Hónapok óta embertelen körülmények között élnek a menekültek Belgrád belvárosában, egy elhagyatott vasútállomáson. Úgy próbálnak fűteni, hogy elégetik az ott talált háztartási hulladékokat, és a vasúti talpfákat. Már több mint kétezren vannak, akik illegálisan elfoglalták a régi vasútállomás épületeit. Belgrádból Novák András tudósít.
Átszakította a kerítést, és a ház falába csapódott egy lengyel kamion a Borsod megyei Aszalón. A családi ház lakói otthon voltak: nem sérültek meg, de az épület teljesen lakhatatlanná vált. A kamion egyébként nagyjából 20 tonna kivit szállított. Részletek a videóban!
Az első tíz hónap turisztikai adatai alapján 2016-ban is rekordévet zárhatott a turizmus - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
London — Áll a bál a Chelsea-nél annak ellenére, hogy a csapat vezeti az angol labdarúgó-Premier League-et, s a legutóbbi fordulóban 3-0-ra nyert a címvédő Leicester City otthonában. A találkozót rejtelmes sérülése miatt kihagyó Diego Costa (28) állítólag összeveszett az olasz menedzserrel, Antonio Contéval (47), és távozni készül.
Igazi fekete hétvége volt a mostani a magyar utakon. A hideg, a mindent bebórító jég és hó brutális baleseteket hozott. A szakemberek szerint csak most jön a feketeleves!
Nepál - Igen különleges életmódot folytat egy nomád törzs. Ha valaki meghal a közösség tagjai közül, azonnal összepakolnak és továbbállnak, hogy elkerüljék a rossz szellemeket.
Jelentősen megnövekedett az orosz informatikai rendszerek elleni támadások száma - jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a Rosszijszakaja Gazeta című kormánylapnak adott interjújában.
A Trump-adminisztráció azt tervezi, hogy a Fehér Házban tartott sajtóértekezleteket máshová helyezi - közölte Reince Pribeus, Donald Trump leendő kabinetfőnöke
Niculina Tintar sepsiszentgyörgyi kultúraszervező kapta a székelyföldi Kovászna megye Háromszék Kultúrájáért-díjat, amelyet vasárnap, Mihai Eminescu román nemzeti költő születésnapján adtak át az Árkosi Kulturális Központban - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a Kovászna megyei önkormányzat
Kultúrharc bontakozott ki Oroszországban a szentpétervári kormányzó azon határozata miatt, hogy az ortodox egyház használatába engedi át az Izsák-székesegyházat, a legnagyobb befogadóképességű orosz ortodox templomot
A tegnapi zűrök után ma már tényleg lezárulhat az aukció, és kiderül, hogy milyen alacsony áron herdálja el a nemzeti vagyonkezelő a közös vagyonunkat.
Mike Pence, megválasztott amerikai alelnök vasárnap egy televíziós interjúban határozottan cáfolta, hogy bármiféle kapcsolat lett volna Donald Trump kampánycsapata és orosz tisztségviselők között
Őrizetbe vették a török hadsereg kilenc tisztjét Ciprus északi részén azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokkal – jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva
Donald Trumpnak, az Egyesült Államok néhány napon belül beiktatott elnökének nem áll szándékában elmozdítani a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, James Comey-t - erősítette meg a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke
Az év női labdarúgója címet 2016-ban Jakabfi Zsanett, a német Bundesligában szereplő Wolfsburg 26 éves magyar válogatott játékosa érdemelte ki. A sorozatos sérüléseiből felépült Bajnokok Ligája-győztes focista remek szezont fut, nyolc találattal vezeti a női BL góllövőlistáját.
A haláleset miatt vasárnapra kiírt időközi önkormányzati választást Négyessy Katalin, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg Szentendrén - tudta meg az MTI a helyi választási iroda vezetőjétől, Jolsvai Arisztidnétől
A függetlenként induló Horváth Zoltán nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Veszprém megyei Badacsonytördemicen – közölte az előzetes eredményt a szigligeti közös önkormányzati hivatal jegyzője vasárnap az MTI-vel
Vasárnap ismét mások bőrébe bújtak a Sztárban sztár + 1 kicsi műsorában. A sztároknak újra teljesíteniük kellett, ami sikerült is, hiszen előadásukkal ekápráztatták a nézőket.
A század közepére átlagosan mintegy 2 Celsius-fokkal melegebbek lehetnek a telek Magyarországon - mondta Lakatos Mónika, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A haláleset miatt vasárnapra kiírt időközi önkormányzati választást Négyessy Katalin, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg Szentendrén - tudta meg az MTI a helyi választási iroda vezetőjétől, Jolsvai Arisztidnétől
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető több mint 50 felkelőt vettek őrizetbe a csecsen biztonsági erők – jelentette be vasárnap Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője
A francia baloldali elnökjelöltek második, vasárnapi televíziós vitájában a nézők 29 százaléka - az első vitához hasonlóan - a Szocialista Párt baloldalához tartozó, protekcionista gazdaságpolitikát hirdető Arnaud Montebourg volt gazdasági minisztert találta a meggyőzőbbnek Manuel Valls volt miniszterelnöknél (26 százalék) és Benoit Hamon volt oktatási miniszternél (25 százalék) - derül ki az…
Republikánus politikusok és egy befolyásos demokrata párti szenátor is elítéli John Lewis demokrata párti képviselő kijelentését, amellyel kétségbe vonta Donald Trump elnökségének legitimitását
Minél előbb létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump megválasztott amerikai elnök találkozója, annál jobb - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az NBC amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában.