2017. január 10. kedd

jan. 10
8:27
Egy régi ismerős került Simicska legfontosabb cégének élére (Privátbankár)
Simicska Lajos cégbirodalmának zászlóshajóját mostantól Vida Ildikó kormányozza - Nyerges Zsolt leköszönt.
jan. 10
8:27
Tovább ütik a feltörekvőket, nem áll meg a lejtőn a líra (Portfolio)
A keddi napot is gyengüléssel kezdték a feltörekvő devizák, amit a forint is megérzett kisebb mértékben. Az elmúlt két nap vesztese egyértelműen a török líra, mely megállíthatatlanul dönti az új...
jan. 10
8:27
Halálos baleset a fővárosban: Karambolozott az 1-es villamos - képek (ATV)
Villamossal ütközött egy autó kedd reggel a főváros XIII. kerületében, a kocsi vezetője a kórházba szállítását követően meghalt - közölte a rendőrség a honlapján.
jan. 10
8:29
Megérezzük majd a kenyéren is? Egyre drágább a gabona (Privátbankár)
A kukorica és a búza ára is stabilan kaptat felfelé Európában.
jan. 10
8:29
Felgyújtotta magát egy tüntető szerzetes, belehalt sérüléseibe (ATV)
Belehalt sérüléseibe az önmagát felgyújtó dél-koreai buddhista szerzetes, aki tettével a Szöul és Tokió között létrejött, a japán gyarmati uralom idején szexrabszolgaságba taszított koreai nők kérdésének megoldását hivatott megállapodás ellen tiltakozott - közölte kedden a szerzetest ápoló szöuli kórház.
jan. 10
8:30
Életét vesztette a sofőr, aki reggel karambolozott az 1-es villamossal - Hatalmas torlódás az Árpád hídnál (Blikk)
Budapest - Az 1-es villamossal ütközött egy személyautó a Gidófalvy Lajos utca és a Róbert Károly utca találkozásánál.
jan. 10
8:32
Mai móka: Trump kakas-Videó (Blikk)
Kína mindig meglepetést tud okozni, most éppen azzal, hogy csináltak egy óriási kakast, amit Donald Trump-ról formáztak meg.
jan. 10
8:34
Több ezer ember háza égett le, elképesztő fotók - galéria (Blikk)
Navotas - Több ezer ember vált földönfutóvá a Fülöp-szigeteken azután, hogy tűzvész pusztított egy lakónegyedben.
jan. 10
8:36
Felvágta az ereit, nyakon szúrta magát és kiugrott az ablakon (Blikk)
Biztosra akart menni egy öngyilkos férfi Csepelen, ezért felvágta az ereit, nyakon szúrta magát, majd kötéllel a nyakában kiugrott a negyedik emeletről a Katona József úton.
jan. 10
8:36
Hivatalos: ez okozta Carrie Fiher és anyja halálát (Blikk)
Újabb részletek derültek ki Carrie Fisher és édesanyja, Debbie Reynolds tragikus halálával kapcsolatban. A tavaly elhunyt hírességek halálának okát a Los Angeles-i megyei egészségügyi hivatal halottkémje is megerősítette.
jan. 10
8:36
Halál az ébredező Budapesten - Villamos ütközött autóval (Alternatív Energia)
A karambol a XIII. kerületi Róbert Károly körút és Gidófalvi utca kereszteződésében történt.
jan. 10
8:45
Erre jársz dolgozni? Ma biztos elkésel (Privátbankár)
Halálos baleset akadályozza a közlekedést a Róbert Károly körúton.
jan. 10
8:45
Tehetetlen a venezuelai ellenzék (Kripto Akadémia)
Az ország alaptörvénye nem ismeri az alkotmányos vádemelés fogalmát.
jan. 10
8:45
Európai tőzsde - Befolyásoló lehet a 'hard Brexit' szele? (ProfitLine)
Az olasz bankrendszerrel és az OPEC termeléskorlátozó ígéretének betartásával szemben kialakult aggodalmak miatt indexcsökkenésre lehet számítani kedden az európai értékpapírpiacokon.
jan. 10
8:45
Megszabadult eximbanki hitelétől a TV2 (Portfolio)
Kereskedelmi bankkal refinanszíroztatta eximbanki hiteleit a TV2 - tudta meg a Világgazdaság. A lap azt írja, hogy az új, meg nem nevezett kereskedelmi bankkal kötött hitelszerződéseket értesülésük...
jan. 10
8:45
Hiába az áfacsökkentés: máris drágulhat a tojás (Pénzcentrum)
A madárinfluenza miatt tojáshiány alakulhat ki....
jan. 10
8:45
500 km 20 perc töltéssel – nagyot ígér a Samsung új akkuja (Auto Pult)
2020 különösen fontos év lesz az elektromos autózás számára. A tervek szerint a technológia ekkor válik úttörő különlegességből szélesebb tömegeknek szánt valós alternatívává, amelyet a termék és az infrastruktúra továbbfejlesztésével érnek el az autógyártók. Ebben lehet óriási segítség a Samsung új autóakkumulátora.
jan. 10
8:47
Új szakmát szereznél, ráadásul ingyen? Most jelentkezz! (Privátbankár)
Január 20-ig lehet jelentkezni a keresztféléves szakképzésekre.
jan. 10
8:47
Zsidó központokat fenyegettek (Kripto Akadémia)
Trump megválasztása után megszaporodtak a rasszista incidensek.
jan. 10
8:47
OTP, MOL, Richter - mit érdemes most venni a magyar piacon? (ProfitLine)
Mai elemzési összeállításunkban a hazai részvénypiac blue-chip részvényeinek helyzetét és kilátásait tekintjük át.
jan. 10
8:47
30 milliárd forintért vesz műtárgyakat a lengyel állam (Portfolio)
2016 utolsó nagy történése a műtárgypiacon az volt, hogy a lengyel állam megvásárolta a Czartoryski gyűjteményt. A műtárgy.com legfrissebb cikke ennek az üzletnek a hátterébe és a gyűjtemény...
jan. 10
8:48
Felvágta az ereit, nyakon szúrta magát és kiugrott az ablakon egy férfi Csepelen (Blikk)
Biztosra akart menni egy öngyilkos férfi Csepelen, ezért felvágta az ereit, nyakon szúrta magát, majd kötéllel a nyakában kiugrott a negyedik emeletről a Katona József úton.
jan. 10
8:50
Vigyázzon! Itt a hazai vásárlók átverésének új módja! (Blikk)
Kamu jósnővel árulnak egy gépet, ami "segít abban", hogy valaki lottómilliomos legyen.
jan. 10
8:51
Pályán az MU, az Atlético és a Napol – mai program (Sport365)
Kedden este az angol Ligakupa elődöntőjében a bombaformában futballozó Manchester United a Hull Cityt fogadja.
jan. 10
8:51
Rászállt Svédországra az orosz propagandagépezet (444.hu)
Az elmúlt két évben különösen felpörögtek a kamuhírek.
jan. 10
8:52
Német rendőri jelentések - Nincs kedvünk megtanulni németül, tanuljatok meg ti arabul (Blikk)
szervezetten érkezhettek a menekültek csoportjai szilveszter éjjel Kölnbe és a kiszivárgott rendőri jelentések szerint az egy évvel korábbihoz hasonló bűncselekményekre készülhettek, mikor tömegesen zaklattak nőket.
jan. 10
8:53
Továbbra is gödörben a Valencia, a 92. percben bukta a győzelmet (Sport365)
A spanyol bajnokság 17, fordulójának zárómérkőzésén a 17. helyen álló Valencia a 92. percben bukta el a győzelmet a sereghajtó Osasuna otthonában A Denevérek ezzel nyolc meccs óta nyeretlenek a La Ligában.
jan. 10
8:54
Kinyit Olaszország líbiai nagykövetsége (Gondola)
Olaszország újranyitja nagykövetségét Líbiában, elsőként a korábban bezárt nyugati diplomáciai missziók közül az észak-afrikai országban - közölte hétfőn az olasz külügyminisztérium
jan. 10
8:54
Sanders ajánlata a konstruktív ellenzékiség (Alternatív Energia)
A veterán szenátor azonban a szexista, rasszista jelenségekkel szemben természetesen nem hajlandó engedni.
jan. 10
9:03
A béketárgyalások, amelyek minket is érintenek (Privátbankár)
Az európai és globális geopolitikai turbulenciák időszakában Washingtontól Ankaráig minden fél felismeri, hogy 43 év után egy ciprusi megegyezés a szélesebb térség számára sugározná ki a stabilitást. Az utóbbi években felfedezett olaj- és gázmezők a Kelet-Mediterrán térségben és Ciprus felségvizein is megolajozhatják a tárgyalásokat, hiszen a nyersanyagok könnyebben juthatnának el az európai…
jan. 10
9:03
Az Apple a legzöldebb technológiai cég a világon (Portfolio)
Az Apple a leginkább környezetbarát cég a világ nagy technológiai vállalatai között a Greenpeace értékelése szerint. Sorozatban már a harmadik éve kapta meg az amerikai technológiai óriás a...
jan. 10
9:03
Egyre kevesebb a kalóztámadás (ATV)
Tizennyolc éve nem történt olyan kevés kalóztámadás a világ tengerein, mint 2016-ban - derül ki a Nemzetközi Hajózási Hivatal kedden közzétett jelentéséből.
jan. 10
9:03
500 km 20 perc töltéssel – nagyot ígér a Samsung új akkuja (Auto Pult)
2020 különösen fontos év lesz az elektromos autózás számára. A tervek szerint a technológia ekkor válik úttörő különlegességből szélesebb tömegeknek szánt valós alternatívává, amelyet a termék és az infrastruktúra továbbfejlesztésével érnek el az autógyártók. Ebben lehet óriási segítség a Samsung új autóakkumulátora.
jan. 10
9:05
Még mindig a mi autónk – mindenki Suzukival és Opellel jár (Privátbankár)
Óriásit menetelt 2016-ban a használtautó-piac, akinek eddig nem volt, az most vett kocsit.
