2017. január 10. kedd

jan. 10
10:30
Özil elmondta milyen feltétellel marad az Arsenalnál (Sport365)
Mesut Özil a Kickernek nyilatkozott arról, hogy mi kell ahhoz, hogy az Arsenal játékosa maradjon a jövőben is. A német világbajnok elmondta, hogy nem a pénzről van szó.
jan. 10
10:30
Kezdődhet a magyar civilek ledarálása (444.hu)
Már megjelent a törvényjavaslat címe, ami bevezetné a civil vagyonnyilatkozatokat. Orbán ellenséges erőknek tekinti a civil szervezeteket, nekik is megy idén.
jan. 10
10:32
Fontos levelet kap közel 4 millió magyar – mi áll benne? (Privátbankár)
A levelet az adóhatóság küldi: úton az adóbevallások.
jan. 10
10:32
Benzines élvezet – az új Audi SQ5 bemutatkozik (Auto Pult)
A Q5 új generációjának bemutatása után az Audi nem teketóriázott sokat: már le is rántotta a leplet az SQ5 néven érkező csúcsváltozatról. A háromliteres V6-os maradt, de ezúttal dízel helyett benzinest köszönthetünk.
jan. 10
10:32
Az MTK az NB I egyik legtechnikásabb játékosával erősített (Sport365)
Az OTP Bank Liga utolsóelőtti helyén álló MTK Budapest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette a Swietelsky-Haladás olasz-argentin támadóját, Leandro Martínezt.
jan. 10
10:32
Három dolgot vár el a Jobbiktól a Szombat főszerkesztője (444.hu)
A zsidó lapban összeszedték, hogy mikortól lehet szó párbeszédről a néppártosodó radikálisokkal.
jan. 10
10:33
Magyar nők a szexi naptárban: ezért vállalták a szereplést (Blikk)
Különleges megmozdulással szerette volna felhívni a figyelmet a méhnyakrák megelőzésére és a rehabilitációra tizenkét road nő, akik január 9-én a BARhole Musicban mutatták be a RoadVasárNaptárukat.
jan. 10
10:33
Január 20-ig lehet jelentkezni keresztféléves szakképzésekre (HR Portál)
Január 20-ig lehet jelentkezni a keresztféléves szakképzésekre a helyi szakképzési centrumokban - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.
jan. 10
10:34
Ez magának hideg? Akkor nem tudja, mi ment itt Horthy idején! (444.hu)
A kormányzó alatt a tél még keményebb volt!
jan. 10
10:35
Mel Gibson 35 évvel fiatalabb barátnője megmutatta gömbölyödő babapocakját (Blikk)
Mel Gibson (61) nála 35 évvel fiatalabb szerelmével, Rosalind Ross-szal érkezett a Golden Globe díjátadóra, ahol a szépséges kismama megmutatta kerekedő pocakját.
jan. 10
10:35
Lakáshitel támogatásnál más szobaszám szerepel a tulajdoni lapon és a nyilatkozatban (HR Portál)
Elkezdtük az új szabályok szerint vizsgálni a lakáshitel támogatást, és az egyik dolgozó nyilatkozatában más a szobaszám, mint a tulajdoni lapon. Melyiket fogadjam el?
jan. 10
10:37
Alibaba egymillió amerikainak adna munkahelyet (HR Portál)
Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke az Alibaba kínai óriáscég vezérigazgatójával és a francia LVMH elnökével tárgyalt amerikai munkahelyek létrehozásáról - írta az MTI.
jan. 10
10:42
Szerb nagykövetség elfoglalását tervezik az albánok (Gondola)
Az albán diaszpóra amerikai vagy európai szerb diplomáciai képviseletek egyikének elfoglalását tervezi, hogy rákényszerítse Belgrádot a Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfő elleni eljárás megszüntetésére - figyelmeztetett Ivica Dacic szerb külügyminiszter közleményében a biztonsági szolgálatok információira hivatkozva
jan. 10
10:42
Ennyire büszke Orbán Viktor arra, hogy ki mellett ült a FIFA-gálán - Fotó (Blikk)
Zürich – Az argentinok világbajnok labdarúgójával, Diego Maradonával (56) kapták lencsevégre Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort (53).
jan. 10
10:48
Szerb nagykövetség elfoglalását tervezik az albánok (hirado.hu)
Franciaországban tartóztatták le a volt koszovói kormányfőt, de az albánok dühe a szerbek ellen fordult.
jan. 10
10:48
Rohamtempóban apadnak a hazai gázkészletek (Portfolio)
A szokatlanul hideg időjárás miatt gyorsan apadnak a hazai kereskedelmi tárolókban lévő gázkészletek. Ha a csökkenés napi mértéke a jelenlegi szinten marad, akkor február második felére kiürülnek a...
