Építkezés, barkácsolás során a csavarbehajtás igen gyakori feladat. Azonban, ha fúratlan felülettel van dolgunk, és minden esetben nekünk kell előkészíteni a menetet, a munkaidő igencsak elnyúlhat. Ilyen esetekben jönnek kapóra az önmetsző csavarok.
Gölöncsér Flóra egy igazán különleges hotel menedzsere. A Stories Hotel Budapest karrierje eddigi legnagyobb projektje. Szenvedélye a lakberendezés és a divat. Számára minden nap különleges, és érdemes ünnepelni magunkat. Figyeljük a trendeket, de szerinte csak a minőségi darabokba érdemes hosszútávon befektetni.
A hazai cégvezetők szerint 2020 tavaszán a mobil- és vezetékes internetes hálózatok lényegében tökéletesen működtek, átlagosan négyötödös osztályzatot adtak nekik – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) megbízásából készített reprezentatív felmérésből. A kutatás ugyanakkor arra is kitér: a megkérdezett cégek majdnem negyven százalé
Bizalmatlansági szavazást indít a Republikánus Párt képviselőházi frakciójának vezetője, Kevin McCarthy Liz Cheney képviselő ellen, aki kommunikációs vezetői tisztséget tölt be a párt frakciójának vezetésében - írja a CBS.
A hazai cégvezetők szerint 2020 tavaszán a mobil- és vezetékes internetes hálózatok lényegében tökéletesen működtek, átlagosan négyötödös osztályzatot adtak nekik – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített reprezentatív felmérésből. A kutatás ugyanakkor arra is kitér: a megkérdezett cégek majdnem negyven százalé
A Magyar Divat & Design Ügynökség működésének egyik fontos stratégiai pillére a szakképzésfejlesztés támogatása, amellyel a kreatívipari oktatás színvonalának magasabb szintre emelésére törekszik. Az Ügynökség Divatipari Szakképzésfejlesztést Támogató Programjának célja, hogy visszaállítsa az iparág presztízsét, utánpótlást biztosítva az ágazatnak.
Az ország legnagyobb autóbuszterminálját építené fel a V. Naszályi Márta vezette önkormányzat a Naphegy tövében. Percenként egy busz gördülne ki az állomásról, ami az elemzés szerzői szerint a helyi közlekedés összeomlásához vezetne.
Áder János köztársasági elnök is részvétet nyilvánított Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének a kazanyi iskolában kedden történt fegyveres támadás miatt.
Kibertámadás miatt leállt az Egyesült Államok legnagyobb üzemanyagvezeték-hálózata, amely a teljes keleti partvidék felét látja el üzemanyaggal. Most közleményt adott ki a DarkSide csoport.
Oroszország kiutasította a román katonai attasé helyettesét válaszul arra, hogy Bukarest korábban így járt el egy orosz diplomatával szemben - jelentette be kedden az orosz külügyminisztérium.
80-85 százalékos kedvezménnyel, vagyis a piaci ár 15-20 százalékáért vásárolhatnák meg a bérlők az önkormányzatoktól azokat a műemléki védelem alatt álló lakásokat, melyeket a rendszerváltás után nem vehettek meg az akkori bérlők. Erről szól a fideszes Böröcz László javaslata. Az ellenzéki városvezetők ugyanakkor attól tartanak, hogy a fejük fölött
A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.
A republikánus párt mély belső megosztottsága egyre inkább akadályozza a párt azon képességét, hogy koherens szakpolitikai stratégiát dolgozzon ki. Márpedig Trump nem hajlandó pártbeli alkukra. Káncz Csaba jegyzete.
Horrorsuli! Döbbenetes ámokfutás helyszíne volt a Moszkvától 820 kilométerre keletre fekvő, Volga menti nagyváros 175-ös számú iskolája, ahol kedd délelőtt egy fegyveres fiatal nyitott tüzet ártatlan tanulókra és iskolai dolgozókra.
Az érintett diákok 90 százalékos jelenléte mellett indult újra az oktatás az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolákban hétfőn - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán.
A profitbiztos és önjáró vállalkozás megteremtése minden tulajdonos álma, s minden cégvezető törekvéseinek fókuszában ugyanennek a célnak kell(ene)állnia. Ennek elérése komoly, szisztematikus építkezéssel lehetséges csak és megtartása bizony nap mint nap igényli a fejlesztő, gondoskodó figyelmet. Nem mindegy azonban, hogy milyen eszközökkel fogunk
Az okostelefonok a jövőben teljesen átformálhatja a társas együttléteket; de a folyamat már elkezdődött. A University College London (UCL) antropológusai szerint az okostelefonunk az új otthonunkká vált. „Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk" és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat – olva
A digitalizáció a biztosítási szektorban is egyre hatalmasabb szerepet tölt be: a szolgáltatók egyre több információt érhetnek el életmódunkról, vezetési stílusunkról, egészségügyi adatainkról, de akár hangvezérelt asszisztenssel is köthetünk szerződést.