jan. 10
9:05
Brüsszel súghatott, hogyan bújhatunk ki a paksi vizsgálat alól (Portfolio)
Megsúghatta Magyarországnak Brüsszel, hogyan bújhat ki a paksi bővítés miatt indított eljárás alól - számolt be a Magyar Nemzet belső dokumentumokra hivatkozva. Ezek alapján a franciák stratégiáját...
jan. 10
9:05
Brutális fagy: Nyolc megyében megteltek a menhelyek (ATV)
Nyolc megyében megteltek a hajléktalanoknak fenntartott éjjeli menedékhelyek, a segítő szervezetek ilyenkor pótágyakon, pluszmatracokon helyezik el a rászorulókat - tudatta a Menhely Alapítvány kedden az MTI-vel.
jan. 10
9:06
Ilyen dögösen rázza Kate Hudson a rúdon - Videó! (Blikk)
Irtó szexi videót posztolt Instagram oldalára Kate Hudson amerikai színésznő, aki rúdtánccal próbálja lefaragni az ünnepek alatt felszedett kilókat. A negyvenhez közelítő szépségen nem fog az idő, két gyermek után is tökéletes testtel büszkélkedhet, amiért persze meg is dolgozik. A videónak hatalmas sikere van, már több, mint egymillióan megnézték közösségi oldalán.
jan. 10
9:12
Drágulhat a tojás a madárinfluenza miatt (Gondola)
Emelhetik a tojás árát a hazai termelők, a madárinfluenza miatt ugyanis egyre szűkebb a kínálat a piacon - olvasható a Magyar Idők keddi számában
jan. 10
9:12
Akadozott a fűtés a Pécsi egyetemen (Alternatív Energia)
"Az épületek hőmérséklete a külső falak hőtartó képességének függvényében lecsökkent."
jan. 10
9:14
Erősödött a forint a dollárral szemben (Gondola)
A dollárral szemben erősödött a forint keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben, euróban és svájci frankban viszont nem változott az árfolyama
jan. 10
9:15
Mit jósolnak a BÉT-re? (ProfitLine)
Stagnálással, a hétfői záróértéke közelében nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde(BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
jan. 10
9:16
Kikapcsolási moratórium az E.ON-nál (Gondola)
Az extrém hidegre való tekintettel - az ünnepi időszakot követően – továbbra is felfüggesztik a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat
jan. 10
9:18
Meghalt az önmagát felgyújtó szerzetes (Gondola)
Belehalt sérüléseibe az önmagát felgyújtó dél-koreai buddhista szerzetes, aki tettével a Szöul és Tokió között létrejött, a japán gyarmati uralom idején szexrabszolgaságba taszított koreai nők kérdésének megoldását hivatott megállapodás ellen tiltakozott – közölte kedden a szerzetest ápoló szöuli kórház
jan. 10
9:18
Örülnek a befektetési nagyágyúk Trumpnak (Portfolio)
A hedge fundok valószínűleg azért rajonganak Donald Trumpért, mert Barack Obama elnökségének nyolc éve alatt rendkívül rosszul teljesítettek - írja a Forbes. Hétfőn tette közzé a Hedge Fund Research...
jan. 10
9:18
Sorra zárják be a bankfiókokat Magyarországon (Pénzcentrum)
3 év alatt 380 fiókkal lett kevesebb....
jan. 10
9:18
Soha nem látott technológiával érkezett Detroitba az Infiniti QX50 (Auto Pult)
Egyelőre megőrzi koncepció státuszát, de tagadhatatlanul nagy lépést tesz a sorozatgyártás felé az Infiniti QX50 tanulmány. Amellett, hogy a márka közepes SUV-ja megjelenésben a véglegeshez közelít, nem akármilyen szívet hordoz magában.
jan. 10
9:18
Sportfogadás: A Barcára, a PSG-re és Mourinhóékra fogadunk (Agroinform)
Lássuk, hogy kedden és szerdán mely tippeket érzik a legerősebbnek tippmestereink, szerkesztőink!
jan. 10
9:20
Nagyon hideg lesz ma is (Gondola)
Anticiklon peremén helyezkedik el a Kárpát-medence, ez azt jelenti, hogy általában napos, száraz idő lesz az országban, de nem sokáig: a nap második felétől dél, délkelet felől ismét egyre több felhő érkezik
jan. 10
9:20
Két nagy tévedésre épül a bankrészvények szárnyalása (Portfolio)
Donald Trump választási győzelme óta 23%-ot emelkedett a bankok részvényárfolyamát összefogó KBW Nasdaq Bank Index. Dick Bove neves bankelemző szerint három fő indoka is van a jó teljesítménynek, ám...
jan. 10
9:22
Az ázsiai gazdagokban látják a jövőt a világ nagybankjai (Portfolio)
Az alacsony privátbanki marzsok miatt egyre több bank hagyja ott az ázsiai térséget, de vannak olyan nagybankok, amelyek az ázsiai privátbanki piac fellendülésében bízva továbbra is fenntartják...

Keresés