. Épp ezért a svédeknek mintegy 90 %-kal majdnem meg kell duplázniuk a termelést.
Tiltott módon reklámozta sorsolással tavaly záloghitel-termékét az OREX-Zálog Záloghitelező Zrt., amely ráadásul számos hirdetésében a THM értékét sem tüntette fel – állapította meg ma publikált határozatában a PSZÁF. A hatóság ötmillió forintos bírságot szabott ki a társaságra és megtiltotta a jogsértő gyakorlatok folytatását.