2013. május 31. péntek

máj. 31
12:35
Kancsendzönga: lefújták az eltűnt hegymászók utáni kutatást (Sport365)
Lefújták csütörtökön a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást. Közben megérkezett a nepáli fővárosba a magyar expedíció két tagja.
máj. 31
12:42
Csordogálnak a Jeremie-milliárdok: a pénzek ötöde már a cégeknél (Privátbankár)
Az innovatív cégek tőkealapokon keresztül 100 milliárdos forráshoz juthatnak, a pénz alig ötödét utalták eddig ki, harmadára viszont már van befektetési döntés.
máj. 31
12:42
Videó: Rékasi már nem udvarol, szakított Alexa (Blikk)
máj. 31
12:42
Halmosi pár percet kaphat a Honvéd ellen (Agroinform)
A hetedik helyre pályázó Szombathelyi Haladás a harmadik Budapest Honvédot fogadja az OTP Bank Liga zárófordulójában.
máj. 31
12:44
Brutális! Ollóval végezte ki kollégáit – videó 18+! (Blikk)
Véres jeleneteket vett fel az egyik indiai ruhagyár biztonsági kamerája. A felvételen jól látszik, amint az egyik dolgozó halálra szurkál egy ollóval két másikat.
máj. 31
12:48
Orbán Viktor WHO-díjat kapott (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.
máj. 31
12:48
Hackertámadás ellen is lehet biztosítást kötni (Portfolio)
Egy Amerikában már elterjedt, de Magyarországon még újnak számító biztosítási konstrukció lehetővé teszi, hogy a vállalatok a kibertérből érkező támadásokkal szemben fedezni tudják a kockázataikat....
máj. 31
12:48
Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Bridgestone-nal (ATV)
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány pénteken a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-vel, amely június 7-én teszi le új gyártócsarnokának alapkövét a tatabányai ipari parkban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
máj. 31
12:50
Végleg lefújták a magyar hegymászók keresését (ATV)
Lefújták csütörtökön a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást - közölte a myrepublic.com nepáli hírportál. Közben megérkezett a nepáli fővárosba a magyar expedíció két tagja.
máj. 31
13:00
Marius Vizer lett a SportAccord elnöke (Agroinform)
A Budapesten élő Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség első embere lett a SportAccord nevű sportszervezet elnöke.
máj. 31
13:02
Két évre eltiltották a doppingoló fehéroroszt (Agroinform)
Kétéves eltiltást kapott Andrej Mihajlov , aki a februári olimpiai selejtezőn akadt fenn a doppingvizsgálaton.
máj. 31
13:03
Az államtitkárság cáfolja, hogy ne lenne átfogó, romáknak szóló foglalkoztatási program (HR Portál)
Cikkünkben közzé tesszük a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság közleményét, melyben kifejtik, milyen kormányzati intézkedések történtek, illetve vannak folyamatban a roma foglalkoztatás elősegítése érdekében.
máj. 31
13:06
Megszedte magát a Time Warner CEO-ja (Kreatív Online)
12 millió dollárt keresett eladott részvényeivel.
máj. 31
13:06
Adják vissza! (Gondola)
Észak-magyarországi trafikbotrány? A kiemelt csapatsportágak milyen arányban részesültek az elmúlt időszakban a taokedvezményből?
máj. 31
13:06
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány Bridgestone-nal (ProfitLine)
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány pénteken a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-vel, amely június 7-én teszi le új gyártócsarnokának alapkövét a tatabányai ipari parkban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
máj. 31
13:06
Gátszakadás a lakossági bankbetéteknél (Portfolio)
Valószínűleg a rendszerváltás óta nem fizettek olyan alacsony kamatot a bankok a lakossági betétekre, mint most. Meg is látszódik ennek hatása az MNB ma közzétett áprilisi adatain, nettó 126 milliárd...
máj. 31
13:06
Munkahelyteremtésre koncentrálnak a vállalatok (Pénzcentrum)
A hazai vállalatok harmada már a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrál az Ernst & Young nemzetközi tőkebizalmi barométere szerint: a megkérdezettek 32 százaléka bízik a magyar gazdaság 1 és 3 százalék közötti növekedésében, s 28 százalékuk tervezi bővíteni munkahelyeinek számát....
máj. 31
13:06
Matolcsy szerint itt a beruházási fordulat ideje (ATV)
A magyar gazdaság növekedési fordulat előtt áll, így eljött az ideje, hogy a vállalkozások hitelből finanszírozzák beruházásaikat - mondta Matolcsy György jegybankelnök az MNB országos konzultációs sorozatának utolsó, siófoki állomásán pénteken.
máj. 31
13:06
A varázsszőnyeg begurul – Lexus LS 600h F SPORT teszt (Auto Pult)
A sportosság és a luxus igényei látszólag ellentétes kívánalmakat fednek, a Lexus mégis úgy döntött, hogy a trendeket követve bekeményíti a világ egyik legkényelmesebb limuzinját - így született meg a friss LS 600h F SPORT. De vajon kiket szólíthat meg az újdonság?
máj. 31
13:06
La Liga: a Sociedad a BL-ért, Pintér csapata a kiesés ellen harcol - előzetes (Sport365)
A hétvégi utolsó fordulóban a negyedik Bajnokok Ligája-indulást érő, illetve a három kieső hely dől el a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
máj. 31
13:08
Harmadik napja zuhan a Linde árfolyama (ProfitLine)
A Linde levegő szeparátor egységet épít 200 millió dollárért Texasban. Az új agyárt 2015 első felében kezdi meg a működését. A Hír nincs jelentős hatással az árfolyamra, hiszen a nitrogént és az oxigént szétválasztani a levegőből, amelynek 99 százalékban ez a két alkotóeleme (Nitrogén 78%, Oxigén 21%) az nem egy nagy feladat. A beruházás az éves beruházási aktivitás 7-8 százalékára rúg - olvasható…
máj. 31
13:08
Munkahelyteremtésre koncentrálnak a vállalatok (Pénzcentrum)
A hazai vállalatok harmada már a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrál az Ernst & Young nemzetközi tőkebizalmi barométere szerint: a megkérdezettek 32 százaléka bízik a magyar gazdaság 1 és 3 százalék közötti növekedésében, s 28 százalékuk tervezi bővíteni munkahelyeinek számát....
máj. 31
13:08
Afrikából érkezett a por a szlovák autókra (ATV)
Líbiai és egyiptomi eredetű homok és porfelhő érte el Szlovákia keleti részét, ahol aztán az eső miatt le is csapódott a szálló por - jelentette a Szlovákiai Hidrometeorológiai Intézet.
máj. 31
13:18
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány Bridgestone-nal (Infostart)
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány pénteken a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-vel, amely június 7-én teszi le új gyártócsarnokának alapkövét a tatabányai ipari parkban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
máj. 31
13:21
Ezeket felejtsd el, ha kezdő vállalkozó vagy! (Adózóna)
Az adózás esetében különösen igaz, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. De hát tudjuk jól, hogy a hátunk közepén elhelyezkedő problémáról a legkönnyebb nem tudomást venni. A halogatás viszont sokba kerülhet, szóval ki a fejet a homokból!
máj. 31
13:24
Sólyom: az Ab már nem az alaptörvény legfőbb őre (Alternatív Energia)
Az alaptörvény legutóbbi, negyedik módosítása megerősít egy olyan állapotot, amelyben a parlament felülvizsgálhatja az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmány felett őrködő tevékenységét, az Ab így nem az alaptörvény legfőbb őre többé - vélekedett Sólyom László egy osztrák napilapban pénteken megjelent írásában.
