2017. április 4. kedd

ápr. 4
21:39
Többen emeltek szót a törvénymódosítás ellen (Gondola)
Több intézmény és szervezet képviselői emeltek szót a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása ellen
ápr. 4
21:41
Lomnici: nem lehetetlenítik el a civil szervezeteket (Gondola)
Elkészült a külföldi lobbi szervezetek tevékenységét szabályozó törvény
ápr. 4
21:42
George Pataki: a CEU-ügy kihatással lesz az amerikai-magyar kapcsolatra (Menedzsment Fórum)
New York állam korábbi kormányzója is üzenetben fejezte ki nemtetszését a CEU-t ellehetetlenítő törvény miatt. Ő volt az, aki 2004-ben megkötötte New York állam nevében Magyarországgal a CEU működését szabályozó megállapodást.
ápr. 4
21:45
Szirénaszót követően szavazták ki a CEU-t (Blikk)
— Légvédelmi sziréna zavarta meg tegnap a lex CEU elfogadását. Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője jó fél percig szirénázott a kezében tartott megafonjával, míg a teremőr el nem vette tőle a készüléket.
ápr. 4
21:48
Minden, amit a CEU-ügyről eddig tudni érdemes! (ProfitLine)
Az Országgyűlés kedden kormánypárti többséggel megszavazta a felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Több intézmény, szervezet, ellenzéki párt tiltakozását fejezte ki, és arra kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt. A változtatásokkal érintett Central European University (CEU) jogi lépéseket helyezett kilátásba. A
ápr. 4
21:51
CEU: Természetesen Berlin is megszólalt (Gondola)
Német külügyi államminiszter: érthetetlen, hogy miért volt szükség a felsőoktatási törvény módosítására A német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth szerint érthetetlen, hogy miért volt szükség a magyar felsőoktatási törvény módosítására
ápr. 4
21:51
Hűl a levegő - Ne hagyja otthon az esernyőt! (Alternatív Energia)
A megnövekvő gomolyfelhőzet mellett rövid napos időszakok is lesznek.
ápr. 4
22:03
Holland hírszerzés: Oroszország befolyásolni próbálta a választásokat (ATV)
Oroszország álhírek terjesztésével próbálta meg befolyásolni a márciusi hollandiai választásokat - mutatott rá kedden közzétett éves jelentésében a holland hírszerző szolgálat (AIVD).
ápr. 4
22:06
Idén is lesz Kastélyok Nyitott Hétvégéje (ProfitLine)
Többek között erről is döntött a Magyar Kastélyszállodák Szövetsége az április 4-én megtartott közgyűlésén.
ápr. 4
22:09
Magyar Kupa - Továbbjutott a címvédő Ferencváros (Gondola)
Hazai 2-1-es sikerét követően a címvédő Ferencváros kedden gól nélküli döntetlent ért el a Diósgyőri VTK vendégeként, így bejutott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe
ápr. 4
22:09
Sikerült a fordulat az amerikai tőzsdéknek (Portfolio)
A kereskedés elején nem volt határozott irány a tengerentúli részvénypiacokon, a befektetők a csütörtöki Donald Trump-Hszi Csin-ping találkozótól várják a nagyobb mozgásokat.Pluszok mindenhol 2017.04.04 22:02Nagyon szűk sávban mozogtak...
ápr. 4
22:18
A Fehér Ház szerint Aszad csapatai követték el a vegyifegyveres támadást Szíriában (444.hu)
Az amerikai kormányszóvivő azt mondta, az lenne a legjobb, ha a szíriai elnök eltűnne a hatalomból.
ápr. 4
22:27
Hogyan aggódjunk a CEU-ért? (Gondola)
Itt, a Kárpát-medencében még nagyon hosszú út áll előttünk, ha fel akarunk zárkózni a helyesen aggódó Nyugathoz.
ápr. 4
22:39
Új darabban tűnik fel Ábel Anita (Blikk)
Kerekes Józseffel lép színpadra Ábel Anita.
ápr. 4
22:42
A Ferencváros az első elődöntős a Magyar Kupában (Sport365)
Jól tartották magukat a miskolciak, de a továbbjutásra nem volt ma esélyük.
ápr. 4
22:51
Gól nélkül is nagy-nagy Fradi-öröm (Azenpenzem)
A Ferencvárosnak a gól nélküli döntetlen is megfelelt a labdarúgó Magyar Kupa visszavágóján Diósgyőrben, így is bejutott a legjobb négy közé 2-1-es összesítéssel. A másik három párharcot szerdán fejezik be.
ápr. 4
23:15
Szalai Ádámék legyőzték a Bayern Münchent (Sport365)
A magyar csatár csapata a harmadik helyen áll a Bundesligában.
ápr. 4
23:18
Elég az art moziknak ennyi támogatás? (ProfitLine)
Mintegy hetvenmillió forint támogatást nyújt pályázati úton art mozik és art besorolású filmalkotások forgalmazásának támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
ápr. 4
23:24
Tunéziában bezárattak egy szórakozóhelyet, mert egy dj remixelve tolta le a müezzin énekét (444.hu)
Dax J nem gondolta volna , hogy baj lehet az ilyesmiből.
ápr. 4
23:30
Megnyitotta kaput az IBM Budapest Lab (ProfitLine)
Fejlesztőközpontot nyitott Budapesten az IBM a videó felvételekből kinyerhető információtartalom növelésére az ember és gép közti kommunikációt bonyolító mesterséges intelligencia alkalmazásával - tájékoztatta kedden az MTI-t az IBM Budapest Lab.
ápr. 4
23:39
Szigorítás után tüntetés (Gondola)
A parlament elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását. Több ezer demonstráló élőlánccal tiltakozott a CEU épületénél, Budapesten.
ápr. 4
23:45
Tanítási sztrájkot szervez a BME egyik tanára a lex CEU miatt (444.hu)
Várja a többi sztrájkoló jelentkezését.
ápr. 4
23:54
Új vezérigazgatót köszönt a Budapest Bank (ProfitLine)
Tóth Viktort, a Budapest Bank eddigi vállalati üzletágvezetője lett a bank vezérigazgatója április 1-től, miután a korábbi vezérigazgató, Zolnai György március 31-én távozott a pénzintézet éléről - közölte a bank az MTI-vel kedden.
ápr. 4
23:57
Lex CEU: szerdán két óránként lezárnak egy hidat (Gondola)
Kedden a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen előbb az egyetemnél tüntettek, majd több százan átvonultak a Parlament elé, ahol ki akarták tűzni az EU-s zászlót

2017. április 5. szerda

ápr. 5
0:12
Hamarosan nem bújhatnak ki az adózás alól a multik (ProfitLine)
Kedden tárgyalja a parlament azt a törvényjavaslatot, amely bezárhatja a kiskapukat a multik adóelkerülési gyakorlata előtt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
ápr. 5
0:15
Jani a zivatarban (Gondola)
ápr. 5
0:30
A Károli Gáspár Református Egyetem az MNB-vel működik együtt (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást írt alá a gazdasági képzések támogatásáról a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Károli Gáspár Református Egyetem rektora kedden, Budapesten - közölte a jegybank honlapján.
ápr. 5
0:51
Újabb jelentés a tüntetésről (Gondola)
A CEU-s tüntetés kb. annyira volt komolyan vehető, mint Demszky Gábor Képzavar, agyhalál, unalmas sallangok, liberális hiszti
ápr. 5
1:06
Egymást támogatja a Corvinus egyetem és a fenntartható fejlődésért üzleti tanács (ProfitLine)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) - közölte a két szervezet közös közleményben az MTI-vel.
ápr. 5
1:36
Így terem a méz Magyarországon - Ábra (ProfitLine)
Méztermelés Magyarországon, 2000-2014.
ápr. 5
2:06
Mennyire fontos a jó környék lakásvásárláskor? (ProfitLine)
A bűnözési ráta csökkenése elősegíti a lakásárak emelkedését, miközben az elmúlt három évben a nagyobb lakáspiaci beruházások környékén csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, vagyis a két adat kölcsönhatásban van - állapította meg az otthontérkép.hu a legfrissebb rendőrségi statisztikák és a ingatlanpiaci kínálati árak területi összevetése
ápr. 5
2:36
Ezek a diegós fiúk tavaly is kitaláltak valamit! - Jelentősen növekedett az árbevétel (ProfitLine)
A Diego lakberendezési áruházlánc 16,3 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 14,8 százalékkal többet az előző évinél, 2017-re pedig a forgalom 16 százalékos növekedését várja a társaság, így 18,9 milliárd forint forgalom a terv - közölte a Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kedden az MTI-vel.
ápr. 5
3:03
Gyerekkori cukorbetegség: Még mindig nehézkes az elfogadása? (WebBeteg)
Bár a gyermekkori cukorbetegség gyógyíthatatlan, krónikus állapot, az ebben szenvedők is megfelelő kezelés mellett teljes életet élhetnek, de az ilyen gyerekek oktatási rendszerbe jutása még mindig nehézkes - derült ki a témában tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
ápr. 5
3:06
Brexit - Vesztébe rohanna Nagy-Britannia? (ProfitLine)
A brit kormány még fel sem mérte azokat a gazdasági, jogi és egyéb kockázatokat, amelyek abból erednének, ha a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának - áll a londoni alsóház Brexit-bizottságnak kedden ismertetett átfogó jelentésében.
