2017. március 10. péntek

márc. 10
13:18
Már negyedik éve terjeszkedik a hazai felvásárlási piac (ProfitLine)
A magyarországi akvizíciós piac becsült mérete 2016-ban megközelítette az 1,61 milliárd dolláros értéket. Ez mintegy 6 százalékos emelkedés az azt megelőző évhez képest – derült ki az EY által összeállított M&A Barométer felmérésből. Bár az ügyletek száma 15 százalékkal 110-re csökkent a 2015-ös évhez képest, az összértéket tekintve negyedik éve tapasztalható bővülés. A legnagyobb aktivitást a…
márc. 10
13:18
F1: Raikkönen brillírozott, Alonso bosszankodott (Sport365)
A Ferrari finn pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a délelőtti teszt során.
márc. 10
13:21
Elképesztően szexi lábakat villantott Tóth Vera - fotó (Blikk)
Hihetelen súlyfeleslegtől szabadult meg az énekenső az utóbbi hónapokban.
márc. 10
13:21
Hologrammal helyettesítenék a máltai Azúr Ablakot (Gondola)
Hologrammal helyettesítenék a nemrég összeomlott máltai Azúr Ablakot. A máltai kormány bejelentette, hogy nemzetközi ötletelést indítanak a természeti látványosság rekonstruálásáért, mivel rájöttek, hogy a szikla nemzeti identitásuk szerves részévé vált, így elvesztésébe sem hajlandóak beletörődni
márc. 10
13:21
Nem lehet Bud Spencer park Óbudán (Alternatív Energia)
A Kétfarkú Kutya Párt javaslata 2021-ben kerülhet napirendre.
márc. 10
13:21
Csapnivaló a TV2 főműsoridős nézettsége (444.hu)
Egész este kikapnak az RTL-től.
márc. 10
13:23
Gyászol a Vígszínház: hosszan tartó betegségben elhunyt a színészlegenda (Blikk)
A Vígszínház sajtóközleményben közölte, szeretett színésznőjük, Gyimesi Pálma ma elhunyt.
márc. 10
13:23
250 óra közmunkára ítélték a nolimpiás aktivistát lefejelő férfit (444.hu)
50 ezer forint bírságot is kell fizetnie két bólintás miatt.
márc. 10
13:25
Meccs közben állt meg a magyar kosaras szíve, a bíró mentette meg az életét (444.hu)
Majdnem tragédia történt Budafokon, de a vízi mentős végzettségű játékvezető szerencsére nem esett pánikba, negyedórán át ő tartotta életben Vajda Pétert.
márc. 10
13:27
Negyedével csökkentené a kormány a közmunkások számát (444.hu)
Erősen szigorítani fogják a programot: 25 év alattiak és a szakképzettek nehezebben kerülhetnek be, és három évente legfeljebb egy évig lehet majd közmunkáskodni.
márc. 10
13:30
Liberálisok: helyes volt, hogy Magyarország Tuskot támogatta (hirado.hu)
A Magyar Liberális Párt helyesli, hogy Orbán Viktor támogatta az az Európai Tanács lengyel elnökének, Donald Tusknak az újraválasztását.
márc. 10
13:30
Minden egyszerre jár majd le: okmányirodában ünnepelheted a szülinapodat (Pénzcentrum)
Többet nem kell figyelni, melyik igazolványod, mikor jár le....
márc. 10
13:33
Pénzért árult állampolgárságot – lebukott (Privátbankár)
A szegedi férfi több mint 1300 eurót csalt ki a magyarul nem beszélő külföldiekből.
márc. 10
13:33
Kilőtt a Deutsche Bank árfolyama (Portfolio)
Nyugat-Európában a nyitást követően még nem látszódott túl nagy elmozdulás a tőzsdéken, azonban a délelőtt folyamán megjelentek a vevők a piacokon. A hazai piacon továbbra is a kispapírok a...
márc. 10
13:33
ENSZ-jelentés: Brutális mészárlást hajtottak végre a kurd felkelők ellen a törökök (ATV)
A török biztonsági erők "súlyos jogsértéseket" követtek el a kurd felkelők elleni hadműveletek során, amelyeket Ankarának ki kellene vizsgálnia - írta jelentésében az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága pénteken.
márc. 10
13:33
Magyar foci: Brazil védővel erősít a magyar válogatott (Agroinform)
A brazil származású Paulo Vinícius és a bosnyák származású Asmir Suljic magyar állampolgárnak is mondhatja magát.
márc. 10
13:39
Élő adásban interjú közben ájult el a műsorvezető - videó (Blikk)
Isztambul – Élő adásban interjú közben ájult el a török Channel 5 műsorvezetője, Abdulkadir Unal.
márc. 10
13:39
Strasbourgban is támadják Handó Tündét (Gondola)
Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon támadták meg a bírósági korrupció kivédésére hivatott integritási szabályzatot.
márc. 10
13:39
Kitoljuk a Hipnózis nevezési határidejét (Kreatív Online)
Van egy Oscar-díjas zsűritag. Idén nagyobb a súlya a Hipnózisnak az M+ Listán.
márc. 10
13:39
Matolcsyék pert vesztettek (Alternatív Energia)
Megtudhatjuk, kié az MKB Bank.
márc. 10
13:41
Divatbemutató Bangladesben: savval leöntött modellek léptek a kifutóra - galéria (Blikk)
A Nemzetközi Nőnap az egyenjogúságra hivatott felhívni a figyelmet, azonban hangsúlyt kell fektetni arra is, hogy ennek nem csak a nemek között, hanem a nemeken belül is jelen kellene lennie.
márc. 10
13:41
A Benelux-államok tárgyalni hívják a visegrádiakat (Alternatív Energia)
Szydlo gyerekesen viselkedett.
márc. 10
13:48
Mucsi munkát keres, elindult a Tóth János (hirado.hu)
Sorozatpremierekkel indult a tavasz a Dunán. A Csak színház és más semmi második évada már a harmadik résznél jár, az 52 részes Tóth János első epizódja csütörtökön debütált a Dunán.
márc. 10
13:50
Megszűnik a békefenntartó küldetés Dél-Szudánban (hirado.hu)
A japán kormányfő bejelentette, hogy országa öt év után befejezi békefenntartó küldetését Dél-Szudánban.
márc. 10
13:51
Még mindig óriási veszélyben van Európa? (Privátbankár)
Egy évvel a brüsszeli terrortámadásokat követően továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban.
márc. 10
13:51
Érdekes meglátásai vannak az amerikai környezetvédelmi hivatal frissen kinevezett vezetőjének (ProfitLine)
A szén-dioxid-kibocsátás nem meghatározó tényezője a globális klímaváltozásnak - vélekedett egy televíziós interjúban az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) új vezetője.
márc. 10
13:51
Napenergiával változtatnák üzemanyaggá a szén-dioxidot (Portfolio)
Az eddigieknél sokkal jobb hatásfok mellett állít elő napenergia felhasználásával szén-dioxidból és vízből üzemanyag alapanyagot egy svájci kutatók által fejlesztett technológia. A termokémiai...
márc. 10
13:51
F1: Raikkönen brillírozott, Alonso bosszankodott (Sport365)
A Ferrari finn pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a délelőtti teszt során.
márc. 10
13:51
Elhunyt Gyimesi Pálma (ATV)
Életének 95. évében, hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben meghalt Gyimesi Pálma, a Vígszínház színművésze - tudatta a színház pénteken az MTI-vel.
márc. 10
13:52
Fidesz: Magyarország nem tűri a nemzetiségi jogok lábbal tiprását (hirado.hu)
A Fidesz szerint a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a székelyek autonómiatörekvéseinek ne legyen helyük és a székely szabadság napját se ünnepelhessék meg méltó módon. Magyarország azonban nem tűri az alapvető nemzetiségi jogok lábbal tiprását - mondta Gulyás Gergely.
márc. 10
13:53
Kapaszkodik az EU: nagyon kellene nyitni Ázsia felé (Privátbankár)
Újrakezdődtek a szabadkereskedelmi tárgyalások a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségével.
márc. 10
13:53
Idén 3 000 elektromos autót adhatnak el Magyarországon (Portfolio)
Magyarországon a bővülő személygépjármű-piacon az elektromos autók értékesítése elérheti a 3 000 darabot idén - mondta el Oláh Viktória, a Hyundai Holding Hungary Kft. kommunikációs vezetője. A...
márc. 10
13:54
Könnyed buliajánló könnyed alkalmakra (444.hu)
Minimálba nyomjuk.
márc. 10
13:56
A magyar kormánymédia eddig legnagyobb nemzetközi sikere: félmillió megosztásnál a Tumblr-en a Duna TV bakija (444.hu)
Összesen már több millió internetező láthatta, hogy a magyar állami médiában nem mindig csak az uszítás és a hazugság folyik, hanem akadnak őszinte, vidám pillanatok is.
márc. 10
13:57
Nyilasi Tibor is kiosztotta a Momentumot (Gondola)
A Ferencváros korábbi labdarúgóját és edzőjét kérdezték a meghiúsult pályázat kapcsán, Nyilasi Tibor pedig
márc. 10
13:57
Elhunyt Gyimesi Pálma (Alternatív Energia)
Életének 95. évében, hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben halt meg a Vígszínház színművésze.
márc. 10
13:59
Berlin szélesítette a kamerás megfigyelés lehetőségét (Gondola)
A német szövetségi törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken a kormány javaslatára a terroristák és az ámokfutók elleni harc jegyében szélesítette a kamerás térfigyelő rendszerek telepítésének lehetőségét, és felhatalmazta a szövetségi rendőrséget testen viselhető kamerák rendszeresítésére
márc. 10
14:06
Terjed a kanyaró: már ennyi beteg van Magyarországon (Privátbankár)
A lakosság egészét közvetlenül érintő járványveszély nincs - mondja az OEK.
márc. 10
14:06
Túl hangos reklámokért bírságolt a médiatanács (hirado.hu)
Összesen 570 ezer forintos bírsággal sújtotta a Digital Media and Communications Zrt.-t - mint a Story5, a 4-es csatorna és a Galaxy Tv médiaszolgáltatóját - a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert annak három tévécsatornája is túl hangosan sugárzott reklámokat.
márc. 10
14:08
Orbán Viktor nem ment be egy nagy zsákutcába (hirado.hu)
Magyarország nem akart lengyel belpolitikai vitákba avatkozni, ezért az Európai Néppárttal összhangban szavazta meg Donald Tuskot, az Európa Tanács élére.
márc. 10
14:09
3 hengerrel robbant be Genfbe a 200 lóerős Ford Fiesta ST (Auto Pult)
Amint alig két hete már beszámoltunk róla, a Genfi Autószalonon végre élőben is láthatjuk a Ford vadonatúj kisautójának sportváltozatát, a Fiesta ST-t, az élvezetes kisautót ugyanis elhozta a Ford a svájci kiállításra. Az újdonság a legtöbb tekintetben nagyjából azt hozta, amit korábban vártunk tőle, ám képes volt némi újdonsággal is szolgálni az előzetes várakozásokhoz képest.
márc. 10
14:09
Sportfogadás: Ilyen nincs, ennyien találták telibe a Barca 6-1-es sikerét! (Agroinform)
1700 fogadó érezte meg a szerdai meccs pontos végeredményét. A BL kész aranybánya volt a héten.
márc. 10
14:10
Megöltek és felgyújtottak egy magyar házaspárt az offshore-paradicsomban (hirado.hu)
A rémtett, melynek hátterében valószínűleg üzleti vita állt, a közép-amerikai Belize-ben történt.
márc. 10
14:12
A terrorveszély továbbra is jelentős Belgiumban (hirado.hu)
Egy évvel a brüsszeli terrortámadásokat követően továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban.
márc. 10
14:14
Vona: kedden megalakul az európai béruniót szorgalmazó polgári bizottság (hirado.hu)
A Jobbik elnökének közlése szerint kedden megalakul az a nemzetközi polgári bizottság, amely az Európai Bizottság (EB) elé tárja az európai bérunióról szóló elképzelést.
márc. 10
14:15
Kanyaró: elárulták, valójában hány gyanús eset van az országban (Blikk)
Harmincegy kanyarógyanús eset van országszerte, közülük 13 embernél a laboratóriumi vizsgálat igazolta is a betegséget - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvasa pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
márc. 10
14:15
Zöldséges-babos tarja római tálban (Mindmegette)
80 dkg sertéstarja 25 dkg száraz bab 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 30 dkg sárgarépa 10 dkg zeller 1 ek petrezselyemzöld 30 dkg főtt, füstölt sertéstarja 2 ek olaj 1 dl száraz vörösbor 4 ek paradicsompüré 2 db babérlevél só bors
márc. 10
14:15
A terrorveszély továbbra is jelentős Belgiumban (Gondola)
Egy évvel a brüsszeli terrortámadásokat követően továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban, miközben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ma már nem csak támogató, hanem az ihlet, a lelkesedés forrásává vált - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter Brüsszelben
márc. 10
14:16
Kanyaró: tizenegy megyéből jelentettek gyanús eseteket (hirado.hu)
Harmincegy kanyarógyanús eset van országszerte, közülük 13 embernél a laboratóriumi vizsgálat igazolta is a betegséget - közölte az Országos Epidemiológiai Központ.
márc. 10
14:17
Zaklatják az adójáért harcoló Kálmánt (Blikk)
Magyarország - Szentesi Kálmán felszólalt a szerinte rosszul felhasznált adójáért, annak visszakérése miatt írt levelet a NAV-nak, most pedig a férfi ellen vizsgálatot indítottak - Szentesi szerint alaptalanul.

Keresés