Még el sem indult a nemzeti trafikrendszer, mégis hetente legalább egyszer beszámolunk arról, hogy cigarettacsempészeket fogtak, vagy illegális cigigyárat számoltak fel. Mennyire jelentős ez a probléma Magyarországon? A trafikok valóban rontani fognak a helyzeten?
Hagyományos román ételt tiltana be az Európai Unió. Bukarest azt kéri Brüsszeltől, hogy a micset (románul mici) is vegyék fel a tradicionális receptek listájára, így a húskészítmény a jövőben is forgalmazható lenne. Döntés szeptemberben várható az ügyben.
Bár Bulgária évek óta igyekszik azt a látszatot kelteni, miszerint az uniós állam- és kormányfők részéről jó döntés volt 2007-ben felvenni az Európai Unióba, gyakorta éri a Bojko Boriszov-vezette februárban lemondott konzervatív kormányzatot, hogy maffiamódszerekkel irányította az országot, s a korrupció ugyanúgy jelen van a társadalomban, mint az uniós integrációt megelőzően.
A kamattámogatott lakáshitelezés év eleji és a szocpollal kapcsolatos szabályok várható változása élénkítheti az ingatlanpiacot - mondta el az FHB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese. Tokodi Gábor hozzátette: a jegybanki alapkamat csökkenése szintén kedvező hatást gyakorol a hitelezésre.
A Graphisoft Park SE 2013 első negyedévében 349 ezer euró adózott nyereséget ért el, ami 31 százalékkal - 157 ezer euróval - alacsonyabb az egy évvel korábbinál - derül ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság szerdán közölt tőzsdei gyorsjelentéséből.
Rui Tavares szerint az Európai Bizottságnak lépnie kellene, amikor egy tagállam alkotmányos rendjének és jogi rendszerének rendszerszintű megváltoztatása jogbizonytalansághoz vezet. Egy olyan jogásztestület létrehozását javasolta, amely listát készít a magyar kormány számára a kifogásokról és arról, hogy hozható azonos védelmi szintre az európai és a magyar jog a demokrácia és a szabadságjogok…
A Richter Gedeon Nyrt. 19,050 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az idei év első három hónapjában, ami 2,441 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbit, s lényegében megegyezik az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredménnyel - közölte a társaság csütörtökön a tőzsde honlapján.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Lackfi János Kapjátok el Tüdő Gyuszit! című verseskötete főként kamaszoknak. A népszerű költővel a mai olvasási szokások mellett arról is beszélgettünk, hogyan jöhetünk ki a nehéz korosztálynak tartott tizenévesekkel.
Míg itthon még éppen hogy csak elkezdődött a negyedéves jelentési szezon, addig az Egyesült Államokban már a végéhez közeledik: a cégek közel négyötöde közzétette már negyedéves eredményeit....
Az izraeli főváros egyesítésének 46. évfordulóját ünnepelték szerdán Jeruzsálemben. Az ünnep előestéjén palesztinok zavargásokat kezdtek a város központjában álló Templom-hegyen. Az incidensben két izraeli rendőr megsérült. A támadás után a hatóságok őrizetbe vették a jeruzsálemi iszlám főmuftit, aki korábban öngyilkos merényleteket sürgetett az általa megszállónak nevezett zsidó lakosok ellen.
Huszonegy magyar fotográfus 1950 és 2000 között készült képeit vonultatja fel tegnaptól a Kogart Házban a budapesti kiállítóhely és a Körmendi-Csák Fotográfiai Gyűjtemény Analóg című tárlata.
Ellenlábasok, akik nem esnek egymásnak. A Nyitott Műhely sorozatában Benedek Anna és Tamás Zsuzsa olyan írókat, költőket ültetnek egy asztalhoz, akik vagy hasonló témákat dolgoznak fel hasonló módon, vagy éppen ugyanazokat a dolgokat különböző oldalról világítják meg.
A milánói fellebbviteli bíróság szerdán megerősítette az úgynevezett Mediaset-per első fokú ítéletét, amelyben adócsalás vádjával tavaly négy évre ítélték Silvio Berlusconit.
Felsorakoztatjuk legjobbjainkat, Douchev-Janics Natasa kivételével az összes aktív olimpiai bajnok kajakosunk ott lesz a pénteken kezdődő szegedi világkupán a női mezőnyben.
Az adófizetőknek "csak" tízmillió forintjába került, a kormánynak viszont óriási presztízsveszteséget hozott az a nemzetközi szakvélemény, amelyet Martonyi János külügyminiszter a negyedik alkotmánymódosításról rendelt meg, hogy azzal "fellépjünk a Magyarországot érintő megalapozatlan támadásokkal szemben". Csakhogy az elkészült jelentés szerint az alaptörvény-módosítás több pontja is vitatható,…
Ma hajnalban tette közzé az idei első negyedévre vonatkozó eredményei a Richter, melyek összességében kedvező képet festenek: nettó profit soron az elemzői várakozásokhoz képest jelentős, közel...
Sztrájkbizottságot hozott létre a VDSZSZ Szolidaritás vasutas szakszervezet, hogy minél előbb létrejöjjön az országos bérajánlás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, és megkezdődhessenek a bértárgyalások a MÁV-csoportnál.
