2017. április 4. kedd

ápr. 4
13:33
Közvetlen légijárat indul Pristinába (hirado.hu)
Megemelték a Magyarországon tanuló koszovóiak keretszámát.
ápr. 4
13:36
Jubilál a debreceni Méltóság mezeje program (ProfitLine)
Tízéves a Debreceni Hospice Ház Alapítvány Méltóság mezeje programja, a városban működő 1600 civil szervezet közül ez érte el, mozgatta meg a legtöbb embert, köztük gyerekek ezreit - mondta a város alpolgármestere hétfőn, a Méltóság hete megnyitóján a Kenézy kórházban.
ápr. 4
13:36
Már Kazahsztánba is repül nyár elejétől a Wizz Air (AQUA)
Kazahsztán fővárosába, Asztanába indít járatokat júniustól a magyar hátterű Wizz Air – jelentette be Váradi József vezérigazgató Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlété­ben. A gépek az első időszakban hetente kétszer közlekednek, az első járat június 8-án indul.
ápr. 4
13:39
Janicsák Veca tiszta vizet öntött a pohárba: reagált a szakításról szóló pletykákra (Blikk)
Többször felröppent a pletyka Janicsák Vecáról és párjáról, hogy szakítottak.
ápr. 4
13:39
Elképesztő, hogy lefogyott most a szülinapos Bangó Margit. Legalább 10 kilót ledobott (Blikk)
Az énekesnő életében ez hatalmas fordulópont.
ápr. 4
13:39
Megharapta egy hal, ezért kényszerül kerekesszékbe a 12 éves kislány (Blikk)
Cornwall - Szörnyű dolog történt a családi nyaraláson: egy hal megharapta a 12 éves kislányt, amitől képtelen járni.
ápr. 4
13:39
Kiderült, mikor kísérik utolsó útjára a tragikus balesetben elhunyt kajakost (Blikk)
Kiderült, mikor fogják utolsó útjára kísérni a világbajnok kajakost.
ápr. 4
13:39
Hoppá: ötödjére is Daniel Craig lesz James Bond (Blikk)
New York - Sajtóhír alapján, a brit filmsztár lesz a soron következő Bond-mozi címszereplője.
ápr. 4
13:39
Lúdláb torta sütés nélkül. Nem túl édes, habos, csokoládés – egyszóval isteni (Blikk)
Ráadásul a kekszes alapnak köszönhetően gyorsan elkészül.
ápr. 4
13:39
Megszavazták a felsőoktatási törvény módosítását (hirado.hu)
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A felsőoktatási törvény módosítását 123 kormánypárti igen és 38 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére.
ápr. 4
13:39
Rábólintott a milliárdos brüsszeli büntetésekre a kormány (Portfolio)
Két olyan kormányhatározat is megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben, amely fontos információkat tartalmaz az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó uniós Operatív Programokról. Az egyik határozat még a régi, 2007-2013-as ciklust...
ápr. 4
13:39
Hoppá, nem rejtegeti tovább csodás kebleit Vajna Timi - videó (Ripost)
Hatalmas boldogságban tölti a mindennapjait a Maldív-szigeteken Vajna Timi. Olyannyira felszabadult, hogy még a melltartójától is megszabadult!
ápr. 4
13:41
Ez a világ legnépszerűbb női neve (Blikk)
Nálunk is szeretik.
ápr. 4
13:41
Fogadási csalás a Barcelona meccsén - négy játékost vehettek meg (Blikk)
Hatalmas focibotrány Spanyolországban! A Barcelona harmadosztályú B csapatának Eldense elleni mérkőzésén fogadási csalás történhetett.
ápr. 4
13:41
Indulhat az újabb olasz bankmentés, 6,4 milliárd euró lesz a vége (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint az olasz Banca Popolare di Vicenza és a Veneto Banca szolvens és 6,4 milliárd eurónyi tőkére van szükségük ahhoz, hogy azok is maradjanak. Lényegében ezzel az EKB jóváhagyta az újabb olasz bankmentést...
ápr. 4
13:45
Megszavazták a CEU-törvényt (ATV)
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A felsőoktatási törvény módosítását 123 kormánypárti igen és 38 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére.
ápr. 4
13:45
La Liga: Kötelező házi feladat az Atléticónak a madridi derbi előtt (Agroinform)
A Real Sociedad az elmúlt hetekben nem tanúsít gigászi ellenállást a La Ligában.
ápr. 4
13:45
Kezdődhet a Palóc felszámolása (hirado.hu)
November óta tartott a csődeljárás.
