Florida — Az űrkutatás kezdeti, olykor tétova lépéseit övező utolsó titokról is lehull a lepel. A nagyközönség számára is megtekinthetővé válik az ötven éve, a holdraszállásra előkészített tragikus sorsú Apollo–1 űrhajó kabinja az Amerikai Űrügynökség (NASA) floridai központjában.
Csütörtök reggel még a 310-es szint alatt kezdett a forint az euróval szemben, de a líra ma is esett, ami a forintot is magával húzta. Mivel a forintgyengülés a 311-es fontos technikai szinten is...
Vádat emeltek négy ember ellen, akik összesen 200 millió forintot csaltak ki egy nőtől. A bűncselekmény fő gyanúsítottja egy házas férfi, aki ellen már több büntetőeljárás is folyik erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt.
Santa Monica — Ahogy az akcióhősök általában, Harrison Ford (74) is szeret formában lenni, akkor érzi jól magát, ha magas az adrenalinszintje. Most gondolt egyet, és Kaliforniában indult egy kis helikoptertúrára.
Míg tíz évvel ezelőtt brit és német befektetők voltak legnagyobb arányban jelen a magyar befektetési piacon, addig 2015-2016-ban már a magyarok és az amerikaiak voltak legtöbben - hangzott el a CBRE...
Igazi szuperhőssé változik az Atlético Madrid francia sztárja, Antoine Griezmann, ugyanis ő kölcsönzi majd Superman hangját a francia „Lego Batman Movie”-ban.
Hivatalba lépett Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke. A világ legbefolyásosabb pozíciójának tartott posztot január 20-tól betöltő korábbi üzletember és médiaszemélyiség gazdagságát családi ingatlanügyletei alapozták meg. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője az amerikai elnök politikájának a hazai ingatlanpiacra várható hatásait ismerteti.
Sokakat felháborított a Budapesten történt eset: egy apa kemoterápiás kezelésre hozta 15 esztendős, súlyos beteg kislányát, de a szmogriadó miatt megbüntették a rendőrök. Néhány mentőgépkocsi vezető pedig elhatározta: segít a kislány szüleinek.
Donald Trump amerikai elnök azt üzente Enrique Pena Nieto mexikói államfőnek, hogy amennyiben Mexikó nem fizeti meg a határon épülő fal költségeit, akkor ne is látogasson az Egyesült Államokba.
Virággal, parfümmel és sok édességgel köszöntötték fel Esztergályos Cecíliát (74) családtagjai, barátai és kollégái. A színésznő elárulta, nem akar nagy mulatságot ezen a napon, neki már sokkal fontosabb, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse a családjával. Miközben közel ötven évvel az első bemutatója után egy újabbra készül.
Az euró hanyatlik és az euróövezet másfél éven belül összeomolhat - véli Ted Malloch, aki jól tájékozott források szerint az Egyesült Államok európai uniós nagykövete lesz. A BBC-nek adott...
Emberölés előkészülete miatt első fokon két év börtönre ítélt csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy férfit, aki 2014-ben bérgyilkossal meg akarta öletni édesanyja üzlettársának férjét.
Gőzerővel folyik az uniós pályázatok meghirdetésének első lépcsőfoka, a társadalmi egyeztetés, amelynek egyik jele, hogy ma két munkahelyi képzést támogató felhívás szövegét is egyeztetésre...
Különös jelentősége lehet az olimpiarendezésről szóló viták felélénkülésének annak fényében, hogy a rendezés szempontjából kritikus időszakba érkeztünk. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) saját...
Budapest — Élete legerotikusabb fotózásán van túl az Éjjel-nappal Budapest sztárja, Bori (26). A sorozatszereplőről korábban már készültek erotikus képek – egyszer például egy ágyon feküdve fehérneműben mutatta meg alakját –, de ennyire bevállalósak még soha.
Angela Merkel február 2-án Törökországban találkozik majd Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel - közölték a német hatóságok. A német kancellár a jövő héten Máltára utazik, hogy részt vegyen az...
Nemrég tizedik generációjába lépett a Honda Civic, a kerek számmal pedig nem akárhogyan jubilált a modell: elhagyva az utóbbi két generáció kerekded formáit visszatért a gyökerekhez, miközben technikailag sokat lépett előre, köszönhetően a vadonatúj fejlesztésű platformnak és a turbómotoroknak. A hivatalos premiert követően ezúttal már minden részletre kiterjedően számolhatunk be az újdonságról,…
Theresa May brit miniszterelnök pénteken hivatalos látogatást tesz Donald Trump amerikai elnöknél a Fehér Házban. Ő lesz az első külföldi vezető, akit Trump beiktatása óta hivatalosan fogad.
Martin Schulz és Angela Merkel is a szavazatok 41 százalékát szerezné meg a német választásokon, ha most tartanák és ők lennének a jelöltek a kancellári posztra.
Los Angeles - Azon kevés alkalmak egyikének lehettek szemtanúi a Hollywood utcáin sétálgató emberek, amikor egy fotózáson Heidi Klumon volt a legtöbb ruha.
Párizs – Hiába a kemény fagy és a kutyahideg, ez sem akadályozta meg a nyíregyházi teniszezőt, Fucsovics Mártont (24) és szerelmét, hogy az Eiffel-toronynál kapcsolódjanak ki.
Kisebb emelkedéssel nyitottak a fontosabb amerikai részvényindexek, a Nasdaq és az S&P 500 azonban lefordult új történelmi csúcsáról, és jelenleg kis mínuszban tartózkodik. A Dow Jones viszont...
Budapest - Február 14-én a budapesti Szent István-bazilikában tartják a közelmúltban elhunyt Torgyán József volt földművelésügyi miniszter búcsúztatását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel. A volt minisztert a délelőtti gyászszertartás követően a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra.
Kisebb emelkedéssel nyitottak a fontosabb amerikai részvényindexek, a Nasdaq és az S&P 500 azonban lefordult új történelmi csúcsáról, és jelenleg kis mínuszban tartózkodik. A Dow Jones viszont...
Rendszeres olvasóinknak a Scout elnevezésről rögtön a Škoda ugrik be, hiszen a Volkswagen kezében lévő cseh gyártó modelljén, az Octavián láthattuk már ezt a jelölést, méghozzá a terepes kiegészítők és az emelt hasmagasság jelzéseként – de csupán optikai kiegészítőket tartalmazva, ScoutLine néven már a Fabia kínálatában is bemutatkozott. A telekjárók után ezúttal a Škoda nemrég leleplezett…
A mexikói elnök Enrique Pena Nieto törölte látogatását Donald Trump amerikai elnökkel, miután éles ellentét alalkult ki kettejük között a mexikói fal építésével kapcsolatban.