máj. 31
13:24
Nincs kamatcélja a jegybanknak (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa előtt nincs pontos kamatcél, de gondolkozik azon, hogy milyen jelzést lehetne adni a piacoknak arról, vajon milyen elvek alapján lesz vége a...
máj. 31
13:36
Matolcsy egyelőre nem akar eurót, amivel 296-nál kereskednek (Privátbankár)
Hatalmasat estek a hazai beruházások, viszont nyílt sok új bánya és kőfejtő, ez majd kihúz bennünket a bajból - a következő 10 évben biztosan nem lesz nálunk euró, erősítette meg Matolcsy György - nem tud megkapaszkodni a forint, az euróárfolyam már 296-nál, esnek a nyugat-európai börzék és a BUX is - Nézze meg itt >>
máj. 31
13:36
Kanta József hat év után újra a keretben (Agroinform)
Egervári Sándor három sérült játékosról kénytelen lemondani, így Kanta József is meghívót kapott Kuvait ellen.
máj. 31
13:38
Érmes remények a minszki kontinensviadalon (Agroinform)
A vezetés Harcsa Zoltántól, Bacskai Balázstól és Varga Miklóstól vár kiugró teljesítményt a hétvégén rajtoló Eb-n.
máj. 31
13:39
Az elektromos cigarettára is kiterjesztik a dohányzást tiltó rendeletet (ProfitLine)
A Franciaországban egyre divatosabb elektromos cigaretta használata is tilos lesz nyilvános helyen, nem árusítható 18 éven aluliak számára és ezentúl reklámozni sem lehet - jelentette be pénteken a francia egészségügyi miniszter.
máj. 31
13:39
Két évre eltiltották a doppingoló fehérorosz válogatott hokist (Sport365)
Kétéves eltiltást kapott Andrej Mihajlov válogatott fehérorosz jégkorongozó, aki a februári olimpiai selejtezőn akadt fenn a doppingvizsgálaton.
máj. 31
13:41
A monetáris tanács előtt nincs kamatcél (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa előtt nincs pontos kamatcél, de azon gondolkodik, milyen jelzést lehetne adni a piacoknak arról, hogy milyen elvek alapján dől el a kamatcsökkentési ciklus vége - mondta Balog Ádám, a jegybank alelnöke az MTI-nek az MNB országos konzultációs sorozatának siófoki állomásán, pénteken.
máj. 31
13:41
Ökölvívó Eb: új pontozás, régi fejvédő, magyar éremremények - előzetes (Sport365)
Már az új pontozási rendszerrel, de még fejvédőben zajlanak majd a mérkőzések a szombaton kezdődő minszki ökölvívó Európa-bajnokságon, melyre éremszerzési esélyekkel utazott el a tízfős magyar csapat.
máj. 31
13:42
Orbánt Viktort tüntette ki a WHO (Gondola)
Orbán Viktor miniszterelnök kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért.
máj. 31
13:54
A monetáris tanács előtt nincs kamatcél (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa előtt nincs pontos kamatcél, de azon gondolkodik, milyen jelzést lehetne adni a piacoknak arról, hogy milyen elvek alapján dől el a kamatcsökkentési ciklus vége - mondta Balog Ádám, a jegybank alelnöke az MTI-nek az MNB országos konzultációs sorozatának siófoki állomásán, pénteken.
máj. 31
13:54
A vállaltok már látják a fényt az alagút végén (Privátbankár)
A hazai vállalatok harmada már a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrál. A megkérdezettek 32 százaléka bízik a magyar gazdaság 1 és 3 százalék közötti növekedésében, többségük hasonló eredményre számít a világgazdaságban is.
máj. 31
13:56
A Monetáris Tanácsnak nincs kamatcélja, vagy mégis? (Privátbankár)
A Monetáris Tanácsa előtt nincs pontos kamatcél, de azon gondolkodik, milyen jelzést lehetne adni a piacoknak arról, hogy mikor jön el a kamatcsökkentési ciklus vége - mondta a jegybank alelnöke.