ápr. 4
13:51
Budapesten zajlott a World Exchange Congress tőkepiaci konferencia (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde szervezésében Budapesten zajlott a World Exchange Congress tőkepiaci konferencia, melyre 64 országból 225 látogató érkezett a magyar fővárosba. A globális tőzsdék és elszámolóházak, valamint a tőzsdékhez kapcsolódó...
ápr. 4
13:51
Törvénybe foglalták a Böjte Csaba bevezette bentlakás-típust (hirado.hu)
Megszavazta a román képviselőház kedden azt a törvénymódosítást, amellyel beépítik a szociális kerettörvénybe a Böjte Csaba ferences szerzetes által bevezetett bentlakás-típust, és lehetővé teszik a Romániában elismert, szociális szolgáltatóként is akkreditált felekezetek tevékenységének állami vagy önkormányzati finanszírozását.
ápr. 4
13:51
Újabb terrortámadás Oroszországban? (USAracing)
Agyonlőttek két rendőrt a dél-oroszországi Asztrahánban, terület kormányzója, Alekszandr Zsilkin szerint a tettesek radikális iszlamisták voltak – jelentette kedden a RIA orosz hírügynökség.
ápr. 4
13:54
Itt a válasz, mire költi az állam a Nemzeti Tehetség Programra felajánlott adót (Adózóna)
Már március 14-én megjelentek a Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2017. évi pályázatainak első felhívásai – közölte ma az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pályázatok beadási határideje április 20. Évek óta a Nemzeti Tehetség Program a kiemelt költségvetési előirányzat a különféle egyházak mellett, amelyre az szja 1 százalékát felajánlhatják az adózók.
ápr. 4
13:54
Ma kezdődik a Primavera ’17 fesztivál (autopro)
A fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése a célja az immár negyedik éve megrendezett Primavera fesztiválnak. Az egy héten át, április 4–9-ig tartó eseménysorozaton vidéki és határon túli teátrumok vendégeskednek legfrissebb opera-előadásaikkal.
ápr. 4
13:57
Trump magasról tesz a magánszférára (Privátbankár)
Az Egyesült Államok elnöke eltörölte Obama rendeletét a netes adatvédelemről.
ápr. 4
13:57
Tóth Gabi kőkeményen megmondta: Nem semmi, amit saját testvérének, Verának üzent (Blikk)
Ú, na ez kemény!
ápr. 4
13:57
Botrány és szirénaszó a Parlamentben a CEU-szavazás előtt (Blikk)
Éppen a szavazógépeikre hajoltak volna a képviselők a Tisztelt Házban, hogy megszavazzák a Lex CEU-t, amikor éles szirénaszóra kapta mindenki fel a fejét.
ápr. 4
13:57
Újra iható a vezetékes ivóvíz Jászkiséren (hirado.hu)
Magasabb arzén- és mangánértékeket találtak korábban a rendszerben.
ápr. 4
13:57
A fideszes képviselő szerint nem igaz, hogy tudásellenesek lennének, ezt az ő személyes példája is mutatja (444.hu)
Vinnai Győző középiskolai tanárszakot végezve ott ülhet a parlamentben, hogy lehetne ez tudásellenesség.
ápr. 4
13:59
Eldőlt: nyáron hazarendelik a washingtoni magyar nagykövetet - ő lehet az utód (Blikk)
Szemerkényi Rékát 2015 februárjában nevezték ki a posztra és nyárig marad hivatalában. Sajtóértesülések szerint utóda Szijjártó Péter miniszter helyettese, Szabó László lehet.
ápr. 4
14:01
Vége: elkaszálja a Parlament a CEU-t (Blikk)
Megszavazták a CEU ellen hozandó törvénymódosítást.
ápr. 4
14:03
Elvitte a főnyereményt Zoltán - Interjú Magyarország frissen meggazdagotott, legszerencsésebb emberével (Blikk)
Szilárd Zoltán 25 millió forinttal gazdagabban távozott a Maradj talpon! stúdiójából hétfő este, hiszen tíz párbajon át állta a sarat, talpon maradt, és, ahogy azt menyasszonyának megígérte, a fődíjjal tért haza. Előző este sokáig dolgozott, kissé kialvatlanul érkezett a műsor felvételére, de úgy véli, éppen ebből tudott előny kovácsolni.
ápr. 4
14:03
Így vitáztak a lex CEU-ról - Aztán persze simán megszavazták (Alternatív Energia)
Akár kordokumentumnak is beillik, ami ma az egyetem ügyében elhangzott a sokat látott falak között.
ápr. 4
14:03
Fekete ingatlanhirdetésekkel kampányol a Habitat (Kreatív Online)
Bérlakáspolitikai reformot sürget a Habitat for Humanity országos akciója és petíciója.
