Sem a lakásépítés, sem a lakáshitelezés nem roppant össze tavaly, idén már megkezdődött a fellendülés, de a kivitelezési költségek további emelkedése idén is fűteni fogja az árakat - összegezte a lakáspiaci folyamatokat és kilátásokat az MNB.
A magyar kormány helyesen tette, amikor nagyon aktív piaci magatartást tanúsított a védekezőeszközök beszerzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői szerint.
Nemcsak olcsósága, a legfeljebb 2,5 százalékos kamat tette népszerűvé az elmúlt egy évben az NHP Hajrá! forrású hiteltermékeket, hanem széleskörű felhasználhatóságuk, a hozzájuk kapcsolható garantőri programok, a kevés feltétel, valamint a kis adminisztrációs teher is. A kedvezményes hitelkonstrukciók sikere egy éve töretlen a Takarékbanknál is, és
Visszafoghatja eleinte a vásárlási kedvet, hogy július elsejétől áfát kell fizetni azon 22 euró alatti küldemények után is, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek – állapítja meg a Magyar Posta megbízásából készített reprezentatív kutatás. A 18-65 év közötti felnőtt lakosság körében, májusban végzett felmérés szerint az EU-n kívülről vásárlók k
Visszafoghatja eleinte a vásárlási kedvet, hogy július elsejétől áfát kell fizetni azon 22 euró alatti küldemények után is, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek – állapítja meg a Magyar Posta megbízásából készített reprezentatív kutatás, amelynek eredményeiről pénteken tájékoztatták az MTI-t.
Január végén készített egy nagyobb kutatást a Republikon, melyben az ország megosztottságát vizsgálták. A felmérés szerint a Fidesz támogatói bázisa továbbra is a vidéki kistelepüléseken van, de sok újdonságra is fény derült. A jelek szerint értékrend szempontjából korántsem olyan megosztott az ország, politikailag annál inkább.
A Samsung bemutatott egy újabb készüléket, ami az idei évben már sokadik terméke a vállalatnak. Nézzük, hogy mit tud ez az újdonság! A cég az F sorozatot azért indította el, hogy az árérzékeny piacokon minél jobb áron kínáljon kiváló megoldásokat a felhasználók számára, szinte csúcsteljesítményt. Ezek a készülékek elsősorban az indiai piacon érhető
Hogyan tudták az elmúlt napokig szinte lenullázni a koronavírus terjedését Tajvanban? Hogyan észlelték első külföldiként a Kínában megjelent koronavírust? Lo Ji-Csünt, a tajvani Járványügyi Központ (CDC) főigazgató-helyettesét kérdeztük.
A világjárvány a diákokat, gyakornoki helyüket kereső egyetemistákat és a frissen végzett pályakezdőket is jelentős kihívások elé állította. A tavaly márciusban kialakult bizonytalanság, a hitelen lezárások, bevételkiesések következtében a szezonális gyakornoki, kifejezetten idényhez igazodó diákmunkák egy időre veszélybe kerültek. A Profession.hu
Péntekre végre kisütött a nap, reggelre kitisztult az ég a felhősebb, csapadékosabb napok után. Napkeltekor a kevés fátyolfelhő mellett naphalók is kialakultak: A pénteki napon a délelőtti napsütést délutáni gomolyfelhők követik, záporok maximum északon elvétve alakulhatnak ki. Az erős szél nyugaton lesz jellemző, a legmagasabb nappali hőmérsékle
Mester Tamás tíz éve tűnt el a nyilvánosság elől, legutóbb a Megasztár című tehetségkutató showműsor zsűrijeként szerepelt a televízióban. Hogy utána miért nem használta ki a műsor adta lehetőségeket, arról Friderikusz Sándor új műsorában mesélt.
Evan Spiegel cége egy új alkalmazásban az influenszerek és a hirdetők egymásra találásában segítene. Ezen a piacon már ott a Tiktok, de a Facebook is mozgolódik.
Az egész országra kiterjedő ellátórendszert és nemzetközi hírű orvosokkal dolgozó központokat hoz létre a TritonLife Csoport, melynek vezetője úgy véli, az általuk felépített rendszer mindenképpen magával hoz majd valamilyen finanszírozási változást.
Magyarország átvette az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét Németországtól a nemzetközi szervezet döntéshozó testületének pénteken.
Az első negyedévben 13 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak - közölte a KSH, ugyanakkor voltak ágazatok, amelyek komoly árcsökkentést szenvedtek el.
