2017. január 12. csütörtök

jan. 12
11:23
Radnóti: Heller Ágnes megdöbbentett (ATV)
A kormány újabb és újabb lépések sorát tette, hogy lebontsa a demokráciát, az ellenzék ezután sokszor fasizmusról és rémuralomról beszélt, pedig az igazság az, hogy ez egy önkényuralom, de benne vannak a demokrácia elemei – ezt Radnóti Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 12
11:24
Boltkórosak a németek – ez hajtotta Európa motorját (Privátbankár)
Elsősorban a belső fogyasztás pörgette a gazdaság növekedését tavaly Németországban.
jan. 12
11:24
Egy hónapja tűnt el hatéves kislányával az apa, most előkerült - hihetetlen dolog történt velük (Blikk)
Több mint egy hónapig hánykolódott egy kis hajón a tengeren hatéves kislányával egy új-zélandi férfi, akinek végül csütörtökön sikerült kikötnie Ausztráliában.
jan. 12
11:24
Dk: először csökken a nyugdíjak értéke a rendszerváltás óta (Alternatív Energia)
Ezen nem változtatnak sem a hazug nyilatkozatok, sem a kabaréba illően kiszállított Erzsébet-utalványok.
jan. 12
11:26
Túl drágák az amerikai részvények és a dollár – mit vegyünk helyettük? (Privátbankár)
Amerika helyett jöhet India, Korea, Brazília és Európa?
jan. 12
11:26
Babos Tímea döntős Ausztráliában (Blikk)
Sydney - Babos Tímea, oldalán Anasztaszija Pavljucsenkovával párosban bejutott a Sydneyben zajló kemény pályás WTA-torna döntőjébe.
jan. 12
11:26
Kigyulladt egy ház - Földönfutók lettek a lakók (Alternatív Energia)
Az ötven négyzetméter alapterületű családi ház lakhatatlanná vált.
jan. 12
11:27
Nagy erőkkel tisztítják a fővárosi utakat (ProfitLine)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. csütörtök hajnali 2 óra takarítja a főváros útjait, a munkában 75 autó és 400 hómunkás vesz részt - közölte a társaság az MTI-vel csütörtök reggel.
jan. 12
11:28
Baj van: miféle betegség támadta meg Sarka Katát? (Blikk)
Kata mindig ügyelt egészségére, most azonban úgy tűnik, hiába.
jan. 12
11:30
Óriási előrelépésről tett bejelentést a Tesco (Blikk)
Nőtt a Tesco forgalma a karácsonyi időszakban. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtökön Londonban ismertetett előzetes eredményjelentésében magyarországi piaci részesedésének bővüléséről is beszámolt.
jan. 12
11:30
Méregdrága: luxusruhában villantott dekoltázst Vajna Timi (Blikk)
Vajna Timi ismét egy szexi fotót osztott meg magáról az Instagram-oldalán. Vajon képes még ezeket a képeket tovább fokozni?
jan. 12
11:30
DK: először csökken a nyugdíj a rendszerváltás óta (Gondola)
A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője szerint idén először csökken a nyugdíjak értéke a rendszerváltás óta
jan. 12
11:32
Az MSZP sírásói (Gondola)
jan. 12
11:36
Öt éve szenved a Tesco, de ennek idén vége lehet (Portfolio)
Jól sikerült a Tescónak a karácsonyi szezon, a kiskereskedelmi óriás bevételei emelkedtek a legfontosabb piacának számító Egyesült Királyságban. A vállalat közölte, hogy profitnövekedést vár 2017-re,...
jan. 12
11:36
Bienerth Gusztáv: új időszámítás kezdődik (ATV)
Új időszámítás kezdődik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) életében a szervezet elnökének vasárnap megválasztott Bienerth Gusztáv szerint.
jan. 12
11:36
2017 legnagyobb magyar sportsikere: egyetlen ütéssel KO-zta ellenfelét az NHL-be igazolt magyar hokikapus (444.hu)
Az amerikai szakértők is leborultak, mert ritka dolog a kapusverekedés, az ilyen ketrecharcos stílusú leütés meg méginkább.
jan. 12
11:36
Nemzetközi foci: A kínai bajnokság a Premier League nyomdokaiba léphet - Oscar (Agroinform)
A brazil támadó nagyon boldog döntésével és szerinte a kínai bajnokság fejlődése töretlen marad.
jan. 12
11:38
Örülhetnek a leendő magyar nyugdíjasok: 10% felett is hoztak a pénztárak (Portfolio)
Könnyen hozták a 10% körüli nettó hozamokat a hazai önkéntes és magánnyugdíjpénztárak 2016-ban. A legnagyobb önkéntes pénztáraknál két olyan portfólió is volt, amely 10% felett teljesített, de a...
jan. 12
11:38
Olyan jól sikerült az új áfatörvény, hogy az IKEA bizonytalan időre leállította az ételek elvitelét (444.hu)
Viszlát, svéd húsgolyó!
jan. 12
11:42
Szépen terjeszkedik a Tesco itthon, a karácsony is jól sikerült (Privátbankár)
Túl vannak a nemzetközi portfólió felülvizsgálatán, és a karácsonyi forgalom is jó volt.
jan. 12
11:42
Összekapott a két szexi sztár: Selena Gomez lenyúlta Bella Hadid expasiját (Blikk)
Selena Gomeznek gusztusa támad Bella Hadid exére. A folytatásból majd biztos megtudjuk, mennyire aranyszabály a celebnők körében, hogy barátnő pasiját nem szabad lenyúlni.
jan. 12
11:42
Először csökken a nyugdíjak értéke a rendszerváltás óta (Alternatív Energia)
Dk: ezen nem változtatnak sem a hazug nyilatkozatok, sem az Erzsébet-utalványok.
jan. 12
11:44
5 millióval több baromfi levágásához ad pénzt a kormány (Privátbankár)
1,8 milliárd forint támogatást kap a Hungerit.
jan. 12
11:44
Öregebb a Hold, mint eddig gondolták a csillagászok (Alternatív Energia)
Az égitest a nagyjából 4,54 milliárd éves Földről leszakadt törmelékből jöhetett létre.
jan. 12
11:48
Demcsák Zsuzsa új frizurával hódít (Blikk)
Demcsák Zsuzsa új frizurával kezdi az évet.
jan. 12
11:48
Gőbölyös Soma-díjat kaptak az Index és a 444 újságírói (Kreatív Online)
A kiemelkedő oknyomozó újságírásért járó díjat tizenhatodszor ítélték oda.
jan. 12
11:48
A magyar nemzet sorsa megvédeni Európát (Gondola)
A magyar határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy.
jan. 12
11:50
Kizárta magát a kocsiból, majdnem megfagyott a sofőr (Blikk)
Lenge ruhában zárta ki magát a kocsiból egy férfi Nagyatádon. Az arra járó rendőrök húzták ki a bajból.
jan. 12
11:54
Öt dolog, ami miatt szeretik a Molt külföldön (Portfolio)
Közzétette a Bank of America Merrill Lynch legfrissebb elemzését az EEMEA régió finomítóira vonatkozóan: az ágazat kilátásai nem éppen kedvezőek, a Molra viszont nagyon optimisták, a papírok az...
jan. 12
11:56
Elvitték a kincstárjegyeket és a változó kötvényeket is az aukción (Portfolio)
Az előzetesen tervezett 30 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet és 10 milliárd forintnyi változó kamatozású kötvényt értékesített csütörtökön az ÁKK. A rövid papírok hozama...
jan. 12
12:00
Szándékos volt? Elsüllyedt egy észak-koreai hajó (Privátbankár)
Japán partjainál veszett oda a rizsszállító, a legénységet épségben kihúzták a vízből.
jan. 12
12:00
Szociális szépségszalon nyílt Zuglóban (Alternatív Energia)
Nagy segítség lehet az álláskereséséhez, de kispénzű idősek, fiatalok is igénybe vehetik.
jan. 12
12:00
HR szakmai és bérproblémák a közlekedési központokban? (HR Portál)
A humánerőforrás-gazdálkodás terén problémát okoz, hogy nem a megfelelő emberek kerültek vezető pozícióba a 24 Volán társaság szerepét átvevő közlekedési központokban. Felsővezetői szinteken torlódnak a bérek, lentebb pedig túl alacsonyak - írta a HR Portálnak elküldött közleményében Horváth László, a Munkástanácsok érdekképviselője.
jan. 12
12:02
Tombol a tél: befagytak a magyar tavak és folyók (Privátbankár)
Hideg van, az nem kérdés, elég csak ránézni a természetes vízfelületekre.