ápr. 4
14:03
Újra kinyitottak a lengyel diplomáciai képviseletek a lucki gránátvetős támadás után (hirado.hu)
Újra kinyitottak Lengyelország ukrajnai külképviseletei kedden azután, hogy csaknem egy hétig zárva tartottak a Nyugat-Ukrajnában lévő lucki főkonzulátust ért gránátvetős támadás után - közölte a lengyel nagykövetség.
ápr. 4
14:05
Május 10-én tartják a kvótaper tárgyalását (hirado.hu)
Május 10-én lesz a tárgyalás az Európai Unió Bíróságán a menedékkérők áttelepítését célzó uniós program ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében - tájékoztatta az MTI-t kedden a luxembourgi székhelyű törvényszék.
ápr. 4
14:06
A kormány csak javítana a magyar gazdák helyzetén (ProfitLine)
A kormány célja a magyar gazdák helyzetének javítása a közös uniós agrárpolitika finomhangolásakor - jelentette ki Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár hétfőn, a mezőgazdasági és halászati tanács luxemburgi ülése után.
ápr. 4
14:06
A játékbaba figyeli a családot - Németországban már betiltották (hirado.hu)
A Cayla babák – a történet gonosztevői – olyan játékok, amelyekben van mikrofon, hangszóró és egy Bluetooth-adó.
ápr. 4
14:09
Kifolyik a pénz a kezedből? 6 végzetes hiba: ezért vagy képtelen megtakarítani (Pénzcentrum)
Néhány tipikus hibával tíz- vagy százezrekkel rövidíthetjük meg a családi kasszát. Összeszedtük, mire érdemes figyelni. Ha kicsit odafigyelünk, rengeteget spórolhatunk vagy épp rengeteg pénzt takaríthatunk meg. Sokan hadilábon...
ápr. 4
14:09
Migránsok miatt kaphatunk brutális ultimátumot: az EU-tagság a tét (Ripost)
Távozásra szólítanák fel az Európai Unióból a lengyeleket és a magyarokat a Times információi szerint.
ápr. 4
14:12
Indiai sül látott napvilágot Nyíregyházán (hirado.hu)
A parkban élő három ivarérett állat és a kölyök éjszakai életmódot folytat.
ápr. 4
14:15
Ultimátumot kaphat Magyarország: kirakhatnak minket az EU-ból? (Menedzsment Fórum)
A The Times című konzervatív brit napilap értesülése szerint Franciaország, Németország és 21 más EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból.
ápr. 4
14:15
Nagyon nagy a baj! Életmentő műtétre van szüksége Paudits Bélának (Blikk)
Barátja, Lajsz András élő tévéműsorban kért segítséget.
ápr. 4
14:15
Leveles sajtos rúd házilag (Mindmegette)
ápr. 4
14:15
Ha ezt csinálod, örörkre megszabadulhatsz a visszatérő korpától (Blikk)
Könnyebb, mint gondolod.
ápr. 4
14:15
Vége: elkaszálja a Parlament a CEU-t, a Közép-európai egyetem viszont maradhat - most ez mi akkor? (Blikk)
Megszavazták a CEU ellen hozandó törvénymódosítást.
ápr. 4
14:15
Világháborús robbanótestet találtak Hajdú-Bihar megyében (hirado.hu)
Útfelújítási munka közben vélhetően világháborús robbanótestet találtak Hajdú-Bihar megyében, Nyíradony közelében.
ápr. 4
14:15
Kedd reggel is megdőlt egy időjárási rekord Budapesten (Háziállat)
15,1 fokot mértek Budapesten. Sosem volt még ezen a reggelen ilyen enyhe az idő a fővárosban.
ápr. 4
14:15
Donald Trump egyedül is elbánna Észak-Koreával (USAracing)
– Az Egyesült Államok önállóan, Kína segítsége nélkül, egyoldalú lépésekkel is hajlandó és képes felszámolni az észak-koreai atomfegyver-fejlesztési program jelentette fenyegetést – mondta a Financial Timesnak Donald Trump. Az amerikai elnök a hét második felében megvitatja Phenjan atomprogramját Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnökkel, akit fl
ápr. 4
14:17
Megszavazták a CEU-t ellehetetlenítő törvényt (Menedzsment Fórum)
Ennyi volt.
ápr. 4
14:17
Háborognak a Barátok közt rajongók! Már senki sem bírja elviselni a legújabb változtatást... (Blikk)
EZ már nagyon nem tetszik a rajongóknak.

Keresés