jan. 10
10:48
Brutál gázszámlákat kapnak hamarosan a magyar háztartások (Pénzcentrum)
Gáz van?! Tényleg kimerülhetnek Magyarország földgáztárolói?...
jan. 10
10:48
Megegyezett Angelina Jolie és Brad Pitt (ATV)
Megállapodásra jutott Angelina Jolie és Brad Pitt arról, hogy magánbíró előtt, a nyilvánosság kizárásával intézik válásukat és közösen azon lesznek, hogy újraegyesítsék családjukat.
jan. 10
10:50
Mínusz 32 fokot mértek reggel Székelyföldön (hirado.hu)
Nagyon hideget mértek a Székelyföld peremén fekvő Bodzafordulón. Az elmúlt éjszaka volt a tél leghidegebb éjszakája Romániában.
jan. 10
10:50
Hét éves rekord dőlt meg a Mars miatt (Portfolio)
Kilenc nap alatt összesen 35,7 milliárd dollár értékben születtek tranzakciók 2010 óta ez a legjobb start az M&A piacon Felpörögtek a felvásárlások az év első kilenc napján, az S&P Global Market...
jan. 10
10:51
Kelemen Anna: " nem tartom magam ettől leszbikusnak " (Blikk)
A Micsoda Nők! című talk-showban vallotta be Kelemen Anna, hogy egy nő is képes rá hatni.
jan. 10
10:51
Közeleg a keresztféléves jelentkezés határideje (ProfitLine)
Január 20-ig lehet jelentkezni a keresztféléves szakképzésekre a helyi szakképzési centrumokban - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.
jan. 10
10:53
Vége a titkolózásnak? Ganxsta új szerelmével mutatkozott (Blikk)
Úgy tűnik Döglégy Zoleera újra rátalálhatott a szerelem.
jan. 10
11:00
Elhunyt Roman Herzog volt német elnök (Gondola)
Németország korábbi szövetségi elnöke 82 évet élt. Roman Herzog volt az újraegyesített Németország első megválasztott elnöke
jan. 10
11:00
Gyász miatt nem utazik a vb-re a németek legnagyobb sztárja (Blikk)
Berlin – 15 fős kerettel utazik a magyarokkal azonos csoportban szereplő német férfi kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságra, s egyelőre hiányzik a csapatkapitányuk.
jan. 10
11:00
Nem katás bevétel a kapott támogatás, na, de mi számít annak? (Adózóna)
Rövid tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a kisadózó vállalkozás bevételére és a bevétel megszerzésének időpontjára vonatkozó rendelkezések változásairól.
jan. 10
11:02
Letölthető Válaszadó adózási szaklapok 2017 (Adózóna)
Válaszadó digitális kiadványainkat kizárólag előfizetőink olvashatják.
jan. 10
11:03
Szigorították a koalavédelmi törvényeket Ausztráliában (444.hu)
Minden favágó cégnek koalavédelmi tervet kell készítenie.
jan. 10
11:05
Jól kerestek Putyin barátai Trump győzelmén (444.hu)
Erősödnek az orosz részvények, milliárdokkal gazdagodtak az oligarchák.
jan. 10
11:06
MNB: példátlan szakmai tévedések találkoztak szenzációhajhászással (hirado.hu)
A jegybank devizatartalékai 2016 végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.
jan. 10
11:06
Kevesebben kérnek végzettséget és nyelvtudást az álláskeresőktől a Profession szerint (HR Portál)
Egyre több a hirdető és az új állás a piacon. Kevesebb hirdető kér felsőfokú végzettséget és nyelvtudást a jelentkezőktől - írja közleményében a Profession.
jan. 10
11:06
A Tesco volt a karácsony nagy nyertese (Portfolio)
Jó hangulatban indult a kereskedés az európai részvénypiacokon, a jó hangulat pedig csak fokozódott a délelőtti órákban. Szektorszinten az autógyártók papírjai mutatják a legnagyobb emelkedést. ...
jan. 10
11:06
Kegyetlen fagy: Székelyföldön mínusz 32 fokot mértek (ATV)
Mínusz 32 Celsius-fokot mértek kedd reggel a Székelyföld peremén fekvő Bodzafordulón.
jan. 10
11:06
NB I: A csapatkapitány is távozik Debrecenből (Agroinform)
Öt játékosnak köszönték meg a munkát Debrecenben, köztük a csapatkapitány Szakály Péternek.
