Megvonta a befektetési ajánlású devizaadós-minősítést Horvátországtól pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett a költségvetési kilátások romlásával és a gyenge növekedési környezettel indokolva a lépést.
Ha valaki a Forma-1-ben dolgozik, legalább nem kell sokat gondolkodnia, milyen különleges helyszínen kérje meg a párja kezét. A Lotusnál dolgozó Nick a bokszutcában tette fel a nagy kérdést a Red Bull menedzser Kerrynek.
Szombaton ünnepeljük a Magyar Dráma Napját, amely épp egybeesik Pintér Béla író-rendező születésnapjával. Ez alkalomból Till Attila beszélget a szerzővel szombat este az Átrium Filmszínházban. A Ma született című estről, a Pintér Béla Társulat 15. évadáról és a drámaírás folyamatáról Pintér Béla beszélt az InfoRádiónak.
ALBERTA – Megalázta fogyasztóit a Coca-Cola, ugyanis Kanadában az üdítőitalgyártól egyik termékének kupakjába az volt írva, hogy „te nyomorék", illetve „kripli".
Szeptember 30-ig kell javaslatot tennie az emberi erőforrás miniszternek a "köznevelés minőségi tankönyvekkel való ellátásának megvalósítása érdekében" - fogalmaz egy mai kormányhatározat, amelyben a miniszterelnök kinyilvánítja, hogy "ki kell alakítani az egységes elveken és követelményeken alapuló, nem piaci elven működő, állami feladatként ellátandó és központi irányítású köznevelési…
A KönyvTÁRlat nyitó programjában szeptember 26-án a Vígszínház művészei, Fesztbaum Béla és Tornyi Ildikó jeleneteket mutatnak be Molnár Ferenc darabjaiból Játékos hazugságok címmel
Gyengélkednek az izgalmas hét utolsó kereskedési napján a tengerentúli részvénypiacok. A befektetőket ismét a Fed felől érkező hírek ijesztgetik.Felfüggesztették a BlackBerry kereskedését 2013.09.20...
Az amerikai Vania King és a hazai közönség előtt szereplő Csang Suaj vívja a szombati döntőt az 500 ezer dollár összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztornán.
Pakisztán szombaton szabadon engedi Abdul Gani Baradar mollát, az afganisztáni tálibok korábbi második számú vezetőjét, hogy segítse az afgán kormány és a tálib felelők közti békefolyamatot - közölte pénteken az iszlámábádi külügyminisztérium.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a köztudatban a törvényes fizetőeszköznek minősülő "érme" és az annak nem minősülő "érem" elnevezés általában összemosódik, annak ellenére, hogy eltérő a szerepük.
Magyarország dollárkötvény-kibocsátásra használhatná ki az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) váratlan döntését a mennyiségi enyhítési ciklus leépítésének halasztásáról - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők.
Az amerikai képviselőház elfogadta a kormánykiadások finanszírozásának folytatását október 1-jétől december 15-ig lehetővé tévő törvényjavaslatot, amely egyúttal elvonná a pénzügyi támogatást Obama elnök szövetségi egészségügyi törvényétől is.
Bemutatkozik a Műemlékőr szombaton Egerben, a kulturális örökség napjai rendezvényen. A Forster Központ szakmai partnerségével zajló program a műemlékek tervszerű, megelőző karbantartását, állagmegóvását végző holland Monumentenwacht hazai adaptációja.
A lakossági hitelállományok csökkennek, a nem problémamentes hitelek aránya 2013 közepére átlépte az 55 százalékot, a lakosság pénzügyi vagyonának jelentős része a bankbetétekből állampapírokba, illetve befektetési jegyekbe áramlik, a biztosítási piac stagnálása folytatódik - derül ki a PSZÁF idei második fogyasztóvédelmi kockázati jelentéséből.
Erdő Péter bíboros és Veres András szombathelyi megyés püspök köszöntőjével nyílt meg péntek délután a három napon át tartó katolikus társadalmi napok programsorozata a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A programot először rendezik meg Magyarországon.
Eddig ismeretlen oszmán kori település maradványaira bukkantak kutatók a közelmúltban Szigetvár közelében az I. Szulejmán szultán türbéje utáni keresés során - jelentette be Kolovics János, Szigetvár polgármestere pénteken.
Németországban több mint másfél éve először csökkentek az adóbevételek, a pénzügyminisztérium pénteki adatai szerint augusztusban 2,4 százalékos volt a visszaesés.
Várhatóan a közeljövőben újraindítják Pacsán a Zalai Baromfifeldolgozó üzemet 60-80 munkavállalóval - közölte a felszámoló TM-Line Zrt. vezérigazgatója, a jelzálog-jogosult hitelezővel történt tárgyalást követően.
Budai Gyula Magyarország támogatásáról biztosította Szerbia európai integrációs törekvéseit, és hangsúlyozta, hogy a régió országainak össze kell fogniuk.
Bemutatták az új szegedi trolibuszt pénteken a Tisza-parti városban, az IkarusSkoda konzorcium által gyártott jármű előreláthatólag decembertől szállít utasokat a csongrádi megyeszékhelyen.
Magyarország 2013 őszére önerejéből ki tudta magát verekedni Európa egyik legsúlyosabb gazdasági válságából, gazdasági növekedés indult, javulnak a foglalkoztatási adatok, alacsony az infláció, kezelhető a költségvetés - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Jászapátin, a Jász-Plasztik Kft. műanyag-feldolgozó üzemének alapkő-letételi…
Újraindult a környezet és energia, a közlekedési és a társadalmi infrastruktúra operatív program uniós finanszírozása Magyarországnak - közölte péntek este Shirin Wheeler, Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos szóvivője.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken Baján arról beszélt, hogy 2010-hez képest sokat fog veszíteni a Fidesz a városban a vasárnapi időközi önkormányzati választáson, amelynek szerinte az az igazi kérdése, hogy miként változott a bajaiak és az ország lakóink véleménye.
Rendkívül humoros módon tálalja az egyik legnagyobb YouTube-os reklámügynökség egy Zenit-szurkoló egy napját. A videót egy fejre szerelhető GoPro kamerával készítették, így mindent a huligán szemszögéből látunk.
A következő nyugdíjemelés januárban várható - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken.
GYŐRASSZONYFA – Pillanatok alatt lekerültek a „gyanúsítottak" listájáról a rókák a horrorisztikus győrasszonyfai eset kapcsán. Magdus nénire (86) szomszédja talált rá, az asszony saját házának udvarán feküdt vérbe fagyva, karja pedig egyszerűen eltűnt. Megtudtuk: az idős asszony sérüléseinek alapján úgy fest, több szempontból is kizárt, hogy egy kis testű ragadozó tépte le az asszony kezét.
Eddig ismeretlen oszmán kori település maradványaira bukkantak kutatók a közelmúltban Szigetvár közelében az I. Szulejmán szultán türbéje utáni keresés során - jelentette be Kolovics János, Szigetvár polgármestere pénteken.
A nemzeti kegyhellyé nyilvánított mátraverebély-szentkúti búcsújáróhely Szűz Mária-forrásából származó vizet adott át Ferenc pápának Áder János köztársasági elnök pénteken a Vatikánban.
A választás várható győztese, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) azonban jelezte, hogy győzelme esetén nem fog jelentős változásokat eszközölni a jövő évi költségvetés mostani tervezetén.
Az állam nettó 3 milliárd 999,1 millió forintért visszavásárolja a budapesti, harmadik kerületi Hajógyári-szigeten lévő hét ingatlant, amelyen a beruházó eredetileg Álom-sziget néven szórakoztató központot kívánt létesíteni - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.