Nyirád ‒ Igazi világsztár állt rajthoz szombaton és száguld még vasárnap is a hazai ralikrossz-Európa-bajnoki futamon. A ralivébét 2003-ban megnyerő norvég Petter Solberg (38) exkluzív interjút adott a Vasárnapi Blikknek.
Szeged – Emlékezetből is nyerni tudott a K-2 500 méteres számban a Kovács Katalin (37), Douchev-Janics Natasa (30) kettős a kajak-kenusok idei első világversenyes válogatóján, amely egyelőre a júniusi Európa-bajnoki csapat kijelöléséhez ad támpontokat Storcz Botond (38) szövetségi kapitánynak.
A Szolnoki Olaj hazai közönség előtt legyőzte az Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I döntős párharcának szombati második mérkőzésén, ezzel kiegyenlített.
A magyar kormány minden magyarra számít, minden magyart számon tart, bárhol is él a világban, és szeretne abban segíteni, hogy megélhesse a magyarsághoz való tartozását - mondta Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár, aki szombaton Ottawában részt vett a nemzeti összetartozás napi ünnepségen.
Az NB II Keleti-csoportjában a 28. fordulóban szombaton négy mérkőzést rendeztek, köztük a Ferencváros és az Újpest tartalékegyütteseinek egymás elleni összecsapását.
Minimum egy sárga lapot megúszott Franck Ribéry a Borussia Dortmund-Bayern München BL-döntőn, miután szándékosan arcon könyökölte Robert Lewandowskit, Nicola Rizzoli játékvezető azonban csak szóban figyelmeztette.
Robbie Rogers miután bevallotta, hogy saját neméhez vonzódik felhagyott az aktív labdarúgással, ám 3 hónap után meggondolta magát és leigazolt az LA Galaxy együtteséhez.
München – Tragikus figurából a Bajnokok Ligáját eldöntő hős lett Arjen Robben (29). A Bayern München holland labdarúgója megannyi elbukott végjáték után ezúttal sorsdöntő góljával megnyerte csapatának a BL-t, a bajorok a „német" fináléban 2-1-re verték a Borussia Dortmundot.
NYÍREGYÍHÁZA – Mindössze kilenc éves volt Ákos Luca (22), mikor édesapja elhunyt. A Viasat3-on futó, A címlaplány című műsor egyik döntőse motorbalesetben vesztette el imádott apukáját, aki élt-halt a kétkerekűekért.
Az ÁKK Zrt. által közölt adatok szerint áprilisban rekordmértékben, 80,8 milliárd forinttal emelkedett a kifejezetten a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, amely a hónap végére megközelítette az 1258 milliárd forintot.
Van úgy, hogy egy barátunk sorsa jobban foglalkoztat, mint a sajátunk. Van egy régi jó barátnőm, aki a sokadik Karácsonyt tölti egyedül, és nagyon sokat szomorú. Hogy miért? Nos, kb. 12 évig élt két olyan kapcsolatban egymás után, ahol szerető volt.
Budapest - Angyalföldi kissrácként álmodni sem mert arról, hogy ennyi mindent elér az életben, éppen ezért semmit sem hiányol a vasárnap 65 éves Gálvölgyi János, aki a családi ebéd után este a Madách színházban, a Napsugárfiúk című darabbal tölti az ünnepi délutánt és estét.
Budapest - Mintha már hónapok óta bűnbocsánatért esedezne Rékasi Károly (50) feleségének, Détár Enikőnek (49). A színésznő ugyanis két nappal a házasság végének bejelentése előtt azt nyilatkozta az Xnews kamerája előtt, hogy a Barátok közt sztárja tavaly nyár óta különösen leste minden kívánságát.
Budapest — Egyedül a nagymamáját óvja Szepesi Nikolett (25) a napokban megjelenő botránykönyve miatt, amelyben a korábbi úszó szextitkait osztotta meg az olvasókkal. Még a Blikk-előfizetést is lemondatta volna arra a néhány napra, amikor részleteket közöltünk az írásból.
Bécs – Másodszor is elvesztette jobb karját az a magyar vendégmunkás, akinek két hete szaggatta le könyök alatt a végtagját egy rostálókészülék az ausztriai Purbachban.
Mogyoród-Budapest - Hegymászótársak próbálnának segíteni Erőss Zsolt (†45) özvegyén, ő azonban egyedül szeretne boldogulni. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség hegymászó szakágának vezetője, Futó Endre szerint már máskor is akadt rá példa, hogy egy elhunyt hegymászó családja számára gyűjtést rendeztek, és most is felmerült bennük ennek a gondolata.
Győri egyetemistákat szállító autóbusz gyulladt ki menet közben tegnap Zirc közelében. A sofőr mikor észrevette a busz hátuljából szivárgó füstöt, akkor azonnal megállt, s mindenkit leküldött az utastérből. Ennek köszönhetően nem sérült meg senki, s egy csomagtartó rekesz kivételével még a csomagokat is sikerült megmenteni. Az autóbuszt azonban nem, az teljesen kiégett.
Nem hisz abban Gulyás József nemzetbiztonsági szakértő és emberi jogi aktivista, hogy a hat ember erőszakos halálát okozó úgynevezett romagyilkosságoknak lenne titkosszolgálati szála, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy hiányozhatnak elkövetők, vagy pontosabban bűnsegédek a vádlottak padjáról. A nemzetbiztonsági bizottság egykori tagja évek óta figyelemmel kíséri a pert, szerinte az elkövetőknek…
A BL-döntő 72. percében a Dortmund hátvédje elképesztő mentést mutatott be a kapu torkában, a gólvonalról elrúgva a labdát Robben elől. A döntőt végül a Bayern nyerte 2-1 arányban.
A Bayern München Arjen Robben 89. percben szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot és megnyerte a Bajnokok Ligája idei kiírását. Íme az öröm és a bánat könnyei a pályán a lefújás után.
A Borussia Dortmund magyar játékosa, Bajner Bálint szomorúan vette tudomásul, hogy csapata elvesztette a Bayern München elleni BL-döntőt, de a fiatal csatár reméli, jövőre megismétli menetelését a sárga-fekete gárda.