2013. május 31. péntek

máj. 31
20:00
Orosz lapok szerint nem szállítottak Szíriának Sz-300-as rendszereket (ATV)
Még nem szállítottak Szíriának Sz-300-as orosz légvédelmi rendszereket – közölte értesülését pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap. A Kommerszant című lap szerint Bassár el-Asszad kellemetlen helyzetbe hozta Moszkvát az al-Manár libanoni televíziónak tett kijelentéseivel.
máj. 31
20:12
E-útdíj - Megjelentek a rendeletek (Infostart)
A nemzeti fejlesztési miniszter a pénteki Magyar Közlönyben közzé tette a használatarányos útdíj - e-útdíj - tarifáját, valamint azoknak az utaknak a jegyzékét, amelyek július 1-től használatarányosan lesznek fizetősek a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű, tehergépkocsik számára. Ugyancsak rendeletben szabályozták a nemfizetés szankcióit.
máj. 31
20:12
Módosít a Fidesz a választójogból kizárás szabályán (ProfitLine)
A Nemzeti Választási Iroda és civil szervezetek észrevételei alapján módosít a Fidesz a választójogból való kizárás szabályozásán: eszerint a bíróság a kizárásról nem, csak annak megszüntetéséről, vagyis a választójog biztosításáról hozhatna soron kívüli ítéletet - közölte Gulyás Gergely pénteken az MTI-vel.
máj. 31
20:12
Mesterházy Attila maradt a SOSZ elnöke (Agroinform)
A következő négy évben is Mesterházy Attila vezeti elnökként a Sportegyesületek Országos Szövetségét.
máj. 31
20:15
Gránátot találtak a Fradi-stadion bontása közben (Sport365)
Gránátot találtak a IX. kerületi ferencvárosi stadion bontása közben péntek délután - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
máj. 31
20:17
Mesterházy Attila maradt a SOSZ elnöke (Sport365)
A következő négy évben is Mesterházy Attila vezeti elnökként a Sportegyesületek Országos Szövetségét (SOSZ), mivel a pénteki küldöttgyűlésen a tagok megerősítették tisztében.
máj. 31
20:18
Repülőhollandi-vb - Majthényiék ezüstérmesek (Infostart)
A második helyen végzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokságon.
máj. 31
20:18
Baltával ütötte a szomszédját (Alternatív Energia)
Baltával támadt a szomszédjára egy férfi Kunszálláson. A támadót a rendőrök elfogták, az áldozatot kórházba szállították a mentők - értesült a HavariaPress.
máj. 31
20:19
Louis van Gaal lemond a vb után (Sport365)
Louis van Gaal a jövő évi brazíliai világbajnokság után megválik szövetségi kapitányi tisztjétől, amelyet a holland labdarúgó-válogatottnál lát el 2012 júliusától.
máj. 31
20:21
Hivatalos: Falcao a Monacóban folytatja (Sport365)
Péntek délután hivatalossá vált, hogy az Atlético Madrid kolumbiai csatára, Radamel Falcao a francia élvonalba frissen feljutó AS Monaco csapatában folytatja pályafutását. A Ligue 1 újonca hivatalos oldalán jelentette be a transzfert.
máj. 31
20:30
Lemondott országgyűlési mandátumáról Stágel Bence (Infostart)
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Stágel Bence. A kereszténydemokrata politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében személyes okokra hivatkozik.
máj. 31
20:30
Majthényiék ezüstérmesek (Agroinform)
A második helyen végzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokságon.
máj. 31
20:36
Lemondott országgyűlési mandátumáról a KDNP-s Stágel Bence (Alternatív Energia)
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Stágel Bence. A kereszténydemokrata politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében személyes okokra hivatkozik.
máj. 31
20:36
Lemondott mandátumáról Stágel Bence (ATV)
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Stágel Bence. A kereszténydemokrata politikus az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében személyes okokra hivatkozik.
máj. 31
20:45
A Synergon árbevétele közel 50 százalékkal nőtt az első negyedévben (ProfitLine)
A Synergon csoport 2013. év első három hónapjában 2,61 milliárd forint árbevételt ért el, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakát - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
máj. 31
20:48
Milliókért szállt a papírrepülő - galéria (Blikk)
A stratégiai feladatokat tartalmazó netes fordulók után 10 csapat jutott a döntőbe, ahol többek között egy képzelt repülőteret kellett irányítaniuk, papírt venni, repülőket hajtogatni, és "eladni" azokat.
máj. 31
20:48
Rogge szerint a birkózás "továbbjutása" nem rendszerhiba (Sport365)
A végrehajtó bizottság februári és szerdai döntése a birkózás kivételéről, majd alkalmassá nyilvánításáról nem jelenti azt, hogy az olimpiai program megújításának rendszere hibás lenne - véli a NOB elnöke.
