2013. május 8. szerda

máj. 8
13:41
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
A Die Welt című német konzervatív lap, valamint a Le Soir című brüsszeli újság az Európai Parlamentnek a magyarországi alkotmányos helyzetről szóló jelentéstervezetéről írt szerdán, a Frankfurter Rundschau című baloldali lapban pedig a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűléséről jelent meg cikk, míg a Der Standard című osztrák napilap a magyar kormány politikájáról közölt jegyzetet.
máj. 8
13:42
Kilátszott Jessica Alba mellbimbója - fotó! (Blikk)
New York - Akarata ellenére mutatta meg mellbimbóját Jessica Alba színésznő, amikor véletlenül félrecsúszott a topja.
máj. 8
13:42
Portik-Laborc-hangfelvétel: szúrópróbán nincs különbség (Infostart)
A szúrópróbaszerű ellenőrzésen nem találtak eltérést a Portik-Laborc beszélgetés hangfelvétele és leirata között az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szakértői.
máj. 8
13:42
Szíriában nincs internet (Kreatív Online)
Fél éven belül ez a második ilyen eset.
máj. 8
13:42
Hamis vád is lehet az "Ovi-Bajusz"-ügyből? (Alternatív Energia)
Azzal, hogy jogerős ítélettel felmentette a bíróság Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, feltehetően nem zárult le a történet. Sem az UD Zrt-ügyben, sem az úgynevezett "Ovi-Bajusz" (ez azt jelentette, hogy e "fedőneveken" Orbán Viktor és Kövér László ellen gyűjtöttek volna információkat a főigazgató számítógépén) ügyben nem született elmarasztaló ítélet vele szemben.
máj. 8
13:42
Elfogták a brüsszeli gyémántrablókat? (ATV)
Három országban 31 embert vett őrizetbe a rendőrség szerdán a brüsszeli gyémántrablás ügyében – közölte a belga ügyészség illetékese.
máj. 8
13:45
Robbantak a tőzsdék, már 240 alatt a svájci frank (Privátbankár)
Február óta nem volt ilyen alacsony a svájci frank árfolyama, már 240 forint alatt - mint rakéta suhan a DAX és az euróárfolyam a 293 forintos szinttel szemez, 3 hetes csúcsra tör a hazai deviza - 320 ezer devizahiteles kapott eddig valamilyen mentőövet, a lehetőségek azonban úgy tűnik kimerültek - Nézze meg itt >>
máj. 8
13:47
A britek otthagynák és csak kereskednének az Európai Unióval (Privátbankár)
A brit választók egyszerű szabadkereskedelmi megállapodásra szűkítenék hazájuk kapcsolatait az Európai Unióval, vagy ha ez nem lehetséges, akkor inkább kilépnének a közösségből.
máj. 8
13:49
Ez marad a devizahiteleseknek? A magáncsődről tárgyal a bankokkal a kormány (Privátbankár)
A kormány a Magyar Bankszövetséggel a magáncsőd intézményéről is tárgyal, hogy miként lehetne úgy bevezetni, hogy ne veszélyeztesse a bankrendszer stabilitását.
máj. 8
13:54
Vége a halogatásnak, megoperálják Tisza Tibort (Agroinform)
A piros-fehérek 29 esztendős támadója ebben a szezonban már nem léphet pályára combizom sérülése miatt.
máj. 8
14:00
A kormány a magáncsőd intézményéről is tárgyal a bankszövetséggel (Infostart)
A magáncsőd intézményéről is tárgyal a kormány a Magyar Bankszövetséggel; arról, hogy miként lehetne anélkül bevezetni, hogy veszélyeztetné a bankrendszer stabilitását - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a Portfolio.hu Hitelezés 2013 című konferenciáján.
máj. 8
14:00
Giró-Szász: A Tavares-jelentés tele van tárgyi tévedésekkel (Infostart)
A kormányszóvivő szerint tele van tárgyi tévedésekkel és csúsztatásokkal a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéstervezet, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti politikus terjesztett kedden az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottsága elé.