A kiemelt érdeklődésre tekintettel jelentősen megemelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a kis- és középvállalkozásoknak kiírt telephely-fejlesztési támogatás összegét a Dél-Alföldön.
Lakcím, kor, családi állapot, fotó - ezek a személyes adatok egy-két évtizeddel ezelőtt még minden önéletrajzban szerepeltek. Manapság azonban vannak olyan munkáltatók, akik az esélyegyenlőség jegyében személyes adatoktól mentes, kizárólag tudásra, tapasztalatra koncentráló önéletrajzokat kérnek a pályázóiktól. Így nincs diszkrimináció, és nincs ismeretségen alapuló előnyszerzés.
Az áprilisban mért kisebb visszaeséstől eltekintve tavaly október óta emelkedik a magyar fogyasztói bizalmi index, és ennek egyik fontos tényezője a közműdíjak csökkentése, állítjál londoni pénzügyi elemzők.
Olajszármazékokat és propángázt szállító szerelvény 51 vagonja siklott ki csütörtökre virradóra az oroszországi Rosztov megyében, a baleset helyszínén hatalmas tűz keletkezett, 27-en megsérültek - jelentette az orosz média.
A milánói fellebbviteli bíróság megerősítette az adócsalás miatt kiszabott elsőfokú ítéletet, melyben négy évre ítélték Berlusconit. A római parlament szenátorát öt évre eltiltották a közhivatal viselésétől is. A végső szót a Semmítőszék mondja majd ki.
A múlt héten, kivételesen sürgős eljárás során elfogadott módosításokat számos civil szervezet és politikus bírálta, mivel véleményük szerint ellehetetleníti a közérdekű adatok és a közpénzek felhasználásának megismerését.
Emelt és középszinten is rendben lezajlottak csütörtökön az angol írásbeli érettségi vizsgák. A héten még német nyelvből tesznek érettségit a maturálók.
Egyenlített a Golden State Warriors és a Miami Heat is az NBA rájátszásának főcsoport-elődöntőiben. A címvédő Heat kiütéses győzelemmel állt bosszút a Chicago Bullson.
A végrehajtók a mostani díjnak csak a felét kérhetnék el, ha a végrehajtást devizahitel-tartozás miatt indították el . Ráadásul nem a mostani tartozást vennék alapul a díj kiszámításakor.
Áder János államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott törvényeket. Az erről szóló tájékoztatás csütörtök reggel került fel az Országgyűlés honlapjára.
Reggel nyolc órakor kezdődtek az idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsgák, az első napon angolból adtak számot tudásukról a diákok. Az eduline.hu információi szerint az első részben témaként online bizniszt és egy mobilalkalmazást, a második részben National Geographic-cikket kaptak a diákok.
Jövőre várhatóan megszűnik a területi alapon elrendelt kötelező tüdőszűrés a tbc-s megbetegedések kimutatására, ettől függetlenül lesznek célzott vizsgálatok. Hazánkban a régiót tekintve viszonylag kevés az új tbc-s megbetegedés, ezért is várható változás a rendszerben, bár vannak olyan megyék, ahol több új beteget regisztráltak, mint a korábbi években.
Emberrablás és nemi erőszak vádjával eljárást indítottak szerdán az egyesült államokbeli Clevelandben az ellen a férfi ellen, akinek a házából két nappal korábban kiszabadítottak három fiatal nőt és az egyik hatéves kislányát. Az egyik tettes évekkel ezelőtt még az eltűnt gyerek keresésében is részt vett, vigasztalta az édesanyját és zenélt az eseményen, amikor pénzt gyűjtöttek a kereséshez.
Tűz volt csütörtökön egy bangladesi ruhagyárban, nyolc ember meghalt - közölte a rendőrség és a textilipari szövetség egy képviselője. Közben 912-re nőtt a két héttel ezelőtti épületomlás halálos áldozatainak száma az országban.
Kezdjük rögtön a jó hírrel: a kezdő vállalkozó alsó öltözéke akkor jó, ha lenge és áttetsző! Felvenni nagyon is ajánlatos, még ha szembe is megy a divatáramlatokkal. Szóval lehetsz CEO, de hívhatnak vezérigazgató úrnak is. Akár öltönyös akár farmeres vagy, lesz még itt néhány rövidítés adóügyben is, ami kell ahhoz, hogy magabiztosan vághass neki életed egyik legnagyobb kalandjának. Segítünk!
Olajszármazékokat és propángázt szállító szerelvény 51 vagonja siklott ki csütörtökre virradóra az oroszországi Rosztovi területen, a baleset helyszínén hatalmas tűz keletkezett, 27-en megsérültek - jelentette az orosz média.
A Richter Gedeon Nyrt. ma hajnalban közzétette első negyedéves gyorsjelentését, ezen időszak alatt az árbevétele 85.844 MFt-ot (289,9 M€-t) tett ki, amely mind forintban, mind euróban mérve egyaránt 4,7 %-os emelkedést jelent a 2012 azonos időszakában elért forgalomhoz viszonyítva.
A Graphisoft Park SE tegnap közzétett gyorsjelentésé szerint 2013 első negyedévében 349 ezer euró adózott nyereséget ért el, ami 31 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában elérttől.