A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál április 6-ától új helyszínekkel, új koncepcióval indul útjára. Itt nézhetjük meg először Török Ferenc Berlinben díjat nyert filmjét, az 1945-öt is.
Három nagy kérdésről döntöttek a kétnapos brüsszeli csúcson. Megválasztották az Európai Tanács új elnökét, magyar részről el kellett fogadtatni az új migrációs intézkedéseket és meg kellett vitatni az Európai Unió jövőjét a római szerződés közelgő 60. évfordulója alkalmából – mondta Orbán Viktor kormányfő brüsszeli sajtótájékoztatóját.
Úgy gondoljuk, hogy az életet élni kell, és nem csak hagyni, hogy a dolgok történjenek körülöttünk? Nem szeretjük a megkötéseket, mindent szabadon, érzésből szeretünk tenni?
Sneider Tamás hírhedt képviselője a Jobbiknak, súlyos testi sértésért kapott már 8 hónap börtönt. Most a fiai ellen fejeződött be hasonló ügyben a nyomozás -írja a Ripost
Donald Tusk előző napi újraválasztása az Európai Tanács élére Magyarország számára Európa működőképességéről szólt, nem pedig egyik vagy másik tagállamról - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóját követően.
Fukuyamai magasságokba emelkedett Kövér László, amikor a terézvárosi Fidesz-klubban, Rónaszékiné Keresztes Mónika vendégeként meghirdette a történelem végét.
Kilenc évre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla annak az orvosnak a szabadságvesztését, aki 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét.
A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2017 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek, és a hozam és kockázat együttes figyelembe vételével a legjobb teljesítményű befektetési alapoknak - immáron a negyedik egymást követő évben. Az Év Alapkezelője az Aegon, Az Év Portfóliómenedzsere Zsiday Viktor.
A Jobbik elnökének közlése szerint kedden megalakul az a nemzetközi polgári bizottság, amely az Európai Bizottság (EB) elé tárja az európai bérunióról szóló elképzelést.
Az eddigieknél sokkal jobb hatásfok mellett állít elő napenergia felhasználásával szén-dioxidból és vízből üzemanyag alapanyagot egy svájci kutatók által fejlesztett technológia. A termokémiai...
A természetvédelmi beruházások között szerepel a leromlott közösségi jelentőségű élőhelyek ökológiai állapotának, valamint a természetvédelmi kezelés feltételeinek javítása.
Magyarországon a bővülő személygépjármű-piacon az elektromos autók értékesítése elérheti a 3 000 darabot idén - mondta el Oláh Viktória, a Hyundai Holding Hungary Kft. kommunikációs vezetője. A...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt az 52 éves győri férfit, aki a gyanú szerint tavaly decemberben kirabolt egy 65 éves győri nőt.
Ha teljesül az MNB tegnap napvilágot látott elképzelése, akkor ősztől jóval olcsóbban és egyszerűbb feltételekkel vehetünk fel lakáshitelt, mint eddig. Ez kivárásra késztetheti a hitelt felvevő...
Trombózis után a betegnek több mindenre is szükséges odafigyelnie, hiszen ha egyszer már kialakultak vérrögök, úgy lényegesen nagyobb eséllyel következik be újra az állapot.
Két budapesti Kft. is jelentős, 2,5 millió eurónyi, támogatást nyert el egy fontos brüsszeli pályázaton ma, így az eddigi 16 mellé két újabb világraszóló sikertörténet született. A közvetlen...
Győr - Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Győri Járásbíróság azt az 52 éves győri férfit, aki a gyanú szerint tavaly decemberben kirabolt egy 65 éves győri nőt - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.
Februárban 235 ezer új munkahely keletkezett az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli szektorokban - közölték pénteken. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 4,7%-ra esett. A szerdai...
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem fogja aláírni e nyilatkozatot, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni - tudatta Twitter-üzenetében Preben Aamann,…
33 száraztésztát ellenőrzött legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A 4 és 8 tojásos, csiga formájú termékeket biztonsági és minőségi vizsgálatoknak is alávetették a hatóság laboratóriumaiban. Komoly élelmiszerbiztonsági kockázat nem merült fel, minőségi hibák miatt azonban élelmiszer-ellenőrzési bírságot is kiszab a hatóság.
Európa minden nehézség ellenére továbbra is a világ legjobb helye, s ennek a pozíciónak a megőrzése a cél - mondta az Európai Unió jövőjéről szólva pénteken Brüsszelben Orbán Viktor az uniós...