máj. 8
14:00
Csúcson a DAX - Ralizik a görög tőzsde (Portfolio)
A vezető nyugat-európai indexek eltérően kezdték a szerdai kereskedést. A német börze rövid időre a tegnapi zárószintje alá esett, ezt követően viszont új lendületet vett az erősödés a vártnál...
máj. 8
14:00
Már 750 halottat emeltek ki az üzletközpont alól (ATV)
Meghaladta a 750-et a bangladesi plázaomlás halottainak száma - közölte szerdán a hadsereg szóvivője. Más források viszont már 761 halottat említenek. A hatóságok szerint korábban 2437 embert sikerült a romok közül élve kimenteni.
máj. 8
14:02
Citi: Egyre jobban függ az MTel a magyar gazdaságpolitikától (Portfolio)
A Magyar Telekom több területen is előrelépést és növekedést ért el az elmúlt hónapokban, ezzel azonban egyre inkább függ a magyar gazdaság- és adópolitikai, valamint szabályozói változásoktól, áll a...
máj. 8
14:02
Nem tartják meg az időközi választásokat az év második felében? (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője megfontolandónak tartja, hogy a július 1-je után kiírt időközi parlamenti választásokat már ne kelljen megtartani a 2014-es általános voksolás előtt.
máj. 8
14:03
Áprilisban már többen keresgéltek lakást (Privátbankár)
Az adás-vételi növekedés egyik oka a márciusi időjárásban is keresendő, mert a hideg miatt több tranzakció csúszott át áprilisra. A másik ok a tavalyi évet meghatározó Kombinált Mikrohitel Program pályázatainak lezárása volt.
máj. 8
14:05
Külföldön bezzeg fizet osztalékot a Fotex (Privátbankár)
Törzsrészvényenként két eurócentes osztalék kifizetéséről döntött a Fotex éves rendes közgyűlése. A magyar tőkepiac Luxemburgba emigrált nagy öregje anyavállalati szinten ugyan veszteséges, a konszolidált számok még nem ismeretesek. Árfolyama kissé magához tért az utóbbi időben.
máj. 8
14:12
"Elfogadhatatlan, hogy titkolóznak a trafikpályázatok adataival" (Adózóna)
A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium titkolja a kiskereskedelmi trafikpályázatok adatait – jelentette ki a párt villámcsődülettel egybekötött szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba alelnök.
máj. 8
14:12
Trafik - Lázár János: a Philip Morris állhat a botrány mögött (ProfitLine)
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a Philip Morris dohányipari multi állhat a dohánybolti koncessziók kiosztása körüli botrány mögött. Lázár János a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelenő interjújában azt is mondta, a pályázatok nyerteseinek 90 százalékánál az ellenzéki sajtó sem tudott fideszes kötődést kimutatni. Az interjú néhány részletét a hetilap szerkesztősége küldte meg…
máj. 8
14:12
Rákbeteg gyereknek adta a felszerelését a Dodgers szupersztárja (Sport365)
Egy rákbeteg gyermeknek adta oda felszerelését Matt Kemp, a Los Angeles Dodgers baseballosa a San Francisco Giants elleni vasárnapi mérkőzésen.
máj. 8
14:12
A városi rivális kapitánya és a brit miniszterelnök is Fergusont méltatta (Agroinform)
A Vörös Ördögök korábbi kapusa, Peter Schmeichel csalódott, megdöbbent és szomorú volt a távozásról szóló hír hallatán.
máj. 8
14:14
Ebben a ciklusban még nem lesz kötelező betétdíj (ProfitLine)
Bár már dolgoznak a csomagolási hulladékokhoz kapcsolódó betétdíjtörvény előkészítésén, ebben a ciklusban még nem vezetik be az új jogszabályt – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerdán Gödöllőn.
máj. 8
14:14
Férfi vízilabda ob I: egygólos OSC-siker az alsóházi meccsen (Sport365)
A vendég OSC győzelmével zárult az egri főiskolás csapat elleni mérkőzés, amelyet a férfi vízilabda ob I rájátszásában, a 9-11. helyért zajló sorozat keretében rendeztek szerda délben.
