„Egyetlen személytől várjuk azt, amit valamikor egy egész falu lakossága nyújtott, miközben kétszer olyan sokáig élünk. Nagyon nagy elvárás ez két ember kapcsolatától.” (Esther Perel)
A Masterplast csoport 38,2 millió euró árbevételt ért el az idei első negyedévben, 53 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, adózott eredménye csaknem 2,8 millió euró volt, több mint tízszerese a tavalyi első negyedévinek – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Hatvanféle női kozmetikum, egyenlő arányban folyékony alapozók, színezett arckrémek és henna hajfestékek mikrobiológiai tisztaságát, tartósítószer- és nehézfémtartalmát vizsgálta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laborja. Az ellenőrzés a terméken, címkén olvasható tájékoztatás megfelelőségére is kiterjedt, összesen 13 esetben merülte
Véget vetnének a rövid távú repülős utaknak Németországban a Zöldek klímavédelmi okokból a választási programjuk tervezete szerint – írja a Magyar Nemzet.
Nagy kirándulásokra a családunkkal, barátainkkal nem csak nagy SUV-okkal lehet menni, sőt! Hiába örvendenek kisebb népszerűségnek a családi kisbuszok, igazából
Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta, győztesnek hirdeti magát Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász, miközben Izrael a radikális iszlamista szervezet ellen elért eredményeket hangsúlyozza - írja a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.
7,6 milliárd forintot csoportosított át a kormány a maradványelszámolási alapból - az egészségügybe kerül a pénz legnagyobb része, de csak egy hajszállal marad le a sport.
Delhusa Gjon nehéz időszakon ment keresztül: több mint egy éve nincs koncertje, a koronavírus miatt 28 napig kórházban feküdt, emellett egy hatalmas tragédia rázta meg a családját.
Folyamatosan keringenek azok a hírek, hogy angol nyelven kitöltött oltási igazolás nélkül nem vagy csak nagyon bajosan engedik be a magyarokat külföldi országokba, még azokba is, akikkel egyébként megállapodást kötött a kormány a védettségi igazolás kölcsönös elfogadásáról. Ilyen angol nyelvű hivatalos igazolás mintáról azonban nem tudni itthon egy
657 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 1645 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 195-en vannak lélegeztetőgépen.
Nyolc nappal tovább, az ágazati bértámogatáshoz hasonlóan május 31-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium pénteki közleménye sz
A Positive Adamsky lett a SYNLAB, Magyarország és Európa legnagyobb labordiagnosztikai szolgáltatójának full-service, integrált ügynöksége. Az új megbízás keretein belül az ügynökség végzi a SYNLAB teljes körű kreatív, PR, digitális és social media kommunikációját, valamint médiavásárlási feladatait. A 2020-as év a labordiagnosztikai szolgáltatók s
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szakemberei több mint kétezer alkalommal adtak tájékoztatást a fogyasztóknak, vagy jártak el ügyeikben az első negyedévben.
Péntek délelőtt landol a magyar kormány teherszállító gépe Budapesten, amely 700 ezer Sinopharm-vakcinát szállít, ezzel a kínaiak is teljesítik a vakcinaszerződésben vállaltakat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában.
A hét elején látott esést követően csütörtökön visszapattantak az amerikai tőzsdék, elsősorban a technológiai részvények voltak erősek tegnap. Ázsiában ezt követően ma már vegyes hangulat uralkodott a piacon, míg az európai börzéken többnyire mérsékelt emelkedések láthatóak a nyitást követően.
Az elmúlt 24 órában 657 az új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 427 főre emelkedett. A friss adatok a járvány visszaszorulásáról árulkodnak, a lélegeztetőgépen lévők sázma 200 fő alá csökkent, ily
Nincs könnyű dolga új helyzetében pénzügyminiszterként Igor Matovičnak. Az orosz vakcinák a leváltásához vezettek, mégis úgy döntött, hogy a kormányban marad, immár másodhegedűsként. Igaz, júniustól (három hónappal a vakcinák érkezése után) már talán elkezdenek velük oltani, de a sikert, már ha lehet sikernek nevezni ezt az összekuszálódott történe
Bajban lehet a Facebook, az Apple új biztonsági funkciója az egész üzletüket fenyegetheti. Persze az Apple sem pusztán folytat adatbiztonsági keresztes hadjáratot: hatalmas marketingértékű kampányuk régi és potenciális vásárlóiknak is szól. A mostani vita későbbi jogszabályok alapja is lehet.
Az IHS-Markit közzétette a májusi francia beszerzésimenedzser-indexet. Ez alapján az látszik, hogy a francia feldolgozóipar és a szolgáltatószektor egyaránt a várakozások felett teljesít.
Kitartóan erősebb szinten maradt a forint ma reggelig, így a dollár kis gyengülése miatt vele szemben csaknem kettő éves csúcson kezdi a pénteki napot a forint.
Fontos járványügyi enyhítéseket jelentett be ma a miniszterelnök a Kossuth Rádióban, ezeket most részletesen felsoroljuk. Arról ma délután ad ki közleményt a kormány, hogy a korlátozások feloldása pontosan mikor lép életbe.
Érkezik az utolsó Sinopharm-szállítmány Magyarországra. Ezzel kipörögnek a keleti vakcinák szerződései. A Szputnyik V-ből ugyanis már korábban befutottak az utolsók.
A védettségi igazolvánnyal rendelkezők megkezdik az utazásokat: a Szallas.hu által közvetített bruttó foglalási érték 42 százalékkal nőtt pünkösdre az egy évvel korábbihoz képest – közölte a portál az MTI-vel csütörtökön.
Nyolc nappal tovább, az ágazati bértámogatáshoz hasonlóan május 31-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium pénteki közleménye sz
Ma reggel Németországra vonatkozóan is közzétette az IHS Markit a beszerzésimenedzser-indexeket. A német feldolgozóipari és szolgáltatószektor béli BMI is messze 50 pont felett állt, de a feldolgozóipari index elmaradt az elemzői várakozásoktól.
Nem való akárkinek a kezébe egy Porsche 911, hát még egy 991-es szériájú 911 GT3 RS; ha egy ilyen járművel pályanapra érkezik valaki – legyen ez a pálya mondjuk a monzai F1-es futamokról ismert aszfaltcsík –, nem árt, ha helyén van a szíve.
A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli Kossuth rádió interjújában bejelentette az operatív törzs legújabb döntéseit. A maszk viselése nem lesz kötelező, talán ezt várja leginkább nagyon sok ember, de a…
Szívesen dolgoznál 2020 egyik legszerethetőbb munkahelyén? A Sales csapat tagjaként részt vennél a mindennapi pörgésben? Nem csak hazai piacvezető márkáknál szeretnéd megmutatni, mit tudsz, hanem a nemzetközi csapatunktól tanulnál is? Akkor jó hírünk van, mert a Jófogás | Használtautó.hu csapata Programmatic Specialist-et keres. (x) Érdekes feladat
A kincstár modernizációja, a belső munkafolyamatok és az informatikai megoldások fejlesztése mellett kiemelten fontosnak nevezte a szervezet hagyományainak megőrzését Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár (MÁK) április elején kinevezett elnöke.
Négy mérföldet követően a túszejtő már le akart szállni a dél-kaliforniai iskolabuszról, ugyanis pszichésen összeomlott a rengeteg kérdés alatt, a rendőrök ezután hamar el is fogták a férfit.