Magyarország — Még csak az első hét telt el a Blikk Bumm játékából, máris rengeteg olvasónk lett gazdagabb értékes nyereményekkel. Csubák Jánosné Erzsike (51) 4 főre szóló hajójegyet nyert lapunkkal.
Számos érdek húzódik meg a szíriai polgárháború mögött, most mégis belülről érkezett megoldási lehetőség. Egy ellenzéki politikus tette közzé rendezési tervét, melyben szabad utat kínál Bassár el-Aszadnak és a rezsim tagjainak. Kérdés, mit reagál a szíriai elnök, s elfogadja-e a kezdeményezést az ellenzéki koalíció. A harcok egyre inkább átterjednek a szomszédos országokra is.
Nagyon valószínű, hogy hamarosan megszűnik a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás - vetíti előre legfrissebb írásában Pasquale Diana, a Morgan Stanley elemzője. A londoni közgazdász...
A kormány egy várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben.
A Mercedes német pilótája, Nico Rosberg indulhat az élről a Monacói Nagydíjon. Mellőle csapattársa, a brit Lewis Hamilton rajtolhat. Az időmérő edzés harmadik leggyorsabbja a címvédő Sebastian Vettel volt a Red Bull-lal.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) "egyértelműen el akarja tüntetni a földbérletekkel kapcsolatos visszaélések nyomait".
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája rajtolhat az első helyről a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon, mivel megnyerte a félig esős, félig száraz időben rendezett szombati időmérő edzést.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája rajtolhat az első helyről a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon, mivel megnyerte a félig esős, félig száraz időben rendezett szombati időmérő edzést.
A Mercedeses Nico Rosberg nyerte a Monacói Nagydíj időmérő futamát. A német versenyzőt Hamilton és Vettel követi a második és harmadik helyen. Futam utáni nyilatkozatok.
A Dobogó Pincészet 2011-es évjáratú száraz Furmintja az elmúlt három évben sorozatosan regionális trófeával díjazott Dobogó 6 Puttonyos Aszúk nyomdokába lépve regionális trófeát érdemelt ki a 2013-as nemzetközi Decanter World Wine Awards (DWWA) versenyen.
A sport365.hu Fociklasszikusok című sorozatában ezúttal egy máig emlékezetes El Clásicót elevenít fel. 2002-ben Luis Figo első ízben lépett pályára a Camp Nou-ban azután, hogy a Real Madridhoz igazolt.
A 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként - erősítette meg Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szombaton Budapesten a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) fórumán.
Magyarország - Árnyakként élnek közöttünk és legtöbbször már csak akkor vesszük észre őket, amikor halál övezi útjukat. A pszichopaták akár éveket is eltöltenek úgy, hogy betegésük nem szúr szemet senkinek, majd elég egy apróság és robbannak.
Budapest - Filozófiával tartja fitten és fiatalon magát Oszvald Marika (61). A Jászai Mari-díjas szubrett kora ellenére kifejezetten jól néz ki, egy igazi energiabomba. Bármikor, bárhol cigánykerekezik vagy éppen kézen áll, a színpadra pedig valósággal berobban, olyan lendülettel játszik a darabokban. Éppen ezért gyakran faggatják őt arról, hogy milyen plasztikai és szépészeti beavatkozásokon…
Most már csak a napfény és a nyárias meleg hiányzik, ugyanis az európai tavak és a földrészt körülvevő tengerek vízminősége csaknem mindenütt lehetővé teszi a fenntartás nélküli fürdőzést. Az Európai Unió környezetvédelmi intézetének vízminőség-ellenőrző tanulmánya ezúttal is kitűnő bizonyítványt állított ki Németországnak - derül ki az InfoRádió összefoglalójából....
A 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként - erősítette meg Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szombaton Budapesten a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) fórumán.
Több száz nonprofit szervezettel együtt a Billy Graham Evangélizációs Társaságot és a Graham család nemzetközi humanitárius szervezetét is kipécézte magának az amerikai adóhatóság, az IRS. Az adóhivatal 2010-tõl kezdődően fokozottabb ellenőrzést alkalmazott olyan konzervatív nonprofit csoportok esetében, amelyek adómentességért folyamodtak. A hátrányos megkülönböztetés óriási felháborodást váltott…
Kozma István személyében pro-licences szakember csatlakozik az Újpest szakmai stábjához július 1-jétől, aki vezetőedzői státuszban dolgozik majd együtt Marc Leliévre-rel.
Nem bírtak magukkal a Bayern München és a Borussia Dortmund ultrái a két csapat szombat esti BL-döntője előtt. A két drukkerhad csatatérré változtatta Londont.
A Kaposvár hazai környezetben egygólos győzelmet aratott az utolsó 30 percben emberhátrányban futballozó Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati játéknapján.
Magyarország — Magyar kötéltáncos a Cirque du Soleil legújabb sztárja! Simet László (54) lélegzetelállító mutatványait már több nemzetközi díjjal is jutalmazták, a 2012-es londoni olimpia záróműsorán pedig milliárdok izgulták végig biztosítókötél nélküli produkcióját.
Az LMP szerint durva, botrányokkal teli és romboló hatású választási kampány elé néz az ország, emiatt a magyar politikai elitnek önmérsékletet kellene tanúsítania.
A magyar kormány minden magyarra számít, minden magyart számon tart, bárhol is él a világban, és szeretne abban segíteni, hogy megélhesse a magyarsághoz való tartozását - mondta Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár, aki szombaton Ottawában részt vett a nemzeti összetartozás napi ünnepségen.
A Kaposvár hazai környezetben egygólos győzelmet aratott az utolsó 30 percben emberhátrányban futballozó Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati játéknapján.
Fernando Alonso csak a hatodik rajtkockából indulhat a holnapi Monacói Nagydíjon. Nem lesz egyszerű dolga a Ferrari pilótájának, hogy Vettelt és Raikkönent is befogja vasárnap.
Tavaly 42 százalékkal emelkedett a célzott támadások száma, amely legsúlyosabban a nagyvállalatokat és a kkv vállalkozásokat érintette. Az internetes bűnözés módszereiben is jelentős hangsúlyeltolódásokkal lehetett találkozni az elmúlt időszakban: a felhő alapú megoldások és a mobileszközök növekvő elterjedése mellett, a kiberbűnözők sokkal inkább a célzott támadások felé mozdultak el az elmúlt…