Egyesült Királyság – Egyik napról a másikra szívódott fel 1,5 millió fontos otthonából az a brit ex-kém, aki a szigetországi sajtó szerint összeállította majd kiszivárogtatta a Donald Trump-ról szóló „mocskos dossziét”. Az akta a napokban került nyilvánosságra. Többek között olyan állításokat tartalmaz, hogy az orosz hírszerzésnek kényes felvételei vannak Trumpról, amiket Putyin bármikor…
Sajtóértesülés szerint a brit külső hírszerzés egyik volt tisztje, Christopher Steele állította össze azt a dossziét, amely a jövő héten hivatalba lépő új amerikai elnökről, Donald Trumpról Oroszország birtokában lévő állítólagos kompromittáló adatokat tartalmazza. A republikánusok kezdték, a demokraták folytatták.
Várhatóan májusban-júniusban megkezdődhet a 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása - mondta el Tarlós István főpolgármester csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
A New York-i tőzsde (NYSE) bejelentette, hogy kiterjesztené a nyílt kikiáltásos kereskedést valamennyi amerikai részvényre. Bővíteni készül a nyílt kikiáltásos kereskedés során elérhető részvények...
A kormánypárt alelnöke az ATV-ben nevezett meg három, „eltakarításra ítélt civilszervezetet. Az ATV A nap híre című műsorában két civil szervezet képviselője fejtette ki álláspontját az őket ért kormányzati támadás kapcsán.
Összesen 27 milliárd forintot, a tavalyinál 1,5 milliárd forinttal többet költ idén ingatlanvásárlásra a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - írja a Világgazdaság csütörtöki számában. A NET Zrt....
Németh Szilárd keddi sajtótájékoztatóján szólt idén először a „Soros-birodalom álciviljeiről”, majd az ATV-ben meg is nevezte ezeket a szervezeteket: Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), Magyar Helsinki Bizottság, Transparency International is. A Fidesz alelnöke számos külföldi portál érdeklődését felkeltette kijelentésével.
Rekordot döntött az áramfogyasztás, szerdán a rendszerterhelési adat meghaladta a 6800 megawattot a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatai szerint.
A 88 évesen elhunyt Klapka György kitörölhetetlen nyomot, és hatalmas űrt hagyott maga után. Azonban a családot egy dolog vigasztalja: nem szenvedett, úgy ment el, ahogy szeretett volna.
Csütörtök reggel is gyengüléssel kezdte a napot a török líra a dollárral szemben, miközben az amerikai deviza is esésbe kapcsolt az euró ellenében. Közben a forint csak minimális mértékben gyengült,...
Bulgáriában hozna létre logisztikai központot a kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba. A cég képviselői szerdán találkoztak a bolgár miniszterelnökkel, hogy a lehetőségekről beszéljenek - írja a...
Német és francia politikai körökből elégedetlen hangok érkeznek az euróövezet működésével kapcsolatban. A mai problémák a tervasztalon lefektetett konstrukcióban gyökereznek. Egy új euró koncepció az év végén kerülhet az európai nagypolitika döntéshozói elé.
Sas József 2017-ben szebb ajándékot nem is kaphatott volna: az orvosai szerint remek egészségnek örvend, ha továbbra is így vigyáz magára, akkor akár 100 évig is elélhet.
December 17-én okoztak egyórás áramszünetet Kijevben a hackerek. 2015-ben már volt ilyen, azt a támadást az amerikai Demokrata Pártot meghackelő orosz hackercsoporthoz kötötték.
A Bank of England kormányzója, Mark Carney szerint a brit pénzügyi szektor úgy dőlhet össze, mint egy rozoga fatorony a népszerű Jenga-játékban, ha a szektor kulcsszereplői a Brexit miatt kiköltöznek...
Szerdán állt bíróság elé az a 15 éves lány, akit egy 7 éves társa, az észak angliai York városban élő Katie Rough meggyilkolásával vádolnak. Az eset sokkolta a briteket, még a parlamentben is részvétüket fejezték ki a politikusok a család iránt.
Januártól már nem önállóan, hanem a bank részeként folytatja tevékenységét a piacvezető szolgáltatók közé tartozó CIB Faktor Zrt. - közölte a bank. A CIB megbízásából, a TNS Hoffmann piackutató cég...
Várhatóan májusban-júniusban megkezdődhet a 3-as metróvonal infrastrukturális felújítása Tarlós István szerint - írja az MTI. Most már kiviteli tervekre írták ki a tendereket, így a főpolgármester...