Az évek során Batman számtalan különleges járművel vonult már fel: a különböző filmes feldolgozásokban, a képregényekben, az animációs sorozatokban és rajzfilmekben mind-mind extrémebbnél extrémebb négykerekűeket képzeltek el a készítők. A legújabb verzió kifejezetten érdekes, hiszen a Lego Batman című animációs produkcióban tűnik majd fel, és a Chevrolet illetve néhány diák alkotómunkáját dicséri…
Trump egyre keményebben támadja azokat az autógyártókat, akik akaratával ellentétben nem az Egyesült Államokban, hanem Mexikóban gyártanák járműveiket. Most a BMW-be és a Mercedesbe szállt bele páros...
A Peugeot az idei Dakar Rally-t sem vette félvállról: a tavalyi első helyezés után ezúttal mind a három dobogós helyet behúzták az oroszlánosok, köszönhetően az egyaránt francia Stephane „Mr. Dakar” Peterhanselnek, Sebastien Loebnek és Cyril Despres-nek. A három dobogós között alig több mint fél óra volt, míg az első két helyezettet 12 szakasz után mindössze 5 perc és 13 másodperc választotta el…
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene 14,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 2,5, az egyéb építményeké 25,7 százalékkal csökkent - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tilos hétfőtől a baromfi szabadon tartása Horvátországban a madárinfluenza terjedése miatt - jelentette be Tomislav Tolusic horvát mezőgazdasági miniszter.
Mihalik Enikő Palvin Barbi mellett a másik legkeresettebb és világszerte ismert magyar modell, ami nem csoda, hiszen tökéletes adottságokkal rendelkezik.
Béres Alexandra a Mátrában töltötte a hétvégét a barátai társaságában, akikkel a hideg ellenére is kifeküdtek a hóba egy kép erejéig. A fotót Alexandra a közösségi oldalán osztotta meg rajongóival, akik nem győzték dicsérni a fitness lady tökéletes alakját.
Mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), és az Európai Bizottság 76,6 milliárd forintos büntetés...
Szeged – Egy szegedi tánc- és fitneszstúdió tehetséges tagja az a lány, aki január 8-án délután szenvedett súlyos égési sérüléseket egy szegedi robbanásban.
Trump cikizte a NATO-t és az EU-t, és megfenyegette a BMW-t. Berlinből és Párizsból is visszaszóltak neki, Biden leköszönő alelnök pedig Kijevből intette meg.
Brackley – Az eddig Williamsszel versenyző Valtteri Bottas (27) lesz a Formula–1-es világbajnok Mercedes csapatnál Lewis Hamilton (32) pilótatársa, míg az ő helyére a korábban visszavonult Felipe Massa (35) tér vissza a Williamshez.
Az E.ON energiaszolgáltató január 22-ig meghosszabbítja a kikapcsolási moratóriumot a lakossági ügyfeleknél az elhúzódó, rendkívüli hideg miatt - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel
Költségvetési csalás gyanújával nyomoznak egy, a Tolna megyei Tamásiban lebonyolított, európai uniós projekt ügyében, amelynek célja a szegénységben élők helyzetének javítása volt - közölte a Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn Tamásiban. A megyei főügyészség tájékoztatása szerint ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A város polgármestere hangsúlyozta, hogy a projektet…
Megosztó fotókat osztott meg magáról a leghíresebb ducimodell, Ashley Graham. A plus size szépségről a V magazin készített egy fotósorozatot, ami egyesek szerint szuperszexi lett, míg mások sértő kommentekkel illették őt a képek miatt.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnök posztumusz állami elismerésben részesítette hétfőn Zágrábban Antall József néhai magyar miniszterelnököt Horvátország nemzetközi elismerésének 25
Vasárnap estig az amerikai képviselőház 19 demokrata párti politikusa jelezte, hogy nem hajlandó részt venni Donald Trump megválasztott elnök pénteki beiktatási ünnepségén a Capitolium előtt.
Nem voltak jók az előjelek a mai tőzsdenyitás előtt, hiszen az ázsiai részvényindexek kora reggel nagyot estek. Ahogy várható volt a negatív hangulat a nyugat-európai tőzsdékre is átragadt, a DAX...
Ünnepélyes fogadtatásban részesült Lengyelországban az a mintegy 3500 amerikai katona, akik az Atlantic Resolve program keretében hadgyakorlatra érkeztek, de azután szétosztják majd őket különböző Kelet-Európai országok között. Az oroszok persze tiltakoznak, pedig az utóbbi években ők is csapatokat vontak össze és hadgyakorlatokat tartottak.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnök posztumusz állami elismerésben részesítette hétfőn Zágrábban Antall József néhai magyar miniszterelnököt Horvátország nemzetközi elismerésének 25
A kormány azt kéri, hogy továbbra is fokozott figyelmet fordítson mindenki a hajléktalanokra, valamint a településeken elszigeteltségben, magányosan élő emberekre a várható újabb, a szokottnál hidegebb időjárás miatt - mondta az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján