Az MSZP sem országosan, sem Szegeden nem ért a szóból, tovább folytatja aljas és alaptalan lejárató hadjáratát trafikügyben a multi nagytőke érdekében, a magyar vállalkozások ellenében.
Baleset miatt egy szakaszon nem közlekednek a 4-es és 6-os villamosok csütörtök délután Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel.
A vezető nyugat-európai indexek eltérően kezdték a szerdai kereskedést. A német börze rövid időre a tegnapi zárószintje alá esett, ezt követően viszont új lendületet vett az erősödés a vártnál...
Másfél év letöltendő szabadságvesztést kapott egy 39 éves férfi, akinek autójában - természetvédelmi őrök bejelentése nyomán - több mint két mázsa élő halat találtak a rendőrök Vámosújfalu külterületén - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Európának idővel be kell fejeznie az együttműködést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és saját intézményeire támaszkodva kell majd megoldania a válságok kezelését - jelentette ki az Európai Központi...
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított EUROMEDIC-PHARMA Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Zrt., a TEVA Magyarország Gyógyszerforgalmazó Zrt., továbbá a...
A Portfolio.hu hitelezési konferenciáján egy közönségszavazásból kiderült: a szakma döntő többsége a lakáspiaci tranzakciók további csökkenésére számít idén Magyarországon 2012-höz képest, a...
Szabó Máté ombudsman véleménye szerint két törvény eltérően szabályozza a telekadót, ezért felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy rendezze az ellentmondást.
Forgalomba állt a kétszázadik wifis vasúti kocsi, így naponta akár több mint harmincezren is internetezhetnek ingyen a vonatokon - közölte a MÁV-START Zrt. szerdán.
A Vodafone Magyarország szerdán beadta keresetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellen a hatósági szerződés megszegése miatt, de továbbra is bízik a peren kívüli megállapodásban - közölte a vállalat az MTI-vel.
A Debreceni Művelődési Központ zsúfolásig megtelt Belvárosi Galériájában nyitották meg szerdán Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész, iparművész Aranykor című kiállítását.
Ugye Ön is unja már, hogy a pénzügyeiből mindenki csak a pénzét szeretné? Elege van a pénzügyi tanácsadóknak álcázott szakképzetlen ügynökökből? Szeretné kiismerni magát a különböző befektetési...
A nemzetközi filmvilág új sztárja, amely egy meglepő reklámkampányban kapott főszerepet: természetesen az Alfa Romeo kompakt szedánjáról, az Alfa Romeo Giuliettáról van szó, amely szerepet vállalt a „Halálos iramban” hatodik folytatásában. A várva várt film előzetes vetítésére Londonban, május 7-én került sor; a filmszínházakban május 22-től látható világszerte.
A rendkívül jó nemzetközi befektetõi légkör tegnap "csak" arra volt elég, hogy a forint a reggeli gyengülési hullámból gyorsan talpra álljon, ma viszont a kitartóan jó légkör mellett...
Győr — Ha minden jól megy, akkor szombat délután már a Bajnokok Ligája serlegéből kortyolhatja a pezsgőt Görbicz Anita (29), a Győri Audi ETO irányítója.
Kórházi kivizsgálás után hazaengedték azt a három fiatal amerikai nőt, akit évtizedes fogság után helyi idő szerint hétfőn este szabadítottak ki a rendőrök fogvatartóik házából Clevelandben. A három nő az orvosok szerint fizikai értelemben jól van. A rendőrség szerint megláncolva tartották őket fogva.
Történelmet írhat a rali Európa-bajnokságon a Bessenyey Zoltán, Nyirfás Julianna duó, amely a kétkerék-meghajtású autókat felvonultató kategóriában négy futam után 33 pontos előnnyel vezeti az összetett pontversenyt.
Budapest — Színpompás vízi madarat, erdőben bóklászó őzikét látott? Most aztán igazán érdemes lencsevégre kapnia: a GDF SUEZ Magyarország Fotózz, Like-olj és Nyerj nevű természetfotó-pályázatára a lelkes amatőrök is jelentkezhetnek.
Titokban hangfelvételt készített a közte és Daher Pierre, az edelényi Koch Róbert Kórház igazgató főorvosa, fideszes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselő közötti márciusi találkozásról Czipfel Tiborné, aki a szóváltással végződő eset után bántalmazás miatt feljelentette az igazgatót. Az asszony az MTI-nek szerdán elmondta: a felvétel is bizonyítja, hogy a képviselő állításával…
Hetvenegy darab német és magyar világháborús aknagránátot és egy kilogramm gyalogsági lőszert találtak a tűzszerészek szerdán a gánti erdőben Fejér megyében, a robbanótesteket Hajmáskérre szállítják - közölte a honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint 2013-ban tovább emelkedik, és a tavalyi 12,4 százalékról 12,6 százalékra nő a 15 és 24 év közötti fiatalok globális munkanélküliségi rátája. Magyarországon csaknem minden harmadik fiatalnak nincs munkája, egy év alatt több mint 10 ezerrel lettek többen.
A Vodafone Magyarország beadta keresetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellen a hatósági szerződés megszegése miatt, de továbbra is bízik a peren kívüli megállapodásban.
Alig pár órával azután, hogy megjelent a portálon, törölte az oldalról a YouTube David Bowie új klipjét, amelyben a világhírű zenész prófétaként látható Gary Oldman és Marion Cotillard oldalán. A sokkoló elemeket tartalmazó klip máshol azonban látható, miután az érdeklődő közli, hogy elmúlt 18 esztendős.
Az Európai Unióban precedens nélkülinek nevezte a magyar kormány EU-ügyi államtitkára szerdán a Rui Tavares által összeállított, a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, elmarasztaló tartalmú európai parlamenti jelentéstervezet ajánlásait, mondván, azok nemzeti hatáskörben lévő ügyekre vonatkoznak.
Folytatódtak az egyeztetések szerdán a jegybank és a pénzintézeti szektor képviselői között a növekedési hitelprogramról, ezúttal a kis- és közepes bankokkal tárgyalt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése.
Az amerikai védelmi minisztérium felgyorsította azoknak a forgatókönyveknek a kidolgozását, amelyek Szíria lehetséges széthullásával és a konfliktusnak a régióra való kiterjedésével is számolnak - közölte szerdán meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal (WSJ).