2013. május 8. szerda

máj. 8
10:44
Feldmájer: a Jobbikot jó lenne betiltani (ATV)
A Jobbikot jó lenne betiltani, jelentette ki Feldmájer Péter az Egyenes Beszédben, majd hozzátette, hogy nagyon nehéz lenne megtenni.
máj. 8
10:45
Szó nélkül vették el a Discovery-t, ötmillióba került (Privátbankár)
A Digi Kft. az előfizetők értesítése nélkül, a vállalt határidő előtt, jogsértő módon távolított el egyes televíziós csatornákat programcsomagjaiból. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a jogsértő magatartás miatt ötmilliós bírsággal sújtotta a szolgáltatót.
máj. 8
10:46
Ügyészség: cégtemetőnek adta el vállalkozását a Jobbik-alelnök (ATV)
A Jobbik alelnöke cáfolta, hogy korábbi cégeit köztartozással adta volna el. A dokumentumok szerint Volner János egyik vállalkozása és a 12 millió forintos köztartozás az „iregszemcsei cégtemetőben” kötött ki. Volner társtulajdonos feleségét meg is gyanúsították.
máj. 8
10:47
Nem lesz több devizahiteles mentőakció - mindig ugyanazok kaszálnak a lottón (Privátbankár)
Nem érdemes újabb devizahiteles mentőcsomagra várni - a Magyar Telekom profitját felfalták a külön adók - már árulják az új pénztárgépeket, pedig az adóhatóság még egy engedélyt sem adott ki - eláruljuk ki a legnagyobb lottónyertes Magyarországon - Nézze meg itt >>
máj. 8
10:54
Így esett fejre a pártvezető - videó (Blikk)
Óriásit esett és meg is sérült egy rendezvényen Imran Khan (60) vezető pakisztáni politikus.
máj. 8
10:54
Megugrott az ING árfolyama a gyorsjelentés hatására (ProfitLine)
Az ING Group NV profitja megduplázódott az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a cég szerdán.
máj. 8
10:54
Női kézilabda BL: kivetítő a győri Városháza előtt (Sport365)
A Győr-Larvik női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő szombati veszprémi visszavágója a győri városháza előtt óriáskivetítőn is nyomon követhető lesz.
máj. 8
10:54
Casillas a klub gyermeke, ahogy én is - Del Bosque (Agroinform)
A spanyol válogatott szövetségi kapitánya szerint egy jó madridistának nagyon kell szeretnie a mellőzött kapust.
máj. 8
10:56
Tartja éves EBITDA-célkitűzését a Magyar Telekom (ProfitLine)
A Magyar Telekom továbbra is reálisnak tartja az EBITDA éves szintű 4-7 százalékos csökkenésére vonatkozó várakozását, annak ellenére, hogy az év első negyedévében 24,3 százalékkal csökkent a vállalat kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménye.
máj. 8
10:56
Sir Alex Ferguson visszavonul (Sport365)
26 Manchesterben töltött év után a szezon végeztével abbahagyja edzői pályafutását Sir Alex Ferguson. A vörös ördögök hivatalos weboldalukon jelentették be a hírt.
máj. 8
10:56
Gyepes a családja miatt hagyja el a gondokkal küzdő Portsmouth-t (Agroinform)
A korábbi válogatott hátvéd anyagi nehézségei megakadályozták, hogy családja Angliába költözzön.
máj. 8
10:58
Egyetemi evezős- és sárkányhajóverseny Budapesten (Sport365)
Egész napos programsorozattal egybekötött különleges sporteseményt rendeznek csütörtökön Budapesten: a hagyományteremtő Dunai Regattát az év egyetemista versenyeként hirdetik a szervezők.
máj. 8
11:00
Ferguson a nyáron visszavonul (Infostart)
A szezon végén visszavonul Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere.
máj. 8
11:00
Elhunyt Ray Harryhausen (Kreatív Online)
A stop-motion koronázatlan királya 92 éves volt.
máj. 8
11:00
Tényleg itt van a növekedési fordulat? (Portfolio)
Az első negyedévben valószínűleg véget ért a recesszió Magyarországon, ám a gazdaság kilátásait mégsem az erre az időszakra vonatkozó, jövő héten megjelenő GDP-számokból fogjuk megismerni. A...
máj. 8
11:00
A magyarok 60 százaléka érvénytelenítené a trafikpályázatot (ATV)
A megkérdezettek alig egyötöde ért egyet az Orbán-kormány trafikpályázatával, a többség elutasítja azt, hogy a kormány döntsön arról, ki árulhat cigarettát. A magyarok közel fele szerint nem szakmai, hanem politikai/ismerősi alapon lettek a nyertesek kiválasztva. Még a kormánypárti szavazók közül is minden negyedik korrupciógyanúsnak ítéli a pályázatot. Eközben a lakosság 71 százaléka már hallott…
máj. 8
11:02
Elmarad a benzináremelés? (Portfolio)
Bár a hét első napjaiban nem volt számottevő mozgás a Brent piacán, a finomított termékárak dollárban jegyzett árai felfelé mozdultak a forint stagnálása mellett. Ha áremelésre kerülne sor,...
máj. 8
11:03
Véres hurka és csokoládé - nemcsak a vízpart lehet pihentető (Privátbankár)
A hagyományos értelemben vett nyaralások mellett egyre nagyobb teret nyernek az egy-, legfeljebb kétnapos üdülések, túrázások és gyárlátogatások.
máj. 8
11:05
Kormányzati intézkedések hálójában a Telekom (Privátbankár)
Rezsicsökkentés, különadók, frekvenciapályázat - ezek mind fejfájást okoztak a piacvezető telekomcégnek. Mi lesz az osztalékkal? Kommentár és gyorselemzés.
máj. 8
11:09
Tüsszögés, viszketés - nem a pollentől, hanem a munkahelytől (HR Portál)
Nem csak a parlagfűtől és a portól lehet tüsszögni és viszketni, van aki a munkahelyére allergiás, írja az ElixirOnline.
máj. 8
11:12
Katasztrófa a genovai kikötőben - videó (Blikk)
Hétre emelkedett a genovai kikötőben kedd késő este történt hajóbaleset halálos áldozatainak száma. További eltűnteket keresnek a romok alatt és a tengerben. Négy sérültet kórházban ápolnak.
máj. 8
11:12
Lehetetlennek tűnő helyzetből állna fel a Videoton (Agroinform)
A Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Videoton 2-0-s hátrányból fordítana a bajnoki listavezető Győr otthonában
máj. 8
11:18
Ötmilliós bírság a Diginek (Kreatív Online)
Értesítés nélkül távolítottak el csatornákat.
máj. 8
11:18
Vészjelzések Európától (Alternatív Energia)
"Haza csak ott van, hol jog is van" - ez a Petőfi Sándor (A nép, 1846) idézet a mottója a portugál Rui Tavares Magyarország alapjogi helyzetéről készült, 32 oldalas jelentéstervezetének, mely végső eszközként az Európai Unió alapszerződésének 7-es cikk első pontja szerinti eljárás megindítását javasolja az Európai Parlament (EP) elnökök értekezletének.
máj. 8
11:21
Trükkös a NAV: kéztörést színlelve ellenőriztek egy kórházban (Privátbankár)
Ellenőrzést tartottak a váci Jávorszky Ödön kórházban a NAV pénzügyőrei, az egyik takarító ugyanis illegális dohánykereskedelemből próbált plusz bevételhez jutni.
máj. 8
11:24
Több mint 3 milliárdot ért a Gondolkodó másolata (Infostart)
A remélt árnál jóval drágábban, 15,3 millió dollárért (mintegy 3,3 milliárd forintért) kelt el Rodin Gondolkodó című szobrának egy másolata New Yorkban, a Sotheby's árverésén.
máj. 8
11:27
Most akkor lesz még emelkedés vagy már nem? (ProfitLine)
A kérdés megválaszolására nap mint nap különböző érveket kapunk, nehéz eldönteni melyik lehet a helyes, de az irány keresésében jobban járhatunk opciók kereskedésével, mint a konkrét termékekkel.
máj. 8
11:27
Elveszi csaknem fél méterrel alacsonyabb barátnőjét Vlagyimir Klicsko (Sport365)
Sajtóhírek szerint Vlagyimir Klicskó áprilisban eljegyezte színész barátnőjét Hayden Panettieret.
máj. 8
11:29
EUR/NZD – intervenció Új-Zélandon (ProfitLine)
A mai pénzügyi stabilitási jelentést követően az új-zélandi jegybank elnöke bejelentette, hogy az RBNZ a devizapiacon gyengítette saját devizáját, amire legutóbb hat évvel ezelőtt volt példa. A jegybank szeretne a kiwi erősödésének gátat szabni, és így a kialakuló ingatlanpiaci lufi fújást is megakadályozni. Ennek érdekében szigorít a jelzálog-hitelezés kondícióin is, a kereskedelmi bankoknak…
máj. 8
11:29
José Gomes: "Magyarország jelenlegi legjobb csapatához látogatunk" (Sport365)
A Győr fogadja a Videotont a Magyar Kupa-elődöntőjének visszavágóján. A mérkőzésnek a hazai gárda vághat neki nagyobb reményekkel, miután három héttel ezelőtt Fehérváron verték a Vidit 2-0-ra.
máj. 8
11:30
Sir Alex Ferguson az idény végén visszavonul (Agroinform)
Az angol bajnok bejelentette, hogy a legendás skót menedzser 26 és fél esztendő után befejezi edzői pályafutását.
máj. 8
11:32
Az MK-döntő előtt sorsolják a hazai rendezésű Eb selejtező csoportjait (Agroinform)
A viadalra - a házigazdaként résztvevő magyar és horvát válogatott mellett - huszonhat csapat nevezett, ebből 14 jut ki.
máj. 8
11:36
Környezetvédelem és fotópályázat a Facebookon (Spa Trend Online)
Először hirdetik meg a Fotózz, Like-olj és Nyerj című fotópályázat. A beküldött képeket kizárólag a közönség értékeli.
máj. 8
11:36
Csak átmeneti az erősödés? - Tovább esik az MTelekom (Portfolio)
A vezető nyugat-európai indexek eltérően kezdték a szerdai kereskedést. A német piacon az erősödést követően alábbhagyott a kezdeti lendület, és a DAX értéke rövid időre a keddi zárószintje alá esett...
máj. 8
11:38
Forint veszedelem - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Az elmúlt napokban sokat erősödött a forint, most viszont támaszhoz ért az EURHUF, ami újra a 300 Ft-os szint irányába lökheti az árfolyamot. Elemzésünkben áttekintjük még az ingadozó EURUSD és a...
máj. 8
11:48
Nem árt iparkodni a havasalföldi csapat meccsével (Agroinform)
A második helyre hajtó Pandurii a kiesés elöl menekülő Viitorul Constantát fogadja csütörtökön.
máj. 8
11:54
Balog: létező hitelkorlátot bont le új programjával a jegybank (Portfolio)
Az alacsony infláció lehetőséget ad arra a jegybanknak, hogy más monetáris politikai célokat, a pénzügyi stabilitást erősítését szolgálja vagy a kormány gazdaságpolitikáját is támogatassa. Ennek...
máj. 8
11:56
Felcsuti és Karvalits: kollektív kudarcba fulladt a devizahitelezés (Portfolio)
Számos banki és szabályozói hiba vezetett oda, hogy a devizahitelezés ekkora problémává duzzadt Magyarországon - értett egyet a Portfolio.hu konferenciáján Felcsuti Péter, a Raiffeisen, és Karvalits...
máj. 8
11:57
Három hónapja nem volt ilyen olcsó a svájci frank - 293 forintnál az euró (frissítve) (Privátbankár)
Jó német és kínai adatok miatt optimista hangulat uralkodik a piacokon, erősödik az euró, veszik a forintot is. A svájci frank 240 forint alá bukott, több hónapos mélypontra esett a magyar csődkockázat. Délben újabb német meglepetés érkezett, ugrott az euró a dollárral szemben. Lengyelország kamatot vágott.
máj. 8
11:58
Ezermilliárd forint hiányzik az agrárszektorból (Portfolio)
Az elkövetkezendő hét évben mintegy ezermilliárd forint beruházásra lenne szükség az állattenyésztésben ahhoz, hogy európai színvonalra emeljük a hazai sertés-, baromfi-, szarvasmarha-tenyésztést és...
máj. 8
12:00
Sokan a minimálbér felét sem sajnálják kisállataikra (ProfitLine)
A hazai kutya- és macskatartók 36 százaléka havonta több mint 10 ezer forintot költ házi kedvencei ellátására, sokan azonban akár havi 40 ezer forintot is áldoznak kisállataikra. Nagyjából minden második állattartó négylábújával történt már baleset, vagy volt olyan súlyos betegsége korábban, melynek elhárítására a gazdik 82,1 százalékának egy nagyon drága orvosi beavatkozást kellett elvégeztetniük…
máj. 8
12:00
Nyoma veszett a kirgiz öttusázóknak, jön a kézilabda gólbíró - Reggeli Hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
máj. 8
12:02
Belassulhat az OTP (ProfitLine)
A tegnapi osztalékvágás után érkezett a Magyar Telekom gyorsjelentése, árbevétel tekintetében meghaladta a várakozásokat, nettó profit terén kedvezőtlen számokat látunk. Az OTP erősödése lelassulhat, de akár meg is állhat a mai nap során.
máj. 8
12:02
Indulásra kész a magyar szervezésű Afrika-kerülő vitorlásverseny (Sport365)
Öt hónappal a rajt előtt Rómában is bemutatták az Africa-Europa Challenge Afrika-kerülő vitorlásverseny programját.
máj. 8
12:03
Az asztma jól kezelhető (WebBeteg)
Az inhalációs szteroidok veszélytelenek, folyamatos alkalmazásuk és a rendszeres kontroll elengedhetetlen ahhoz, hogy az asztmások teljes életet élhessenek – mondta Dr. Gálffy Gabriella, a Tüdőgyógyászati Klinika szakorvosa.
máj. 8
12:04
Női kézilabda Eb: Veszprémben sorsolnak május 26-án (Sport365)
Veszprémben a női Magyar Kupa döntője előtt készítik el a 2014-es magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság selejtezős csoportjainak beosztását.
máj. 8
12:06
Sir Alex visszavonul, kivetítőn a Győr-Larvik, Földi Imre 75. - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
máj. 8
12:06
Rooney Münchenbe tart, a csapattársainak már megsúgta (Agroinform)
A Manchester United angol válogatott támadójáért 30 millió fontot sem sajnálna a Bajnokok Ligája-döntős Bayern.
máj. 8
12:12
Sir Alex Ferguson életműve (Infostart)
A Manchester United ma bejelentette, hogy Sir Alex Ferguson visszavonul a menedzseri poszttól, a május 19-i, West Bromwich elleni találkozó lesz az utolsó, pályafutása során. Huszonhat és fél évet töltött a világ ebben a korszakban egyik legsikeresebb klubja élén. A fergusoni életmű.
máj. 8
12:12
Kilőtt a DAX – Zuhan az MTelekom (Portfolio)
A vezető nyugat-európai indexek eltérően kezdték a szerdai kereskedést. A német börze rövid időre a tegnapi zárószintje alá esett, ezt követően viszont új lendületet vett az erősödés a vártnál...

Keresés