2017. január 26. csütörtök

jan. 26
8:15
Nem tesznek félre a magyarok – miből fognak megélni nyugdíjas korukban? (Privátbankár)
Egy friss felmérés szerint a lakosság 60 százaléka egyáltalán nem takarít meg.
jan. 26
8:15
Kétszer is megkerülhette volna a Földet Vitányi István a parlamenti benzinpénzből (Blikk)
Budapest - Kétszer is megkerülhette volna a Földet Vitányi István Fideszes politikus a számára kifizetett 2 millió 136 ezer forintos parlamenti benzinpénzből 2016-ban. Vitányi havi kilenc alkalommal járhatja meg az oda-vissza utat Budapest, és az attól nagyjából 250 kilométerre lévő berettyóújfalui otthona között.
jan. 26
8:15
Vesztésre áll Manuel Valls (Alternatív Energia)
Benoit Hamon volt a meggyőzőbb a francia baloldali előválasztás utolsó tévévitájában.
jan. 26
8:15
Jobban keresnek a németek, mint 4 évvel ezelőtt (HR Portál)
A német munkavállalók az idén átlagosan több mint 2000 euróval (mintegy 620 ezer forint) többet vihetnek haza, mint a törvényhozási ciklus kezdetén, 2013-ban - mondta Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter berlini tájékoztatóján.
jan. 26
8:15
Nem vagyunk egy spórolós nemzet! (ProfitLine)
A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union Biztosító legutóbbi, MTI-hez eljuttatott felméréséből.
jan. 26
8:17
Komoly egészségkockázat a szmog a kint dolgozóknak (HR Portál)
Napok óta az egészségügyi határérték felett van Magyarország több városban is a szállópor koncentrációja. A szmogriadó - amely közlekedési korlátozásokkal is jár - Budapesten eredetileg csütörtökig tartott volna, de egyelőre nem látszik érdemi javulás az időjárásban. A szmog miatt többen fordulnak orvoshoz, gyakoribbak a felsőlégúti megbetegedések. Különösen súlyosan érintheti ez a…
jan. 26
8:24
Németh Péter: A Népszava sosem szolgálta ki ezt a kormányt (ATV)
Nem szívesen játszom a kaukázusi krétakört, annak örülnék, ha egy nyugodt fázisba érkezne a Népszava, és nem arról lenne szó, hogyan lehet kibillenteni az egyensúlyából, amit még most is keres – ezt Németh Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 26
8:26
Itt az OLAF levele. MSZP: végig hazudott a Fidesz (ATV)
„Nem hazudozhat, és nem vádaskodhat tovább a Fidesz a 4-es metróval kapcsolatban, mivel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) hivatalos értesítése szerint a beruházás ügyében folytatott vizsgálatuk teljes jelentése a Polt Péter által vezetett Legfőbb Ügyészség birtokában van”, írja közleményében Ujhelyi István szocialista Ep-képviselő.
jan. 26
8:30
Aljas húzás - Zokogva hívta barátnője Fodor Zsókát a döbbenetes hírrel (Blikk)
Fodor Zsóka egy álhír áldozata lett.
jan. 26
8:30
Lapszemle: Bognár: Alberttel, Benével, a régi nagyokkal sincsenek tisztában (Sport365)
A Puskás Akadémia simán feljut, de a másodikat nem tudja.
jan. 26
8:30
Négyéves gyerekét vette rá strandi lopásra (444.hu)
A kisfiúnak kellett elemelni a hátizsákot, míg édesanyja és élettársa figyelt.
jan. 26
8:32
Honosítaná a magyar focistát a románok szövetségi kapitánya (Blikk)
Jászvásár - Nemcsak a magyar NB I java, hanem a román labdarúgó-válogatott is szemet vetett Bőle Lukácsra.
jan. 26
8:32
Pályán a Barcelona és a Manchester United – mai program (Sport365)
A Barcelona a spanyol Király-kupában, a Manchester United az angol Ligakupa elődöntőjében érdekelt.
jan. 26
8:33
Tervez a jegybank: az idei év a versenyképességé lesz (Privátbankár)
Az eddigi fiskális és monetáris fordulat után itt az ideje leelőzni Európát Nagy Márton szerint.
jan. 26
8:34
Lagzi Lajcsi: "Nincs üldözési mániám, de..." (Blikk)
Galambos Lajosnak állítása szerint alig várja, hogy bíróság elé álljon, s bebizonyítsa ártatlanságát. Bár nem fél attól, hogy bármi olyan derülne ki róla, amely kompromittáló lehetne ránézve, mégis furcsának találja, hogy akár meg is figyelhetik őt, vagy akár a telefonját is lehallgathatja a hatóság.
jan. 26
8:36
A legtöbben náthával küszködünk …és a legtöbbet is (Blikk)
Múló, kellemetlen betegség, ám sajnos gyakori és nem kívánt vendég. Képtelenség védekezni ellene, mert közösségbe járunk és közösségi közlekedésben utazunk. De otthon sem lehetünk biztonságban, hiszen nem élhetünk remeteéletet, kizárva mindenkit.
