2017. január 30. hétfő

jan. 30
21:00
Cuki: így pózolnak szüleikkel a magyar négyesikrek - fotók (Blikk)
Debrecen — A három lány végigaludta a fényképezést, a kis Pisti viszont tágra nyitott szemekkel figyelt, amikor elkészültek róluk az első profi fényképek. A család hozzájárult, hogy néhány felvételt a Blikk is közöljön, édesanyjuk, Beáta pedig mesélt nekünk a mindennapjaikról.
jan. 30
21:03
Ritka kincs Myanmar híres piaca, ahol csak napi néhány órán át tart a sürgés-forgás - galéria (Blikk)
A csupán napi néhány órát nyitva tartó Hsipaw Market az egyik legkedveltebb turistalátványosságnak számít Myanmarban. Claudio Sieber-nek napkelte előtt kellett felkelnie ahhoz, hogy le tudja fotózni a lökdösődést és a sürgés-forgást.
jan. 30
21:09
Iszonyatos: mégis életben van a buszbaleset egyik sofőrje, de úgy megégett, hogy eddig nem tudták azonosítani (Blikk)
Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint a Verona közelében szerencsétlenül járt busz magyar vezetője az egyik Olaszországban kezelt, hétfőn azonosított súlyos sérült.
jan. 30
21:12
Kicsit visszább vettek az eladók Amerikában (Portfolio)
Donald Trump rendelete a bevándorlásról nagy port kavart a hétvégén, amely a múlt heti gyenge GDP-adatokkal együtt már túl sok volt a befektetőknek, a nyitás óta adják a részvényeket a tengerentúlon...
jan. 30
21:12
Február közepén fogadja Netanjahut az amerikai elnök (ATV)
Donald Trump amerikai elnök február 15-én fogadja Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt a Fehér Házban - közölte hétfőn Sean Spicer elnöki szóvivő Washingtonban.
jan. 30
21:16
Este vegyes volt a forintmozgás (ProfitLine)
Vegyesen mozgott a forint a bankközi piacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben hétfőn kora estére a reggeli értékekhez képest.
jan. 30
21:16
Férfi kézilabda-vb: kapitányunk nem lepődött meg a dánverésen (Sport365)
Elmondása szerint a mai kézilabda kimondottan gyors irama miatt van olyan elem, amin javítani kell, ám hisz a kemény munka érlelte gyümölcsben.
jan. 30
21:16
Butlers-csőd: a német franchise-tulajdonos céget érintő eljárás közvetlenül nem érinti a magyar vállalatot (444.hu)
Ezt közölte a kizárólagos magyarországi forgalmazó, a Vidámnyik Kft. (Igen, Vidámnyik.)
jan. 30
21:21
Vádlottak padján a hálapénzes doki (Blikk)
Budapest — Nem ússza meg a felelősségre vonást, tavasszal bíróság elé áll az a sebész orvos, Sz. Gáspár, aki kevesellte a betegei által kínált hálapénzt, és többet követelt.
jan. 30
21:23
Halálos döntés: a korábbi F1-es csapattulajdonos véget vetne életének (Blikk)
Antwerpen – Az Forma-1-es Onyx Racing egykori csapattulajdonosa, Jean-Pierre Van Rossem (71) az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon, a YouTube-on jelentette be: eutanáziát akar.
jan. 30
21:27
Szívbetegségéről vallott: Balázs Fecó mégsem tart búcsúkoncertet (Blikk)
Szívbetegségéről vallott a kamerák előtt a legendás zenész. Búcsúkoncert helyett inkább jubilálni készül.
jan. 30
21:30
Hét közepén döntenek a buszbaleset sérültjeinek műtétjeiről (ATV)
A hét közepére dőlhet el, hogy szükségük lesz-e bőrátültetésre a veronai buszbaleset Honvédkórházban fekvő sérültjeinek - mondta Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója.
jan. 30
21:33
Hatalmasat lépett előre a győzelemmel Federer (Blikk)
Az Australian­ Openen aratott vasárnapi győzelmével Roger Federer (képünkön) visszakerült a legjobb tíz közé a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is a brit Andy Murray vezet.
jan. 30
21:36
Milyen kötszert helyezzünk a kisebesedett, elfertőződött bőrre? (WebBeteg)
A betegek vagy hozzátartozóik gyakran felteszik a kérdést, hogy egy hosszan tartó betegség következtében kisebesedett és elfertőződött bőr ellátására milyen korszerű kötszert tudunk ajánlani. Rising Károlyné, a Diabétesz-láb Szövetség alelnökének válasza.
jan. 30
21:45
Wardian maratoni rekordot döntött (Blikk)
Sydney — Elképesztő teljesítményt nyújtva világrekordot döntött Michael Wardian.
jan. 30
21:48
Forgalomkorlátozások a fővárosban - érkezik Putyin (ProfitLine)
Közzétette a rendőrség a Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki látogatása kapcsán a fővárosban tervezett lezárások és forgalomkorlátozások listáját.
jan. 30
21:48
Belehúzott a forint (Portfolio)
Hajnalban dollárgyengüléssel indult a hét arra a bizonytalanságra, amelyet Donald Trump amerikai elnök muzulmán országokbeli állampolgárokkal kapcsolatos döntése váltott ki. Napközben ugyanakkor...
jan. 30
21:48
A Pentagon listázta az amerikaiakkal együttműködő irakiakat (ATV)
A védelmi minisztérium összeállítja azoknak az amerikaiakkal együttműködő irakiaknak a listáját, akiket érint az átmeneti beutazási tilalmat kimondó amerikai elnöki rendelet.
jan. 30
21:48
Anglia: sorsoltak az FA-kupában (Sport365)
A jelek szerint hatalmas szerencséje volt az Arsenalnak.
jan. 30
21:48
Az orosz Sputnik News eltüntette a bizarr '56-os cikket az oldaláról (444.hu)
Miután írtunk az orosz állami propaganda egyik egészen abszurd húzásáról, nyom nélkül eltűnt a cikk. Itt azért még el lehet olvasni, mit írtak 1956-ról.
jan. 30
21:50
Miklós Edit bejelentkezett egy sípályáról (Sport365)
Ráadásul nem is akármelyikről, hanem arról, amelyiken elkezdte a pályafutását.
jan. 30
21:50
Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát: Tarsoly Csaba kitiltatta a tárgyalásáról a nyilvánosságot (444.hu)
„Valótlan dolgok jelentek meg rólam a sajtóban, amelyek alkalmasak a lejáratásomra” – mondta a Quaestor-vezér, aki az MNB 20 milliós felügyeleti bírsága miatt perelt.
jan. 30
21:57
Ross Brawn átalakítja a Forma–1-et (Blikk)
London — Visszatér a Forma–1-be, és nagy változásokat ígér Ross Brawn (62). A korábban a Benettonnál, a Ferrarinál, a Hondánál és a Brawn GP-nél is dolgozó, csapatfőnökként, valamint tulajdonosként egyaránt világbajnoki címeket szerző szakember az F1 új tulajdonosainak felkérésére a száguldó cirkusz sportigazgatója lesz.
jan. 30
21:57
Szijjártó: pénteken hozzák haza a busztragédia halottjait (Alternatív Energia)
Az illetékes olasz ügyész kedden küldi ki az áldozatok eltemetésére vonatkozó engedélyeket.
jan. 30
21:59
Busztragédia - Hamarosan eldől, szükség lesz-e bőrátültetésre (Alternatív Energia)
A két áldozat a Honvédkórház plasztikai és égés sérülés osztályán fekszik.
jan. 30
22:06
Sobotka: Amerikának minden joga megvan a beutazás korlátozásához (ATV)
Az Egyesült Államoknak minden joga megvan arra, hogy korlátozza az országba történő beutazásokat, amennyiben úgy véli, hogy ez az intézkedés hozzájárul biztonsága megerősítéséhez, és nincs ellentétben a nemzetközi szerződésekkel - reagált hétfőn Prágában Bohuslav Sobotka cseh kormányfő Donald Trump amerikai elnök döntésére, aki pénteken azonnali hatállyal 90 napra felfüggesztette Szíria és néhány…
jan. 30
22:09
Obama kiállt a Trump ellen tiltakozókért (Blikk)
Washington - Támogatásáról biztosította a Donald Trump bevándorlást szigorító elnöki rendelete ellen tiltakozókat Barack Obama.
jan. 30
22:18
Erősen vitathatók az amerikai elnök intézkedései (ProfitLine)
"Erősen vitathatónak" nevezte az egyes muzulmán országok állampolgáraira Donald Trump amerikai elnök által kirótt ideiglenes beutazási tilalmat hétfői parlamenti felszólalásában a brit külügyminiszter.
jan. 30
22:19
Egy rejtélyes, Libertate nevű szlovákiai szervezetnek adott 220 milliót a Miniszterelnökség (444.hu)
De nem világos, kihez került a pénz, mert sem az Országos Bírói Hivatalnál, sem a szlovákiai jegyzékben nem szerepel ilyen nevű civil szervezet – írja a Napi.hu.
jan. 30
22:21
Drónvideó örökítette meg, ahogy több ezer ember átkelt a befagyott Balatonon (444.hu)
Tegnapelőtt valósággá vált a Holnapután.
jan. 30
22:42
A legrosszabb napjukon vannak túl az amerikai részvények (Portfolio)
Donald Trump rendelete a bevándorlásról nagy port kavart a hétvégén, amely a múlt heti gyenge GDP-adatokkal együtt már túl sok volt a befektetőknek, adták az amerikai részvényeket is.Idén még nem...