Életének 95. évében elhunyt Vámos Tibor Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) korábbi igazgatója, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta a kutatóintézet pénteken az MTI-vel.
Megjelent, és már kapható az Aqua Magazin a kiemelt újságárusoknál és a benzinkutakon. Rengeteg érdekesség, izgalmas írások, káprázatos képek, praktikus tanácsok, hajóbemutatók – több, mint 130 oldalon. Ízelítő a tartalomból Ezúttal a közelgő tokiói olimpia került a középpontba, amely történelmi sikereket is hozhat a magyar vitorlázás számára! A há
Várhatóan 2021. július 1-jén lép hatályba a szerkezetátalakításról szóló törvény, amely egy uniós irányelvet a magyar jogba ültetve lehetővé teszi, hogy a pénzügyi nehézségekkel küzdő, de nem fizetésképtelen jogi személy vállalkozások szerkezetátalakítás révén elkerüljék a fizetésképtelenné válást és a csődhelyzetet. A Kapolyi Ügyvédi Iroda értékel
Ijesztő adat, hogy a házas férfiaknak 25%-a beismerte, hogy már megcsalta feleségét. De ami ennél még borzasztóbb, hogy 56%-uk olyankor lépett félre, amikor házasságukban, párkapcsolatukban minden a legnagyobb rendben volt.
Magyarország átvette az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét Németországtól a nemzetközi szervezet döntéshozó testületének pénteken Hamburgban tartott miniszteri találkozóján.
Magyarország átvette az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét Németországtól a nemzetközi szervezet döntéshozó testületének pénteken.
A belföldi keresletcsökkenés miatt a külföldi piacok jelenthetik a hazai cégek számára a kitörést a válságból. Bár a KSH adatai alapján 2020-ban 4,3 százalékkal csökkent a hazai áruk kivitele 2019-hez képest, fontos, hogy egyre több hazai cég ismerje föl a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségeket. A K&H szakértői és a K&H családi vállalatok kl
Nemcsak olcsósága, a legfeljebb 2,5 százalékos kamat tette népszerűvé az elmúlt egy évben az NHP Hajrá! forrású hiteltermékeket, hanem széleskörű felhasználhatóságuk, a hozzájuk kapcsolható garantőri programok, a kevés feltétel, valamint a kis adminisztrációs teher is. A kedvezményes hitelkonstrukciók sikere egy éve töretlen a Takarékbanknál is, és
A harmadik generációs okos városok ígérete szerint a városvezetés egy nyílt, részvételiségen-alapuló folyamat, mely hatalmas adatmennyiségekre támaszkodva segíti a lakosokat a döntéshozatalban. Ugyanakkor a jelenkori trendek gyakran egy teljesen ellentétes képet festenek, ahol a technológiát kihasználva emberek válnak „hekkelhetővé”, ezáltal manipu
"Ha keményen dolgozunk rajta", azaz a nyitás az emberek felelőtlenségével társul, akkor van esély arra, hogy elindítunk egy negyedik hullámot Duda Ernő szerint. A professzor kifejtette, ő maga, aki már mindkét Pfizer-oltást megkapta még az év elején, már nem számít sem fertőzhetőnek, valamint fertőző sem lehet. A gondot abban látja, hogy ez az orsz
A marketing legfontosabb feladata a gazdaság motorizálása, amely fenntartható és innovatív megoldásokat követel, mindebben kiemelt szerep hárul a jövő marketingeseire. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) ezért életre hívta a Marketing Talent Award-ot, amelynek társalapítói a HEINEKEN Hungária Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt., kiemelt támogatója pedig
Már másodfokú az árvízvédelmi készültség a Fekete-Körösön a sok eső miatt, de újabb árhullám nem várható – közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.
Talán sokaknak meglepő ez a kérdés és összeráncolt homlokkal pillantanak most a képernyőre, mondván, hogy egyértelmű: reggel felkelés után, valamint napközben, ha álmosak leszünk! Bár az emberek többsége így gondolja, sajnos ez egy hatalmas nagy tévhit. Hiszen ha ezen alkalmakkor fogyasztjuk el a napi feketét, akkor teljesen más hatást fejtenek ki
Mi köze van a művészetnek a tudományhoz, az osztrigának a fehércsokihoz, a Nyugatnak a múzeumokhoz vagy éppen a mobilhasználatnak a koronavírushoz? A Ludwig Múzeum és a Könyves Magazin szervezésében május 25-30. között megrendezésre kerülő Hálózatok Hete ilyen és ehhez hasonló összefüggésekre igyekszik rámutatni és magyarázatot adni. , Fotók: Valus