Világszerte egyre növekvő számú emberre, akár milliókra jelenthetnek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások - figyelmeztetnek a szakemberek.
A magyar lakosság felének számít a környezetvédelem, amikor építkezésbe, felújításba kezd. Közülük 7 százalék számára pedig ez az elsődleges szempont az otthonteremtésnél – közölte az újHÁZ Centrum az MTI-vel.
Már ehetünk étteremben, mehetünk fodrászhoz és edzőterembe is. A Lucart a kézhigiéniás világnapon arra figyelmeztet minket, hogy nem elég a helyes kézmosás elsajátítása, az sem mindegy, hogy mivel szárítunk kezet, ha nem otthon vagyunk. A Cambridge University Pressben publikált friss tanulmány szerint a vírusszennyeződés 10-szer magasabb volt akkor
A több mint egy évevilágszerte százmilliók mindennapjait jelentő otthoni munkavégzésnek egyszerre érzik az előnyeit és hátrányait is a hazai dolgozók – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb kutatásából. Érdekes, hogy míg nemzetközi viszonylatban az egyik legnagyobb kihívást (52%) a kollégákkal történő interakció hiánya jelenti, addig nálunk e
A nyolcadikosok 41 százaléka technikumokban tanul tovább – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné szerint előremutató az arányok megváltozása, hiszen míg három-négy évvel ezelőtt a nyolcadikosok 41 százaléka gimnáziumba jelentkezett, most a technikumokba jelentkeztek ennyien
Június elején Zalaegerszegen és Pécsett megkezdi működését a vállalat két új, egyenként 2,5 ezer m2 területű telephelye. Ezzel a GW Kft. 6 egyenrangú, önálló menedzsmenttel és döntési jogkörrel felruházott régióra osztja magyarországi hálózatát és megteremti az egy kézben lévő országos lefedettséget – jelentette be sajtótájékoztatón varga Bálint, a
A szülők nem akartak hinni a saját fülüknek, amikor kisbabájuk nagyon mély, szinte démoni hangon mondja, hogy mama. A hangja mindenre hasonlított, csak egy kedves kis csöppségére nem.
Trill Zsolt úgy véli, hogy az erdélyi születésű hegymászó olyan dolgokat vitt véghez, ami mindannyiunkat gyarapít határon innen és túl, hiszen közös magyarsághoz tartozunk.
A tűzön sült ételek elkészítésében van valami ősi és misztikus, ami hívogat akár városban laksz, akár vidéken. A füstös aromák, a hangulat és a jól végzett munka öröme édesíti a grillezést, amit most tényleg bárhol csinálhatsz!
Skóciában és Walesben parlamenti, Angliában tanácsi és polgármester-választásokat tartanak csütörtökön. Londonban újjáválasztják a városháza képviselő-testületét és szintén tartanak polgármester-választást.
A Toyota bemutatta az általuk egyenesen a következő időszak egyik legfontosabb európai újdonságaként emlegetett modellt. Eredetileg a tavaly márciusi Genfi Autószalonon debütált volna a Yaris Cross, de a világjárvány miatt egészen eddig kellett várnunk arra, hogy hazánkban rendelhető legyen a típus. Megérte? Ezt majd a tesztet követően eláruljuk, d
Az RTL Híradó riportja szerint az azóta elhunyt daganatos nőt az utolsó hónapokban többször is elszállította a mentő, de mindig rövid időn belül hazaküldték arra hivatkozva, hogy kell a helyen a koronavírus-fertőzötteknek.
Napok óta egyedüli lányként bizonyít, hozza a pontokat az Exatlonban Halász Vivien. Pedig a kétszeres világkupa győztes karatés nem mindig volt ilyen határozott, még a sportágát is abbahagyta egyszer.
Pest megyében és Budapesten is károkat okozott a viharos szél - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerda este az MTI-t.
Több mint egy hónap után azonosítottak egy koronavírus-fertőzöttet az ausztráliai Sydney-ben, aki valószínűleg helyben kaphatta el a fertőzést. Az ausztrál hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy újabb megbetegedések fordulhatnak elő.
Izraelt is megelőzhetjük belátható időn belül az átoltottságban - mondta hétfőn a KKM államtitkára a parlamentben. Megkérdeztük, hogy lesz-e elég oltópont, ha újra lesznek például a “Pfizer-naphoz” hasonló oltási akciók.
A férje késsel kapargatta, hogy megtudja, mi lehet az. Szerencsére aztán egy internetes kereséssel rájöttek, mit találtak, és értesítették a hatóságokat.
A kínai cégek felvásárlási kedve nemcsak globálisan, de Európában is több éves mélyponton van. A befektetéseket ösztönző tényezők ugyanakkor továbbra is erősek, ami elősegítheti a kínai cégek befektetési kedvének növekedését – állapítja meg a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda elemzése. Tavaly tovább csökkent az Európában megvalósult közvetl
Óriási káosz alakult ki egy tini szülinapi partiján. Hárman is majdnem meghaltak, amikor egy apa fuldokló kisgyermeke után ugrott a medencébe, sőt egy 17 éves fiatal is gondolkodás nélkül meg akarta menteni őket.
Sikeresen landolt szerdán első ízben a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars- és Hold-utazásra tervezett Starship kísérleti űrhajója, amelynek prototípusai az előző négy kísérlet során mindig felrobbantak.