ápr. 5
3:09
Rekordbajnok bringás gyúrja a kupagyőztes Fradis kézislányokat (Blikk)
— A kerékpárról átnyergelt a kézilabdára, már ebben a sportágban gyűjti a trófeákat Pais Péter (54). A Ferencváros legendás, 109-szeres rekordbajnok, vb-negyedik és vb-hatodik exbringása a zöld-fehérek női kéziseit segítette hozzá gyúróként legutóbb, hogy a Győr legyőzésével megnyerjék a Magyar Kupát.
ápr. 5
3:27
Az ebola üldözte haza az afrikai gyémántbányát irányító Gergelyt (Blikk)
— Megküzdött a maláriával, bent ragadt a dzsungelben, kígyót evett és tűzharcba is keveredett Szabó Gergely (33), aki egy gyémántbánya igazgatójaként két évet töltött a nyugat-afrikai Sierra Leone-ban.
ápr. 5
3:27
Tananyag lett a Koltay Gábor filmje (Blikk)
— Kik csináltak közönségfilmet a Honfoglalásból? Elvileg a nézők, gyakorlatilag az adófizetők, hiszen húsz évvel ezelőtt rengeteg honi tanintézmény költségvetését növelte a mozijegyek tömeges vételezése.
ápr. 5
3:48
Drasztikusan nőtt a Kométa árbevétele (ProfitLine)
A Kométa 99' Zrt. tavaly 6 milliárd forinttal növelte árbevételét, adózás előtti eredménye meghaladja az 550 millió forintot az előzetes adatok alapján - közölte a társaság az MTI érdeklődésére.
ápr. 5
4:03
29 éve hajléktalan asszonyon segített Szalay Kriszta (Blikk)
— Beváltotta ígéretét Szalay Kriszta (53)!
ápr. 5
4:06
Szerbia és Horvátország elnyammogta a békecsokit (ProfitLine)
ékejobb helyett "békecsokit" nyújtott Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök horvát kollégájának, Andrej Plenkovicnak kedden a boszniai Mostarban, ezzel is jelezve: nincsenek diplomáciai súrlódások a két ország között egy korábbi, csokoládét is érintő ügy miatt.
ápr. 5
4:12
Kézilabda: komoly erősítések Dunaújvárosban (Sport365)
A klub honlapján Szemenyei István ügyvezető kedden jelentette be négy játékos érkezését.
ápr. 5
4:21
Hamarosan elhagyja az országot Ördög Nóri és családja (Blikk)
— Komoly döntéshelyzet elé került Ördög Nóra (35): egy hónapot tölt majd Ázsiában a TV2 új, utazós realityjével, ám a műsorvezető nem akart hosszú hetekre távol maradni a családjától.
ápr. 5
4:21
Szavazzon! Ön voksolna Havas Henrikre? (Blikk)
Visszatérne a politika színterére Havas Henrik (67)! A tévés elindul a május 14-i időközi választáson Kis­orosziban.
ápr. 5
4:25
18 ezer embert irányít a legbefolyásosabb magyar nő (Blikk)
Magyarország — Ismét elkészítette a legbefolyásosabb magyar nők listáját a magyarországi Forbes magazin.
ápr. 5
4:36
Még mindig sok felesleges mítosz övezi a gyerekkori cukorbetegséget (ProfitLine)
Bár a gyermekkori cukorbetegség gyógyíthatatlan, krónikus állapot, az ebben szenvedők megfelelő kezelés mellett is teljes életet élhetnek, de az ilyen gyerekek oktatási rendszerbe jutása még mindig nehézkes - derült ki a témában tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
ápr. 5
5:03
Európa elfordul Orbántól (Alternatív Energia)
A menekültügy és a lex CEU beteheti a kaput: az uniós politikusok a Fidesz távozását követelik.
ápr. 5
5:06
Megnyílt a Nemzeti Tehetség Program pályázata (ProfitLine)
Már lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program idei pályázataira, a beadási határidő április 20. - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
ápr. 5
5:09
Soroztban dőltek meg a melegrekordok (Háziállat)
Kedden újabb melegrekord született: a fővárosban ismét megdőlt a napi minimumhőmérsékleti rekord, hajnalban 15,1 Celsius-fokot mértek.
ápr. 5
5:21
Túl sok az ügyvéd (Alternatív Energia)
Marad a sikerdíj, a legkisebb óradíjakat a szakma köztestülete határozhatja majd meg.
ápr. 5
5:23
Ömlik a mocsok Zuglóra (Alternatív Energia)
"A Fidesz kampány üzemmódba kapcsolt, és szórja a közpénzt."

Keresés