máj. 31
20:50
Nyert az olimpiai bajnok a Hopp-Parádén (Sport365)
A papírformát igazolva a fedettpályás világbajnok Godfrey Khotso Mokoena győzött a kilencedik Hopp-Parádén, Budapesten.
máj. 31
20:54
Emelkedik a milliomosok száma, nő a vagyonkoncentráció a világon (Kripto Akadémia)
A milliomosok számának gyarapodását és a vagyonkoncentráció fokozódó ütemét mutatta ki a Boston Consulting Group (BCG) piackutató vállalat 2012-es globális tanulmánya.
máj. 31
20:54
Lefelé csorognak az amerikai indexek (Portfolio)
Az európai részvénypiaci esés után bizonytalanság jellemzi a tengerentúli piacokat. A vezető amerikai részvényindexek a kezdeti emelkedés után vegyes teljesítményt mutatnak, a makrogazdasági adatok...
máj. 31
21:06
Böde büntetőire kétszer válaszolt a Kaposvár (Agroinform)
A Ferencváros kétszer is vezetett, de a Kaposvár rendre egyenlíteni tudott, így 2-2-re zártak a felek.
máj. 31
21:08
A szlovénok elkapták a törököket - videó (Agroinform)
Törökország felkészülési mérkőzésen 2-0-ra kikapott Szlovéniától Bielefeldben.
máj. 31
21:12
Bajnai: Magyarország elkötelezett az Európai Unió mellett (Alternatív Energia)
Magyarország elkötelezett az Európai Unió mellett, nem neonáci ország és nem szereti a diktatúrát, a kormánnyal pedig ugyan rengeteg probléma van, de azt nem lehet mondani, hogy bármi köze lenne az antiszemitizmushoz vagy a rasszizmushoz - mondta az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője pénteken Berlinben.
máj. 31
21:12
A leggazdagabb egy százaléké a világ vagyonának 39%-a (Portfolio)
A milliomosok számának gyarapodását és a vagyonkoncentráció fokozódó ütemét mutatta ki a Boston Consulting Group (BCG) piackutató vállalat 2012-es globális tanulmánya. A világ lakosságának...
máj. 31
21:14
Szentmisét tartottak Orbánért (Alternatív Energia)
Hálaadó szentmisét tartottak Orbán Viktor miniszterelnök 50. születésnapja alkalmából Budapesten a belvárosi plébániatemplomban.
máj. 31
21:14
Megjelent a rendelet, itt vannak az útdíj tarifák (Portfolio)
A nemzeti fejlesztési miniszter a pénteki Magyar Közlönyben közzé tette a használatarányos útdíj - e-útdíj - tarifáját, valamint azoknak az utaknak a jegyzékét, amelyek július 1-től...
máj. 31
21:18
Nagy eséssel zárta a májust az OTP (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,28 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 19 262,77 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
máj. 31
21:20
E-útdíj - Megjelentek a rendeletek (ProfitLine)
A nemzeti fejlesztési miniszter a pénteki Magyar Közlönyben közzé tette a használatarányos útdíj - e-útdíj - tarifáját, valamint azoknak az utaknak a jegyzékét, amelyek július 1-től használatarányosan lesznek fizetősek a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű, tehergépkocsik számára. Ugyancsak rendeletben szabályozták a nemfizetés szankcióit.
máj. 31
21:21
Nem indul a címvédő a Touron (Sport365)
Térdsérülése és betegsége, valamint ezek kezelése miatt nem indul az idei Tour de France országúti kerékpáros körversenyen a címvédő és olimpiai bajnok Bradley Wiggins.
máj. 31
21:23
Megtalálták Kiss Péter holttestét a Kancsendzöngán, Falcao a Monacóé - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
máj. 31
21:24
Dél-afrikai győzelem versenycsúccsal (Agroinform)
A papírformát igazolva a fedettpályás világbajnok Godfrey Khotso Mokoena győzött a kilencedik Hopp-Parádén, Budapesten.
máj. 31
21:25
NB I: ikszelt a Fradi a Kaposvárral (Sport365)
A Kaposvár 2-2-es döntetlent ért el Győrben a Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának pénteki játéknapján.
máj. 31
21:27
Repülőhollandi-vb: Majthényiék ezüstérmesek (Sport365)
A második helyen végzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokságon.
máj. 31
21:30
Falcao a Monaco futballistája lett (Infostart)
Radamel Falcao, az Atlético Madrid kolumbiai sztárlabdarúgója a francia élvonalba frissen feljutott AS Monaco játékosa lett.
