Egybehangzó szombat esti brit médiaértesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök a jövő héten látogatást tesz Donald Trump amerikai elnöknél a Fehér Házban.
Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután az MTI-vel.
Olvasóink bizonyára pontosan tudják, hogy a 2016-os év a BMW számára igazi mérföldkőnek számított: a bajoroknál a tavalyi esztendő a szokásos újdonságdömping mellett az ünneplésről szólt, hiszen 2016-ban centenáriumát, vagyis 100. évfordulóját ünnepelhette a márka.
Kijevnek jó esélye van megőrizni az Egyesült Államok támogatását Donald Trump elnöksége alatt, ha ebben érdekeltté tudja tenni az új amerikai adminisztrációt - vélekedtek politikai kutatóintézetek vezetői az ukrán sajtóban szombaton publikált írásaikban.
18 éve nem történt ilyen súlyos busz-baleset külföldön, amelyben magyarok is érintettek voltak: 1999-ben: kőszegi diákok síelésből tartottak a szállás-helyük felé, amikor baleset érte őket. 18-an haltak meg. A legtöbb magyar busz-tragédia - külföldön - eddig Ausztriában történt.
A Dentons jogi tanácsadóként segíti a CPI Property Group-ot, amely a CBRE Global Investors-tól 11 kiskereskedelmi ingatlant vásárol meg a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában, beleértve hat, a régióban kiemelt fontosságú bevásárlóközpontot. A tranzakció lezárása a cseh és magyar hatósági jóváhagyásoktól függően 2017 első negyedévére várható.
Mi a helyzet akkor, ha a gyermek utáni pótszabadságot nem igényli a szülő? Kötelező élnie ezzel, vagy ha nem igényli, úgy nem jár neki? Ezt kérdezte egyik olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Két év zsugorodás után tavaly a harmadik negyedévben minimálisan emelkedtek a magánszektor beruházásai. Számításaink szerint végre elmondható: a nemzetgazdasági beruházások 2016-os nagy visszaesése...
Szerintük reményt ad, hogy a semmiből előtörve ilyen sok embert megmozgattak az olimpiai népszavazással. Nem mind gazdag belpesteik. Meglepetéssel készülnek a Putyin-látogatásra. Telt ház előtt mutatkozott be élőben a Momentum Mozgalom.
Németország a mezőgazdaságban is az első számú partnere Magyarországnak, az export tavaly 1,3 milliárd eurót tett ki, a kapcsolatokat pedig tovább erősíti a német mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, Christian Schmidttel pénteken aláírt megállapodás az agrárdigitalizációs együttműködésről - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a közmédiának pénteken a berlini Nemzetközi Zöld…
Egy fia felhő nincs az égen, legalábbis itt, Dél-Pesten. Megvan ennek a böjtje is, az éjjel helyenként mínusz húsz fok is lehetett, helyenként még most is mínusz 13 fok van, köddel súlyosbítva. Napközben azért ennél valamivel melegebb, de még mindig fagypont alatti hőmérsékletek lesznek, a Mátrában és a Viharsarokban például mínusz 8 fok lesz a legmelegebb. Számottevő csapadék nem lesz,…
A 8-as erősségű rengést vasárnap reggel észlelték Bougainville szigetén, Pangunától 40 kilométerre nyugatra. A rengés hipocentruma 153,8 kilométer mélyen volt a felszín alatt. Károkról, áldozatokról nem érkezett még jelentés, és egyelőre még cunamiriadót sem adtak ki, bár a riasztóközpont szerint elképzelhető, hogy a rengés a következő órákban veszélyes szökőárt okoz. (Via MTI)
A reggeli órákban derül ki, hogy mikor indulhatnak haza az első diákok, a könnyebb sérültek és kísérőik Veronából, a súlyos sérültek egyelőre Veronában maradnak, a következő napokban dől el, hogy őket mikor szállíthatják Magyarországra - írja az MTI.
Bírósági eljárás nélkül, készpénzben kaphatnak kártérítést azok a jelzáloghiteles ügyfelek, akiktől tisztességtelenül szedtek be kamatokat a bankok - jelentette be Luis de Guindos, spanyol gazdasági miniszter a kormány pénteki ülésén született döntést sajtótájékoztatón, Madridban.
Az alapszakaszról az alelnök azt emelte ki, hogy a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozó németekkel és horvátokkal szoros mérkőzéseket vívott a válogatott.
Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi...
„Csak remélhetjük, hogy ez az utolsó bűzös lehelete annak az intoleráns, kirekesztő, önmagát hazug módon liberálisnak nevező politikai irányzatnak, ami úgy gondolja: neki mindent lehet, neki előjoga bármibe beavatkozni” – mondta a nyugati világ politikai korrektségéről az atv.hu-nak adott interjúban Gulyás Gergely Donald Trump okán. A Fidesz alelnöke nem támogatja, hogy tegyenek…
Felkészült a pénteki olaszországi buszbaleset négy súlyos sérültjének hazaszállítására az Országos Mentőszolgálat, őket az orvosi és hatósági engedélyek után mentőrepülővel, illetve mentőautóval akár már vasárnap hazaszállíthatják - mondta el Győrfi Pál Veronából az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
Újabb hét kezdődik holnap, és a szmogriadó mellett egyébként sem árt odafigyelni. Bár Matolcsyék nem valószínű, hogy belenyúlnak az alapkamatba, viszont a KSH több fontos adattal is készül, ráadásul minden amerikai adat érdekessé válik a hatalomváltás miatt. Mutatjuk mi az, amire a befektetők oda fognak figyelni a héten.
Apja és édesanyja is a tragikus balesetet szenvedett buszon tartózkodott, ők túlélték. V. Balázs, a Ferencváros jégkorong szakosztály sportolója és 14 esztendős kishúga nem. Édesapjuk magát nem kímélve mentette, akit csak lehetett.
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelennek meg kormányoldalról annak kapcsán, hogy nyilvánosságra hozható-e az az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) komoly hazai botrányt okozó jelentése a 4-es metró körüli pénzügyi visszaélésekről. Ha nem politikai taktikázás áll a háttérben, akkor legkésőbb február közepén megismerhetővé válnak a részletek.
Olyat, hogy neki személyesen bármi köze lenne a 4-es metró beruházáshoz, csak olyan ember állíthat, aki bedrogozott vagy csak egyszerűen hazug – mondta Horváth Csaba, szocialista fővárosi képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, és szerinte Lázár János az Orbán kormány leghazugabb minisztere.
Szombathely - Hetvenkilenc embert menekítettek ki a tűzoltók egy négyemeletes szombathelyi lakóházból, amelynek tárolójában vasárnap hajnalban keletkezett tűz.
Két és fél éve a kiadók mentették meg az Alexandrát. A tulajdonos a könyvkiadóknak azt mondja, hogy a boltokat működtető társaság 3 milliárddal tartozik neki és becsapták azok, akiknek eladta a hálózatot – idézte Matyi Dezső szavait az Egyenes beszédben Kocsis András Sándor, a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke.
A magyarok közül egyedül versenyben lévő Póta párosban döntős a svéd Matilda Ekholm oldalán, a döntőre - akárcsak a többi versenyszámban - vasárnap délután kerül sor.
Nincs szükség a paternalista férfiak segítségére, csak némi kreativitásra. A módszert hirtelenjében többen is kipróbáltuk. Működik, de azért az óvodáskorú kislányoknál kötöttebb ízületekkel rendelkezők vigyázzanak a vállukra! (Via Reddit)