Egy kölyök Golden Retriever és kislány azonnal megszerette egymást, miután találkoztak. Az első randit a szülők megörökítették, hatalmas sikeres is van a YouTube-on.
Palácsik Tímea Facebookján közzétett jópár képet az esküvőjét követő lagziról. A buli minden kétséget kizáróan jó volt, annyit megállapíthatunk, és Andy Vajna is ritkán volt szivar nélkül látható. Képösszeállításunk következik!
Párizs — „Kegyetlen keresztapának" nevezi, és szexuális zaklatással vádolja Marc Jacobs (50) világhírű divattervezőt Párizsban élő magyar kolleginája, az Angel Barta néven futó művésznő.
A szombati nyílt nap egyik érdekessége lesz, hogy a vendégek belenézhetnek a jövő hét pénteken bemutatásra kerülő, Vidnyánszky Attila rendezte nyitóelőadás próbájába.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken Baján arról beszélt, hogy 2010-hez képest sokat fog veszíteni a Fidesz a városban az időközi önkormányzati választáson.
A magyar internetezők 53 százaléka vásárolt online az elmúlt 12 hónapban, elsősorban számítógépes játékokat és szoftvereket, zenét, számítógép-alkatrészeket, könyvet vagy rendezvénybelépőt.
Szécsény – Jól ismerik a Szécsény melletti Nagylócon annak a ralisnak a kocsiját, aki csütörtök este Hende Csaba (53) honvédelmi miniszter Audi A8-asával karambolozott a község határában.
Magyarország dollárkötvény-kibocsátásra használhatná ki az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) váratlan döntését a mennyiségi enyhítési ciklus leépítésének halasztásáról - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A kormány vizsgálja, milyen körben lehetne áfakulcs-csökkentést bevezetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, az OMÉK egy szakmai fórumán.
Csúnya másnapossággal ébredtek a befektetők a Fed-buli után. Az arany ára elkezdett visszaesni, ahogy a tőzsdék, a forintot ismét a magyar politika gyengíti.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsi csütörtöki közlekedési balesetének körülményeit.
Egy autógyártónak nem csupán a közeljövőre, s a jelen problémáira kell koncentrálnia, hanem több éves tervet, stratégiát kell alaposan kiötölnie a sikeres működéshez. A Ford Európában többre vágyik, ezért 5 éves tervben próbálja meg ugyanazt megvalósítani, amivel az Egyesült Államokban már próbálkozott.
Az EP nőjogi bizottsága Pécsen tett látogatást, hogy a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének végrehajtásáról, a romák helyzetéről és a felzárkóztatásukra indult helyi programokról tájékozódjon.
Biztossá vált, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz - jelentette be az emberierőforrás-miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.
A Phoenix Coyotes játékosa, Paul Bissonnette játékon kívül jégre lépett a kispadról egy verekedés kedvéért, az NHL súlyosan megbüntette, 10 alapszakasz-mérkőzésen nem játszhat.
Két újabb, online adatkapcsolatra képes pénztárgép kapott forgalmazási engedélyt, így a cserére kötelezettek már tizennyolc gép közül választhatnak - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-t.
Meglepő lépésre szánta el magát Wolf Kati. Az énekesnő úgy döntött, elhagyja az országot. Gyerekeivel együtt Hongkongba költözik férje után, akit munkája most oda szólít. De mi lesz az énekesnő itthoni a karrierjével, hogyan boldogulnak majd olyan messze hazájuktól?
Korábbi jelentésekkel ellentétben az Egyesült Államok helyben hagyta a venezuelai elnök kérelmét, hogy átrepülhessen gépével az amerikai légtéren - közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.
Eláll az ózdi roma kulturális központról szóló népszavazási kezdeményezésétől a Jobbik, ha a város önkormányzata semmilyen más elnevezéssel nem próbálja létrehozni a létesítményt.
A kormány vizsgálja, milyen körben lehetne áfakulcscsökkentést bevezetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára Budapesten, az OMÉK egy szakmai fórumán.
Kézipoggyászban nem engedték fel férje földi maradványait, de az urnát rejtő bőröndöt elvesztették. Az özvegy az egész miatt majdnem a gépet is lekéste, de a társaság elintézte egy egyszerű gyásztávirattal.
BUDAPEST – Egymásba gabalyodott Larion Zoé (30) és Müller Attila (32)! A Blikk már korábban is beszámolt róla, hogy amikor találkozik a két fiatal, izzik köztük a levegő.
A kormánypártok kétharmados többsége az Országgyűlésben a 2008-as szociális népszavazás következménye - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter pénteken, a 1943-as szárszói találkozó 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában.
Magyarország 2013 őszére önerejéből ki tudta magát verekedni Európa egyik legsúlyosabb gazdasági válságából - közölte a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsi csütörtöki közlekedési balesetének körülményeit. Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárása után adnak – közölte Kovács Zsófia, a főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Egy autógyártónak nem csupán a közeljövőre, s a jelen problémáira kell koncentrálnia, hanem több éves tervet, stratégiát kell alaposan kiötölnie a sikeres működéshez. A Ford Európában többre vágyik, ezért 5 éves tervben próbálja meg ugyanazt megvalósítani, amivel az Egyesült Államokban már próbálkozott.
Budapest – Hajdú Péter elkeseredett, ugyanis fuccsba ment a fogyókúrája. A Frizbi műsorvezetője korábban megfogadta ország-világ előtt, hogy ledobja magáról a tíz kiló felesleget, de úgy tűnik, hogy elgyengült menet közben, és nem sikerül elérnie a célját.
Az egy hete történt balesetben a vezető elsétált a helyszínről, motorját és sérült utasát hátrahagyva, majd két nappal később feladta magát a rendőrségen.
Megvonta a befektetési ajánlású devizaadós-minősítést Horvátországtól pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett a költségvetési kilátások romlásával és a gyenge növekedési környezettel indokolva a lépést.
A kormány vizsgálja, milyen körben lehetne áfakulcs-csökkentést bevezetni - közölte Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, az OMÉK egy szakmai fórumán.
John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken egyetértett abban, hogy a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzése alá vonásáról szóló ENSZ-határozatnak erősnek kell lennie.
Németországban több mint másfél éve először csökkentek az adóbevételek, a pénzügyminisztérium pénteki adatai szerint augusztusban 2,4 százalékos volt a visszaesés.
A KönyvTÁRlat nyitó programjában szeptember 26-án a Vígszínház művészei, Fesztbaum Béla és Tornyi Ildikó jeleneteket mutatnak be Molnár Ferenc darabjaiból Játékos hazugságok címmel
A következő nyugdíjemelés januárban várható - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.