Húsz év együttélés után elvált Cuba Gooding Jr. A színész és felesége, Sara Kapfer 2014-ben, húsz év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.
Bár úgy tűnik, mintha csak most mutatkozott volna be a Mercedes-Benz C-osztály aktuális generációja, az innovációval soha sem fukarkodtak a márkánál, így mindig van mit belepakolni a néhány éves modellekbe. Ezért már az idén megkezdődik a C modellsorozat frissítése.
A volt NAV dolgozó szerint az ügyét már egy-két hónap alatt le lehetett volna zárni. Horváth András úgy gondolja, hogy a nyomozóhatóságot politikai célokra használták fel.
Semmilyen egyeztetés nincsen az irodalmi források elosztásáról, teljesen felborítják a magyar irodalmi rendszert – ezt Pion István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A péntekre virradó éjszaka is folytatódott a túlélők utáni kutatás a közép-olaszországi Rigopiano szálloda romjai között, amelyet szerda délután lavina temetett maga alá
A 2015 végi szinthez képest 550,5 milliárd forinttal 5201,7 milliárdra nőtt tavaly a lakossági állampapírok állománya - közölte az ÁKK. 550,5 milliárd forinttal nőtt a lakossági forint állampapírok...
Terrorcselekmény okozta a tavaly novemberben India északi részén történt vonatszerencsétlenséget, az elkövetőt őrizetbe vették, beismerő vallomást tett – közölte pénteken az NDTV helyi hírcsatorna
A brit királyi udvar II. Erzsébet királynő közelgő, 91. születésnapja alkalmából nyilvánosságra hozta, mikkel lepték meg őméltóságát a jubileumi 90. születésnapján.
Az élelmiszeripai vállalkozások nyomonkövetési rendszerét európai szintre kell emelni a nemzetközi szabványok korszerű, internet alapú, mobil technológiát alkalmazó megoldások magyarországi kiterjesztésével - mondta Laszlovszky Gábor, az Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszer-feldolgozási főosztályának vezetője.
Hivatalosan is átvette Magyarország a 2006-ban megvert, majd hamis tanúzással megvádolt volt diáklány, az időközben magyar állampolgárrá lett Zsák Malina Hedvig ügyét Szlovákiától - írta a szlovák igazságügyi minisztérium megerősítésére hivatkozva pénteken a liberális pozsonyi Sme napilap
Sok idő van még a 2018-as választásokig, 4 éve is keveset tudtunk a 2014-es voksolásról, akkor még úgy tűnt, Bajnai Gordon lesz Orbán Viktor kihívója, a Fidesz is mélyponton volt, és aztán más irányba mentek a folyamatok – ezt Török Gábor mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Az eddigiektől radikálisan különböző formájú elnöki időszak kezdődik az Egyesült Államokban péntektől, és bár jelentősek a kockázatok, de a komoly siker sincs kizárva, ha Donald Trump legalább annyira hallgat tanácsadóira, mint saját ösztöneire - írta pénteki kommentárjában a londoni The Times
Húsz év együttélés után elvált Cuba Gooding Jr. A színész és felesége, Sara Kapfer 2014-ben, húsz év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.
Rendőröket, polgárőröket, tűzoltókat és vízügyi szakembereket részesített elismerésben Pintér Sándor belügyminiszter, amiért a hosszabb ideje fennálló szélsőségesen hideg időjárási helyzetben kiemelkedő helytállást tanúsítottak
A költségvetési csalással gyanúsított Baptista Szeretetszolgálat elnöke és alelnöke is meghívást kapott Trump elnöki beiktatására. Szenczy Sándor és Szilágyi Béla is az Egyesült Államokban él már a családjával együtt.
A kormány továbbra is gőzerővel írja ki az uniós pályázatokat, melynek köszönhetően egy a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzésére fókuszáló, 5 milliárdos...
Hazánkban hivatalos úton egyáltalán nem találkozhattunk még vele, az amerikai Shelby márkanév mégis ismerős lehet minden autórajongó számára – leginkább a mindenkori Ford Mustangok felpaprikázása kapcsán. Most is emiatt került cikkünk középpontjába a vállalat, ugyanis az egyik legendás modelljük 50. születésnapját ünnepelve ismét kezelésbe vették a kék oválosok izomautóját, hogy egy igazi szörnyet…
Buszon üldögélve, egyik megállóból a másikba zötyögve, mindig a telefonunkat babráljuk, hogy gyorsabban repüljön az idő. Viszont, ha egy percre feltekintenénk a képernyőről, meglátnánk, hogy milyen gyönyörű házak mellett suhanunk el minden nap. Ezek számunkra lehet, hogy nem izgalmasak de a külföldieknek nagyon is! – legalábbis a Travel Channel egy nálunk forgatott epizódja ezt mutatja.
További túlélőket találtak a hó alatt a közép-olaszországi Rigopiano szállodánál, így összesen tízre nőtt a túlélők száma, eddig öt embert emeltek ki közülük - közölte pénteken Luca Cari, az olasz tűzoltóság tisztviselője.
Elektromikroszkópos laboratórium épülhet őszre Veszprémben, az újszerű berendezéssel részletesen vizsgálható majd egyebek mellett a globális felmelegedés jelensége - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Pannon Egyetem tanára.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei a közép-szíriai Palmürában lerombolták a római kori amfiteátrum egy részét és megsemmisítettek a híres római négyeskaput, a Tetrapülont - közölte pénteken a helyi sajtó.
Elindult a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) piacképes turisztikai szolgáltatáscsomagok fejlesztését célzó pályázati felhívásának társadalmi egyeztetése - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.