máj. 31
14:00
Minivideókkal promózik a Comedy Central (Kreatív Online)
Badár, Litkai, Hajdú és Orosz hat másodpercben.
máj. 31
14:00
"Menekülnek a tehetségek" Magyarország felállt a szégyenpadról? (ATV)
Siker is meg nem is – így lehet összefoglalni vezető közgazdászok véleményét arról, hogy az Orbán-kormány harmadik születésnapjára Brüsszeltől megkapta a lehetőséget, hogy Magyarországot „kiengedik” a túlzottdeficit-eljárás alól. Siker, mert kilenc év után Magyarország felállhat az uniós szégyenpadról, kudarc viszont azért, mert nincs érdemi fordulat a magyar gazdaságban, illetve súlyos…
máj. 31
14:02
Balogh: vannak szakdolgozók, akik évek óta nem kaptak béremelést (ATV)
Az alapellátásban dolgozók és az önkormányzati foglalkoztatottak esetében is jelentős béremelésre lenne szükség – vélekedett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az ATV Start című műsorában.
máj. 31
14:12
Az amerikai cégek nyereségesebbek, mint az európaiak (Privátbankár)
Az amerikai vállalatok általában nyereségesebbek, mint európai társaik - olvasható az Ernst & Young elemzésében.
máj. 31
14:12
Külföldi sajtó az EPP és a Fidesz kapcsolatáról, az MNB-ről, Orbán Viktorról (ProfitLine)
A Spiegel Online német hírportál a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonyáról közölt elemzést pénteken angol nyelvű kiadásában, az osztrák Die Presse és a Wirtschaftsblatt a magyar kormány elleni bírálatokról, illetve az MNB hitelprogramjáról jelentetett meg cikket, míg a Právo című cseh lap a magyar miniszterelnökről közölt portrét.
máj. 31
14:12
Válogatott: három sérült kikerült, Kantát behívta Egervári (Sport365)
Egervári Sándor szövetségi kapitány három sérült játékosról kénytelen lemondani, s Kanta Józsefet, az MTK Budapest középpályását hívta be a kuvaiti együttes ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
máj. 31
14:12
Két veszprémi a BL álomcsapatában (Agroinform)
Közel 20 ezer voks alapján Nagy László és Scuch Timuzsin is bekerült a sorozat idei szezonjának álomcsapatába.
máj. 31
14:14
Videó: szörnyet halt a pók a bal felsőben az irdatlan bombagóltól (Sport365)
Szenzációs gólt rúgott Ovidiu Herea, a Rapid Bukarest játékosa a Ceahlaul Piatra Neamt elleni mérkőzésen.
máj. 31
14:14
Csúcspárharcok a főcsoportdöntőkben (Agroinform)
Nyugaton Blackhawks-Kings, keleten Penguins-Bruins párosítás alakult ki a főcsoport-elődöntőket követően.
máj. 31
14:18
Elárverezték Greta Garbo hajdani festményét (Blikk)
máj. 31
14:18
Szenved a forint: újra 296 felett az euró (Portfolio)
A számos feltörekvõ piaci devizánál tegnap látott gyengülési hullám ma is folytatódott, amelynek jegyében a forint 297-ig esett az euróval szemben. A háromhetes forintmélypontról némi erősödés...
máj. 31
14:18
Hullámzik a forint: még 295 felett az euró (Pénzcentrum)
A feltörekvõ piaci devizák közül többnél látott tegnapi eladói nyomás ma délelõtt folytatódott, így a stabil kezdés után a forint is tovább esett. Az euró jegyzései 297 körülig emelkedtek, ami háromhetes forintmélypontnak számít. Innen délben határozott erősödés indult. Tegnaphoz hasonlóan ma is eladói nyomás mutatkozik a magyar kötvénypiacon (is), ami továbbra is az amerikai jegybank…

Keresés