A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 2010 óta változatlanul 964 500 Ft/fő/év volt. Az új szabály értelmében a rehabilitációs hozzájárulás összege a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér havi összege kilencszeresének megfelelő mértékére emelkedik.
Tavaly közel 473 milliárd forint hitelszerződést kötöttek a Növekedési Hitelprogram harmadik szakaszában a kkv-k - tette közzé az MNB. Ez azt jelenti, hogy decemberben nagyon felpörgött a program:...
A régóta várt Autopilot frissítés megérkezett, igaz csak részben. Az új Enhanced Autopilot névre hallgató rendszer még közelebb viszi a Tesla modelleket az önvezetéshez, igaz, az új rendszert kezdetben csak 1000 új autó kapja meg.
A cégek több mint 80 százaléka számolt be arról, hogy hiányt szenved szakmunkásokból, de minden ötödik cégnél a diplomások megtalálása is gondot jelent, derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss vállalati felméréséből.
Idén januártól kell alkalmazniuk az önkéntes nyugdíjpénztáraknak az MNB által megújított, a választható portfóliós rendszert szabályozó ajánlást. Egy tavalyi törvénymódosítás nyomán a pénztártagok...
Klasszikus január eleji szárnyalás zajlik a tőzsdéken, a hazai börze is emelkedik. Az arany felfelé vette az irányt, az olajár a tegnapi pofon után próbál most magához térni.
Dr. Vörös József, az OTP igazgatósági tagja tegnap 3000 OTP-részvényt adott el 8425 forintos átlagáron a Budapesti Értéktőzsdén. A tranzakció összértéke 25,3 millió forint. Ez az eladás minimális...
Meghibásodott a távhőszolgáltató egyik gerincvezetéke, ezért délután hatig nincs ma fűtés több budai kerületben. Nagykabátban kell dolgoznia Áder Jánosnak, a Széchenyi könyvtár dolgozóinak, de a Rudas és a Gellért fürdő is fűtés nélkül marad egész nap.
A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest kedden bejelentette: Barack Obama amerikai elnök figyelmen kívül hagyja leendő utódja, Donald Trump elutasító álláspontját a Guantánamón őrzött foglyok áttelepítéséről, és várhatóan további rabokat küldenek más országokba.
Minimális emelkedésekkel indult a nap az európai tőzsdéken, a pluszok azonban gyorsan elfogytak, a DAX már esik a tegnapi záróértékéhez képest. Eközben a magyar piacot a Mol húzza felfelé egy...
A márciusi Genfi Autószalon korai felvezetését kezdte meg a Bentley, méghozzá nem is akármilyen modellel. A valaha készült legszélsőségesebb Bentley modellre számíthatunk, amely a várakozások szerint a Continental modellsorozat új csúcsmodelljét takarja.
Pillanatok alatt bejárta a közösségi oldalakat a BBC egyik tanulmányi vetélkedőjének a felvétele, amelyen az egyik versenyző azt állítja válaszában, hogy Párizs egy ország.
A Citi Jane Ellist nevezte ki a budapesti Citi Szolgáltató Központ új vezetőjévé. Emellett őt bízták meg a Citi Enterprise Supply Chain vállalati beszerzési (ESC) és a Citi Shared Services (CSS)...
A Ford a tervek szerint 2020-ban indítja be elektromos offenzíváját, melynek keretében teljesen elektromos SUV, hibrid Transit, sőt, villanyos rásegítéssel bíró Mustang is érkezik.
A női teniszezők világranglistájának második helyezettje nagy meglepetésre már a nyolcaddöntőben kiesett a 225 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tornán.
2017 elejétől egységes 9 százalékra csökken a társasági adó kulcsa, ami évente 150-170 milliárd forinttal csökkenti a költségvetés bevételeit. A változtatás javítja Magyarország adórendszerének versenyképességét, azonban eltérő mértékben érinti az egyes vállalatokat. Az adóteher csökkenésének közel 70 százaléka marad a nagyvállalatoknál, 14 százaléka a középvállalatoknál, míg a maradékon közel…
A régóta várt Autopilot frissítés megérkezett, igaz csak részben. Az új Enhanced Autopilot névre hallgató rendszer még közelebb viszi a Tesla modelleket az önvezetéshez, igaz, az új rendszert kezdetben csak 1000 új autó kapja meg.
Sokan fizették hitelből a karácsonyi ajándékokat; másfél-kétszer annyi személyi hitel fogyott több hitelintézetnél, mint egy évvel korábban, és a nullás THM-ű áruhitelért is sokan álltak sorba – írta szerdai számában a Világgazdaság
A Brexit népszerűsége folyamatosan csökken az 50. cikkely aktiválásának közeledtével, és többek közt ennek kapcsán mondott le meglehetősen váratlanul Nagy-Britannia EU-nagykövete, az egyébként nagyon komoly diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező Sir Ivan Rogers
Klapka György (89) a Mokka című műsor adásában beszélt arról, hogy végre megtalálták zaklatóját, aki tavaly nyár óta okozott álmatlan, idegeskedésekkel teli éjszakákat az Aranyembernek.
Lefoglalt egy bengáli tigrist a mexikói környezetvédelmi hatóság, amely azután lépett akcióba, hogy az állatot pórázon sétáltatta a gazdája a Csendes-óceán partján található Tijuana határváros egyik negyedében.
Az újévi isztambuli merénylet elkövetője előre tudta, hogy a tervezett tömeggyilkosság helyszíne, a Reina klub előtt az előírt négy helyett csak egy rendőr áll majd, a szórakozóhely biztonsági őrei fegyvertelenek, és a lövöldözés után a kijáratnál nem fog rendőrrel találkozni - írta a Yeni Safak című török kormánypárti napilap szerdán.
Hanga Ádám volt csapata, a Baskonia Vitoria Gasteiz legjobbja a címvédő és listavazető Real Madrid elleni győzelem során a spanyol kosárlabda-bajnokság 14. fordulójában.
Az ügyészség indítványával egyezően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy szír állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint szexuális erőszakot követett el egy magyar nő sérelmére Budapesten - közölte a fővárosi főügyészhelyettes szerdán az MTI-vel
Lefoglalt egy bengáli tigrist a mexikói környezetvédelmi hatóság, amely azután lépett akcióba, hogy az állatot pórázon sétáltatta a gazdája a Csendes-óceán partján található Tijuana határváros egyik negyedében.
Az újévi isztambuli merénylet elkövetője előre tudhatta, hogy gyenge rendőri biztosításra számíthat a vérengzés helyszínén, a Reina klubnál - vetette fel Mete Yarar török biztonságpolitikai szakértő a TVNET török hírtelevízió Szemtől szembe című műsorában
A belföldi értékesítési árak 0,4 és az exportárak 0,5 százalékos csökkenésének eredőjeként novemberben 0,5 százalékkal alacsonyabbak voltak az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet új változata - mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában