Másfél óra alatt elfogta a rendőrség azt a tizenhat éves csongrádi fiatalembert, aki vasárnap kirabolta társát egy szórakozóhely közelében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Az elmúlt hét méretes mínusszal zárult a nemesfémeknél. A korábbi várakozásoknak megfelelően 1.400 dollár alá került egy uncia arany ára, esélyt adva ezzel a bikáknak, hogy meggyőző módon bizonyítsák, van-e még bennük elég erő és akarat az évtizedes aranytrend folytatására. Az ehhez szükséges impozáns vételi lendületnek 1.370, de legkésőbb 1.360 dollárnál azonban jelentkeznie kellett volna.…
Két ember füstmérgezést szenvedett egy nyíregyházi lakástűzben hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
Az adócsalás elleni harcban való együttműködésre szólította fel a brit fennhatóság alá tartozó, adóparadicsomnak tartott területeket David Cameron miniszterelnök.
Családbarát bringás terepek országszerte, térképpel! 1. Kresz Park, Városliget A főváros legnagyobb hagyományokkal rendelkező közlekedési oktatóparkja hol másutt is lenne, mint a Közlekedési Múzeum mellett, a Városligetben! A mini utakon általános közlekedési normákat sajátíthatnak el a gyerekek: a gyalogos szerepét itt többnyire a felnőtt kísérőre osztják, a motorosokat, autósokat, bicajosokat…
Az FC Barcelona csapatkapitánya, Carles Puyol személyesen adta át a lehetőséget a rákból felgyógyuló Tito Vilanovának és Eric Abidalnak, hogy elsőként emeljék magasba a Primera División trófeáját.
Egy Mirage 2000 típusú vadászbombázó csapódott a tengerbe Tajvan északnyugati partjainál hétfő reggel. Öt napon belül a második harci gépét vesztette el a tajvani légierő - jelentette a helyi média. A két pilóta katapultált és túlélte a balesetet, amelynek okát még vizsgálják.
Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben.
Rendőrökkel csaptak össze vasárnap az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet hívei két tunéziai városban is, miután a kormány betiltotta éves kongresszusukat. Késő esti jelentések szerint az összetűzések halálos áldozatot is követeltek.
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is - közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt.
Újabb rakétát lőtt ki hétfőn Észak-Korea - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség meg nem nevezett szöuli kormányforrásra hivatkozva. Szombaton és vasárnap is lőttek ki, összesen négyet.
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, valamint az árusítható termékkörök kibővítéséről. Szerdán a kampányfinanszírozás kormánypárti módosításának tárgyalása kerül napirendre. A parlament csütörtökön a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel.
A vasárnap zárult római tornát megnyerő spanyol Rafael Nadal egy helyet előrelépve a negyedik a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
A válság miatt eluralkodó szabályozási hullámot és a gyorsan változó gazdálkodási környezetet tartják a cégük működését leginkább veszélyeztető kockázati tényezőnek a cégvezetők - derült ki a KPMG 2012-ben több mint ezer vállalati felsővezetővel készített felméréséből.
Változatlanul az utóbbi hónapokban bombaformában játszó, és immár 24 meccse veretlen amerikai Serena Williams vezeti a női teniszezők világranglistáját.
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is - közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, valamint az árusítható termékkörök kibővítéséről. Szerdán a kampányfinanszírozás kormánypárti módosításának tárgyalása kerül napirendre. A parlament csütörtökön a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel.
Kizárta soraiból egy alsóházi képviselőjét a Japán Restaurációs Párt (JRP) hétfőn, amiért a politikus úgy nyilatkozott, hogy "dél-koreai prostituáltak hordái lepték el Japánt".
A ljubljanai Mini Teater és a Maladype Színház közös előadása vendégszerepel kedden az Ódry Színpadon: a Trisztán és Izoldát, Balázs Zoltán ljubljanai rendezését most láthatják először a budapesti nézők.
Egyre tudatosabban vásárolunk, amihez az elmúlt években a kereskedők is alkalmazkodtak. Bár több ezer boltot zártak be, így is több olyan lett, ahol kifejezetten csak egyféle terméket tudunk megvenni. Rossz hír a vidékieknek, hogy azok, akik költekezni akarnak, nehezebb helyzetben vannak, mint a budapestiek.
Az Egyesült Államokban egy ember meghalt, ketten eltűntek, többtucatnyian pedig megsérültek az ország közép-nyugati és déli részén pusztító tornádók miatt.
Egy felmérés szerint a nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára. A kilátásokat illetően a megkérdezettek változatlanul pesszimistának mutatkoznak. Többségben vannak azok is, akik azzal számolnak, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozniuk kell annak érdekében, hogy…
Carlo Ancelotti vezetőedző először beszélt nyilvánosan arról, hogy elhagyná a francia bajnok Paris St. Germain labdarúgócsapatát, és esetleg a Real Madridhoz szerződne.
A Pacos Ferreira otthonába látogatott az FC Porto a portugál bajnokság utolsó fordulójában, ahol a vendégeknek nyerniük kellett az aranyérem megszerzéséhez. A győzelem végül össze is jött nekik, többek között egy óriási bírói tévedésnek köszönhetően.
A székelyföldi Zágonban vett részt a pünkösdi szentmisén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a KDNP küldöttsége - írta hétfői számában a Háromszék című napilap.
Jelentősen visszaesett a nagy csehországi bankok nyeresége az idei első negyedévben. A tavalyi rekordév után váratlanul beindult "negatív tendencia" alól egyetlen nagyobb bank sem jelent kivételt -...
Az amerikai indexek kivétel nélkül erősödtek a pénteki kereskedésben, ami elsősorban a vártnál kedvezőbb makroadatoknak volt köszönhető. A Dow Jones és az S&P 500 történelmi csúcson zárt. A...
Jimmy, egy magyar bobtail nyerte el a világ legszebb kutyája címet a budapesti kutya-világkiállításon, amelyre hetven országból 18 ezer kutyát neveztek be.
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
Carlo Ancelotti először beszélt nyilvánosan arról, hogy elhagyná a francia bajnok PSG-t, és esetleg a Real Madrid csapatánál folytatná edzői pályafutását.
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, valamint az árusítható termékkörök kibővítéséről. Szerdán a kampányfinanszírozás kormánypárti módosításának tárgyalása kerül napirendre. A parlament csütörtökön a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel.