Elkezdődtek a klinikai vizsgálatai a Moderna emlékeztető oltásának, amelyet a koronavírus Dél-Afrikában azonosított variánsa ellen fejlesztettek ki emlékeztető oltásként való használatra.
A kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra 2016-ban került be a hungarikumok közé, de történetük a régmúltba nyúlik vissza. A bükkaljai kaptárköveket rengeteg titok övezi, de az ottani kőkultúra nem csak ezek miatt különleges. A területen rengeteg kőbe vájt pince, barlanglakás, kőhodály és bújó is található, nem beszélve a várakhoz köthető kőemlékekről
Prijanka Csopra Jonas színész-producer és férje, Nick Jonas énekes-dalszerző-színész jelenti be március 15-én hétfőn élő közvetítésben az Oscar-jelöléseket 23 kategóriában - közölte kedden a díjakat odaítélő amerikai filmakadémia.
A Haas csapatának tüzesen kell nekivágnia a 2021-es Forma-1-es szezonnak – ezt mondja az istálló új versenyzője, Mick Schumacher, aki természetesen mindent megtesz azért, hogy valahányszor pályára gurul, tökéletes teljesítményt nyújtson.
Az utóbbi egy héten népességarányosan Somogy, Komárom-Esztergom, Nógrád és Győr-Moson Sopron megyében regisztrálták a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet Magyarországon. Ezeken a területeken lényegesen erősebben van jelen a járvány, mint az ország más részein. Ugyanakkor a koronavírus jó néhány enyhébben fertőzött területen kezdett el gyorsulni.
A koronavírus reprodukciós rátája 1,3, ez azt jelenti, hogy egy ember három embert tud megfertőzni. Lisziewicz Julianna immunológus elmondta, hogy ezt az arányt nem az átoltottság, hanem a személyes érintkezések csökkentése tudja megakadályozni.
Pénteken újra mozgásba lendül a Forma–1 világutazó cirkusza: megújult autókkal és mezőnnyel rajtol a bahreini teszthét! Információk a beosztásról, a programról, és azt is elmondjuk, mire lesz érdemes figyelni.
A magyar kormányzathoz hasonlóan az Európai Bizottság is híve a közös, uniós oltóanyagbeszerzések céljából a vakcinagyártókkal megkötött keretmegállapodásokra vonatkozó átláthatóságnak - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.
A magyar kormányzathoz hasonlóan az Európai Bizottság is híve a közös, uniós oltóanyagbeszerzések céljából a vakcinagyártókkal megkötött keretmegállapodásokra vonatkozó átláthatóságnak - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.
Ambrus Attila egyenesen odavolt nagymamájáért, aki féltette, óvta és nagyon szerette őt. Édesapjáról sajnos ugyanez már nem mondható el, aki a nagymama halála után keményen nevelte fiát.
Jó minőségű bort fogyasztani nem csak presztízs, hanem öröm is. A bor napi – természetesen mértékletes – fogyasztásának ráadásul pozitív élettani hatásai is vannak; ez élményt pedig tovább fokozhatjuk az adott borhoz tökéletesen illő ételekkel. Cikksorozatunkban arra szántuk el magunkat, hogy a gondosan válogatott borokhoz izgalmas fogásokat ajánlj
Az elmúlt egy év mindenkit megtanított rá, mennyire fontos a személyes higiéniánk. Annak ellenére azonban, hogy már mindent tudunk a helyes kézmosásról, bőven vannak még olyan rossz szokások és tévhitek, amikkel ideje leszámolni. Nem is gondolnánk, hogy olyan apróságok, mint az, hol tartjuk a törölközőnket, mennyire fontos, pedig az!
Elkezdődtek a klinikai vizsgálatai a Moderna emlékeztető oltásának, amelyet a koronavírus Dél-Afrikában azonosított variánsa ellen fejlesztettek ki emlékeztető oltásként való használatra.
A koronavírus-válság egyik legnagyobb vesztese a vendéglátás és az idegenforgalom, amelynek problémáit országonként eltérő módon kezelik. Van, ahol csak tessék-lássék segítséget kap a szektor, van, ahol vaskos összeggel támogatják meg a bajba jutott cégeket. Az Egyesült Államokban szerda este hagyta jóvá a kongresszus Joe Biden elnök 1900 milliárd
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtökön úgy döntött, hogy változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek nulla százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje.
Magas megbetegítő képességű madárinfluenza-vírust mutatott ki elhullott vadmadarakból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád és Somogy megyében – tájékoztatott a hatóság a honlapján.
Évente egyre több nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot – sok esetben egy nőgyógyászati szűrővizsgálaton múlik a túlélés. Ismerd meg Tóth Icót, aki sorstársaival együtt a halál torkából megmenekülve tetováltatta magára a betegségben, a gyógyulásban erőt és reményt adó mályvavirágot.
„A hagyományos szerepeken edződött többség számára biztosan nem hangzik ez olyan félelmetesen, mint amilyen félelmetes valójában” – írja szerzőnk, aki egy hétre átvette b. neje, a mi Marossy Krisztánk helyét a háztartásban. Olvasd el cikk párját, azaz a feleség verzióját is!
1990-ben itthon éppen csak ízlelgettük az újfajta szabadság ízét, Amerikában viszont egy Bruce Malmuth nevű úriember elkezdte rendezni legújabb filmjét, az Ölve vagy halva című, harcművészeti akciófilmet. A sztori nem mindennapi, nekem óriási nagy kedvencem. Adott egy Los Angeles-i rendőr, Mason Storm (Steven Seagal), aki felettesei megbízására le
Most, hogy az emelkedő árfolyamoknak hála újra a figyelem középpontjába kerül a Bitcoin, egyre többen gongatják a vészharangot a bányászat ökológiai lábnyoma kapcsán. Bill Gates nemrég a New York Times-nak elmondta, hogy saját magát bitcoin szkeptikusnak tartja és aggasztja őt…
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/03/11/3590/
A csendes, leginkább csak a kézműves sörfőzőjéről ismert Balaton-parti településen, Balatonvilágoson, egy a környék jelenlegi épített környezetéhez képest gigantikus beruházás jelei bontakoznak ki.
Kiderült, hogy melyik festményt lopták el Xantus Barbarától, amit mostantól szinte lehetetlen eladni, ugyanis felkerült a műtárgyfelügyelet honlapjára a lopott műtárgyak közé.
A tagállamok szerdán egyetértettek, hogy júniusig meghosszabbítják a márciusban lejáró exportellenőrzési rendszert. Közben tovább gerjed az EU-brit vakcinaexport-vita is.
A dán egészségügyi hatóság csütörtökön ideiglenesen, legalább 14 napra felfüggesztette az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinák beadását. Norvégia és Izland is leállította az oltást ezzel.
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) csütörtöki közleménye szerint nincs olyan adat, amely megerősítené, hogy az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag okozta volna a Dániában észlelt vérrögképződéseket.
A járvány hatására a Hajdu Autotechnika Zrt. gyártási volumene a tavaszi hónapokban drasztikusan visszaesett, a vállalat gyorsan reagált és működését az aktuális piaci igényekhez igazította.
Változékony idő várható a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén: napsütésre és esőre is készülni kell. A maximumok jellemzően 10 fok körül alakulnak, de hajnalban továbbra is lesznek fagypont alatti hőmérsékletek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.
Már reggel is volt egy kis forinterősödési hullám, aztán délután az Európai Központi Bank jelzései nyomán a forint újabb lendületet vett és az euróval szembeni jegyzések 365 alá buktak. Kedden még 368-nál járt az árfolyam, így egyre inkább távolodunk a 369,5-ös forint történelmi mélyponttól. Lényeges, hogy ma a többi régiós devizánál nem látunk oly
A koronavírus-járvány első hulláma több mint 6 millió munkahely megszűnéséhez vezetett az Európai Unióban, és az ideiglenes szerződéssel dolgozó munkavállalókat, valamint a fiatal nőket kétszer jobban sújtotta a munkanélküliség, mint a 2008-as pénzügyi válság idején - olvasható az európai uniós intézményrendszerhez tartozó Eurofound ügynökség csütö
Lassan egy hete mástól sem hangos a sajtó, mint Meghan Markle és Harry herceg őszinte interjújától Oprah Winfrey-vel, amiből igencsak súlyos dolgok derültek ki a sussex-i hercegné magánéletéről és arról, miként is élte meg azt a szűk időt, amit Nagy-Britanniában töltött esküvőjüket követően Harryvel.
Sok népszerű sorozat mellett A Grace klinika sorsa is megpecsételődni látszik, melynek oka a koronavírus-járvány lehet. A 2005 óta, Magyarországon is óriási népszerűségnek örvendő sorozat idei szezonja lehet az utolsó. A világjárvány miatt a szériának egyszer már szüneteltetni kellett a forgatási munkálatait, emiatt a 16. és az éppen futó