jan. 30
22:42
Idő előtt - kiszivárgott fotón látható a McLaren 650S utódja (Auto Pult)
Nem is olyan régen számoltunk be róla, hogy a Genfi Autószalonon érkezik a McLaren legújabb modellje, melyet egyelőre csak P14-es kódnéven emlegetnek. A korábbi kémfotók és kedvcsináló képek után ezúttal már a kész autóról szivárgott ki egy fotó, melyen látványos narancssárga színben mutatja meg magát az újdonság egy kisebb csoportnak. Noha nem a legjobb minőségű képen csodálhatjuk meg a P14-et,…
jan. 30
22:44
Friss alapokon érkezik a vadonatúj Seat Ibiza (Auto Pult)
Eddig nem övezte sok találgatás illetve nagy hírverés a Seat kisautójának, a népszerű Ibizának a következő, immár ötödik generációját, azonban a spanyolok aktuális ízelítő videójából egyértelműen kiderül, hogy rövidesen porondra lép a következő Ibiza.
jan. 30
22:46
Máris rendelhető hazánkban az Alfa Romeo első SUV-ja, a Stelvio (Auto Pult)
Az Alfa Romeo épphogy bejelentette több mint 100 éves történelmének első SUV-ját, a közepes méretű, prémiumnak pozícionált Stelvio szabadidőmodellt, az újdonság máris rendelhetővé vált a magyarországi márkakereskedésekben. Az importőrtől ma reggel kaptuk az információt, miszerint a Stelvio előrendelhető.
jan. 30
22:48
Megváltás – Kia Optima SW 1.7 CRDi Aut. (2017) teszt (Auto Pult)
A céges ügyfelek által dominált középkategóriában nagyot csak az tud húzni, aki kombit is kínál. A Kia Optima előző generációja viszont kizárólag csak szedán verzióban volt elérhető, így bizonyára pukkant a pezsgősdugó a kereskedésekben, amikor bemutatták az új generáció kombi változatát. De vajon megérte előre inni a medve bőrére? A legnépszerűbb hajtáslánccal vizsgáltuk meg, hogy mire képes a…
jan. 30
22:51
Magyarországon az EU-s átlag kétszerese a nedves, penészes lakások száma (ProfitLine)
A nedves, rossz levegőjű lakások több millió embert betegítenek meg Európában. A stuttgarti Fraunhofer Épületfizikai Kutatóintézet átfogó felmérése szerint a nedves, penészes lakások bizonyíthatóan hozzájárulnak az asztma és a felső légúti betegségek kialakulásához: a nem megfelelő lakáskörülmények 40 százalékkal növelik az asztma előfordulási gyakoriságát!
jan. 30
22:51
Hosszabbításban verték meg a Ferencvárost (Sport365)
A tabella második helyén álló, a Magyar Kupát múlt hétvégén elhódító MAC Székesfehérváron győzött, így maradt esélye az alapszakasz megnyerésére.
jan. 30
22:51
Obama: Az amerikai értékek forognak kockán (444.hu)
Barack Obama irodája ma kiadta a volt amerikai elnök első közleményét, mióta Donald Trump vezeti az Egyesült Államokat. Eszerint Obama támogatja a Trump eddigi húzásai elleni tiltakozásokat. Obama felszólalt a vallási alapú diszkrimináció miatt is. Kevin Lewis szóvivő útján közölte, hogy érthető a tiltakozás, amikor: „Az amerikai értékek forognak kockán.” (Politico)
jan. 30
23:24
A kkv-kat egyelőre hidegen hagyják az új cafeteria szabályok (ProfitLine)
Nem léptek még a kkv-k az idei évi cafeteria szabályok módosítására. Az enyhe javulás ellenére tízből csupán négy vállalkozás tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A top 3 cafeteria elemhez ragaszkodnak a cégek, csupán a sorrend módosult: a munkába járás költségtérítése lépett az első helyre, megelőzve az eddig…
jan. 30
23:24
A veronai buszbaleset egyik súlyosan megsérült túlélője maga a sofőr (444.hu)
Az összes áldozat azonosítását a DNS-ük alapján jelentette be a rendőrség. Köztük volt az a két ember, aki még olasz kórházban van, és akit a rokonaik a szörnyű állapotuk miatt nem tudtak felismerni.
jan. 30
23:57
Fehér Ház: az Egyesült Államokat nem fenyegeti közvetlen veszély (ProfitLine)
Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője szerint a bevándorlást szigorító elnöki rendelet kiadására nem azért került sor most, mert közvetlen veszély fenyegetné az Egyesült Államokat.
jan. 30
23:57
Egy benini vuduellenes szekta öt tagja is megfulladt a füstölőtől, miközben a világvégét várta (444.hu)
A szekta vezetője Vicentia Chanvoukini, akit a követői Tökéletes Hölgyként neveznek, istennővé kiáltotta ki magát.
jan. 30
23:59
Trump sajtótitkára mintha csak direkt szeretne botrányt csinálni (444.hu)
Legalábbis nem nagyon lehet másra következtetni, miután Sean Spicer ma egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy akár egy 5 éves is lehet terrorista, és hogy a québeci mecset elleni támadás „egy szörnyű emlékeztető arra, miért is kell ébernek maradni”, azaz kb. a muszlimellenes akcióval védte a muszlimellenes elnöki rendeletet. Mintha csak az lenne a lényeg, hogy forrjanak az indulatok, és a…

Keresés