máj. 8
14:18
Négycsillagos szálloda nyílt Szeged belvárosában (Infostart)
Art Hotel néven új négycsillagos szálloda nyílt szerdán a csongrádi megyeszékhely belvárosában, a Dóm tér közvetlen szomszédságában.
máj. 8
14:18
Visszaeső gyógyszergyártói aktivitások (Kreatív Online)
Ez derül ki a Szinapszis felméréséből.
máj. 8
14:18
Válaszol a kormány: felfelé a lejtőn? (Gondola)
Milyen eszközökkel segítik a Kárpát-medencei kis- és középvállalkozások üzleti kapcsolatainak építését? Több ezer beteg panaszkodik, nincs megnyugtató válasz?
máj. 8
14:18
A Fidesz nem akar több időközi választást (Alternatív Energia)
A Fidesz frakcióvezetője megfontolandónak tartja, hogy a július 1-je után kiírt időközi parlamenti választásokat már ne kelljen megtartani a 2014-es általános voksolás előtt.
máj. 8
14:18
Féláron a fagyi a cukrászdákban: itt a teljes lista (Pénzcentrum)
Az I Love Gelato fagyizó tulajdonosa vette a kezébe ennek a napnak a szervezését és majdnem 70 cukrászda és fagyizó csatlakozott az akcióhoz. Elmondásuk szerint nem akarnak mást, csak 3 perc örömet csempészni az emberek életébe. Ennyi ugyanis átlagosan egy fagyi elfogyasztásának az ideje - írja a szeretlekmagyarország.hu...
máj. 8
14:18
Osztolykán: a költségvetés 5-7 százalékát kellene integrációra fordítani (ATV)
Komoly, átütő lépésekre van szükség ahhoz, hogy érdemi változás történjen a romaintegráció területén – erről Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő beszélt az ATV Start című műsorában.
máj. 8
14:20
Lemondott az orosz miniszterelnök-helyettes (ATV)
Lemondott posztjáról Vlagyiszlav Szurkov befolyásos orosz miniszterelnök-helyettes, akinek felmentését szerdán alá is írta Vlagyimir Putyin államfő - közölte az elnök szóvivője.
máj. 8
14:21
Felcsuti: jó pár év kínlódás vár még ránk, fordulat kell (Privátbankár)
A magyar gazdaság további nehéz évek elé néz, és a növekedés beindításához reálgazdasági és gazdaságpolitikai fordulatra van szükség - mondták korábbi banki vezetők a Portfolio.hu Hitelezés 2013 című konferenciáján, szerdán Budapesten.
máj. 8
14:22
"Rendkívüli eredményeket ért el" Fergusont méltatta David Cameron (ATV)
David Cameron brit miniszterelnök elismerőleg nyilatkozott Sir Alex Fergusonról, a Manchester United labdarúgócsapatának az idény végén visszavonuló vezetőedzőjéről.
máj. 8
14:27
Becsapták a külföldi munkára jelentkezőket (HR Portál)
12 rendbeli csalás bűntett elkövetésével gyanúsítják a 43 éves E. Szabolcsot, valamint 47 éves feleségét, akik külföldi munkalehetőségek meghirdetésével csapták be a sértetteket, adta hírül a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság
máj. 8
14:36
Portik-Laborc - Nem találtak eltérést a hangfelvétel és a leirat között (Infostart)
A szúrópróbaszerű ellenőrzés alapján megegyezik a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóit rögzítő hangfelvétel a megbeszélésekről szóló leiratok tartalmával - nyilatkozta Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerdán az MTI-nek.
máj. 8
14:36
Ábrahám Attila bízik a sikerben (Blikk)
A tavaly nyári londoni olimpia után hétvégén rajtol a kajak-kenusok versenyszezonja. Legjobbjaink a szegedi Világkupán térnek vissza a nagyközönség elé.