jan. 12
12:02
Fagyhalálok, fűtésszámlák - Ide kellene a 115 milliárd (Alternatív Energia)
Lelepleződik a rezsicsökkentés hamis mítosza.
jan. 12
12:02
Új ügyvezető igazgató az LG Electronics Magyar Kft. élén (HR Portál)
Bumseop Lee regionális vezetőként Magyarország mellett a régió tíz országában felel az LG tevékenységéért - írta közleményében az LG Electronics Magyar Kft.
jan. 12
12:03
Újabb élelmiszerek áfája csökkenhet (Adózóna)
Már évek óta január 1-jén újabb és újabb élelmiszerek általános forgalmi adókulcsa (áfa) csökken. Most a baromfihús, a tojás, a friss tej áfája mérséklődött 5 százalékra, az éttermi vendéglátás áfája pedig 18 százalékra – emlékeztet a földművelésügyi tárca sajtóosztálya a miniszter televíziós interjújára.
jan. 12
12:04
Bírságolt a médiatanács - Na, melyik csatornát? (Alternatív Energia)
jan. 12
12:04
DK: idén csökken először a nyugdíjak értéke a rendszerváltás óta (HR Portál)
A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője szerint idén csökken először a nyugdíjak értéke a rendszerváltás óta - közölte az MTI.
jan. 12
12:06
Nemhogy elhagyná, imádja pedofil férjét ez az idős asszony (Blikk)
Megdöbbentő kijelentést tett egy idős asszony, Tabitha Abel, ugyanis kijelentette, hogy szereti és nem hagyja el pedofil férjét.
jan. 12
12:06
Balesetek, roncsba szorult sérültek - Teljes útzár az M1-en (Alternatív Energia)
A főváros felé vezető oldalom Mosonmagyaróvár térségében áll a forgalom.
jan. 12
12:06
Nem indulhat önálló magyar iskola Besztercén (Gondola)
Jövő tanévtől sem indulhat önálló magyar iskola az észak-erdélyi Besztercén - közölte csütörtöki számában a Krónika erdélyi magyar napilap
jan. 12
12:08
Teljes káosz az M1-esen: három baleset Mosonmagyaróvárnál, útzár Budapest felé (Blikk)
Kamionok ütköztek egymásnak az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán három, egymáshoz közeli helyszínen Mosonmagyaróvár térségében, az érintett szakaszon áll a forgalom - közölte a katasztrófavédelem csütörtök délelőtt az MTI-vel.
jan. 12
12:08
Nőtt a Tesco karácsonyi forgalma (Gondola)
Nőtt a Tesco forgalma a karácsonyi időszakban. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtökön Londonban ismertetett előzetes eredményjelentésében magyarországi piaci részesedésének bővüléséről is beszámolt
jan. 12
12:09
Összehívta a válogatottat Kim Rasmussen (Sport365)
Jövő hétfőn és kedden összetartáson vesz részt Tatabányán a női kézilabda-válogatott.
jan. 12
12:09
Mondtad, hogy macskaszőrös a kabátom -> azóta is csak rád gondolok (444.hu)
A Bikás parknál történt a nem mindennapi látás.
jan. 12
12:11
Még 49 milliárdot rákölt az esztergomi vasútra a kormány (444.hu)
Így összesen 120-150 milliárd forintba kerül majd a vonal, amit jó esetben akár napi 8000 ember is használ. Összehasonlításképp a napi félmillió utast szállító 3-as metróra sokallták a 171 milliárdot.
jan. 12
12:12
Megszűnik a letelepedési kötvény (Portfolio)
Az elmúlt évben kialakult kedvező finanszírozási helyzetre való tekintettel az Államadósság Kezelő Központ Zrt. lezárja a Letelepedési Magyar Államkötvények (LMÁK) értékesítését - olvasható az ÁKK...
jan. 12
12:12
A TASZ ügyvezetője az ATV-ben: "Nem merül fel a félelem" (ATV)
Először hitetlenkedve fogadtam Németh Szilárd kijelentését, elképesztő az a hozzáállás, hogy a létünket kérdőjelezik meg csak azért, mert a véleményünket képviseljük egy-egy politikai kérdésben is – ezt Kapronczay Stefánia mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 12
12:13
Németh Szilárdnál egy keményebb van, a némethszilárdozó MSZP-reklám (444.hu)
Kattints a civilekért! - mondja a lájkvadászat, sőt lájkkurvaság legsötétebb bugyraiba merült MSZP a Facebookon.

Keresés