2017. január 11. szerda

jan. 11
9:54
Tízmillió programozó országa leszünk? (ProfitLine)
A végzősök megnyugtató tapasztalatai nyomán már magabiztosabbak, ugyanakkor türelmesebbek is a programozói képzésre frissen jelentkezők – derült ki a Codecool informatikai szakoktató cég felméréséből, melyet korábbi és friss hallgatói körében végzett. A pályamódosításra már nem csak az anyagiak, hanem megalapozott szakmai érdeklődés miatt is vállalkoznak és elfogadják, hogy idő kell az új szakma…
jan. 11
9:56
Sajátosan fognak arra nézni, aki 10 éve nem államvizsgázott le (HR Portál)
"Ha valaki a tudását több mint tíz évvel ezelőtt szerezte, de az erről szóló papírt csak most kapja meg, akkor a munkaerőpiac "sajátosan" fog rá nézni" - Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azokkal kapcsolatban, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem abszolváltak vagy elhalasztották az államvizsgát - írja az MTI.
jan. 11
9:57
Adómentes munkáltatói támogatás lakásszerzéshez – figyeljen az új szabályokra! (Adózóna)
Az utóbbi hónapokban több alkalommal is módosultak a lakáscélú munkáltatói támogatások szabályai. Ezekről közölt összefoglalót a NAV.
jan. 11
9:57
James 29-et szórt, de kikapott a Cleveland (Sport365)
A címvédő Cleveland Cavaliers LeBron James 29 pontja ellenére nyolc ponttal kikapott a Utah Jazz vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).
jan. 11
9:57
A Nemzeti Sport a FIFA-gálán készült közös képpel futtatja a lap főszerkesztőjének benyalós Orbán-interjúját (444.hu)
Tort ül az idiotizmus.
jan. 11
9:58
Évente 146 millió nap betegállomány az EU-ban - érdemes befektetni az alkalmazottak egészségébe (HR Portál)
A reformtáplálkozás bevezetése napjainkban egyre gyakoribb téma az emberek körében. Nagyon sokszor hallhatjuk a csökkentett szénhidrát, a glutén- és laktózmentes, a teljes kiőrlésű ételekre-italokra használt jelzőket. Ezek azonban tudatos beosztás nélkül nem fognak teljes sikert eredményezni. Munkahelyi szinten - tekintve a foglalkozás típusát, a munka folyamatát, időbeli és helyszín szerinti…
jan. 11
9:59
Premier League-csapat venné kölcsön John Terryt (Sport365)
Az előző idény végén nagy nehezen új szerződést kapott John Terry, a Chelsea legendás alakja, de azóta nem minden úgy történt, ahogy tervezte.
jan. 11
9:59
A világ legkeresettebb csellistája és harmadik legmenőbb koncertzongoristája is magyar (444.hu)
Óriási magyar siker a komolyzenében: színpadon, élőben igazi világsztárjaink vannak. A legnépszerűbb szerző Beethoven, a legmenőbb stílus a romantikus, mindkettő a zenebuzi japánok miatt. Irtó érdekes toplisták készültek a világ legnagyobb adatbázisából.
jan. 11
10:00
ORFK: 1017 jelölt tanul határvadásznak (Gondola)
Jelenleg 1017 határvadász-jelölt folytatja tanulmányait, a képzés hétfőn indult, harmadik ütemében 147 kezdték meg a tanulmányaikat - közölte az országos rendőrfőkapitány személyügyi helyettese az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában
jan. 11
10:00
Egy óvoda tetője kapott lángra hajnalban Pest megyében- Fotó (Kripto Akadémia)
A szomszédos bölcsőde teteje is veszélyben volt.
jan. 11
10:00
Perrel fenyegetőznek a spanyolok a FIFA 48 csapatos vb-je miatt (Blikk)
Komoly ellenállást váltott ki több ország labdarúgó-szövetségéből a FIFA 2026-os vb-t érintő változtatása, a spanyol La Liga jelezte, hogy akár bíróság elé is vinnék az ügyet.
