Második részünkben is szexuális tartalmú szavakat és jelentéseiket feszegetjük, így fiatalként kellemetlenség nélkül kikereshetjük azt, amire kíváncsiak vagyunk. Viszont szülőként is segítséget nyújthatunk gyermekeinknek, ha kérdésük adódna. Ezekkel a szavakkal biztosan nem futunk össze az utcán, ezért is érdemes áttekintenünk a listát!
A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus valamint a nagysikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó új filmjének világpremierje februárban a nagy presztízsű Berlinale hivatalos versenyprogramjában lesz. A Testről és Lélekről március 2-ától fut majd a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában. Elkészült a film előzetese!
Milliárdos nagyságrendben adtak el hazai kereskedelmi bankok kkv-, illetve nagyvállalati hiteleket olyan követeléskezelő társaságoknak, amelyeknek nem is volt erre jogosítványuk - derült ki az MNB...
Az illetékes orosz bíróság elrendelte, hogy foglaljanak le 564 millió rubelt (több mint 2,7 milliárd forintot) és 15 ingatlant Alekszej Uljukajev korrupcióval vádolt volt orosz gazdaságfejlesztési miniszter vagyonából - közölte a Kommerszant című napilap szerdai számában Igor Krasznov, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnökhelyettese.
Okostelefonnak kinéző maroklőfegyvert dob piacra egy amerikai cég. Az európai hatóságok attól tartanak, hogy a pisztoly illegális úton elterjed a kontinensen is.
A magánszemélyek számára az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről - hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.
A mai napon ünnepli a születésnapját a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznőt kollégái egy videóval köszöntötték, amelyben bemutatják mennyire sokoldalú alkotóművész.
Lemondásra szólította fel Vincze Géza, a Fidelitas alelnöke Fári Jánost az MSZP dunakeszi elnöki tisztségéről, miután kiderült, hogy a politikust jogerősen elítélték.
Felcsút — Hiába a többmilliárdos társasági adókedvezményből (TAO) befolyó támogatás, a Puskás Akadémia a jelek szerint nem képes házon belül kinevelni olyan tehetségeket, akik az élvonalba juttathatnák, ezért a labdarúgó-NB II éllovasa inkább „kifosztja” az első osztály klubjait.
Az atv.hu által megkérdezett fideszesek egyetértenek a „Soros-féle álcivilek kitakarításával”. Az egyik befolyásos, a tűzhöz közel lévő fideszes szerint Orbán Viktor döntése lesz a külföldi pénzekről szóló szabályozás. „Az asztalon van, hogy vagyonnyilatkozatot kell tenniük”, mégpedig, a most legnépszerűbb kormányzati elképzelések szerint egyharmadnyi aránynál – tudtuk meg. A kormányoldalon azt…
Zolnai György, a Budapest Bank távozó elnök-vezérigazgatója lesz a Raiffeisen Bank Zrt. új vezérigazgatója - közölte a Raiffeisen Bank International szerdán az MTI-vel.
Idén átalakul a cafetériaelemek rangsora. Idén is választhat SZÉP-kártyát, de most már akár készpénzt is, emellett népszerűek lehetnek a további adómentes juttatások is.
Moszkvának nincsenek semmiféle kompromittáló anyagai sem Donald Trump megválasztott amerikai elnökről, sem volt választási ellenfeléről, Hillary Clinton volt külügyminiszterről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai moszkvai sajtóértekezletén.
Farsangnyitó családi napokat rendeznek a hét végén Debrecenben. Az 5. Debreceni Dalidó valamennyi programja ingyen látogatható - mondta a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft
Budapest – Páratlan dobással kezdte az évet a Középsuli brand. Ugyanis 2017. január 2-án elsőként indítottak híradót a Youtube csatornájukon és minden második hétfőn láthatóak lesznek az adásaik.