máj. 31
21:30
Parázs vita a felvidéki magyarság helyzetéről (Kripto Akadémia)
Parázs vitát folytatott pénteken Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke Révkomáromban a felvidéki magyarságot érintő aktuális témákról.
máj. 31
21:42
Hosszú ideig nem lesz a növekedési hitelprogramhoz hasonló kezdeményezés - a nap hírei (Infostart)
A jegybank elnöke szerint hosszú ideig nem lesz a növekedési hitelprogramhoz hasonló kezdeményezésük. A termelés megháromszorozását tervezi a kormány új stratégiai partnere, a japán Bridgestone gumiabroncsgyártó.
máj. 31
21:42
Egyenlített a címvédő Szolnok, bajnokavatás vasárnap (Agroinform)
A címvédő Szolnoki Olaj hazai pályán legyőzte az alapszakaszgyőztes Alba Fehérvárt.
máj. 31
21:44
Módosulhat a kisajátítási törvény (Infostart)
A kisajátítási törvény olyan módosítását javasolja György István (Fidesz), amely megteremti az előzetes eljárás intézményét.
máj. 31
21:48
Ügyészségi intézkedés egy válogatott román labdarúgó ellen (Kripto Akadémia)
Ügyészségi intézkedés miatt nem hagyhatja el harminc napig Romániát Gabriel Tamas, a West Bromwich Albion és a román labdarúgó-válogatott hátvédje. A döntést a sportoló az elkövetkező három napban megtámadhatja a bíróságon.
máj. 31
21:54
Tenisz: Serena Williams és Roger Federer is továbbjutott a Roland Garrosszon (Sport365)
A női világelső Serena Williams könnyedén, két szettben verte a 26. helyen kiemelt román Sorana Cirsteát, és jutott be a legjobb 16 közé a francia nyílt teniszbajnokság pénteki játéknapján.
máj. 31
21:56
Férfi kosárlabda NB I: egyenlített a címvédő Szolnok, bajnokavatás vasárnap (Sport365)
A címvédő Szolnoki Olaj hazai pályán legyőzte az alapszakaszgyőztes Alba Fehérvárt pénteken a férfi kosárlabda NB I döntőjének negyedik találkozóján, ezzel 2-2-re kiegyenlített, így a bajnoki cím a finálé vasárnapi, utolsó mérkőzésén dől el Székesfehérváron.
máj. 31
22:00
Ügyészségi intézkedés Gera Zoltán csapattársa ellen (Agroinform)
Ügyészségi intézkedés miatt nem hagyhatja el harminc napig Romániát Gabriel Tamas, a WBA védője.
máj. 31
22:18
Jól kezdtek a magyarok (Agroinform)
Vass Dóra, Böröcz Bianka és Kécza Daniella is jó gyakorlatokkal kezdte meg szereplését pénteken.
máj. 31
22:24
Döntetlennel búcsúzott a Ferencváros (Infostart)
NB I: döntetlennel búcsúzott az idénytől a Ferencváros.
máj. 31
22:24
Csúnya lett a vége az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Az európai részvénypiaci esés után bizonytalanság jellemzi a tengerentúli piacokat. A vezető amerikai részvényindexek a kezdeti emelkedés után vegyes teljesítményt mutatnak, a makrogazdasági adatok...
máj. 31
22:30
Kóbor János magas ortodox egyházi kitüntetést kapott Moszkvában (Infostart)
Magas orosz ortodox egyházi kitüntetést kapott pénteken Kóbor János, a Omega frontembere, az együttes többi tagja pedig ugyancsak elismerésben részesült Moszkvában.
máj. 31
22:42
Csúnya lett a vége az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
A kezdeti iránykeresés után határozott esésbe kezdtek az amerikai részvénypiacok és nem is bírtak talpra állni. Az S&P 500 index még így is nyereséggel zárta a májust, rég volt ilyen nyerő szériája...
máj. 31
22:54
Az olaszok négyet rúgtak San Marinónak (Agroinform)
Olaszország felkészülési mérkőzésen 4-0-ra verte San Marinót Bolognában.
máj. 31
22:57
Bajnai: Magyarország elkötelezett az Európai Unió mellett (ProfitLine)
Magyarország elkötelezett az Európai Unió (EU) mellett, nem neonáci ország és nem szereti a diktatúrát, a kormánnyal pedig rengeteg probléma van ugyan, de azt nem lehet mondani, hogy bármi köze lenne az antiszemitizmushoz vagy a rasszizmushoz - mondta az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) választási szövetség vezetője pénteken Berlinben.
máj. 31
23:00
Szarvassal ütközött a Micheliszék kamionja (Blikk)

Keresés