jan. 26
8:38
Pikali Gerda első, fájdalmas vallomása életveszélyes betegségéről - egy évet jósoltak neki az orvosok (Blikk)
Pikali Gerda mögött pokoli időszak van, hiszen szerelme, Rékasi Károly még mindig nem épült fel a balesete óta. A színésznő számára sajnos nem ismeretlen a hosszas kórházi kezelés, hiszen gyerekként rengeteg időt töltött ágyhoz láncolva, ugyanis daganatot találtak nála!
jan. 26
8:42
Megtépték a japán tőzsdét (Portfolio)
Kifejezetten jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap fontos szinten tört át a Dow, ma pedig tovább emelkedtek a tőzsdék Ázsiában, így jók az előjelek ahhoz, hogy az európai piacokon is emelkedéssel...
jan. 26
8:42
Tömegével kapcsolja le a NAV az illegális kaszinókat (Pénzcentrum)
1,7 milliárdot fizethetnek az illegális sportfogadási és szerencsejáték-oldalak....
jan. 26
8:42
Hivatalos: 656 lóerővel érkezik az új Ford GT (Auto Pult)
Az első tanulmány óta már éveket vártunk rá, de úgy tűnik, hogy megérte. Az új Ford GT sorozatgyártása hamarosan elkezdődik, ezzel együtt pedig befutottak az első hivatalos műszaki adatok. Ezek pedig minden korábbi várakozást felülmúlnak, alátámasztva a gyáriak állítását, miszerint a szuperautó versenypályán gyorsabb, mint egy Ferrari 458 Speciale vagy egy McLaren 675LT.
jan. 26
8:44
Lebuktatták Sorost a hollandok (Portfolio)
Jó nagy bakit követett el a holland piaci felügyelet, véletlenül nyilvánosságra hozták több nagy hedge fund, köztük Soros György cégének is privát short pozícióit, ezek között több holland bank...
jan. 26
8:46
Emeli a tétet a CIB anyabankja, bekebeleznék a Generalit (Portfolio)
Az Intesa Sanpaolót nem kedvetlenítette el a Generali menedzsmentjének ellenállása: olasz lapértesülés szerint arra készül a bank, hogy megvásárolja a biztosító legalább 60%-át, és ennek érdekében az...
jan. 26
8:48
Elképesztő: több mint három órán keresztül vitték a vállukon a járőrők a terhes nőt (Blikk)
A járőrökre azért volt szükség, mert a mentők a hó miatt nem tudták megközelíteni a várost, ahol a nő lakott.
jan. 26
8:48
Sítáborok szervezéséről kért információkat a Klebelsberg Központ (HR Portál)
Az iskolai sítáborok szervezésének körülményeiről, hátteréről kért a Klebelsberg Központ információkat a köznevelési intézményektől. Felmérnék, hogy szükséges-e fenntartói intézkedéseket hozni az iskolák munkájának segítésére, és meg akartak győződni arról, hogy mindenhol a legnagyobb rendben zajlik a szervezőmunka - írta az MTI.
jan. 26
8:48
Mibe érdemes egy kis pénzt fektetni most? OTP, MOL, Richter vagy más? (ProfitLine)
Tőzsdenyitás előtt érdemes áttekintenünk a hazai vezető részvények piacát, így olvasóinkat ma a 4 nagy blue-chip árfolyam-elemzésével lepjük meg így a reggeli órákban. Egy jó kávé mellett nézzük meg, mit érdemes most venni a BÉT-en!
jan. 26
8:48
Ma elmarad a Kormányinfó (Portfolio)
"Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai Kormányinfó elmarad!" - érkezett ma reggel a rövid közlemény szerkesztőségünkbe a Miniszterelnöki Kabinetirodától. Ez nem meglepő annak tükrében, hogy bár...
jan. 26
8:50
Figyelem: Fogkrémekben is megtalálható anyag okozhat rákot (Blikk)
A titánium-dioxid nevű adalékanyag több élelmiszerben és például fogkrémekben is megtalálható.
jan. 26
8:50
Mi lett ma forinttal? (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 26
8:51
Elmenekült gazdagok, tönkretett város – sikerül Trumpnak legyőzni a mexikói drogmaffiát? (Privátbankár)
Trump 2015-ben még Mexikó megszállása mellett szállt síkra zárt körben. Valóban, a mexikói drogbandák szétzilálták az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városát. Ha Trump tervezett intézkedései nyomán Mexikó tovább szegényedik, a bűnözés csak tovább eszkalálódhat.
jan. 26
8:51
Szomorú vallomás - Szikora Róbert: "Egy jóindulatú, igaz barátot vesztettem el" (Blikk)
Soha nem panaszkodott a nemrégiben bekövetkezett halála előtti időszakban Kékes Zoltán, Sziszi, a Hungária és a Dolly Roll egykori gitárosa. Kékes elképesztően lefogyott egy héttel ezelőtti halála előtt.
jan. 26
8:51
Ilyen nincs! - Négyéves gyerekét vette rá a lopásra egy nő (Alternatív Energia)
Akár 5 évet is kaphat a büntetett előéletű "anya".
jan. 26
8:52
2009 után ismét Williams házi döntő lesz Grand Slam-tornán (Blikk)
Melbourne - A Williams-lányok elképesztőek, a kilencedik házi döntőjükre készülhetnek Melbourne-ben.
jan. 26
8:53
Nem játszik a NAV: szórják a bírságot az online szerencsejátékokra (Privátbankár)
2,5 év alatt 1,7 milliárd forint bírságot szabott ki az adóhatóság.
jan. 26
9:00
Közel 27 millió forintért adott el részvényeket egy OTP-vezető (Portfolio)
Dr. Vörös József, az OTP igazgatósági tagja tegnap 3000 darab OTP-részvényt adott el 8895 forintos átlagáron a Budapesti Értéktőzsdén. A tranzakció összértéke 26,69 millió forint. A közleményben nem...
jan. 26
9:00
Lopásra bírta rá négyéves gyerekét egy nő és az élettársa Nagykanizsán (ATV)
Kiskorú veszélyeztetése és lopás miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy nő és annak élettársa ellen, mert lopásra bírták rá az asszony négyéves gyermekét egy strandon - közölte a Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
jan. 26
9:02
Visszakapaszkodott 310 alá a forint (Portfolio)
Csütörtök reggelre ismét a 310-es lélektani határ alá erősödött vissza a forint az euróval szemben. Egyelőre a többi feltörekvő piaci deviza esetében is jó a hangulat, miközben a dollár további...
jan. 26
9:03
Reakciók a Real Madrid kupabúcsújáról (Sport365)
Kisebb meglepetésre a Real Madrid kiesett a spanyol Király-kupából a Celta Vigo ellenében.
jan. 26
9:03
Levették az újbudai önkormányzat faláról a sorosos-obamás-merkeles alkotást (444.hu)
Egy ma nyíló kiállítás része lett volna, sajnos leakasztották a falról.
jan. 26
9:04
Módosultak az olimpiai helyszínek (Portfolio)
Elfogadta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslat végleges változatát a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A olimpia pályázat aktualizált helyszínkiválasztási...
jan. 26
9:05
Egymillió forintért vettünk benzint tavaly a fideszes Bíró Márknak, aki már hat éve képviselő, de még egyszer sem szólalt fel a Parlamentben (444.hu)
Az Országgyűlés Hivatalának adatai szerint a fideszes Vitányi István a rekorder: több mint kétmillióért tankolt 2016-ban.
jan. 26
9:06
Vége a szerelemnek: válik a hollywoodi álompár (Blikk)
Szinte hihetetlen, hogy Hollywood egyik legszebb színésznőjének véget ért a házassága.
jan. 26
9:07
Leszedik a Real Madrid címeréről a keresztet, hogy ne sértsék meg vele az arab ügyfeleket (444.hu)
Az arab vásárlók érzékenyek a keresztre, jobb a békesség.
jan. 26
9:08
Tovább röpködnek a mínuszok! Hideg, ködös napok jönnek (Blikk)
Magyarország - Hideg, párás, ködös reggelre ébredhetünk csütörtökön. Míg hajnalban -3 és -8, napközben -4, +2 fok között alakul a hőmérséklet.
jan. 26
9:09
Trump beígérte: már épül a mexikói fal (Privátbankár)
Nem sokat teketóriázott, az építkezés mellett több ezer határvédőt is felvesz, épp csak tök fölöslegesen.
jan. 26
9:09
Titkolják, de úgy tűnik: Kolléganőjébe szerelmes Kassai Viktor (Blikk)
Nem lehetett nem észrevenni az Év Sportolója gálán, hogy a rendezvényre együtt érkező két játékvezető, Kassai Viktor és a 2016-ban a világ legjobb játékvezetőnőjévé választott Kulcsár Katalin között valami más is van, mint kollegiális kapcsolat.
jan. 26
9:09
Michael Jacksont meggyilkolták - állítja a lánya (Spa Trend Online)
jan. 26
9:09
A kórházban is új recepteken gondolkozik Benke Laci bácsi (444.hu)
Egy új, frissebb műsorra készül a szakács.
jan. 26
9:18
Az avokádókrém, akit guacamolénak is hívnak - tudj meg mindent róla! (Mindmegette)
Az avokádókrém nemcsak finom, de egészséges is - igazi szupergyümölcs (illetve zöldség). Ha vendégeknek készítjük, ne hagyjunk neki sok időt, az avokádó a levegőn gyorsan bebarnul!
jan. 26
9:18
Kétórás figyelmeztető sztrájk a győri Audi gyárban (HR Portál)
Nem tudott megegyezni a munkáltatóval, ezért kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet csütörtök délelőttre - írta a Vezess.
jan. 26
9:18
Még tovább emelnék a béreket (ProfitLine)
A kormánynak továbbra is fontos célja a képzett munkaerő megtartása és hazacsábítása, emellett arra törekszik, hogy a reálgazdaság többi területén is növekedjenek a bérek - erről beszélt a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna, valamint a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

Keresés