Magyarországon a bővülő személygépjármű-piacon az elektromos autók értékesítése elérheti a 3 000 darabot idén - mondta el Oláh Viktória, a Hyundai Holding Hungary Kft. kommunikációs vezetője. A...
Összesen már több millió internetező láthatta, hogy a magyar állami médiában nem mindig csak az uszítás és a hazugság folyik, hanem akadnak őszinte, vidám pillanatok is.
A német szövetségi törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken a kormány javaslatára a terroristák és az ámokfutók elleni harc jegyében szélesítette a kamerás térfigyelő rendszerek telepítésének lehetőségét, és felhatalmazta a szövetségi rendőrséget testen viselhető kamerák rendszeresítésére
Amint alig két hete már beszámoltunk róla, a Genfi Autószalonon végre élőben is láthatjuk a Ford vadonatúj kisautójának sportváltozatát, a Fiesta ST-t, az élvezetes kisautót ugyanis elhozta a Ford a svájci kiállításra. Az újdonság a legtöbb tekintetben nagyjából azt hozta, amit korábban vártunk tőle, ám képes volt némi újdonsággal is szolgálni az előzetes várakozásokhoz képest.
Harmincegy kanyarógyanús eset van országszerte, közülük 13 embernél a laboratóriumi vizsgálat igazolta is a betegséget - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvasa pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
Egy évvel a brüsszeli terrortámadásokat követően továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban, miközben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ma már nem csak támogató, hanem az ihlet, a lelkesedés forrásává vált - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter Brüsszelben
Magyarország - Szentesi Kálmán felszólalt a szerinte rosszul felhasznált adójáért, annak visszakérése miatt írt levelet a NAV-nak, most pedig a férfi ellen vizsgálatot indítottak - Szentesi szerint alaptalanul.
Úgy gondoljuk, hogy az életet élni kell, és nem csak hagyni, hogy a dolgok történjenek körülöttünk? Nem szeretjük a megkötéseket, mindent szabadon, érzésből szeretünk tenni?
Donald Tusk előző napi újraválasztása az Európai Tanács élére Magyarország számára Európa működőképességéről szólt, nem pedig egyik vagy másik tagállamról - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóját követően.
Fukuyamai magasságokba emelkedett Kövér László, amikor a terézvárosi Fidesz-klubban, Rónaszékiné Keresztes Mónika vendégeként meghirdette a történelem végét.
A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2017 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek, és a hozam és kockázat együttes figyelembe vételével a legjobb teljesítményű befektetési alapoknak - immáron a negyedik egymást követő évben. Az Év Alapkezelője az Aegon, Az Év Portfóliómenedzsere Zsiday Viktor.
Az eddigieknél sokkal jobb hatásfok mellett állít elő napenergia felhasználásával szén-dioxidból és vízből üzemanyag alapanyagot egy svájci kutatók által fejlesztett technológia. A termokémiai...
Magyarországon a bővülő személygépjármű-piacon az elektromos autók értékesítése elérheti a 3 000 darabot idén - mondta el Oláh Viktória, a Hyundai Holding Hungary Kft. kommunikációs vezetője. A...
Ha teljesül az MNB tegnap napvilágot látott elképzelése, akkor ősztől jóval olcsóbban és egyszerűbb feltételekkel vehetünk fel lakáshitelt, mint eddig. Ez kivárásra késztetheti a hitelt felvevő...
Trombózis után a betegnek több mindenre is szükséges odafigyelnie, hiszen ha egyszer már kialakultak vérrögök, úgy lényegesen nagyobb eséllyel következik be újra az állapot.
Két budapesti Kft. is jelentős, 2,5 millió eurónyi, támogatást nyert el egy fontos brüsszeli pályázaton ma, így az eddigi 16 mellé két újabb világraszóló sikertörténet született. A közvetlen...
Győr - Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Győri Járásbíróság azt az 52 éves győri férfit, aki a gyanú szerint tavaly decemberben kirabolt egy 65 éves győri nőt - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.
Februárban 235 ezer új munkahely keletkezett az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli szektorokban - közölték pénteken. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 4,7%-ra esett. A szerdai...
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem fogja aláírni e nyilatkozatot, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni - tudatta Twitter-üzenetében Preben Aamann,…