A zöldkártya biztosítaná az országok közötti szabad utazást azok számára, akik igazoltan védettek a koronavírus-fertőzéssel szemben. A próba idején, június 1-jétől belépőként szolgálhat különböző koncertekre, klubokba és olyan szórakozóhelyekre, ahol nem kell majd betartani a járványügyi intézkedéseket.
Több ellenzéki város polgármestere is részben vagy teljesen elégedett a kormány által adott önkormányzati kompenzáció mértékével. Ugyanakkor megint Budapest a legnagyobb vesztes.
A koronavírus elleni vakcinák rendkívüli módon hatásosak, mégis néhány ritka esetben előfordul, hogy a vakcinált ember megbetegszik. Ahhoz, hogy elérjük a nyájimmunitást, a lakosság jelentős részének fel kell vennie a védőoltást.
A spanyol városi utak mintegy 70 százalékán óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lépett hatályba kedden. A spanyol közlekedési hatóság (DGT) tájékoztatása szerint az új egységes központi szabályozás szerint minden olyan városi autóúton, ahol haladási irányonként egy sáv van, nem lehet 30 kilométeróránál gyorsabban hajtani. Ott, ahol a járda
A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték kedden délután Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) alelnökének hamvait.
A klímaváltozás elleni küzdelem egyre hangsúlyosabb és népszerűbb téma, számos állam és társulás tett szigorú vállalásokat a károsanyag-kibocsátással kapcsolatban. Az ehhez használt eszközökről azonban viszonylag keveset hallani, többek között ebbe a kategóriába tartozik a szén-dioxid-kvóták kereskedelme is. Azért is különösen izgalmas ez a téma, m
A csaknem egyórás tanácskozás után Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai.
A Marvel Studios első tévésorozata, a WandaVision a Bosszúállók: Végjáték után vette fel a fonalat. Wanda Maximoff (Elizabeth Olsen) android szerelme, Vízió (Paul Bettany) elvesztését siratta, a készítők pedig soha nem látott módon dolgozták fel egy szuperhős gyászát.
Május 11-e, A közlekedési kultúra napja, immár hetedik éve a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek és a közlekedésben dolgozók ünnepnapja – emlékeztet közleményében a BKV, miként a BKK is. Az elmúlt évekhez hasonlóan mindkét fővárosi társaság idén is csatlakozik az eseményhez.
A paradicsom, a paprika és a cukkini mellett a padlizsánnak is ott a helye a kertekben, mert a padlizsán könnyen nevelhető, ültetése és gondozása egyszerű és remek ételek alapanyaga.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/11/4166/
A gazdaság újraindítását az adópolitikán keresztül is segíti a kormány, erről szól a jövő évi adókönnyítő törvényjavaslat, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerül - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.
Varga Mihály pénzügyminiszer ma délután egy rövid videóban foglalta össze, hogy a kormány a jövőben milyen adócsökkentő és adóegyszerűsítő intézkedésekkel szeretné segíteni a magyar gazdaság fejlődését. A felsorolásban ötödik pontként (1:42-től) a kriptovaluták adózása is szóba került. “Jelentős lépést teszünk…
Az Erste megkezdte a Gloster részvényeinek a követését, 42 oldalas, részletes elemzést készítettek a vállalatról. A Gloster által közzétett stratégiai tervek alapján elkészítették a cég pénzügyi modelljét, DCF és összehasonlító mutatószámos értékelésből adódó részvényértéket határoztak meg. Az Erste 12 hónapos célára 4 135 forint, ajánlásuk Vétel.
Két százalékponttal csökkenti jövőre a kormány a munkabér adóterheit. Könnyebb és olcsóbb lesz az átalányadózás, megszűnik a kockázatitőke-alapkezelők és a tőzsdék különadója, és kedvezőbbé válik az energiaellátók társasági adózása is. Mindezeken túl 15%-ra csökken a kriptodevizákból származó jövedelmek adóterhe – jelentette be Varga Mihály a Faceb
A korlátozások feloldásával lassan visszatér az élet a régi kerékvágásba, de az elmúlt időszak nem múlik el nyomtalanul. Nem csak az egészségi állapotban következett be változás sokaknál, de a nehéz időszak a tulajdonolt javakat is megviselte. Az újrakezdett élet első napjaiban lelakott ingatlannal, elromlott autóval, elvesztett munkahellyel, egész
A genfi székhelyű SAM emberi jogi szervezet újabb részleteket tett közzé a borzalmas tragédiáról. A Külgazdasági és Külügyminisztérium azonban a 24.hu-nak azt mondta, nincsenek hivatalos információik az ügyről.
