Méhes Csaba, a Fővárosi Nagycirkusz előadóművésze kapta Die Forelle (A pisztrángötös) című etűdjével a 7. Komediada nemzetközi bohóc- és pantomimfesztivál nagydíját az ukrajnai Odesszában április 1-jén.
Magyarország - Korán örültünk a jó időnek! Bár napsütéssel indul a hét, a délutáni órákra megnövekszik a felhőzet, az északi megyékben záporok, délen és nyugaton pedig erős, északkeleti szél várható. A hőmérséklet 20-25 fok körül alakul.
Öt százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak hétfőtől - közölte a Horvát Autópályák Vállalat (HAC). A horvát kormány március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet...
Bejelentette győzelmét Aleksandar Vucic a szerbiai elnökválasztáson vasárnap. A jelenlegi elnök már az első fordulóban megszerezte a voksok több mint 50 százalékát.
A Bp. Honvéd volt az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának legnagyobb nyertese: győzött, és a többi eredmény is számára kedvezően alakult. A kiesőzónába tartozó négy csapatból három nyerni tudott.
Horvátország - Idén nyáron többet fizethetünk egy horvátországi kiruccanásért, hétfőtől ugyanis drágább lesz a tengerhez való lejutás. A horvát kormány öt százalékkal emelte a kinti autópályadíjakat.
A hibrid után 1,2 literes benzines turbós motorjával teszteltük a Toyota futurisztikus crossoverét. Vajon elég hozzá ez a kicsi blokk? Tesztünkből kiderül!
Jelentős lemaradás volt tapasztalható az oktatás, az egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban tavaly 2015-höz képest, pedig ezek a gazdaság hosszú távú versenyképessége, a nagy hozzáadott érték szempontjából fontosak - figyelmeztetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán.
A szerb kormánykoalíció jelöltje, Aleksandar Vucic kormányfő már az első körben megnyerte a vasárnap megrendezett szerbiai elnökválasztást az előzetes, nem hivatalos adatok szerint.
Kismértékben egyre nő a bérlakásban élők száma Magyarországon, de más kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan nálunk is a lakosság döntő többsége saját tulajdonú otthonában él. A kormányzat kiemelt célkitűzések mentén támogatja a bérleményben élőket, de alapvető célja az, hogy a magyar családok inkább saját lakáshoz jussanak.
A baloldali kormánypárt jelöltje, Lenín Moreno nyerte meg az elnökválasztást Ecuadorban a vasárnap megtartott második forduló csaknem végleges eredményei szerint.
Az Egyesült Államok önállóan, Kína segítsége nélkül, egyoldalú lépésekkel is hajlandó és képes "felszámolni" az észak-koreai atomfegyver-fejlesztési program jelentette fenyegetést - mondta a Financial Timesnak Donald Trump amerikai elnök.
Öt százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak hétfőtől - közölte a Horvát Autópályák Vállalat (HAC). A horvát kormány március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, amely egyben az autópályadíjak növekedését vonta maga után.
Az alacsony kamatkörnyezetben egyre nagyobb teret nyernek a bankok bevételei között a díjbevételek, hiszen a bankoknak is meg kell élniük valamiből. Ez azt jelenti, hogy vége az ingyen bankolás kultúrájának- fogalmazott a német jegybank...
Gaskó István korábbi érdekképviseleti vezető legutóbbi ATV-s performansza után új mértékegység született, mi pedig megnéztük, hogy ebben a szférában hány faliórányi fizetésért tevékenykednek a legnagyobb szakszervezetek elnökei. Valamiért a tápláléklánc csúcsán voltak a legkevésbé közlékenyek.
A használt lakóingatlanok átlagosan 9,8 százalékkal, az újak pedig 8,9 százalékkal drágultak 2016 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest - idézi a KSH friss adatait az ingatlan.com elemzése. Balogh László az adatokat értékelve azt mondta: “A friss hivatalos számok megfelelnek a korábbi előrejelzéseknek. Az adatok azt tükrözik, ho
A Paks bővítési szerződésével függő helyzetbe került Orbánt információnk szerint Putyin utasíthatta a CEU kiebrudalására - Bokros Lajos orosz sajtóforrásokra hivatkozva ugyanezt állítja. A hazai szélsőjobb ujjong. A CEU vezetése az amerikai nagypolitikát is könnyedén fölhevítheti.
Egyetlen szabályosan működő külföldi egyetem van Magyarországon, ez a McDaniel College, a többi 27 nem tartja be a törvényeket - közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Tizenhét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig a rendőrök az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t
A Hyundai Tucson alá sorol be méretben a koreai gyártó legfrissebb újdonsága, amely a kis crossoverek népszerűségi hullámát meglovagolva többek között az Opel Mokka X ellenében érkezik majd. Méghozzá nem akármilyen formákkal, amelyet az ízelítő kép is bizonyít.
A baloldali kormánypárt jelöltje, Lenín Moreno nyerte meg az elnökválasztást Ecuadorban a vasárnap megtartott második forduló csaknem végleges eredményei szerint - közölte a központi választási bizottság Quitóban