jan. 11
10:01
Meg kellett műteni az olasz kormányfő szívét (444.hu)
Paolo Gentiloni az első külföldi, párizsi látogatása után, Rómába visszatérve lett rosszul.
jan. 11
10:02
Szívműtétet hajtottak végre az olasz kormányfőn (Gondola)
Koszorúér-szűkület miatt műtétet hajtottak végre Paolo Gentiloni olasz kormányfőn, aki párizsi látogatása után, Rómába visszatérve lett rosszul - közölte szerdán az olasz kormánypalota
jan. 11
10:02
Árokba hajtott, meghalt a sofőr Baranya megyében (Kripto Akadémia)
Az áldozaton kívül egy nő életveszélyes, egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
jan. 11
10:04
A jó hír elillant, a rossz nem távozott (Gondola)
131 vezérszónok 793 alkalommal lépett az ékesszólás mezejére, harcos lendülettel próbálták meggyőzni ”nemes ügyük” igazáról a T. Házat.
jan. 11
10:04
Egy budapesti tanárt vádolnak kiskorúak érzelmi veszélyeztetésével (Kripto Akadémia)
A tanár-diák viszonyt túllépve, gyakran tett szexuális tartalmú és célzatú megjegyzéseket, mozdulatokat.
jan. 11
10:06
Nagy bejelentést tett a Fornetti - ennek örülni fognak a dolgozók (Privátbankár)
Egyébként is az új minimálbér felett keresett a dolgozók többsége, de még ezt is megfejelik 2017-ben.
jan. 11
10:06
Kidöntötte a vihar a több mint ezer éves mammutfenyőt (Blikk)
Kalifornia - Kidöntötte egy vihar a több mint ezer éves Pioneer Cabin Tree nevezetű mamutfenyőt január 8-án.
jan. 11
10:06
Szívműtétet hajtottak végre az olasz kormányfőn (Kripto Akadémia)
A decemberben kinevezett, 62 éves olasz miniszterelnök kedd este Rómában lett rosszul.
jan. 11
10:06
Ez is eljött: 20 ezer forintért lehet repülni Amerikából Európába (Portfolio)
Saját bőrünkön érzékelhetjük, hogy a diszkont légitársaságok térhódítása és mostanában az alacsonyabb olajár olcsóbb tette a repülést, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy két havi BKK-bérlet...
jan. 11
10:08
10 év fegyházat is kaphat a 85 éves bácsit kirabolni képtelen nő (Blikk)
Vádat emeltek az ellen a 48 éves nő ellen, aki egy idős bácsit akart kirabolni, de szerencsére járókelők siettek a férfi segítségére, így a nő nem tudta végigvinni a tervét.
jan. 11
10:09
Posztot ajánlott Trump Kennedy fiának (ATV)
Donald Trump megválasztott amerikai elnök az 1968 júniusában meggyilkolt igazságügy-miniszter, Robert Kennedy fiát kérte fel egy olyan bizottság vezetésére, amely a gyermekkori oltások biztonságosságát vizsgálja.
jan. 11
10:12
Szabó Zsófi smink nélkül is gyönyörű (Blikk)
Szabó Zsófi smink nélkül is csinos.
jan. 11
10:14
Megalázta a diáklányokat, szexért cserébe jobb jegyet ígért nekik a budapesti tanár (Blikk)
Több mint húsz kiskorú veszélyeztetésével vádol az ügyészség egy budapesti, XXIII. kerületi középiskolai tanárt.
jan. 11
10:19
A török líra történelmi mélyponton az euróval szemben (Gondola)
Szerdán kora reggel folytatódott a török líra napok óta tartó gyengülése, így például az euróhoz képest történelmi mélypontra került annak ellenére, hogy az ország jegybankja kedden árfolyamerősítő intézkedést jelentett be
jan. 11
10:19
Műemléki felügyelet alatt állok (Kreatív Online)
Interjú Pataki Ági filmproducerrel, a Fabulon márka egykori sztármodelljével.
jan. 11
10:19
Visszatér a TV2-re a legendás műsorvezető (Blikk)
A köztévé után ismét a TV2 képernyőjén folytathatja pályafutását Nika György.
jan. 11
10:19
Fűtési gondok (Alternatív Energia)
Kétségbeejtő, szomorú magyar tél, ahol a munkások 30%-ának nem jut meleg szoba
jan. 11
10:21
Rendszámot kaphatnak a segédmotorok (Gondola)
Közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva a fejlesztési tárca indokoltnak tartja a segédmotorok rendszámosítását – írja a Világgazdaság szerdai számában
jan. 11
10:23
MEKH: nem dőlt meg a gázfogyasztási rekord (Gondola)
A gázfogyasztási rekord az elmúlt rendkívüli hideg napokon sem dőlt meg, a január 7-én mért 69 millió köbméteres fogyasztás jelentősen elmarad a 2006-ban mért felhasználási csúcstól, az ország gázellátása biztosított - közölte az Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
jan. 11
10:24
Húsz éve nem láttunk ilyet – megint gyorsan fogy a magyar (Privátbankár)
A várható élettartam csökkenése mellett a nők halálozási rátája is romlott. A diplomások viszont bizakodhatnak.
jan. 11
10:24
Rendszám kerülhet a robogókra, és véget érhet a trükközés a zöld rendszámmal (Portfolio)
Várhatóan szűkülni fog azoknak a járműveknek a köre, amelyekre zöld rendszámot lehet igényelni. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a technológia...
jan. 11
10:24
Ösztöndíjat kaphatnak az elhunyt katonák gyermekei (Pénzcentrum)
A honvédelmi tárca jelenleg kilencezer elhunyt katona hozzátartozójáról gondoskodik....
jan. 11
10:25
200 ezret spórolnak évente a rezsin a családok (Gondola)
A rezsicsökkentés hatására átlagosan 170 ezer forintot tudnak megspórolni a családok éves szinten - mondta Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV Start reggeli műsorában
jan. 11
10:26
Orbán Viktor egy másik fontos emberét is lecserélte (Portfolio)
Nem verte nagy dobra a Miniszterelnökség, hogy már tavaly december 15. óta új helyettes államtitkár felügyeli a közbeszerzési területet a tárcán belül. Császár Dániel eddigi helyettes államtitkár...
jan. 11
10:27
Trumpnak saját veje ad tanácsokat a Fehér Házban (HR Portál)
Várhatóan lemond valamennyi vállalatvezetői megbízatásáról Ivanka Trump és Jared Kushner, a megválasztott amerikai elnök lánya és veje. Donald Trump Kushnert nevezte ki fehér házi vezető tanácsadóvá - írta az MTI.
jan. 11
10:27
Ingatlanpiac - Mit hoz a jövő? (ProfitLine)
Az ingatlanpiaci szakértők szerint 2016 még csak a bemelegítés volt ahhoz képest, ami idén és jövőre vár ránk. A fellendülés elsősorban a forgalom tekintetében folytatódik. Az OTP Ingatlanpont szakértője pontokba szedte, milyen tényezők mozgatják a 2017-es ingatlanpiacot. Valkó Dávid szerint többek között olyan fogalmakkal írható le az idei év, mint az okosotthon, a társasházi reneszánsz, a…
jan. 11
10:27
Két év múlva érkezik az új Ford Ranger (Auto Pult)
A Detroiti Autószalon alkalmával a Ford pick-up jövője is szóba került, az Amerikában csak kisméretű modellként számon tartott Ranger ugyanis 2019-ben teljesen megújulva váltja a jelenlegi, már ráncfelvarrott szériát. Mindez persze nem csoda, hiszen az aktuális generáció már 6 éve kapható bizonyos piacokon.
