Több százezren tüntettek pénteken az amerikai fővárosban az abortusz ellen. A tüntetőkhöz csatlakozott, és beszédet mondott előttük Mike Pence alelnök is.
Az utóbbi években már Trumptól függetlenül is megindult a nagy nemzetközi vállalatok lassú hanyatlásának folyamata. Romló profitábilitás, növekvő költségek és egyre erősebb politikai nyomás sújtja...
Pozitív, iránymutató fejleményként értékelte az üldözött keresztényekért létrehozott helyettes államtitkárságot az Aid to the Church in Need nemzetközi egyházi segélyszervezet közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
A kolumbiai hatóságok azzal vádolják a FARC egykori gerilláját, hogy mintegy háromszáz várandós nőt - jórészt a gerillaszervezet harcosait - kényszerített abortuszra, és az áldozatai között voltak kiskorúak is.
Hibátlan kezdeményezés a Momentum-népszavazás, nem tudunk olimpiát rendezni súlyos veszteségek nélkül – mondja Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere az atv.hu-nak adott interjúban. Szerinte Orbán Viktor nem tudja Trumpot másolni. A Putyin vizit kapcsán a Corvinus professzora figyelmeztet: nem vagyunk alkupozícióban, az orosz pillanatnyi érdekek dominálnak. A történelmi…
Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten a szálló por szintjének újbóli határozott emelkedése miatt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombatra virradóra.
A Bak sokkal több figyelmet fordít a családjára és önmagára, a Nyilas kapcsolata miatt nyugtalan, a Szűz nehezen tudja kezelni a szeretteivel kialakult konfliktust.
Rigler Ilona pszichiáter az elsők között ért oda az olaszországi busztragédia túlélőihez. Irtózatos a teher rajtuk is: egyszerre gyászolják társaikat és kellene örülniük az életben maradásnak.
Az Otthon Centrum szerint országosan 14-16 ezer lakás épülhet idén. Továbbra is élénkülőben van a vállalkozói lakásépítés is: jelenleg félezer négy vagy több lakásos projektben hirdetnek eladó lakásokat országszerte. Budapesten elsősorban a XIII. és XI. kerületben, vidéken Győrben és Debrecenben zajlanak a legnagyobb beruházások.
A kürtőskalács édes, meleg illata mindig és mindenkit elvarázsol. A nyári vurstliktól kezdve a téli kirakodóvásárokon át a különféle fesztiválokig a kürtős kalácsnak mindig és mindenhol tudunk örülni. Ha azonban nem szeretnénk se kirakodóvásárra, se fesztiválra menni egy-egy jó kalácsért, akkor mi magunk is könnyedén elkészíthetjük.
Megvonta Törökországtól a befektetési ajánlású szuverén devizaadós-besorolást a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a legutóbbi időszak politikai és biztonsági...