Irán "jelentős" számban telepített új indítóállásokat nagy hatótávolságú rakéták számára - jelentette az állami televízió vasárnap Ahmad Váhidi védelmi minisztert idézve.
A patinás márka vezérigazgatója többször is kijelentette, hogy csak szép és jófej fiatalok vásároljanak náluk. Ezekben a napokban fél amerikai művészvilág hangosan fúj az Abercrombie & Fitch nevű ruhamárkára, amelynek vezérigazgatója, Mike Jeffries többször is tett olyan kijelentéseket, miszerint az ő boltjaikba be ne tegye a lábát olyan vásárló, aki nem elég jó csaj vagy jó pasi. A cég vezetői…
A lapoktól a televíziókon át a hírportálokig az egész német sajtóban a londoni Wembley Stadionban rendezett Bajnokok Ligája-döntő az első számú téma vasárnap, számos kommentátor a német labdarúgás győzelmeként értékelte a mérkőzést.
A vasárnapi brit sajtó egyöntetűen elismeri, hogy a londoni Wembley Stadionban előző este vívott német-német Bajnokok Ligája-döntő rendkívüli színvonalából az angol labdarúgásnak is számos tanulságot kell levonnia; elsősorban azt, hogy a rengeteg pénznél fontosabb a saját fiatal tehetségek gondozása.
Hat sikeresen lezárt pályázat után az irodalmipályázat.hu a Tiszatáj Irodalmi Folyóirattal és a szegedi REÖK-kel karöltve egy újszerű kezdeményezéssel jelentkezett április végén. A legújabb pályázat egyfajta kulturális kuriózumként a festészetet és az irodalmat hivatott összekapcsolni.
BUDAPEST – Andy Vajna (69) még nem dolgozott kutyákkal és más állatokkal egyik filmjében sem, éppen ezért őt is lenyűgözte az a mintegy kétszáz kutya, akik ellepték a Clark Ádám térnél az alagutat, ahol Mundruczó Kornél forgatta legújabb filmjét.
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vasárnapi, utolsó kongresszusa döntött a párt megszűnéséről és annak politikai örököse, a Magyar Szociáldemokraták Pártja megalakulásáról.
Titkosszolgálati és rendőrségi szakértők, valamint mérsékelt vallási vezetők részvételével új munkacsoportot hoz létre a brit kormány a vallási szélsőségesség terjedésének és a fiatalok radikalizálódásának megakadályozására. A brit belügyminiszter vasárnap jelezte, hogy a kormány ennek jegyében megvizsgálja a kommunikáció valamilyen ellenőrzésének lehetséges módjait is.
Nemes Adrienn, Tobai-Sike Renáta és Babicz Sára sem jutott döntőbe a női sportpisztolyosok között a sportlövők müncheni Világkupa-viadalának második versenynapján, vasárnap.
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vasárnapi, utolsó kongresszusa döntött a párt megszűnéséről és annak politikai örököse, a Magyar Szociáldemokraták Pártja megalakulásáról. Ügyvezető elnökké Árok Kornélt, a Szövetségben, Együtt Magyarországért párt alapító elnökét választották.
itkosszolgálati és rendőrségi szakértők, valamint mérsékelt vallási vezetők részvételével új munkacsoportot hoz létre a brit kormány a vallási szélsőségesség terjedésének és a fiatalok radikalizálódásának megakadályozására. A brit belügyminiszter vasárnap jelezte, hogy a kormány ennek jegyében megvizsgálja a kommunikáció valamilyen ellenőrzésének lehetséges módjait is.
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) vasárnapi, utolsó kongresszusa döntött a párt megszűnéséről és annak politikai örököse, a Magyar Szociáldemokraták Pártja megalakulásáról.
BUDAPEST – Mádai Vivienre (24) újra rátalált a boldogság! A Legenda című zenés show-műsor házigazdáját tönkrement házassága óta elkerülte a szerelem, azonban úgy tűnik, magánélete mostanra rendbe jött, ugyanis nemrég új párra lelt.
Igazi jókedvre derítő finomság: csöröge fánk, ahogyan mi készítjük. Úgy tűnik, az időjárást éppenséggel nem érdekli, hogy ma gyereknap van - beborult, fúj a szél, az előbb még az eső is esett, egyszóval pocsék, na. Ha beszorultunk a négy fal közé (és nincs kedvünk megrohamozni egyik játszóházat sem), örvendeztessük meg a kicsiket - és a nagyokat is - egy igazán különleges finomsággal. A csöröge…
Elképesztő fejlődés tapasztalható a napelemes rendszereknél, amit mit sem bizonyít jobban, mint hogy a napenergia már a közeledési szegmensben is kezdi megmutatni képességeit. Az elektromos autókat...
Kihúzták a Hatoslottó 21. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 480 millió forint keresi majd gazdáját....
Az iskolai szegregáció ellen és a roma gyerekeket elkülönítő intézmények bezárása mellett demonstráltak civil szervezetek vasárnap Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utca épülete előtt. A tárca vasárnapi közleményében hangsúlyozta: a kormány határozottan fellép a szegregáció ellen.
A német Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratva megnyerte a több balesettel "lassított", s 20 percre félbeszakított vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat.
A Fidesz "a baloldal kirohanásai és a nemzetközi nyomás ellenére" kitart a gyermekes családok védelme, a családi adórendszer, a kisgyermekes anyukák foglalkoztatását segítő munkahelyvédelmi akció és a gyermekes családokat fokozottan segítő rezsicsökkentés mellett - közölte Zsigó Róbert, a párt szóvivője vasárnap, a gyermeknapon az MTI-vel.
Május utolsó hetében is borús időre kell számítani, minden nap várható helyenként zápor, olykor zivatar is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.