jan. 11
10:27
Rosszul lett az olasz miniszterelnök, megműtötték a szívét (ATV)
Koszorúér-szűkület miatt műtétet hajtottak végre Paolo Gentiloni olasz kormányfőn, aki párizsi látogatása után, Rómába visszatérve lett rosszul - közölte szerdán az olasz kormánypalota.
jan. 11
10:27
Vélemény: Vigyázat, mélyvíz – így fullad közpénzbe a magyar futball jövője (Agroinform)
Botka, Bognár és Prosser átigazolása rávilágít a magyar klubfutball egyik legnagyobb rákfenéjére. Szubjektív vélemény.
jan. 11
10:29
Pingpong a BME és az ELTE között (HR Portál)
Fennmaradhat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) jelenlegi egysége, a szenátus újra megerősítette, hogy az intézmény szerves és lényeges részének tekinti a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kart - közölte az MTI.
jan. 11
10:29
Szörnyű baleset: Árokba hajtott egy autó Baranyában, egy ember meghalt (ATV)
Az árokba hajtott egy gépkocsi Siklós és Nagyharsány között szerda reggel, egy ember meghalt - közölte a rendőrség a honlapján.
jan. 11
10:30
Két embert ölt meg a szén-monoxid Tapolcán (Blikk)
Két ember meghalt feltételezhetően szén-monoxid-mérgezés következtében szerdán Tapolca-Diszelen - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-t.
jan. 11
10:30
A soroksári tanár arra utalt, hogy szexuális szolgáltatásért cserébe jobb jegyet lehet kapni (444.hu)
Egy tanár 2011 óta egy alapítványi középiskolában szexuális célzásokkal hozta megalázó helyzetbe a 15-17 éves diákjait, az egyiküket a bőrszínére utalva is sértegette.
jan. 11
10:31
Drasztikus változások: Szomáliai és Putyin-ellenes minisztert neveztek ki Kanadában (ATV)
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden átalakította kormányát, a külügyi tárcát Chrystia Freeland korábbi kereskedelmi miniszter kapta, aki az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményről (CETA) szóló tárgyalásokat vezette.
jan. 11
10:32
Jönnek a terrorellenes intézkedések Németországban (444.hu)
Olyanokra is nyomkövetőt szerelhetnek, akit csak gyanúsítanak azzal, hogy radikálisokkal van kapcsolatban. Keményebbek lesznek az elutasított menedékkérőkkel szemben is.
jan. 11
10:36
Jönnek a reklámok a Facebook-videókba (Kreatív Online)
Nem a videók elejére kerülne a hirdetés, hanem a közepére.
jan. 11
10:36
Trump miatt nem lesz Obama történelmi alak (Gondola)
Az egészségbiztosítási törvény miatt Barack Obama történelmi alak lehetne, mert sok millió amerikainak teremtett vele szociális biztonságot, vagy legalább annak érzetét, de az új elnök, Donald Trump az Obamacare szinte azonnali visszavonására szólította fel a Kongresszust
jan. 11
10:36
Növeli a magyar esélyeket, de nem lesz magasabb színvonalú a 48 csapatos vb (Blikk)
A kis csapatok, így a magyar válogatott kijutási, valamint a tornán a jobb szereplési esélyeit növeli ugyan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) keddi döntése, mely szerint 2026-tól 48 csapatos lesz a világbajnokság, ám ettől az esemény színvonala nem növekszik - összegezte Szabados Gábor sportközgazdász az M4 Sport szerdai, Sportreggeli című adásában.
jan. 11
10:36
"Átlépte a tanár-diák viszonyt" - Budapesti tanárt vádolnak (Alternatív Energia)
Gyakran tett a gyerekeket sértő szexuális tartalmú és célzatú megjegyzéseket, mozdulatokat.

Keresés