Nincs szerencséje Párizsnak a Nemzetközi Valuta Alaphoz (IMF) delegált főigazgatókkal. Kínos nőügyei miatt le kellett mondania Dominique Strauss-Kahnnak, most pedig a magas rangú Köztársasági Törvényszék várja kihallgatásra utódát, Madame Christine Lagarde-ot, ezúttal kényes bírósági döntése miatt.
Ha dohányról van szó, nem ismernek tréfát. Nincs az a pénz, amit a Fidesz ne akarna ellopni. Nincs az a törvény, amit ennek érdekében ne csavarna ki. Nincs az a morális határvonal, amit a fideszesek ne lépnének át - olvasható az MSZP elnök-frakcióvezetőjének heti írásában.
Ujjlenyomatos alkoholszonda bevezetését tervezik Nagy-Britanniában jó pár munkahelyen, hogy kiszűrjék azokat, akik ebédidőben szeszesitalt fogyasztanak.
A harmadik meccsen sikerült szépítenie a Los Angeles Kingsnek a St. Louis ellen az NHL rájátszásában. Az Anaheim ismét átvette a vezetést a Detroit ellen.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint az európai intézmények nem jogi bírálatokat, hanem politikai vádakat fogalmaznak meg Magyarországgal szemben.
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az idei érettségik, középszinten 1214 helyszínen 83 255 vizsgázó, emelt szinten 50 helyszínen 1805 diák tesz érettségit.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Mókás felvételt rögzítettek a televízió kamerái a Borussia Dortmund - Bayern München Bundesliga mérkőzés után. Egy kisfiú a Dortmund-szektorban örömködött Lewandowski kimaradt tizenegyese után.
Jó évadot zár az Örkény Színház, mégpedig úgy, hogy nem kellett kompromisszumokat kötni a nézettség érdekében. Erről Mácsai Pál, a teátrum igazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Mint mondta, a következő évadban mások mellett Zsótér Sándor a Cseresznyéskertet rendezi majd, utána Mohácsi János viszi színre a képzelt beteget, vagyis egy klasszikus évad körvonalazódik.
Idén először érettségiznek az államosított középiskolákban tanuló diákok, így újra bizonyíthat az általános iskolai beiratkozásokkal már felsült állami intézményfenntartó. A vizsgázók száma idén is csökkent, bár jóval kisebb mértékben, mint a felsőoktatási jelentkezők száma. Tehát hamis a kormány azon állítása, miszerint demográfiai okokból apadt 2010 óta 45 ezerrel a felvételizők száma.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 457,83 ponttal emelkedett a héten, az előző héthez képest 2,56 százalékkal nőtt, 18 318,68 ponton zárt pénteken.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint az európai intézmények nem jogi bírálatokat, hanem politikai vádakat fogalmaznak meg Magyarországgal szemben.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint az európai intézmények nem jogi bírálatokat, hanem politikai vádakat fogalmaznak meg Magyarországgal szemben.
Mikola Azarov ukrán kormányfő egy csütörtöki rendezvényen elismerte, hogy valóban igazságtalanul magas a miniszterelnöki fizetése, emiatt viszont "narancsos" elődeit tette felelőssé.
Izgalmas mérkőzésnek ígérkezik az Újpest - Győri ETO összecsapás az NB I 26. fordulójában. A csapatok támadó szellemben lépnek majd pályára, ugyanis mindkét szakvezető győzelmet vár a csapatától.
A profi nehézsúlyú ökölvívás ukrán sztárja, Vlagyimir Klicsko rendkívül magabiztosan nyert kihívója, az olasz Francesco Pianeta ellen szombaton, ezzel megvédte a négy nagy világszervezet (WBA, IBF, WBO, IBO) világbajnoki övét.
Áder János köztársasági elnök megfogalmazása szerint az alaptörvény az államfő munkaköri leírása, amelynek értelmében nem volt mérlegelési lehetősége arról, hogy aláírja-e az alkotmány negyedik módosításáról szóló rendelkezést.
Krasznahorkai László Sátántangójának George Szirtes által készített angol nyelvű fordítása nyerte el idén regény kategóriában a Rochesteri Egyetem (New York állam) Three Percent című irodalmi magazinja által alapított díjat, amelyet a legjobb lefordított könyvnek ítélnek évente - közölte szombaton The Literary Saloon című blogján az egyik zsűritag, Michael Orthofer.