A csütörtökön publikált előzetes adatok alapján a BMW-nek nem sikerült elérnie 2016-os eredménycélját, de legalább 2017-ben az eredmény növekedésére számít a társaság.
Egymilliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a roma kultúra sokszínűségének bemutatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a pályázók 30-50 millió forintot nyerhetnek programjaik megvalósítására - mondta az minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Vádat emelt a Szeghalmi Járási Ügyészség egy Békés megyei nő ellen, aki a járási hivatal hivatásos gondnokaként csaknem kétmillió forintot sikkasztott el a rábízottak pénzéből - közölte a Békés Megyei Főügyészség.
Bár pont fordítva gondolkodunk erről, de egy kutatás szerint valójában az a ritka, ha valaki nem megy át valamilyen mentális problémán 11 és 38 éves kora között.
A britek nem arra szavaztak tavaly júniusban, hogy a Brexit után továbbra is hatalmas összeget fizessünk be évente az EU kasszájába és nem is fogunk - ezt az elég kemény üzenetet mondta a csütörtöki...
Lezuhant egy helikopter pénteken Isztambul Büyükcekmece nevű külső városrészében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Hasan Akgün, a körzet polgármestere öt megégett holttestet látott a helyszínen.
Uniós mézadatbank létrehozására van szükség, hogy vissza lehessen szorítani a főként ázsiai importból származó hamis készítményeket - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
Tavaly megállt a hazai járműgyártás bővülése, egyből be is fékezett a teljes ipar. Az ágazat azonban még így is domináns súlyú a szektorban, sőt, az egyik nagy autógyártó régiónk újra átvette a...
Lezuhant egy helikopter pénteken Isztambul Büyükcekmece nevű külső városrészében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Hasan Akgün, a körzet polgármestere öt megégett holttestet látott a helyszínen.
A problémát az okozza, hogy az Európai Unió vezetői gyakran aggódnak, de azután ujjukat sem mozdítják, miközben az unióba érkezők többsége nem menekült, hanem gazdasági migráns - vélekedett a migrációs válságról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Corriere della Sera olasz napilapban pénteken megjelent interjúban
Pamplona - A Richter skála szerint 4,4 -es erősségű földrengés rázott meg egy városkát Észak-Spanyolországban. A rengéseket pénteken kora reggel észlelték.
A bukaresti szociálliberális kormány hatályon kívül fogja helyezni az előző szakértői kabinet holland hadihajók beszerzéséről szóló határozatát - közölte az Agerpres hírügynökség pénteken Sorin Grindeanu miniszterelnököt idézve
Los Angeles – Los Angeles pályázata kizárólag a 2024-es nyári játékok megrendezésére irányul – hangsúlyozták helyi illetékesek azzal összefüggésben, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fontolgatja: az őszi szavazáson vesztes jelentkező 2028-ban lehetne házigazda.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt első fokon egy év, letöltendő börtöntüntetésre ítélte a csepeli bíróság azt a férfit, aki újév napján bántalmazta a 238-as busz vezetőjét. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Nyugat-Európában a nyitást követően még nem látszódott túl nagy elmozdulás a tőzsdéken, azonban a délelőtt folyamán megjelentek a vevők a piacokon. A hazai piacon továbbra is a kispapírok a...
Ott folytatja Anglia egyik legnagyobb, abortuszokat végző brit klinikahálózat, ahol abbahagyta, egy abortusz elvégzéséhez továbbra is elég, ha a nő pár másodperces beszélgetésben bejelenti az igényét a műtétre.
A Benelux-államok hamarosan meghívják a visegrádi országcsoport vezetőit Hollandiába, hogy közösen tárgyaljanak az Európai Unió jövőjéről - közölte Mark Rutte holland kormányfő péntek délelőtt...
A visegrádi országoknak ismét sikerült eredményesen összefogniuk – mondta az Európai Parlament Néppárti Képviselője az eltérő minőségű élelmiszerek kapcsán, ami szerint Nyugat-Európához képest kevésbé jó minőségű a Kelet-Európába szállított ugyanolyan termék.
Bemutatta választási programjának első verzióját a szélsőjobboldalinak titulált Alternatíva Németországért (AfD), amiben többek között a muszlim fejkendő, a hidzsáb viselésének betiltását is kilátásba helyezik az iskolákban és közhivatalokban.
A vártnál nagyobb mértékben bővült Németország exportja és importja januárban, a folyó fizetési mérleg többlete viszont jelentősen csökkent - derült ki a német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adataitól.
A háziorvosoknak és fogorvosoknak kiírt, megnövelt keretösszegű letelepedési pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist - mondta Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap főosztályvezető-helyettese az M1 aktuális csatornán péntek reggel.