jan. 10
11:08
Három szoknya az élet - igaz történet egy könyvbe foglalva (hirado.hu)
Sohasem szabad feledni. A második világháborút követően a kollektív bűnösség elve alapján a Szovjetunióba kényszermunkára, vagyis a malenkij robotra hurcoltak történetét az utókornak meg kell ismernie, főleg a fiatalok számára fontos, hogy tisztában legyenek ezzel.
jan. 10
11:08
Változások a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében (HR Portál)
Új lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettest neveztek ki a Magyar Telekomnál. Ideiglenesen megbízott vezérigazgató irányítja a T-Systems Magyarország Zrt.-t - írja közleményében a Magyar Telekom.
jan. 10
11:08
A magyar emberek 80%-a számít arra, hogy szegény nyugdíjas lesz (Portfolio)
A magyar emberek 22 százaléka takarít meg nyugdíjacélra, holott 78 százalékuk arra számít, hogy a jelenleginél rosszabb életszínvonalon fog élni nyugdíjas korában. Ennek az öngondoskodási formának a...
jan. 10
11:09
Csontig hatoló hideg van Székelyföldön: mínusz 32 fokot mértek reggel (Blikk)
Mínusz 32 Celsius-fokot mértek kedd reggel a Székelyföld peremén fekvő Bodzafordulón.
jan. 10
11:09
Stroganoff sertéscsíkok krokettel (Mindmegette)
60 dkg sertéskaraj vagy szűzpecsenye (vagy bélszín) 1 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 4 db ecetes uborka 40 dkg csiperkegomba 10 dkg füstölt szalonna 5 dkg vaj 1 db babérlevél 2 ek liszt 1 dl száraz fehérbor 2 ek paradicsompüré 2 ek olaj 20 dkg gyöngyhagyma 2 dl tejszín 1 dl tejföl só bors 1 ek mustár 1-2 kk citromlé 1 csomag petrezselyemzöld
jan. 10
11:10
Országszerte zsugorodnak a lakások (hirado.hu)
Nincs könnyű dolga annak, aki tágas új lakásra vágyik.
jan. 10
11:11
Babosnak párosban sikerült, ami egyesben nem (Blikk)
Sydney – Babos Tímea oldalán Anasztaszija Pavljucsenkovával bejutott párosban a sydneyi keménypályás tenisztorna női versenyének negyeddöntőjébe.
jan. 10
11:12
Sokat fejlődött Kína első humanoid robotja (hirado.hu)
Fejlesztői szerint egy évtizeden belül a hozzá hasonló, mesterséges intelligenciával ellátott robotok munkába állhatnak több területen is.
jan. 10
11:13
Emlékezzünk rá! - Már egy éve, hogy nincs köztünk David Bowie (Blikk)
Ma van egy éve, hogy elhunyt David Bowie (+69) brit énekes, dalszerző, producer, az elmúlt évtizedek könnyűzenéjének egyik legmeghatározóbb alakja.
jan. 10
11:15
Gesztesi:"Nem tudok hazugságban élni" (Blikk)
Gesztesi Károlynak a novemberi ittas vezetése miatt pénzbüntetést kell fizetnie, és két évig nem is vezethet. Az ítélet után először beszél az újrakezdésről a színész.
jan. 10
11:15
Gyász: meghalt a volt német elnök (Blikk)
Nyolcvankét éves korában elhunyt Roman Herzog egykori német szövetségi elnök - erősítette meg kedden a berlini szövetségi elnöki hivatal.
jan. 10
11:15
Mínusz 32 fokot mértek reggel Székelyföldön (Alternatív Energia)
Az elmúlt éjszaka volt a tél eddigi leghidegebb éjszakája Romániában.
jan. 10
11:24
Ismét megszólalt a jegybank az aranytartalékunkról (Privátbankár)
Egyetlen uncia aranyat sem adott el a jegybank Matolcsy elnöksége alatt.
jan. 10
11:24
OMSZ: ne alkohollal védekezzen a hideg ellen! (hirado.hu)
Sok dolga van a mentőknek, naponta 3 ezer esetet látnak el, csak Budapesten 900-950-et – jelentette ki Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
jan. 10
11:24
Aggodalomra semmi ok, bőséges az MNB tartaléka (ProfitLine)
A jegybank devizatartalékai 2016 végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
jan. 10
11:24
Eladja montenegrói leánycégét a Magyar Telekom! (Portfolio)
Eladja montenegrói leányvállalatában meglévő többségi tulajdonrészét a Magyar Telekom A részesedés értéke közel 38 milliárd forint Eladja montenegrói cégét a Telekom A Magyar Telekom...

Keresés