Bécsben elhalasztják a nem sürgős, tervezhető műtéteket a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek emelkedő száma miatt, hogy szükség esetén biztosítani tudják a megfelelő számú ágykapacitást a kórházakban - jelentette be Markus Pederiva, a bécsi egészségügyi szövetség sajtószóvivője pénteken.
Az illegális háztartási hulladékégetés akár több százszor komolyabb egészségkárosító kockázatot jelent a települések lakói számára Kelet- és Közép-Európában annál, mint amit eddig feltételeztünk. Ezt állapította meg egy új nemzetközi kutatás.
Már szinte megszokott – de nem szabad elfogadni –, hogy a gyümölcsösökben az időjárási anomáliák komoly kárt okoznak (késői fagy, jégverés, felhőszakadás), majd a termés érése szakaszban egyre több károsító próbálja megdézsmálni a verejtékes munkánk eredményét. Valahol ez lehetne talán az elmúlt évi visszatekintésünk esszenciája, de nézzük kicsit r
Izgalmasan indul a tavasz, hiszen egy hét leforgása alatt öt országos premier is érkezik az AXN-re. A csatorna márciusi kínálatában olyan újdonságok szerepelnek, mint a nemzetközi sikersorozat, A Doki — Egy új esély és a 50 Cent nevével fémjelzett Életfogytig ügyvéd, de jön a bolgár Ördögtorok, a médiumok világába kalauzoló A jóslás urai és az Ördö
A kutyaszaporítók és kölyökkutya-kereskedők összekapcsolt ellenőrzése során vont vizsgálat alá a Nébih egy Baranya megyei kutyakereskedőt, valamint a hozzá kölyköket beszállító Tolna megyei szaporítót. Mindkét érintettnél olyan súlyos hiányosságokat tárt fel a hatóság, amelyek együttesen csaknem milliós nagyságrendű bírság kiszabását indokolták.
„Akkor tudjuk megtenni az első újranyitási lépést, amikor minden 65 év feletti ember, aki regisztrálta magát, be lett oltva” és idáig addigra jutunk el, „amikor a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót” – jelentette ki a ma reggeli rádióinterjúban Orbán Viktor kormányfő. Ez alapján megnéztük a frissített oltási becslésünkben, hogy ez a 2,5 millió fős
Teljesen megbolondult az időjárás, reggelre az ország több részén is havazott. De ezzel még nincs vége, nemsokára villámlással, viharos széllel és jégesővel csap le a zivatar.
Mintegy ezer nagyfelbontású fotót és egy hosszú videót készített az Antarktiszról közelmúltban leszakadt A74 jéghegy víz alatti térségéről a Polarstern német kutatóhajó, körbehajózva a gigantikus jégtömböt, amelynek környezete a felvételek tanúsága szerint hemzseg az állatoktól - közölte szerdán a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).
Az Egyesült Államok mintegy 4 millió adag AstraZeneca vakcinát enged át Mexikónak és Kanadának egy kölcsönügylet keretében. A vakcinákért cserébe vakcinákkal fognak majd fizetni a szövetségesek egy későbbi időpontban.
Bár még nem érkezett meg igazán a jó idő, hamarosan megint kávézhatunk reggelente a kertben vagy a teraszon és élvezhetjük a kellemes napsugarakat. Ha már belemerültünk a szezonális trendekbe, a kerti bútorok sem maradhatnak ki a repertoárból. Mutatjuk a legfrissebb eresztést.
„Ha nem sikerül a fenti átalakulás, akkor egyszerűen elfogynak körülöttünk azok az erőforrások, amikre épül a gazdaságunk – tönkremennek a termőtalajok, állandósul a vízhiány, leszűkül az emberek számára lakható területek mennyisége, és világszintű népvándorlások indulnak.” Ezt akarjuk?
Sikeresen tesztet hajtott végre a világ legnagyobb erejű űrrakétájának egy részén az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) – számolt be róla a BBC. Az SLS (Space Launch System) elnevezésű megarakéta hordozórakétájának motorjai több mint nyolc percen keresztül működtek, vagyis szinte pontosan annyi ideig, ameddig a talajtól az űrig eljutna.Ez m
Görögországban idén hivatalosan május 14-től kezdődik az idegenforgalmi szezon, határait azonban várhatóan már április közepétől megnyitja az Európai Unióból érkező turisták előtt - jelentette be pénteken Bukarestben Harisz Theoharisz idegenforgalmi miniszter Claudiu Nasui román gazdasági és turisztikai miniszterrel folytatott tárgyalásai után.
Az európai fogyasztók többet rendelnek az internetről, igyekeznek minél gyakrabban helyben vásárolni, és "zöldebb" döntéseket hoznak, vagyis hajlandóak többet fizetni olyan termékért, amely környezetbarát - idézi az Európai Bizottság kutatását a versenyhivatal szerdai, MTI-nek küldött közleménye.
Romániában minden korábbinál több súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházakban, az intenzív terápiás osztályokon beteltek a helyek, a média pedig olyan esetekről is beszámolt, amikor a craiovai kórház betegfelvételi osztályának elkülönítőjében haltak meg koronavírusos betegek, akik arra vártak, hogy helyek szabaduljanak
Ezúttal másról szeretnék beszélni. Magunkról. Mégpedig olyan emberek szájával, akik nem közöttünk éltek, és mégis tisztelettel és szeretettel szóltak rólunk.
Romániában minden korábbinál több súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházakban, az intenzív terápiás osztályokon beteltek a helyek, a média pedig olyan esetekről is beszámolt, amikor a craiovai kórház betegfelvételi osztályának elkülönítőjében haltak meg koronavírusos betegek, akik arra vártak, hogy helyek szabaduljanak
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/03/19/3671/
Összefogásra van szükség az emberi jogok előmozdítását, védelmét és megvalósítását veszélyeztető rasszizmus, faji megkülönböztetés és idegengyűlölet minden formájának felszámolásához – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az első európai rasszizmusellenes csúcstalálkozón elmondott beszédében pénteken.
Romániában minden korábbinál több súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházakban, az intenzív terápiás osztályokon beteltek a helyek, a média pedig olyan esetekről is beszámolt, amikor a craiovai kórház betegfelvételi osztályának elkülönítőjében haltak meg koronavírusos betegek, akik arra vártak, hogy helyek szabaduljanak
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új típusú koronavírussal (SARSR-CoV-2) igazoltan fertőzöttek száma Németországban, és nincs elég oltóanyag a járvány újabb hullámának feltartóztatásához - mondták egészségügyi vezetők pénteken Berlinben.
Sokkal kevesebb elektromos hulladék keletkezne, ha a fogyasztókon és nem a termékek gyártóin múlna; fogyasztó- és környezetvédelmi szempontból egyaránt aktuális probléma a tervezett elavulás - derül ki a Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében készült reprezentatív kutatásból.
Egyre több tudományos bizonyíték mutatja, hogy a beoltottak nem – vagy lényegesen kevésbé – terjesztik a koronavírust, illetve azt, hogy náluk ritkábban alakul ki a megbetegedés mellett a tünetmentes fertőzés is - legalábbis nagy valószínűséggel, teszik hozzá a közlemények.
2021. április 19-én, hétfőn 10:00 órakora tartja éves közgyűlését az Alteo. A közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben a társaság igazgatósága fog dönteni.
A tengerentúli akciófilmek cinikus mosolyú nagymestere több mint három évtizeddel ezelőtt, a Die Hard első epizódjával robbant be a köztudatba. Bruce Willis ma ünnepli 66. születésnapját. A jeles ünnep apropóján összeszedtünk néhány érdekes tényt és ritkán hallott titkot a legendás színészről.
Négy baktériumfajt találtak a fedélzeten, közülük három eddig ismeretlen faj. A szakértők szerint nem az űrből származnak, de kérdés, hogyan jutottak az űrállomásra és hogyan maradtak életben.
Új házak felépítéséhez és kockaházak felújításához is le lehet tölteni tervrajzokat a Nemzeti Mintaterv Katalógusból - jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új típusú koronavírussal (SARSR-CoV-2) igazoltan fertőzöttek száma Németországban, és nincs elég oltóanyag a járvány újabb hullámának feltartóztatásához - mondták egészségügyi vezetők pénteken Berlinben.