Meghatározó mérföldkőhöz érkezett a Continental budapesti gyára: az elmúlt tíz évben ötvenmillió fékvezérlő elektronikát gyártottak személygépkocsikba és motorkerékpárokba.
Számos tévhit kering manapság azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus okozta megbetegedések, illetve halál esetén nem térítenek a biztosítók. Ezt a tévhitet cáfolja a Generali, ugyanis ügyfelei a biztosító által kínált kockázati élet-, baleset-, és egészségbiztosításokra a vírussal összefüggésben is számíthatnak.
A magyar kormány kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az oltás nem politikai kérdés, ezért elutasítunk minden politikai indíttatású támadást a hatásos és biztonságos oltóanyagokkal szemben - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetében kedden.
A gazdaság újraindítását az adópolitikán keresztül is segíti a kormány, erről szól a jövő évi adókönnyítő törvényjavaslat, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerül - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében kedden.
Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész - adta hírül internetes oldalán a kolozsvári Szabadság napilap.
Nem sokon múlott, hogy az AstraZeneca vezetője megkapta a bónuszemelését, a cég éves rendes közgyűlésén ugyanis a befektetők 40 százaléka a juttatás emelése ellen szavazott.
Földrajzilag Európa különböző pontjain megszólaló egyes EU-biztosok és tagállami kormányfők egymástól függetlenül vetették fel annak lehetőségét, hogy a most felálló 750 milliárdos rendkívüli alap precedensül is szolgálhat jövőbeni hasonló alkalmazásokhoz.
Két izraeli életét vesztette a Gázai övezetből indított rakéták becsapódása nyomán Askelónban kedden - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
Törőcsik Mari halála után kénytelen voltak összeülni a Nemzet Színészei, hogy megválasszák az új cím birtokosát. Kedden délután közel egy órás tanácskozás után hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei: Törőcsik Mari helyére Lehoczky Zsuzsát választották meg – számolt be róla a Nemzeti Színház.Május 11-én, kedden 14 órakor a Nemzeti Színház
A Nemzetközi Valutaalap előrejelzései szerint Romániában, Magyarországon és Csehországban viszonylag gyorsan megvalósulhat a gazdasági helyreállás. Hazánkban 100 főre vetítve továbbra is kétszer annyi ember van beoltva a koronavírus ellen, mint más régiós országban. Ezáltal a növekedési kilátásainkat is kevesebb kockázat övezi.
„A magyar kormány kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az oltás nem politikai kérdés, ezért elutasítunk minden politikai indíttatású támadást a hatásos és biztonságos oltóanyagokkal szemben” – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetében kedden.
Orbán Viktor miniszterelnök kondoleáló levelet küldött Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének, illetve Rusztam Minnyihanov tatárföldi elnöknek a szörnyű kazanyi iskolai lövöldözés kapcsán - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden délután.
Oroszország komoly gondokkal küzd, hogy elegendő mennyiségben állítson elő a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina második dózisából azok teljes körű immunizálására, akik már megkapták az első adagot - közölték mexikói tisztségviselők kedden. A Szputnyik V ugyanis annyiban eltér a koronavírus elleni többi oltóanyagtól, hogy a két dózis eltér egymá
Dánia volt az első ország, amelyik kivette az oltási programjából az AstraZeneca és a Johnson & Johnson vakcinájának az alkalmazását nagyon ritka vérrögképződéses esetek miatt. Norvég szakértők sem javasolják, hogy a kormányzat használja ezt a hivatalos oltási kampányban. Az országok döntő többsége azonban továbbra is olt a vakcinával, néhányan kül