máj. 8
14:36
Külföldi sajtó Magyarországról - az EP-vitáról, a WJC budapesti tanácskozásáról (Kripto Akadémia)
A Die Welt című német konzervatív lap, valamint a Le Soir című brüsszeli újság az Európai Parlamentnek a magyarországi alkotmányos helyzetről szóló jelentéstervezetéről írt szerdán, a Frankfurter Rundschau című baloldali lapban pedig a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűléséről jelent meg cikk, míg a Der Standard című osztrák napilap a magyar kormány politikájáról közölt jegyzetet.
máj. 8
14:36
Három év alatt százmilliárdokkal növelheti a GDP-t a faktoring (Portfolio)
A Magyar Faktoring Szövetség új elnökséget választott. A szövetség elnöke a szervezetet hetedik éve vezető, újra megválasztott Csáki Ferenc (OTP) lett, alelnöknek pedig Gál Gasztont (CIB Faktor Zrt...
máj. 8
14:38
Nincs megállás: 2,5 havi csúcson a forint! (Portfolio)
A rendkívül jó nemzetközi befektetõi légkör tegnap "csak" arra volt elég, hogy a forint a reggeli gyengülési hullámból gyorsan talpra álljon, ma viszont a kitartóan jó légkör mellett...
máj. 8
14:39
Váratlan húzás a lengyel jegybanktól: megvágták a kamatot (Privátbankár)
Meglepetésre a lengyel központi bank szerdán csökkentette az alapkamatot - az elemzők többsége szinten tartást várt.
máj. 8
14:40
Nem hezitált a lengyel jegybank: újból vágták a kamatot (Portfolio)
Némileg meglepetésre egy hónap kihagyással máris újrakezdte a kamatcsökkentést a lengyel jegybank. 25 bázisponttal 3,0%-ra csökkentették az irányadó ráta szintjét. Az utóbbi időben rendre olyan...
máj. 8
14:41
Mélyponton a magyar csődkockázat (Privátbankár)
Többhavi mélyponton a magyar CDS-árazás Londonban. Január óta nem volt ilyen kedvező az adat.
máj. 8
14:45
A kormány a magáncsőd intézményéről is tárgyal a bankszövetséggel (ProfitLine)
A magáncsőd intézményéről is tárgyal a kormány a Magyar Bankszövetséggel; arról, hogy miként lehetne anélkül bevezetni, hogy veszélyeztetné a bankrendszer stabilitását - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a Portfolio.hu Hitelezés 2013 című konferenciáján.
máj. 8
14:45
Fotó: bemutatták a Barcelona jövő évi harmadik számú mezét (Sport365)
A katalán El Mundo Deportivo című napilap közölte elsőként az FC Barcelona jövő évi harmadik számú mezének fotóját.
máj. 8
14:47
3%-ra csökkent a lengyel alapkamat (ProfitLine)
Meglepetésre a lengyel központi bank szerdán csökkentette az alapkamatot, az elemzők többsége szinten tartást várt.
máj. 8
14:47
A brit miniszterelnök is reagált Ferguson visszavonulására (Sport365)
David Cameron brit miniszterelnök elismerőleg nyilatkozott Sir Alex Fergusonról, a Manchester United idény végén visszavonuló vezetőedzőjéről.
máj. 8
14:48
Egymástak estek a Red Bull pilótái (Blikk)
Barcelona – A versenyzők után a vezetők is egymásnak estek a Red Bull Racingnél. Hiába az elmúlt évek Forma–1-es sikersztorija, a 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben megnyert egyéni, valamint konstruktőri világbajnoki cím, szinte tapintható a feszültség a „Vörös bikáknál".
máj. 8
14:48
Korzikai derbi, zárt kapuk mögött, távol Korzikától (Agroinform)
Súlyos büntetést szabott ki a Francia Labdarúgó-szövetség a szurkolókra az Ajaccio-Bastia rangadókon történtek miatt.
máj. 8
14:49
Videó: négy méterről rúgta az üres kapu fölé az ordító helyzetet (Sport365)
Óriási helyzetet hagyott ki Diego Jardel az Avaí - América Mineiro meccsen. Négy méterről képtelen volt betalálni az üres kapuba.
máj. 8
14:54
Fogyasztói csoportot büntetett a GVH (Kreatív Online)
Reklámaikkal félrevezették a fogyasztókat.

Keresés